Az óra ketyeg, a Homokhátság sivataggá válik, a Szigetköz ökológiai állapota rohamosan romlik, a Duna meder mélyül, omlanak a löszfalak, villamos energia függőségünk aggasztóan fokozódik, közben még az autókat is majd villannyal akarjuk hajtani. A megoldatlan vízlépcső ügy vesztesége is – az adófizetők terhére – napról napra növekszik. Előbb-utóbb lépni kell.
Héjjas István két évvel ezelőtt foglalta össze vízgazdálkodásunk gondjait. Az írás először a klímaszkeptikusok.hu honlapon jelent meg.
Ónodi Tibor olajmérnök 2003-ban, tehát 19 évvel ezelőtt vetette papírra sorait. E honlap szerkesztője akkoriban nem sokat törődött az üvegházhatású gázokkal, globális felmelegeséssel, és az éghajlat megmentésével. Mentségére legyen mondva, az ország pénzügyi kiadásaiban ez a tétel akkoriban még marginális volt. Ónodi Tibor akkor még a MOL RT alkalmazottja volt, ma már megérdemelt nyugdíját élvezi. Az itt közöltek természetesen ma is teljesen helytállók. Az írás a Kőolaj és Földgáz 36. (136.) évfolyam 10. számában, 2003. októberben jelent meg.
A magyar sajtó – teljesen mindegy, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati – most éppen India ürügyén kelt pánikot. Az érintett sajtótermékeket meg fogjuk keresni írásunkkal. Várhatóan semmit nem fognak rá reagálni, úgy fognak tenni, mintha nem szereztek volna tudomást helyesbítési kérésünkről.