Július 3-án, 4-én és a következő napokban több mainstream média is azt állította, már most lehet tudni, az idei július az elmúlt 120 ezer év legmelegebb hónapja lesz. Az álhír nem mérési adatokon, hanem egy klímamodellen alapult. Mindez nem zavarta a főáramú sajtó „szakértőit” és a klímatudósokat, hogy boldogan turbózzák az abszolút alaptalan rémhíreket. Antonio Gutaütés ENSZ főtitkár szerint megérkeztünk a megfőlés korszakába.
Címke: klímarögeszme
Új IPCC-elnök: Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget az 1,5 °C limitnek
Most aztán egészen biztosan jégmentes lesz az Arktisz…
A klímapánikkeltő gépezet – látván az Északi sark jégmentességére vonatkozó prognózisok látványos felsülését – világméretű kampányba kezdett az arktiszi jégmentesség tárgyában. A sokadik felsülés és lelepleződés után a jelenlegi kampány is így fogja végezni. Nem könnyű a sajtót a hazug címkével ellátni, jelen esetben nem marad más lehetőségünk.
Szép új világ
Napi 10 g hús, társadalmi kreditrendszer (pontrendszer) kínai mintára, amely a CO2-limit elérése után letiltja az emberi tevékenységet. És már nem elég a rögeszme előtt hajlongani, azt meggyőzően kell megjátszani. Idősebb honfitársaink még emlékeznek, milyen veszélyes volt a tapsot elsőként abbahagyni.
Kik finanszírozzák a klímarögeszmés mozgalmakat?
Nem a fosszilis lobbi támogatja a klímarealistákat. Milliárdos filantróp (károkozó) támogatás nélkül viszont sehol sem lenne a klímarögeszmés mozgalom. A támogatók pedig rá tudják kényszeríteni akaratukat a politikára, amihez a médiák is segítséget nyújtanak. Amelyeket szintén a milliárdos filantrópok irányítanak.
A cél: Soha nem látott mértékű gazdaságpusztítás a nyugati világban.
A sivatagban melegebb van…
Willis Eschenbach 2015-ben akaratlanul is, de közérthető módon bebizonyította, hogy a vízgőznek nemhogy nincs a CO2 üvegházhatását felerősítő hatása, sokkal inkább enyhíti azt. Ha több vízgőz van a légkörben, alacsonyabb a hőmérséklet az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező, de szárazabb atmoszférával rendelkező területekhez képest. Újabb tény a klímarögeszme nevű kártyavár lerombolásában.
Offenzívában a klímapánikkeltők II.
Avagy mi az éghajlatváltozás megakadályozásának a legbiztosabb módja?
Szalóczy Zsolt után a magyar klímapánikkeltő társadalom állandó szereplője, Ürge-Vorsatz Diána kap ismét lehetőséget, hogy győzködje a magyarokat, milyen jó gazdaságunk tönkretétele egy sokszorosan megcáfolt rögeszme ürügyén. És hogy ez a rögeszme még mindig tartja magát, azt jelenti, hogy az államkasszából magánzsebekbe áramló százmilliárdokat a kedvezményezettek profi módon kezelik.
Grétácska tévedett, a Grétácskát csőbe húzó tudós tévedett…
COP27: Hernyó, pondró, lárva, szöcske, csótány, műhús – Mi volt az étlapon?
Karbonkibocsátás csökkentés: A célok megvalósíthatatlanok
Aki tisztában van a négy alapművelettel, a középiskolás szintű fizikai, energetikai számításokkal, az tudja: lehetetlen, megvalósíthatatlan vállalkozás a Net Zero, a zéró kibocsátás, azaz, hogy annyi CO2-t bocsássunk ki, mint amennyinek meg tudjuk oldani elnyeletését. Természetesen mindevvel a rögeszme protagonistái is tisztában vannak, mégis erőltetik az emberiség egy részére.