800 ezer év adatai bizonyítják: A jelenlegi fölmelegedés nem rendkívüli

Szokatlanul hideg napokat élünk meg, most, 2026 márciusának utolsó napjaiban. A márciusi magyarországi átlaghőmérséklet alacsonyabb volt a két évvel ezelőttinél, a folyamatosan emelkedő CO2-koncentráció ellenére (idén 8,75 °C, 2024-ben 9,82 °C [1]).

Mi realisták tudjuk, hogy mindez belefér a természetes variabilitásba, és nem kezdünk el grafikonokat rajzolgatni, szűk intervallumokat és nyakatekert paramétereket keresni, csakhogy bizonyítsuk, az emelkedő CO2-koncentráció alacsonyabb átlaghőmérsékletet okoz. Mi tudunk különbséget tenni időjárás és éghajlat között, mi tisztában vagyunk avval, hogy az éghajlat folyamatosan, bár nagyon lassan változik, és vannak fogalmaink az éghajlatot befolyásoló tényezőkről is, melyek között a legfontosabbak a Nap bensejében lezajló, évtizedes és évszázados ciklusidejű ciklikus folyamatok. Látjuk továbbá, hogy az embernek igen korlátozottak a lehetőségei az éghajlat befolyására, és ha ezt a befolyásolást a CO2-kibocsátás csökkentésével akarja elérni, akkor ez eleve kudarcra van ítélve – avval a nem mellékes hatással, hogy a ráfordítások gyöngítik az adott közösség, ország pénzügyi helyzetét, a megújuló energiatermelés erőltetése drágává és bizonytalanná teszi az ország energiaszolgáltatását, aminek egyenes következménye, hogy a beruházó vagy nem jön az országba, vagy idővel elmegy.

Látjuk azonban, hogy nem lebecsülendő annak a tábornak ereje, amely mindenáron a gazdaság tönkretételében látja a megoldást a hőmérséklet-emelkedés megállítására vagy mérséklésére. Persze ez a tábor ezt csak a tények figyelmen kívül hagyásával képes önmagával elhitetni. Sajnos azonban úgy a főáramú sajtó, mint a politika ismert képviselői követik ezt a tévhitet, amivel szemben egyetlen lehetőségünk az érvelés, felvilágosítás.

A főáramú sajtó egyik friss slágere, hogy gyorsul a felmelegedés, illetve, hogy ez a növekvő CO2-koncentráció következménye.

I. Áttekintés
(Honlapunk ismerői ugorhatnak rögtön a II. pontra)

Nos, ha valóban gyorsulna a fölmelegedés, akkor az időtengelyre vetítve egy exponenciális görbét kellene kapnunk.

Ehelyett akármerre tekintünk, a következő trendeket figyelhetjük meg:

Éves hőindex változás az USA-ban az elmúlt 125 évben

A 20. század első évtizedeire stagnálás, enyhe emelkedés volt a jellemző. Ezt követte egy kiugróan magas hőmérsékletű 20 éves időszak (1920-1940), amit kb. 1980-ig egy olyan lehűlés követett, amit már a bekövetkező újabb jégkorszak első éveiként határoztak meg a tudósok. Ezt egy újabb felmelegedés követte, ami a mai napig is tart. A korreláció teljes hiányát Átlaghőmérséklet és CO2-tartalom: néha együtt, néha ellentétesen mozognak c. bejegyzésünkben mutattuk be.

Emlékeztetőül néhány ábra:

Maximum hőmérsékletek az USA-ban az elmúlt 125 évben

és

Átlaghőmérséklet alakulás Kanadában az elmúlt 120 évben.

II. A mai alkalommal az alábbi tanulmányra irányítjuk a figyelmet:

Hatton, Les (2026). Szokatlan-e egy 1,1 °C-os hőmérséklet-emelkedés egy évszázad alatt? Az Epica-Vostok adatbázis interglaciális időszakainak vizsgálata. Science of Climate Change 6(1): 1–8
A tanulmányt Michael Klein bejegyzése alapján ismertetjük.

Ennek célja, hogy rámutassunk: Egyáltalán nem szokatlan az a hőmérséklet-emelkedés, amivel riogatnak bennünket.

Hatton 800 000 évnyi éghajlati történetet állított össze az Antarktiszon (Vosztok) vett fúrómagokból nyert adatok alapján. A jégbe zárt apró buborékok, valamint az azokban található deutérium izotóp és az oxigén aránya alapján határozta meg azt a hőmérsékletet, amely a buborékok hóba préselésének idején uralkodott (valójában egy olyan adatsort használt, amelyben ez a meghatározás már megtörtént, és amelyet számos kutató használt előtte).
800 000 év adja a következő hőmérsékleti képet:Amit itt látunk, az a jégkorszakok és a köztes jégkorszakok sorozata, mint amilyenben mi is vagyunk az utolsó jégkorszak vége óta, körülbelül 20 000 éve, egy köztes jégkorszak, amelyet az éves átlaghőmérséklet körülbelül 12 Celsius-fokos emelkedése jellemez. A gyakrabban előforduló jégkorszakokhoz képest, amelyek során a 0 fok alatti hőmérséklet a normális, a jégkorszakok közötti időszakok meglehetősen ritkák és rövid ideig tartanak. A jégkorszakok sorozatában az utolsó jégkorszak volt eddig a leghidegebb, a jelenlegi jégkorszak közötti időszak pedig továbbra is körülbelül 3 Celsius-fokkal hidegebb, mint az utolsó, 120 000 évvel ezelőtti jégkorszak közötti időszak.
A kérdés, amelyet Hatton e fejlemények fényében felvet:

Mennyire valószínű egy 1,1 Celsius-fokos emelkedés 100 év alatt (vagyis az a növekedés, amelyet a klímakutatók az elmúlt 100 évre állapítottak meg) az elmúlt évezredek során a hőmérséklet emelkedésének és csökkenésének ciklusában?

A válasz meglepő: az elmúlt 140 000 év századainak 16%-ában legalább 1,1 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés volt tapasztalható. Az alábbi táblázat azt mutatja, mekkora a valószínűsége annak, hogy ilyen emelkedés NEM történt. Amint látható, egyetlen időszakban sem számít statisztikai kivételnek a 1,1 Celsius-fokos emelkedés egy évszázad alatt, más szóval egy ilyen emelkedés normális a vizsgált 140 000 év során:Ezzel elvethető az az állítás, hogy az elmúlt 100 év hőmérséklet-emelkedése – még ha olyan pontosan is lehetne meghatározni, ahogyan azt a klímaváltozás apostolai a globális átlagukkal állítják – nem történt meg, és most felmerül a kérdés: Tegyük fel, hogy az elmúlt 100 év globális hőmérséklet-emelkedésének meghatározása helyes (ami nem az): Hogyan lehet kizárni, hogy a „mért hőmérséklet-emelkedés” NEM emberi beavatkozás eredménye?
Ez az egyik olyan cáfolhatósági (falszifikálhatósági) feltétel, amelyet a komolyan veendő kutatásoknak teljesíteniük kell, és ez az, amire az úgynevezett „klímatudomány” nem tud válaszolni, mert az emberi befolyást az éghajlatra előfeltételezik, létezését azzal a feltételezéssel bizonyítják, hogy létezik, és így tautologikusan igazolják. Ha azonban meg akarnánk cáfolni, akkor hamar kiderül, hogy az állítólagos antropogén éghajlatváltozás nem falszifikálható, ami kizárja a tudományos állítások köréből, és a mitológia birodalmába száműzi.
Hatton az eredményeit a következőképpen foglalja össze:

„A jelenlegi interglaciális időszak semmilyen szempontból nem különleges. Jelenleg még mindig több mint 3 °C-kal hűvösebb, mint az utolsó, körülbelül 130 000 évvel ezelőtti csúcs (amely feltételezés szerint teljesen mentes volt az antropogén hatástól), és az adatok variabilitásának mértéke ma nagyjából ugyanaz, mint akkor.
Tekintettel tehát arra, hogy a jelenlegi interglaciális időszakban a 1,1 °C-os emelkedés meglehetősen gyakori, és hogy a korábbi események egyike sem lehetett antropogén tevékenység hatásának kitéve, felmerül a kérdés, miért próbáljuk a jelenlegi emelkedést antropogén hatásoknak tulajdonítani, mintha az szokatlan lenne.

A válasz Hatton kérdésére: hogy kizsákmányolják a polgárokat, és keveseket gazdagítsanak a sokaság kárára.

[1] Adatok forrása: metnet.hu

2026. március
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök