Az ENSZ meg kívánja adóztatni a nemzetközi hajózás CO2-kibocsátását – a magyar média és politika hallgat

Az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete (IMO) az idén be kívánta vezetni a nemzetközi tengeri hajózás CO2-kibocsátásának megadóztatását. Az októberi ülésen az USA nyomására végülis nem szavazták meg a javaslatot, de a veszély még nincs elhárítva. A döntést a jövő évi ülésre napolták el.
Ez alkalomból közzétesszük az uncutnews.ch svájci hírportál vonatkozó jelentését.

Ami jelenleg Londonban, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetnél (IMO) zajlik, mutatja, hogy az ENSZ milyen messzire hajlandó elmenni annak érdekében, hogy új adókat vessen ki a világ polgáraira – és hogy ezúttal milyen kevés hiányzott ahhoz, hogy ezeket a terveket keresztülvigyék.

Az ENSZ az IMO-n keresztül először tervezett globális CO₂-adót bevezetni a hajózásra – 100-380 dollárt kibocsátott CO₂ tonnánként, amelyet közvetlenül egy ENSZ ellenőrzése alatt álló „Net Zero Fund” alapba fizetnének be. Becsült adóbevétel: 10-12 milliárd dollár évente. Egy új bevételi forrás – és az első lépés egy demokratikus ellenőrzés nélküli globális adórendszer felé.

De az ellenállás hatalmas volt. Az amerikai kormány szankciókkal fenyegette azokat az országokat, amelyek egyetértettek volna a tervvel. Végül a tagállamok többsége úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a szavazást. Az adó így nem került le a napirendről, csak 2026-ig felfüggesztették.

Így éppen hogy elkerülték egy veszélyes precedens kialakulását. Hiszen a központi irányítású világadó koncepciója, amely klímavédelmi intézkedésnek álcázva, messzemenő következményekkel járna:

  • Nincs demokratikus legitimáció: a polgárok nem szavazhatnának az adó mértékéről vagy felhasználásáról.
  • Újraelosztás az ENSZ ellenőrzése alatt: a pénzek állítólag „a klímavédelem negatív hatásainak kitett államokhoz kerülnének, és ez egy átláthatóság nélküli globális újraelosztási rendszert jelentene.
  • Nyereség a nagyvállalatok és az elit számára: a zöld címke mögött milliárdok integetnek a tanácsadó cégek, lobbicsoportok és klímaalapok számára.

Az, hogy egyáltalán fontolóra vették ezt az intézkedést, azt mutatja, hogy az ENSZ és az EU „elitjei” milyen nyíltan próbálják átvenni az adó- és költségvetési szuverenitást a nemzeti parlamentektől. A „nettó nulla” zászlaja alatt új függőségek, új bürokráciák és új módszerek jönnek létre az adófizetői pénzek magánzsebbe történő átirányítására.

A halasztás ezért csak lélegzetvételnyi. 2026-ban az IMO újra előterjeszti a tervet – valószínűleg új névvel, de ugyanazzal a céllal: hogy az egész világon adót vessenek ki az emberekre egy tudományosan vitatott „klímahelyzet” miatt.

Aki ma azt hiszi, hogy ezek a globális adók megmentik a bolygót, holnap rájön, hogy csak a hatalmasságok zsebét töltik meg.

Eddig az uncutnews jelentése.

Közzétevő furcsának és gyanúsnak találja, hogy a magyar politika éretlennek tartja a magyar adófizetőt a tájékoztatásra a kérdésről. Nem mintha jelentős flottával rendelkeznénk, de minket is érintene, ha emiatt érzékenyen megdrágulna a tengeri szállítás. Jó volna tehát ismerni a magyar Külügyminisztérium álláspontját a kérdésben.

Ugyancsak furcsa és gyanús a nagy hallgatás a média részéről. Itt megint arra tudunk csak gondolni, egy nemzetközi bűnszövetkezet már előre feni a fogát az évi 10-12 milliárd dollárra, és ez a konglomerátum egy platformon van az EU illetékeseivel, a nyugati államok kormányaival, és a főáramú sajtóval.

És hogy mi lesz a milliárdok sorsa? Nos, ha ezt éghajlatvédő projektekre kívánják elkölteni, akkor borítékoljuk: 10 %-a elmegy Potemkin-homlokzatok építésére, azaz látszatberuházásokra, a 90 %-on pedig testvériesen megegyeznek a helyi warlordok és nemzetközi szubvenció-lefölözők. E helyen csak ismételni tudjuk. Klímavédelem és korrupció szétválaszthatatlan sziámi ikrek.

Álságos továbbá, hogy az ENSZ-bürokraták ugyan fókuszálnak a tengeri hajózásra, de az évi 375 millió m3 kerozint elégető légiközlekedést észre sem veszik.

2025. október

Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámom: – Király József –
10205000-12199224-00000000 (K&H)
A közleményben kérjük megadni: klímarealista.