Elvi alapokon nyugvó tervjavaslat hazánk vízháztartása TARTÓS rendezésére

Magyarország számára az alábbi alternatívák között választhatunk:

A bajokat természetesen a szakemberek is érzékelik. A gond az, hogy azok gyökeréül uniszónó az ún. klímaváltozást kiáltják ki. Ami arra emlékezteti Közzétevőt, hogy az azték-maya kultúrában aszály idején emberáldozatokkal próbálták jóindulatra hangolni az esőistent, és ha ez nem segített, akkor még több fiatalt áldoztak fel.

Bejegyzésünk forrása:  a VÍZGAZDA hatósugara / EAUTARCIE on the road: Tervjavaslat_2

Közzétevő előzetes megjegyzése: A cikket Fuggerth Endre már idén januárban megküldte. A késedelmes publikációért elnézést kérünk úgy a szerzőtől, mint az olvasóktól. De jobb későn, mint soha. Az idei év, elsősorban a nyári hónapok, megmutatja: Hazánk feladatlistáján az első helyek egyikét foglalja el a vízgazdálkodás rendbetétele. Fuggerth Endre jelen bejegyzése jó alapot nyújthat a tennivalók felméréséhez és napirendre tűzéséhez. De fogalmazhatunk úgy is, a tanulmány egy kész program. A politikán áll, döntik-e továbbra is az adófizetők pénzét az éghajlatvédelem címkéjű feneketlen hordóba, a sanyarú helyzetért pedig mindent és mindenkit okolva, kivéve önmagukat, vagy hajlandók egyetlen egyszer azt mondani: értelmes dolgokra fordítjuk az adófizetők pénzét. 

Jelen tartalom – mely Hazánk nagybani vízháztartása rendezésére irányul – nem helyettesíti és nem írja fölül az előző Tervezetben [1] tett megállapításokat.

Célja az, hogy tömörebben fogalmazva mutasson rá a megoldandó feladatokra, megmutatva mindegyik szerkezeti elem helyét és szerepét, amikből kiviláglik hogy nincs a rendezést minden tekintetben kielégítő alternatíva ezen javaslaton kívül.

I.) Kiindulási pont

A Terv megértését segíti ha ismerjük:
1.) a behatároló tényezőket;
2.) mi vezetett az orvoslandó helyzethez.

1. A negatívba fordult vízháztartási mérleg orvoslására – egy olyan országban ahol a csapadék és párolgás évi egyenlege is lassan-lassan inkább veszteséges, ám amely folyói révén (még mindig) jelentős átmenő vízforgalommal bír – az EGYEDÜLI lehetőség a folyamok beérkező vizeinek a MARASZTALÓ-megfogása.
2. A XIX. században kényszerűen bevállalt folyamszabályozásaink következményeként mára olyan helyzet állt elő amely HALASZTHATATLAN orvoslást kíván. Ezen folyamszabályozási munkák eredőjeként ugyanis
   A) a folyamok medre kimélyült („bevágódott”),
   B) a tájaink mindinkább vízhiányossá váltak.

Itt fel kell ismerni, hogy (még változatlan vízhozamok mellett is) A) és B) között okozati az összefüggés. Ugyanis mélyebb mederben ugyanaz a vízhozam alacsonyabb abszolút vízszintet eredményez. Emiatt a folyóvíz kommunikációja a talajban tárolt vízzel annak LESZÍVÁSA felé mozdul el. Mivel pedig a folyómederbe leszívódott talajvíz a folyó vizével keveredve eláramlik [amennyiben nincs az eláramlás útjában fizikai gátló tényező], a közel s távoli területek alatti talajvíztartalom ill. talajvízszint csökken. Ami mindezen területek FELÜLETI szárazodását hozza.
A száradás mértékét tovább növeli ha a folyók beérkező vízhozamai csökkennek – márpedig újabban ez a trend valósul meg.
Eseti árhullámok ugyan okozhatnak időleges „leszívódás-stoppot”, ám a végső hatásuk ezeknek is inkább negatív, amennyiben általuk tovább haladhat a folyammeder bevágódása, ami azután még alacsonyabb vízszintekhez (és azok következményeihez) vezet.

II.) A korrigálandó hagyaték

A megteendő korrektív lépések elé kívánkozik, hogy tisztán lássuk a XIX. században megtett folyamszabályozás indítékait. Részint amiatt hogy az idők távlata tapasztalataiból észleljük az elkövetett hibákat, részint amiatt hogy az akkor kijelölt célok közül a helyesek a meglépendő beavatkozásokkal ne csorbuljanak.

A XIX. századi hazai folyamszabályozás célja hármas volt:

1. Csökkenteni az árvízveszélyt [amit (az elképzelés ill. elvárás szerint) a (kormányozott) víztömeg gyorsabb levonulása biztosítana],
2. Területet nyerni a mezőgazdaság, közlekedés, stb. számára [a mocsárvilágot hektikusan állandósító kifutó vizek mederbeterelésével],
3. Hajózhatóvá tenni a folyót [amit a beterelt vizek adta időátlagban is magasabb vízszint következtében kialakuló nagyobb vízmélység elősegít].

Mindhárom cél felé pozitív elmozdulást látszott hozni a szeszélyes kanyarulatok kiiktatásával létrehozott rövidebb folyómeder – amit mindkét oldalról védvonal követ, az árvízi kiöntések és kártételek megakadályozására.

Mai tudásunk és az eltelt idő tapasztalatai alapján bizton állíthatjuk hogy a feladattal birkózó kezdeményezők nem jártak el a minden aspektust érintő átgondoltsággal, viszont a dolgok megcsúszása nem varrható mindenestül a nyakukba. Tudnivaló ugyanis, hogy a Terv és megvalósítása közé ékelődött az 1848-49-es Szabadságharc. S bár az orosz cár seregei által győzelemre segített Habsburg uralkodó neutrális és méltányos volt abban a tekintetben hogy elrendelte a projekt állami finanszírozását (igaz, csekély forrást biztosítva erre) [a nyert mezőgazdasági területek birodalmi érdekeket is szolgáltak], a Bach-korszak bürokrata-huszárai kezében sokszor fajultak az értetlenségig a teendők részletei – s alakultak képlékenyen a földmunkák helyszínei a birtokosi érdekek nyomására. A tervező Vásárhelyi váratlan halála (1846), a koordinátor Széchenyi összeroppanása (1848 ősze) után 1867-re már az alternatív tervező Paleocapa sem volt az élők sorában. A kisstílű hivatalnoki irányítók mentek a maguk feje után, még a nemzetközi szaktekintéllyel bíró Lombardini figyelmeztetését is lesöpörték – hogy azután beköszönthessen az 1879-es nagy Szegedi árvíz. [2] (A mai kor apró seprűforgatói lelkiismeretét ilyen eset már nem fogja terhelni: ők katedráikról és hivatalaikból az Ország „vétlen” kiszárítása körül pepecselnek).

III.) A (követendő) koncepció

A rendezőelv mögötti törvényszerűség:

1. A (sikerrel) MARASZTALT víztömeg sorsa porózus talajokon a [sem kontrollálást sem egyéb beavatkozást nem igénylő, vagyis a Természet erői által „vezérelt”] (folyamatos) beivódás, amit (azonnal) követ a beivódott víz [felszínalatti (ahol tehát nincs közvetlen párolgási veszteség – szemben az öntözéssel)] területi átrendeződése.
2. A folyómedret alul s oldalról körülvevő porózus szerkezetű talajban szétoszló víz minden irányban terjedve növeli a (közvetlen szomszédságú) talaj víztartalmát és a talajvíz-szintet egyaránt. Utóbbi emelkedése ha lassan is de messzire ható.
3. A folyamtól távoli talajvízszint emelkedés pedig előmozdítja az ottani talaj felsőbb rétegei víztartalmának növekedését – ami alapja a terület felszínén a zavartalan Életnek.
4. A folyamat térbeli terjedése azzal biztosított, ha a beszivárgás lehetősége folyamatosan adott. Ehhez szükséges a marasztalt víztömeg állandósult víznyomása.
5. A folyamat időbeli haladása azonban ekkor is (relatíve) lassú: Évekbe, évtizedekbe telhet mire a folyótól 10-50km távolságra eső területen jelentkezik a hatás. Ennek felgyorsítása lehetséges azáltal, ha a földalatti szivárgási szétterülésnél lényegesen gyorsabb (praktikusan „akadálytalan”) felszíni vízmozgatásokkal a folyómenti primer tározókból távolabbi szekunder tározókba is hasonlóképp ható víztömeg kerül.

A rendezési koncepció elemei (ennek megfelelően):

1. Emelt vízterek létrehozása (a beérkező vizek marasztalásával).
2. Megfelelő tározó kapacitás biztosítása (a megfogott/marasztalt víztömeg számára).
3. Gondoskodás arról hogy ez a víztömeg távolabbi helyekre is eljusson (másodlagos emelt vízterek kialakítása).
4. Biztosítani a ki/elvezetések technikai módozatait (szükség esetén).
5. Ügyelni a létrehozott víz-centrumok hosszútávú/maradandó tiszta állapotára (eutrofizáció-mentesség).

IV.) A koncepció elemeinek a részletezése:

1. A folyókkal beérkező víz marasztalásához a közvetlen eláramlás korlátozását kell megvalósítani. A marasztalt víz birtokában lehetőség nyílik annak további tudatos/célzatos elosztására ill. kivezetésére (közeli és távolabbi természetes mélyedésekbe, stb.).
   A beérkező víz tovaáramlásának a korlátozása csakis a víz útjába helyezett domborzati magasítással érhető el – ami tehát mindenképpen mesterséges beavatkozás. Ezzel hozhatók létre a folyamok vízszintjéhez igazodó EMELT VÍZTEREK. Az érkező, a művileg késleltetett, és a természetes felszíni mélyedésekbe bármilyen eljárással kivezetett és emelt szinten betározott lokális víztömegek mélybe szivárgása képes biztosítani azt a talajvizet, amely azután horizontálisan is eloszolva a folyamtól távoli területek talajaiban is víztartalom növekedést eredményez. Mind a beszivárgás mind a felszín alatti szétterjedés AUTOMATIKUS, abban az értelemben hogy nem igényel sem kontrolt sem egyéb művi beavatkozást.
   Az EMELT VÍZTEREK időtálló kialakítása eszköztárában nem helyettesíthető semmivel a DUZZASZTÓGÁT (a nagyobb folyamok esetében semmiképp). Ez a létesítmény az emelt vízterek szomszédos sokasága létrehozásához nélkülözhetetlen és meghatározó szereppel bír.
   A létrehozandó létesítmények célirányos hatékonyságán túl elsődleges fontosságú szempont az emelt víztereket kialakító beavatkozások időtállósága.
   Emiatt a „fenékküszöb” nem lehet a szilárdított beton anyagú duzzasztógát felépítmény alternatívája. Ugyanis, kőtömbös kialakítású fenékküszöb esetén:

1. 1. Annak lefolyás-lassító hatását mérsékli a kőzetágy résein átmenő vízforgalom: hatékonysága tehát alapvetően esetleges,
   2. Az eseti árhullám ugyanakkor részint rombolást végez (kövek tovagörgetésével), részint megsüllyedést okoz (a kőtömbök alatti folyómeder puhább anyaga kimosódásával): ami folyamatos állagmegóvást és pótló-munkálatokat követel.

   Ezek elkerüléséhez az időtálló fenékküszöbnek i) miatt tömörnek kell lennie, ii) miatt pedig részint szilárd kell legyen (az ár romboló-erejével szemben), részint monolit-struktúrájú alappal kell rendelkeznie (a folyómederben, az alámosás elkerülésére). Ez a vízalatti monolit-struktúra pedig felépítményében praktikusan azonos a zöld-álláspont szerint elkerülendő beton-duzzasztógáttal – funkcionalitásában viszont messze amögött marad, hiszen egy vízszint alatti gátszerűségnek csekély lenne a vízszint-emelő hatása. [Viszont a folyam áldozatokkal megteremtett hajózhatóságát úgy teszi tönkre, hogy nem nyújt helyébe semmit.]
   A megvalósuló folyamduzzasztások mögött marasztalt víz tehát LOKÁLIS emelt víztereket hoz létre, ahonnan a mélységi és oldalirányú beszivárgások által elindul a talajvíz és a mederrel szomszédos talajszelvények vízzel való feltöltődése. Ez a feltöltődés a folyómedertől távol is érezteti a hatását ha az emelt vízterek vízszintje kvázi-állandósul. A folyamat ugyan távolról sem oly pillanatszerű mint a közlekedőedények esetében, de azonos törvényszerűségek mentén zajlik.

2. A folyómenti duzzasztógátakkal megfogott/visszatartott vízmennyiség marasztalása azonban térfogata szerinti HELYET kíván a tájban, ez pedig megköveteli a duzzasztógátakkal emelt vízterek SOROZATÁRA szakaszolt folyó (szakaszai részleges) TÓ-SZERŰVÉ SZÉLESÍTÉSÉT. [Az elrendezés más terminológiával: hullámtéri tározással kombinált emelt szintű medertározás.] (Mindez hatékonyan elejét veszi a korábbi árvízi eseményeknek, hiszen hirtelen és nagymérvű vízszint-emelkedések a [lefolyással is bíró] megnövekedett víz-befogadóképességű tavakban többé nem állhatnak elő: ld. 5.)B.) alatt.) Minden egyes így létrejött folyami tó a felszíni mérete arányában intenzifikálja az emelt vízterek saját lokalitásaikból induló (már leírt) víztovábbító hatását, ezen túl pedig forrás-szerű táplálója a belőle a (közeli/távoli) környezetébe kivezethető (preferáltan szintén) tó-jellegű képződménynek. Amik az adott szintmagasságukon másodlagos emelt vízterekként hatva tovább mozdítják elő a kívánatos beszivárgási és földalatti vízelosztási folyamatokat.
3. A tó-szerű folyamszakaszokból (valamint a belőlük eredeztetett tószerű másodlagos emelt vízterekből) célszerű biztosítani a felgyülemlő/átvezetett víz TOVÁBB-vezethetőségét, olyan helyekre is ahol felszíni akkumuláció helyett azonnali beivódás a víz sorsa: távolabbi árterekre; célzatosan kijelölt beszivárgást elosztó magaslatokra [4.) alatti módozattal]. Ezáltal a folyamtól igen távoli területek talajai vízháztartása sem marad ki abból, hogy a viszonyai a korábbi állapotok körülire visszaállva rendeződjenek.
4. A kivezetés módozatai közt szükség esetén szerepet kaphatnak a gravitáció ellenében dolgozó elrendezések is. Ennek energia szükségletét fedezendő legcélszerűbb a (meglevő/új) napelemparkok által termelt energia befogása, mégpedig minden áttétel nélkül. Ugyanis intenzív napsütés idején egyrészről a napelemek által termelt energia épp csúcsra jár, másrészről kánikula van. A kánikula miatt megnövekedett párolgás következtében pedig ekkor a legcélszerűbb a vízpótlás intenzívebbé tétele, aminek energiafedezetét könnyedén megteremti az ilyenkor „gőzerővel” termelő napelempark. Ezzel a megtermelődött napenergia célirányosan hasznosul, mégpedig azonnal; ilyen kapcsolati elrendezés mellett tehát nem merül fel annak kényszere hogy a hektikussággal termelődő napenergia belevezettessék a nagy energia elosztó rendszerbe, ami komoly szabályozási manővereket kívánna az egyéb típusú energiatermelő egységek házatáján.
5. Mindeközben gondoskodni kell a tó-szerű folyóöblökben nagyban pangóvá vált vizek hosszútávon is kielégítő minőségéről. Alapvető ehhez az eutrofizáció-mentesség biztosítása, valamint a xenobiotikumok és az ipari szennyezők távoltartása.

V.) Adalékok

A.) A bevágódás létrejötte és magyarázata:

A Tisza hossza a szabályozás előtt a Szamos beömlése és a Dunába-torkollás közt 1127km volt (ref.2 p8), míg ma ugyanezen lokációk közt a folyómeder hossza 686km. A rövidebb (és részben egyenesebb) mederben a víz folyása felgyorsult.

„Ezzel a folyó esése, sebessége is majdnem kétszeresére nőtt. A cammogó Tisza szaporábbá tételének komoly következménye lett. A szabályozás előtt közel két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, s ennek ideje rövidült egy-két hetesre.”[3]

A felgyorsulás elsődleges oka abban keresendő, hogy azonos terepmagasság-különbség mellett a kanyargósságok kiiktatásával a megrövidült folyó egységnyi úthosszára jutó esés megnövekedett. A sebességnövekedés pedig kis esésmagasságok esetén azzal lineárisan arányos. Az arány-viszonyon kevésbé kiszámíthatóan módosít még az az effektus, hogy a kanyarulat külső ívén haladó víz áramlásán valamelyest lassít a partnak ütközés [miatti mozgási-energia veszteség]. Vegyük emiatt az áramlás sebesség-növekedését közvetlenül a szabályozás után 1127/686=1,64 helyett 2-nek. A kb. kétszer gyorsabb vízáramlás óhatatlanul kotorni fog azon a meder-aljon amit a feleakkora sebességgel vonuló víz (és üledéke) alakított ki. Az így létrejött meder-mélyülésben a levonuló víztömeg ezután már megváltozott keresztmetszetű mederszelvényen halad át. A meder mélységi eróziójával létrejövő fenék-bevágásos mederkeresztmetszet átlagos szélessége törvényszerűen kisebb mint az eredetié. Azaz, az eredetileg lapos és sekélyebb meder helyett egyre inkább mélyebb és szűkebb mederkeresztmetszeten folyik át a víz. A mederkeresztmetszetben létrejött alak-tényező változás pedig további (átlagos)áramlás-gyorsulást hoz magával, merthogy a mederkeresztmetszet kijelölte közeghatáron fellépő súrlódás fékező hatása a súrlódó felületek kissebbedésével csökken. Az áramlás ilyetén gyorsulása tehát további meder-alj eróziót okoz, ami a folyam vízszintje ismételt csökkenésén keresztül további talajvíz leszívásához és elvezetéséhez vezet.

A beavatkozás elé kívánkozik két alapvető kérdés:

1. Mi lesz a helyzet a bevágódás körül a duzzasztógátakkal létrehozott emelt vízszintű folyamszakaszok létrejötte után?
2. Okoz-e az átgondolatlan szabályozással öröklődött bevágódás problémát a folyók leírt vízrendezése után?

1. Ha a folyón a duzzasztógátak sorozata olyan távolságokra követik egymást hogy azok által a szomszédos duzzasztógátak közti szakaszon a folyam esése csökken a mostanihoz képest, akkor a vízáramlás lassul – ami ekként nem lesz képes további hosszanti medermélyítést létrehozni (kivétel lehet ezalól a duzzasztógát alatti beömlés közvetlen helye).
   Helyette inkább a folyami hordalék kiülepedésével kell számolni, amely a duzzasztógát marasztaló oldalán okozhat a mederaljon némi medermélység csökkentő felhalmozódást. Ez távlatosan kívánhat beavatkozást [ld. 5.)E.) alatt].
2. Megfelelő vízszint tartása esetén semmiképp. Hajózhatóság tekintetében még előnyös is: a kimélyült mederben a duzzasztással létrehozott magasabb vízállás mellett könnyebbé és megbízhatóbbá válik; eltűnik az időszaki korlátozás is. Természetesen gondoskodni szükséges a duzzasztógátak partvonalainál kialakított zsilipes hajócsatornákról.
   Ami a talaj beszivárgás általi vízzel való feltöltődése folyamatát illeti: a mélyebb bevágódások okán valamelyest dinamikusabban indul a mélységi feltöltődés, ám a felszín alatti vízviszonyok időben elhúzódó átrendeződésével ez a kinetikai módosulás a talajfelszínen majdan kialakuló viszonyok végkicsengését nem befolyásolja.

B.) Az árvizek kapcsán

A duzzasztógátakkal létrehozott emelt vízterek hatására normalizálódó talajvíz-háztartás mellett fontos hozadéka a folyó láncszerűen kapcsolódó tó-füzérekké alakításának a régebbi árvízi fenyegetések történelmi emlékké válása – amennyiben a tó-füzérek víz-befogadóképessége elér egy bizonyos határt.

Ennek túllépése további biztosíték a (váratlan) nagyobb vízhozamok okozta vízszint-magassági kilengések tompítására, miközben a tovább növelt vízfelület intenzívebbé teszi az időarányos talajba szivárgás mellett azt a párolgást is, ami a régióban kiegyensúlyozottabb mikroklímát teremt, növelve az esőhajlamot is: KLÍMA-TÉNYEZŐ.

Az áradások tompításának a kvalitatív megértéséhez induljunk ki abból a megfigyelésből, hogy az 1973-ban üzembehelyezett Kiskörei duzzasztó fölötti 127km2 kiterjedésű Tisza-tó vízszintjén az áradó víztömeg [a 2010-ig összegyűlt tapasztalat szerint] mindössze 2-3 méter emelkedést hoz létre.[4]

A történeti visszatekintés ugyanakkor azt mutatja, hogy a nagyvíz és kisvíz közti [maximális] különbség („vízjáték”=áradási potenciál) a még szabályozatlan Tiszán ennek csaknem a háromszorosa volt (ld. 1.Táblázat). Ez az összevetés elég egyértelműen támasztja alá a tó-szélességűre engedett folyószakasz áradásmérséklő képességét.

Ha a táblázatban a Tisza szabályozás előtti és utáni áradási potenciálját nézzük, azt kell látnunk hogy a XIX. századi szabályzás óta a vízjáték megduplázódott; ami az elvégzett szabályozás látványos kudarca – legalábbis a hármas célkitűzés áradás-kezelési gyakorlata szempontjából. A táblázat kisvíz-adatai jelzik a szabályzás általi bevágódás tényét, a nagyvíz-adatok pedig a víz beszorítottságáról tanúskodnak.

Hely-szín	Szabályozás előtt			Szabályozás után
	Nagy-víz (1830)	Kisvíz (1858)	víz-játék (cm)	Nagy-víz (1970*)	Kisvíz (év)	víz-játék (cm)	Δ víz-játék
Tokaj	716	72	644	872	-184 (1946)	1056	412
Szolnok	686	-61	747	909	-262 (1961)	1171	424
Csongr-ád	599	-68	667	935	-344 (1950)	1279	612
Szeged	615	32	538	961	-250 (1946)	1211	673

Kisköre közelségében tehát a duzzasztással tóvá szélesített folyamszakasz eredményesen lapítja el az árvízi vízszint-maximumot – ám ennek hatása a távolság növekedtével csökken. Mutatkozik is ez a jóval a szabályozás után, 2000-ben Szegeden mért nagyvíz 1041cm magasságán. N.B.: 2022-ben ugyanitt –281cm volt a kisvíz, ami a maximális-vízjáték további növekedését mutatja. [5]

Nyilvánvaló következtetés, hogy amennyiben Kisköre alatt, de Szeged felett szintén lenne egy „második Tisza-tó”, akkor annak a Kisköreihez hasonló méretből adódó térfogati késleltetése okán (ami mellesleg ismételt árhullám-tompítást eredményez) Szeged közelségébe ugyanaz a víztömeg csak jelentős késlekedéssel érne – ami ezért ott arányosan kisebb tetőzésű árhullámot hoz.

Ellentételezésként az ellapított árhullám levonulása időarányosan tovább tart. Ez viszont kedvező a regionális emelt víztér utántöltő-képességére, a talaj mélyére és oldalirányú kivezetésekre egyaránt.

Indokolt tehát a folyó TAVAK LÁNCFÜZÉRÉVÉ alakítása regionális duzzasztógátak sorozata által, mert ez egyszerre képes hozni a XIX. századi rendezés elé kitűzött hármas célt, mégpedig annak megtapasztalt vízháztartás-rontó hibája nélkül.

Ennek megértésével nem tűnik vadidegennek az 1976-os beszámolóban rögzített célkitűzés, miszerint „végülis öt tiszai vízlépcső mellett döntöttek: Tiszalök, Kisköre és Csongrád, majd Vásárosnamény és Záhony térségében. (A „rendszerhez” tartozik a jugoszláviai Novi Beceji [a] (Új-Becsei) Vízlépcső is, amely Csongrádig ható visszaduzzasztásával kijelölte a harmadik vízlépcső építésének helyét.)” [6] – eltekintve attól, hogy az akkori-tervek közt csupán egyetlen helyszínen jelent meg az árvíz-mérséklő tóvá-szélesítés mint kulcsfontosságú szerepkör. [b]
[a] Ennek apropóján kaphat érdemi-választ az a sokakban felmerülő aggodalom, hogy vajon SZABAD-E nekünk visszafogni a folyóvizeket, elszegényítve a folyásirányban alattunk levő államokat ilyen beavatkozással. Észlelendő lenne, hogy a Szerbia területén létesített Új-Becsei duzzasztás illeszkedő eleme a jelen koncepcióban vázoltaknak (is), és csakis Szerbián múlik hogy a Tisza Új-Becse alatti szakaszán tervez-e alkalmazni további hasonló létesítményeket. A szóbanforgó létesítmények határokon átnyúló hatása csak akkor negatív, ha a folyásirány-szerinti alsó szomszéd nem tesz a saját területén hasonló lépéseket – illetve ha a felső szomszéd nem tesz védőintézkedéseket a határközeli duzzasztott folyamszakasz megemelkedő vízszintje potenciális következményei ellen. Általunk elviselendő tehertételként korábban már bemutattam, miként „rabolja” meg szomszédos Románia a Kőrösök vizeit.[7] A tényleges rablás az, aminek példája a Colorado River vizének az eltérítése: A (Lees Ferry-nél) 12-16MAF [14,8-20,2km3] éves víz hozamból csupán 1,9-3,5km3 jut el Mexikóba. [8]
[b] Aki e szerepkör fontosságában és teljesíthetőségében még mindig kételkedik, az végezzen felderítéseket azirányba, hogy vajon volt-e árvízi-katasztrófa az egykori Szovjetunió hatalmas folyói mentén létrehozott víztározók kialakítása után.
Ha a Dnyeper folyamon kialakított kaszkád-tározók főbb adatait vesszük szemügyre [ld. 2.Táblázat], azonnal látszik az adódó-párhuzam a Tiszán végzendő folyószakaszolásra – lévén a két folyó esése megközelítően azonos: vö. 2.Táblázat 2. oszlopa vs. 1.ábra.

tározó	tenger-szint felett magas-ság (m)	szomszé-dos duzzasztó-gát távolsága (km)	felszín (km2)	térfogat (km3)	hasznos térfogat (km3)
Kijev	99		922	3,7	1,2
Kaniv	87	160	675	2,6	0,3
Kremen-csuk	77	150	2250	13,5	9
Kamjan-szke	66	115	567	2,5	0,5
Zapor-zsec	51	130	410	3,3	0,85
Kahovka	–	240	2155	18,2	–

2.Táblázat: A tározókkal szakaszokra-bontott Dnyeper jellemzői [9] 

A nagyméretű tározókkal kaszkáddá szakaszolt Dnyeper közel 70 éves árvízmentes működése bátorítólag kellene hasson ahhoz, hogy a ref.6-ból idézett célkitűzést a tóvá szélesítés új elemével megtalpalva nekifogjunk kivitelezni.

C.) Hova kerüljön a marasztalt/mentett víz?
A szakaszolt Tisza tó-füzérré alakításához meg kell találni azokat a [ref.6-ban jelzett lokációk közelségébe eső] területeket amik erre a legkönnyebben beáldozhatók, és ahol ezek a legcélszerűbbek a primer cél (a vízelosztás) tekintetében. A beáldozhatóság kritériumai közt a kialakíthatóság könnyűsége [természetes mélyterületre gravitációs kieresztés, minimális hosszúságú védgát-lehatárolás igényével], a területen levő objektumok felszámolása ill. áttelepítése, valamint az országos és kistérségi infrastruktúra [közlekedés, áram/gáz hálózatok] biztosítása kell legyenek a fő szempontok – a helyzet jövőbeni alakulása figyelembevétele mellett.
A természetes mélyterületek egy választékát szemlélteti a 2.ábra:

A felmerülő kérdések:

1. a) Vajon szükség van-e mindre, illetőleg elég lesz-e ennyi terület?
2. b) Nem okoz-e a majdani beavatkozás nemkívánatos visszarendeződést?

A latolgatáshoz vizuális segítséget nyújtanak az alábbi 3.–6.ábrák valamint a 7.–10.ábrák:

a, A szükségleti tényező felől közelítve: Ha a Kiskörénél kialakított Tisza-tó mérete és befogadóképessége elegendően hatékony a közelségébe érkező árhullám veszélytelenné tompítására, akkor az árvíz-probléma elimináláshoz garanciálisnak tűnik ha a ref.6 föntebb megnevezett lokációiban létrehozott duzzasztógátak mögött is elterül ill. kialakításra kerül egy-egy ilyen tó-szerűség. Ehhez a 2.a)ábra mélyfekvésű területeinek cirka a fele is elég lehet. Ha viszont a talajvíz-potenciál emelése, rendezése, szintentartása a cél, akkor a folyótól távolabb is létre kell hozni emelt víztereket, amik helyszíne a 2.b)ábra mélyfekvésű területeiből válogathatók – azon szempont előtérbe helyezésével, hogy az érkező vízhozamok kilengései ellenére a talajok vízháztartása a teljes régióban minél pufferoltabb legyen.
Ez tehát [a Tisza által érintett fél országrészben] 5-10 Tisza-tó nagyságú vízfelületet jelent – ami 600-1200km² terület „beáldozását” igényelné. Ez az 1-2 Balatonnal ekvivalens terület (ami mélyfekvésű lévén rendezettebb víz-viszonyok mellett amúgy is „belvíz-problémás”) kiesése nem oszt-szoroz, még abban a mezőgazdaságban sem amely annyira egysíkú és egészségtelen-szerkezetű mint a jelenleg folytatott. Ellenben borítékolható további előnyöket hozna magával. Úgy mint:

1. kiegyenlítettebb páratartalmú lokális klíma, esőteremtő hajlammal [akárcsak a Balaton körül],
2. természetes halbőség (a rutinszerűen ismétlődő mesterséges felszaporítás és etetés helyett).

Előbbi egyfajta ingyenes Klíma-rendező faktor, utóbbi pedig amiatt áll mert a „rendezetlen” tavakban megvannak a szaporodásra alkalmas természetes ívóhelyek, és mert a kiiktathatatlan lassú eutrofizáció megteremti [az alsórendű életformák láncolatán keresztül] a halaknak a természetes táplálékot. [Ld. még 5.)E.)2) alatt is]

A szakaszolt folyó tó-szerű primer tározóiból az átvezetés a távolabbi szekunder-tározókba előnyös ha gravitációs módon történik, azon mélyedések mentén kialakított átvezető csatornákon amik a 4.ábráról olvashatók ki.

b) A gondot okozható visszarendeződési tényezőre adható válasz:

Kétségtelenül melléfogás lenne ha a vízpótló beavatkozások váratlanul túllőnének a célon. A szabályozás előtt a Tisza és mellékfolyói ártere [melyek zöme Magyarország jelenlegi határain belül van] 19,000km² fölött volt, és ebből ~4800km² állandó vízborítás alatt állt – ami az ország területének a 21 ill. 5%-a (ref.2 p13). Ezek területi-elrendeződése [ld. 3.ábra] pedig rendkívül esetlegessé tette a vidéken folytatható életvitelt, gazdálkodást. A víz leengedésével is járó szabályozás ezért ott előnyöket kínált. A beavatkozással ármentesített terület [ld. 5.ábra] mutatja az élet újra szervezhetőségében előállt hatalmas potenciál. Az emelt vízterek által remélni rendezett megemelt talajvízszint elérésével viszont számolni kell a belvízhelyzet fenyegetéseivel. Annál is inkább, mert a belvíz okozta kártalanítás jelentős területeket érintett 2013-ban [ld. 6.ábra] – bár elgondolkodtató módon ugyanazokban a régiókban amelyek (gyakran már ugyanabban az évben) az aszály különbözően súlyos fokozataitól szenvednek.

A kedvezőtlen visszarendeződések elkerüléséhez fontos tehát a belvíz fellépése és természete alapjainak a tisztázása. A Tisza-völgy területén cirka 54ezer hektár az éves szintű belvízborítás, de ennél sokkal nagyobbak is előfordultak a közelmúltban: 640ezer ha 1942-ben, 220ezer ha 1970-ben (ref.2 p13). Pontosabb állapotokat rögzít a belvíz-helyzet hektikusságáról a 7.ábra.

A hektikusság foka oly mérvű, hogy sem ref.2 idevonatkozó adataira sem az 1950-62. évi országos katonai felmérés térképlapjai adatai alapján rendkívüli gondossággal összeállított kompendium [14] adataira nem célszerű érdemlegesen támaszkodni. Ha a képhez hozzávesszük még azt a megállapítást is mely szerint „Az elöntött területek felvételezése évtizedeken keresztül szemrevételezéssel történt, aminek megbízhatósága nyilvánvalóan korlátozott” [15], akkor az egyedüli boldogító tényezőt a belvizes tanulmányok szaporodásában kell keresnünk.

Csupán ezekre támaszkodva így az kellene legyen a végmegállapítás, hogy a belvízhelyzet bár az idők végezetéig tanulmányozható ám koncepcionálisan kezelhetetlen. Vagyis, maradnia muszáj évről-évre az erőtvesztő eseti és azonnali beavatkozás sorozatoknak – melyek által a később aranyat érő vizet jelentős műszaki apparátussal és energiabefektetéssel ki kell szivattyúzni a tájból, és kivezetni a folyók által az országból.

Bátorkodunk mégis, a kiúthoz vezető néhány tényszerű-ismeretet mutatni alább egy elfekvő Vízügyi-brosúrából [16]:

A 8.Ábra láttatásában a belvízzel érintett területek csupán 30/50 százaléka vetés/szántó, azaz a lehetséges gazdasági kiesés [az agrárszerkezet csökönyös megtartása mellett is] csupán töredéke a belvíz-nagyság szerinti vészjelzésnek. A belvízborítás tartósságára nézve ugyanakkor nem informatív az ábra (merthogy az a szivattyúzással egybekötött mentesítés képe: az áprilisi csúcs 95%‑os csökkentéséhez ~700 millió m³ víz elvezetése), ami pedig lényegi adalék lehetne a megítéléshez.

Az agrártermelés zökkenőmentessége megítéléséhez azonban az lenne a lényegi ismeret, hogy a kiismerhetetlennek mutatkozó belvíz mily mértékben ill. gyakorisággal vészterhes tényező. Ennek megsaccolásához kínál segítséget az 1998-2016 terminus kéthetes bontású évi átnézetével a 9.ábra.

Látható hogy a tenyészidőszak érdemi szakasza alatt [az ábrán máj.7–dec.3 között] maximum 1000km² a belvízzel érintett terület – egyetlen év [2016] kivételével. Ez kezelhetőnek tűnik, annak ellenére hogy a belvizek (a keletkezésükhöz szükséges többféle tényező esetleges egybeesése okán) nem mindenkor ugyanazokat a területeket fedik le – amint szemlélteti is ezt a közepes belvízi vészhelyzet előállását valószínűsítő kék színnel jelölt méretes kiterjedés a 10.ábrán:

A kézenfekvő primitív megoldás az, ha ezen terület zömének az igába vonásáról a továbbiakban lemondunk (a táj visszavadítása). Helyesen megválasztott (ill. kialakított) szekunder-tározók megléte esetén viszont a belvízveszély lecsökkenthető a szóbanforgó terület töredékére, azzal a szimpla beavatkozással hogy megfelelő talajvízszint esetén azok nem gyűjtőként hanem szikkasztóként funkcionálnak [a direkt bevezetések lezárásával, a talajvízszint adott csökkenéséig], miáltal a környező vidék belvizei [ha előállnak] oda/azokba hamar lefolyást találnak. A belvíz-elhárítás ilyetén kezelése nemcsak azáltal csökkenti az eddig belvízzel érintett területek nagyságát mert módot ad az összegyűlő mechanizmussal keletkezett belvíz automatikus elvezetésére, hanem amiatt is mert általa megszűnik a csatornákon keresztüli visszavezetés kényszere a folyókba – amik [e csatornák sokasága és jelentős hossza okán] jelenleg másodlagos un. elvezetés által generált belvizekhez vezetnek. Egyedül az un. feltörő belvíz ellen nem ad a vázolt elrendezés univerzális (elhárító) védelmet. Tudva hogy feltörő belvíz keletkezésével azon mélyedésekben kell/lehet számolni ahol a környezet talajvíz szintje tartósan magas, az elhárító jellegű küzdelem ellene szinte lehetetlen. Ezzel viszont (fordítva egyet a subán) adott a lehetőség, hogy egy ottani permanens tó kialakításával kerülhessük el az ismétlődő vészhelyzeteket – profitálva egyéb módokon is a tó létezéséből.

A jelzett átgondoltabb átalakítással kieső kevesebb terület „visszavadítása” további-finomítást kaphat abból a tényből amit a 3.Táblázat sugall:

Belvíz veszélyeztetési kategóriák
Befolyásoló tényezők	nem	mérsé-kelten	köze-pesen	erősen	igen erősen
	veszélyeztetett
Szivárgási tényező (m/nap)	>0,15	0,1-0,15	0,05-0,1	0,01-0,05	<0,01
Maximális tározó-képesség	400-500	350-400	300-350	250-300	150-250
Konvexitás	<0	0-0,1	0,1-0,2	0,2-0,3	>0,3
Mikrovíz-gyűjtők nagysága (ha)	<1	1-5	5-10	10-50	>50
Művelési ág	erdő	kert gyümölcsös	szántó	szántó (évelő)

3.Táblázat: Adott művelési ág mellett fellépő belvízveszély a szivárgási tényező tükrében [17]

A táblázat szerint az erdő művelési ág a leghatékonyabb módja a belvizektől mocsaras területek természetes rendezésére (amennyiben a fafajta tolerálja az időleges vízborítást): ld. a Belorusz tájak kiterjedt erdős szittyóit.

A visszavadítandó területek kiterjedése nagyságát illetően azt szükséges végül a mérlegre tenni, hogy melyik [az emelt-vízterek létrehozásával beállítható] talajvíz-szint töltöttségi állapot lesz országos-viszonylatban előnyösebb:

1. Kevesebb visszavadítással „elvesző” terület a Tisza-vidék tájain,
   alacsonyabb talajvíz-szint beállítással [a belvízkár elkerülése/minimalizálása végett]
   – ami tartósan konzerválja a Duna-Tisza közén a félsivatagi-állapotokat,
2. valamivel több visszavadítással kieső terület a Tisza-vidéken,
   magasabb talajvíz-szint beállítással [a belvízzel gyakorta borított területeken permanens tó kialakításával]
   – ami ismét visszahozza a Duna-Tisza közére az élet lehetőségeit (táj, ember, állat számára).

Ez lenne tehát a kulcs az átmenethez az eddig követett kármentesítő belvízvédekezéstől a racionális belvízgazdálkodás felé [18] – tágabb értelemben pedig igazodás a bölcsesség diktálta azon észszerűséghez, hogy ne okozzunk nagyobb kárt ott ahol visszatartjuk a vizeket, hanem olyan helyeken tartsuk vissza a vizeket ahol az az a legtöbb kedvező hatást hozhatja.

D.) Adalék a napelemparkok befogása racionalitásához:

Fentebb [IV.)4.) alatt] már elmondtuk azon főbb érveket amik alátámasztják a gravitáció ellenében történő víz kivezetésekben a napelemparkok által termelődött energia hasznos szerepét. Maradt a realizálhatóság kérdése – amit pl. a Goldisthal Pumped Storage Station projekt [19] támaszt alá.

A Thüringiai hegyekben megvalósult projektben [ld. 11.ábra] létrehozásra került egy magaslati tó, melynek rendeltetése az hogy a nappal feleslegben megtermelődött energiát (későbbi felhasználásra) az oda felemelt víztömeg helyzeti energiájában tározza. A tározás elve tehát abban áll, hogy a 300 méterrel alacsonyabban elterülő tározóból az épp felesleges energiával [termelődjön az bármilyen eljárással ill. forrásból] a vizet a magaslati tározóba [méretei: 55 hektár és 13*10⁶m³] emelik, ahol az helyzeti energiában őrzi a befektetett energiát [~8,5GWh] (ami így a lecsorgatáskor visszanyerhető). A komplett beruházás persze óriási költségekkel járt [600-1000 millió €], és a haszon mindössze annyi hogy a (zöldberuházásokból?) fölöslegesen termelt energia nem menjen pocsékba. [20] Ez egy gazdag állam hülyeség-minimalizáló programjába belefér. [21]

Ehhez képest, a gravitációs emeléseket kívánó vízkivezetésekhez felhasználandó napenergia hasznosulása közvetlen célt szolgál (olyat ugyan, ami csak áttételesen termel hasznot – ám jelentékenyen nagyobbat, mint azt az „eltékozolt” energia mennyisége alapján képzelné bármely CO₂-kvótában tévelygő elme) – anélkül hogy a Goldisthal-ihoz hasonló műtárgyak megépítésébe kellene egy fityinget is invesztálni.

E.) A marasztalással tározott víz tisztasága biztosítása:

1) Alapok

Tekintettel arra, hogy a vízjárások menti városaink és településeink lakossági célú vízigénye kielégítése zömmel a közeli és kézreálló felszíni vízforrásokból történik (és ha a Természet összes lénye közül önző módon csupán a magunk jólétére gondolunk is), szükséges hogy azok vízminősége ne romoljon egy bizonyos szint alá. Ez viszont, sajnos, nem teljesül. Épp bizonyos civilizációs erőfeszítések következtében egyre romlik a helyzet. Az ipari eredetű szennyeződések élővizeinkbe jutásához a törvényekben is rögzített slampos engedékenység nyit (nem is olyan) kiskaput [22], míg a szennyvíztelepek a közhigiénia kitüntetett bajnokaiként [23] eresztik a végvizeiket ugyanoda [pátenssel bírva arra is, hogy adott esetben akár kezeletlen foslét is engedhessenek a folyóba [24]].

	12.ábra: Hazai kép A Gyálai Holt-Tisza Fekete-bögéje.A víz pirosas-színe utal a GMap látképén is a szennyezés létére. Ami (a múlt hagyatékaiból adódóan igen összetett: többféle ipari és kommunális eredetű rothadó-bűzölgő elegye. A megkísérelt rehabilitációs projekt nyomonkövetése tanulságos.[25]
	13.ábra: Indiai látkép Ipari szennyezés terítéke India 2. legnagyobb folyóján. (https://nexteel.in/the-impact-of-industrial-waste-on-the-godavari-river-in-maharashtra/ )
	14.ábra: USA, Los Angeles River (https://earth5r.org/earth5r-approach-pollution-los-angeles-river/ )

2. A folyamszakaszolás legfelső tározó tavába külföldről érkezik a víz, amelynek a Vízgazdai minősége ekként [ki tudja meddig] nem garantált. Amennyiben jelentős az érkező xenobiotikum-terhelés, úgy [élelmiszer-biztonsági megfontolás okán] célszerű az itteni eutrofizáció visszaszorításakor kizárólag a flóragyérítésre támaszkodni. Ha ugyanis ezekbe képesek beépülni a xenobiotikumok [amit célirányos kutatásokkal kellene tisztázni], akkor a kitermelt növényi anyag alom-komposzti felhasználása értelmében) garantálná a beérkező xenobiotikumtól való szabadulást.