Az Európai Unió kormányfői május 24–25-i rendkívüli találkozójukon megerősítették a 2020. december 10–11-i tanácsülés azon határozatát, amely szerint 2030-ra az 1990-es szinthez képest legalább 55 százalékos unión belüli nettó csökkentést kell elérni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában. Az erre vonatkozó útmutatást a bizottságnak 2021 júniusára kellett volna elkészítenie, de ez most júliusra módosult.
Ami az útmutatástól várható, az nem arra fog irányulni, hogy a kitűzött 55 százalékos célt milyen módon (milyen technológiai megoldásokkal) és milyen költség mellett lehet megoldani, hanem az egyes országok olyan előírásokat kapnak majd, hogy mely szektorokban, milyen mértékben kell a kibocsátást csökkenteniük. Ennek – többek között –része lesz a közlekedési és ingatlanszektor bevonása az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe (szén-dioxid-kibocsátási kvóták és azok adásvétele), továbbá az importra kivetendő adók (karbonadók).
A zöldátalakításhoz propagálói hozzáfűzik, hogy a dekarbonizáció elő fogja segíteni a fenntartható gazdasági növekedést, munkahelyeket teremt, egészségügyi és környezeti előnyöket eredményez, továbbá hogy a zöldtechnológiákkal kapcsolatos innováció előmozdításával hozzájárul az uniós gazdaság globális versenyképességének hosszú távú növeléséhez. Ehhez a programhoz teszünk az alábbiakban néhány megjegyzést.
1, Az egész klímaprogram arra a feltételezésre épül, hogy a Föld elmúlt száz évben tapasztalható felmelegedése az ember által okozott szén-dioxid-kibocsátás miatt van, amit a további melegedés megakadályozása érdekében – amely számos katasztrófa előidézője lenne – zéróra kell csökkenteni. Ezt jelenti a klímasemlegesség. A doktrínát alátámasztja, hogy a Föld tényleg melegszik, a levegő szén-dioxid tartalma valóban nő, és a szén-dioxid egy üvegházhatású gáz.
Az elméletnek ellentmond viszont, hogy a klímamodellek sokkal gyorsabb növekedést jeleztek előre (a bennük lévő pozitív visszacsatolás miatt), mint a ténylegesen megfigyelt. Az 1940-es és 1970-es évek között például a Föld átlaghőmérséklete annak ellenére csökkent, hogy a szén-dioxid-kibocsátás növekedett. Az antarktiszi és grönlandi jégmagfúrások több százezer évre visszanyúló adatai szerint a Föld hőmérséklete és a levegő szén-dioxid tartalma valóban párhuzamosan haladt, de a melegedés általában megelőzte a szén-dioxid-koncentráció növekedését.
2, Miskolczi Ferenc légkörfizikus (és más tudósok) szerint a Föld hőmérsékletét alapvetően a légkör vízpáratartalma határozza meg és nem a szén-dioxid. A Milankovics-elmélet szerint az elmúlt félmillió évben a Földön megfigyelhető eljegesedési és felmelegedési szakaszokat alapvetően a Föld pályaelemeinek periodikus változása határozza meg, és jelenleg éppen egy jégkorszak felmelegedő szakaszában vagyunk…
Hagyjuk el azonban egyelőre a szén-dioxid hatásáról folyó vitát, ami egyébként elég egyoldalú, mert aki a dogmával nem ért egyet, azt nem engedik szóhoz jutni, ezért úgy tűnik, mintha mindenki támogatná ezt az elméletet. Ehelyett nézzük meg,
megvalósítható-e egyáltalán a klímasemlegesség 2050-ig. A válasz egyértelműen az, hogy nem.
3, Minden prognózis azt mutatja, hogy elsősorban a fejlődő-felzárkózó országok gyorsan növekvő energiaigénye és az e térségekben várható jelentős népességnövekedés miatt a világ energiaigénye növekedni fog, és ennek az energiaigénynek nagy részét szükségképpen szénerőművekkel fogják kielégíteni, mert ezeknek az országoknak ez áll rendelkezésükre.
4, Egy ország energiaigényének nap- és szélerőművekkel való kielégítése a fantazmagóriák kategóriájába tartozik, erre később bemutatunk egy számítást. Egy megoldás azonban lenne a fejlődők irányába is, ha az energiaigényeket atomerőművekkel elégítenék ki, de a szén-dioxid-mentesítő (zöld)mozgalmak számára az atomenergia az ördög öreganyja.
5, Elvégeztem két számítást. Az egyik azt tételezte fel, hogy az Európai Unió energiaigényét alapvetően szél- és naperőművekkel oldjuk meg, a másik, hogy atomerőművekkel. Az előbbi esetében az jött ki, hogy a szélfarmok helyigénye 258 ezer négyzetkilométert, a naperőművek területigénye 44 ezer négyzetkilométert igényelne. Az előbbi Olaszország, az utóbbi Dánia területi nagyságának felel meg. Megvalósult erőművek tényadatai alapján azt is kiszámítottam, hogy a megújuló erőforrások teljesítménye időbeli ingadozásának kiegyenlítésére milyen elektromos tárolókapacitások szükségesek.
Az eredmény 5054 terawattóra, ami 2330 milliárd személygépkocsiban használatos ólomakkumulátor kapacitása. De számolhatunk Elon Musk legkorszerűbb Tesla Powerwall 6,4 kilowattórás akkumulátorával is, ebből csak 262 milliárd darabra van szükség, amelynek költsége 786 ezermilliárd dollár, ami az USA közel negyvenévi GDP-jének felel meg. A számításokat persze lehet csűrni-csavarni, de a nagyságrendek nem fognak megváltozni. Az atomerőművekkel viszont valóban nagymértékben lehetne csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, mégpedig megfizethető áron, mert nem kell tárolókapacitás.
6, Az uniós klímajavaslatokhoz soha semmilyen megvalósíthatósági tanulmány nem készült annak ellenére, hogy az ehhez szükséges összes adat- és technológiai ismeret rendelkezésre áll. A 2030-ra vonatkozó, eredetileg 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési előírást (1990-hez képest) úgy licitálták fel előbb 50, majd 55 százalékra, hogy mögötte az Európai Parlament baloldali frakcióinak politikai akaratán kívül semmilyen alátámasztás nem volt és nincs is.
Ursula von der Leyen azért, hogy a bizottsági elnökségét elnyerje, és az egész bizottságot a parlament elfogadja, eleve felvállalta az 55 százalékot, amit egyébként a parlament egy határozattal már 60 százalékra emelt. Az egyes országok energia- és klímatervei, amelyek mögött valamilyen számítások mégiscsak lehetnek, mind a 40 százalékos céllal készültek, mégpedig 2019 végéig. Mire a nemzeti energia- és klímatervek elkészültek, a célokat 40 százalékkal (40-ről 55 százalékra) emelték fel, akárcsak nálunk Rákosiék az I. ötéves terv beruházási céljait.
A kitűzött célok teljesíthetetlenek, és ha mégis megpróbálják, komoly zavarokat fog okozni a gazdaságban, és a meglóduló energiaárak miatt nagyarányú inflációt indíthat el, hiszen az energiaárak mindenhová begyűrűznek. Az Európai Parlament tagjai semmiért sem felelnek, hasonlóképpen az Európai Bizottság sem. Ezzel szemben a nemzetállami vezetőknek mégiscsak a választók elé kell állniuk és megmagyarázniuk, hogy miért növekszik a rezsiköltség, miért vesztik el esetleg tömegek az állásukat (ott, ahol még szénerőművek vannak), vagy hogy miért akadozik a villamosenergia-ellátás.
Előre látható a nemzetállami vezetők összeütközése a bizottság irreális terveivel és esetleg egymással is. Végül, majd úgy 2030 körül, ha lesz a bizottságnak egy Gyurcsány kaliberű vezetője, zárt ajtók mögött elmondhatja, hogy elk**tuk, nem kicsit, nagyon, Európában ilyen böszmeséget még nem csináltak (ami persze túlzás lenne, mert az euró bevezetése hasonló böszmeség volt).
Magyarország mindeddig kitűnően teljesítette a szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési előírásokat, mert a bázisév 1990 volt, ami után a magyar nehézipar összeomlott. Még van lehetőség, a lignittüzelésű Mátrai Erőmű leállítása, ezzel teljesíthető a 40 százalékos cél, de ezzel ki is merültek a könnyen kiaknázható lehetőségek. Egyébként a legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint hazánkban a szén-dioxid-kibocsátás már nem csökken, hanem nő.
Az eddig üzembe helyezett 2300 megawatt naperőművel a hazai villamosenergia-rendszer elérte a szabályozhatóság határát, vagyis megnő a veszélye a rendszer összeomlásának, ahogy ez az e tekintetben előttünk járó Kaliforniában és Texasban már gyakorlat. Minden további lépés horribilis pénzbe fog kerülni, mert meg kell építeni a szabályozókapacitásokat, emellett problémát fog jelenteni az ország fogyasztásának egyharmadát kitevő import biztosítása is.
Mindez nem szükségszerű, hanem az Európai Unió valóságtól teljesen elrugaszkodott ötleteinek eredménye, amelyeket olyan bürokraták találnak ki, akiknek böszmeségükért semmilyen felelősséget nem kell vállalniuk.
(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
A képpel az SVP (Svájci Néppárt) akarja kifejezni, kinek milyen érdeke fűződik a klmahisztériához
Saját kommentárunk:
Lóránt Károly egyike az összefüggéseket helyesen látó kevés publicistának, a Magyar Hírlap pedig talán az egyetlen főáramú média, amely engedi az érvek ütköztetését a kérdésben. És e tekintetben toronymagasan áll a német sajtó fölött is. A többi európai sajtóterméket nem ismerjük ebből a szemszögből. Üdítő kivétel a Roger Köppel által vezetett svájci Weltwoche, amely úgy klíma-, mint vírusügyben megvalósította a fából vaskarikát: főáramú és mégis szuverén.
Csupáncsak az EU és a nemzetállamok közötti ellentét konstruálását látjuk egy kicsit túlzottnak. Persze, a felelősség Brüsszelre hárítása, mutogatás az EU-bürokratákra általános európaszerte. Alaptalanul. Emlékeztetünk rá: A Leyen asszonyság vezette Európai Bizottságba pontosan azok a nemzetállamok delegáltak tagokat, köztük Magyarország is, amelyek olyan szívesen mutogatnak a valóságtól elrugaszkodott Brüsszelre. Továbbá, az Európai Bizottság semmiféle jogszabályt nem hozhat. Ajánlásokat tehet, jogszabályokat fogalmazhat meg, terjeszthet be az Európai Parlamenthez, melyeknek elfogadása vagy elvetése a nemzetállamok által alkotott EP jogköre. Minden nemzetállam szuverén döntése, (végső soron a választóké) milyen erőkre, politikai csoportosulásokra bízza jövőjét. Tudatában vagyunk természetesen annak, a különböző politikai irányzatú frakciók intézménye az Európai Parlamenten belül nem könnyíti meg a nemzetállamok érdekérvényesítését. Képzeljük el azt a szituációt, amikor az EP-ben ott lévő magyar pártok klímaügyben normális, ésszerű álláspontot szeretnének elfogadtatni. Nos, a néppárti frakció magyar tagjait a saját frakció fogja leszavazni, a baloldali magyar képviselőket úgyszintén a saját uniós baloldali frakció. Ezt hívják demokráciának. Egy törpe kisebbség befolyásánál és pénzhatalmánál fogva rákényszeríti akaratát a többségre. Jól kitalálták ezt.
Ugyancsak nem a baloldal kizárólagos attribútuma a klímarögeszme, mégha a zöldbalos erők csakugyan hangosabbak is e tekintetben.
De sajnos látjuk – ha akarjuk, ha nem – hogy az európai konzervatív (jobb) oldal úgy viselkedik a kérdésben, mint a farokcsóválta kutya. Egyrészt meglennének lehetőségei a kérdés elfogulatlan, tudományos megvitatására, másrészt a tudományos tények, illetve a gazdasági számítások alapján rámutathatna a klímarögeszme megvalósíthatatlanságára.
Egyiket sem teszi. Amiből az következik, hogy itt nem egy jobb és baloldal közötti ellentétről van szó. Hogy hol húzódnak a törésvonalak, talán így lehetne megközelíteni:
Egyik oldalon vannak azok a politikusok, akiknek teljesen mindegy, hogy mit szavaznak meg. Haza, felelősség, élhető ország néhány évtized múlva: Ismeretlen, megmosolygott, lenézett fogalmak számukra. Egy a fontos nekik: a saját jólét, saját vagyon, saját pozíció, saját karrier. A másik oldalon vannak azok a politikusok, akik felelősséget éreznek olyan elvont, ósdi fogalmak tekintetében, mint jövő generáció, élhető 21. század, energiabiztonság a következő nemzedék számára is, megfizethető energia, működő gazdaság, haza, nemzet.
Hogy melyik csoport képviselői vannak többségben a politikai osztályban, talán nem kétséges olvasóink számára.
Ugyancsak megnehezíti a helyzetet, hogy ha egy garnitúra letette a voksot egy irányzat mellett, sohasem lesz képes irányt váltani. Ez ugyanis a saját alkalmatlanság beismerésével volna egyenértékű.
2021. június
(A kommentár tekintetében:)
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a Reális Zöldek Klub társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben. Bankszámlaszámunk: 11702036-20584151 (OTP) A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található. |
