Ábrákkal, grafikonokkal próbáljuk meg szemléltetni, az éghajlat-védelemre fordított kiadások értelmetlenek, semennyivel nem csökkentik a Föld átlaghőmérsékletét. Evvel tisztában van a Föld országainak nagyobb része, és gazdaságuk fejlesztésénél nem is foglalkoznak a CO2-kibocsátással. Sajnos szövetségi rendszerünk megpróbálja ránk kényszeríteni gazdaságunk tönkretételét az éghajlat megmentése címén.
Aki tisztában van a négy alapművelettel, a középiskolás szintű fizikai, energetikai számításokkal, az tudja: lehetetlen, megvalósíthatatlan vállalkozás a Net Zero, a zéró kibocsátás, azaz, hogy annyi CO2-t bocsássunk ki, mint amennyinek meg tudjuk oldani elnyeletését. Természetesen mindevvel a rögeszme protagonistái is tisztában vannak, mégis erőltetik az emberiség egy részére.
Nem, ne higgyük, hogy a szélenergia termelés megfelel a fenntartható energiatermelés akárcsak egy kritériumának is. Gigantikus, örökre elvesző anyagfelhasználások, hulladéklerakókat megtöltő rotorlapok. Még siralmasabb a kép, ha mindezt egy MWh-ra vetítjük és összehasonlítjuk például az atomenergia-termeléssel.
Michael Shellenberger ismét csak helyesen látja a helyzetet: az éghajlatvédelem gyengíti a gazdaságot, ami a védelmi potenciál automatikus gyöngülését vonja maga után. A nagy kérdés ezek után: Ki folytat itt háborút ki ellen?
Ha nem fúj a szél, csak baj van vele, ha nagyon fúj, az állam – természetesen az adófizető pénzéből – azért fizet, hogy ne termeljék be az áramot a hálózatba. Itt egyetlen dolog újul meg: A napelem-bárók és szélkerék-lovagok pénztárcájának tartalma. Vastagon.
Természetesen a nemtermelésért való fizetés még mindig olcsóbb, mint bármi fantazmagória a lítiumakkumulátortól a hidrogén-stratégiáig.
Gondolatok az ún. megújuló energiák erőltetéséről afrikai szemszögből. Amit a Nyugat magának megenged, azt tiltani akarja a fejlődni akaró afrikai államoknak. A szerzők tisztán látják a helyzetet, néhány apró részletet mi másképp ítélünk meg.