USA – Japán és a klímavédelem

Megrendült a világrend?

Az előző cikkünkben Kína energiapolitikájáról írtunk, pontosabban a klímavédelemhez való viszonyulásukról. Röviden azt mondhatjuk, hogy Kínában a józanész és megfontolt, a társadalmi és gazdasági szempontokat előtérbe helyező racionális és komplex álláspont érvényesül. Még hosszú ideig dominánsan marad a hagyományos energiahordozókra épülő energiaellátás. Most hasonlóan nézzük meg, hogy mi a helyzet e területen az USA-ban és Japánban.  

Palagáz és palaolaj forradalom az USA-ban

A világban jelentős un. palagáz és palaolaj készletek vannak, amelyekből a hagyományos technológiákkal nem termelhető ki a gáz, ill. olaj, mivel e szénhidrogének olyan kötöttebb formációkban tárolódnak, amelyekben nem szivárognak. Ezért a kitermelésükhöz kifejlesztették az un. repesztéses eljárást (fracking), amellyel hidraulikus úton a kőzetben mesterségesen hozzák létre a szivárgási útvonalakat.

A világon előforduló fontosabb palaolaj és palagáz mezőkről az 1. ábra ad tájékoztatást. A legtöbb helyen a kitermelés még el sem indult. A 2. ábra az USA előfordulási területeit ábrázolja a kitermelési technológiát szemléltető ábrával.

1. ábra. A világ palagáz és palaolaj előfordulásai

 A kitermelő kút fúrása az olajat, ill. gázt tartalmazó kőzetben vízszintes irányba fordul, és e szakaszban hozzák létre a kőzetrepesztést. A repesztés és az azt követő kitermelés ciklikusan ismétlődik. 

2. ábra. Az USA-ban található készletek

A hetvenes évektől az USA-beli olaj- és gázkészletek fokozatosan kimerültek és az ország egyre növekvő importra szorult. Minthogy a jelentős palaolaj és palagáz készletek ismertek voltak, elindult az ezek kitermelésére alkalmas repesztéses eljárás kifejlesztése, ami teljes sikerrel járt. Így mára megfordult a helyzet, az USA olaj- és gázexportőrré vált. A zöldek környezetvédelmi okokból támadják a fracking eljárást.

Mivel egy-egy kúttal viszonylag kis területről lehet a gázt kitermelni, ezért a nagyobb mezőkön sok-sok kutat kell fúrni.

3. ábra A kitermelési technológia

4. ábra Egy palagáz-kút

A gázkitermelés elsősorban Texas és New Mexico területén folyik, mintegy 220 000 km² területű, permkori formációval rendelkező medencében, amely korábban az olajkitermeléséről volt híres. A kutak száma 2005 és 2019 között megtízszereződött. Az energia információs hivatal szerint 8 milliárd hordónyi olaj és 8,23 milliárd köbméter gázkészlettel lehet számolni. A kitermelés még folyamatosan emelkedik, jelenleg újra elérte az 1970-es évek rekord kitermelését. Ez nem csak Texas szempontjából, hanem az USA szintjén is nagy jelentőséggel bír, hiszen újrarendezi világszinten is az olaj-, ill. gázpiacokat. Azt mondhatjuk, hogy a „palaforradalom” feje tetejére állította az energiapiacot, az árak csökkenése pedig lehetővé tette szénerőművek leállítását. És ami már több mint mulatságos, hogy abban az USA-ban, amely bejelentette a Párizsi klímaegyezményből való kilépését, csökkent a legnagyobb mértékben a szén-dioxid kibocsátás. Pedig mit erőlködik az EU, és azon belül a klímavédő éllovas Németország, ahol a célkitűzéseket viszont nem tudják teljesíteni.

Hetven év után az USA olajimportja a múlt évben ténylegesen nullára csökkent, és a világ legnagyobb gázkitermelőjévé vált. Egyre intenzívebbé válik a gázexport, cseppfolyósított gáz (LNG) formájában a világ minden tájára, az e célra épített speciális hajók (LNG tankerek) segítségével. Eddig már öt cseppfolyósító terminál épült az USA keleti partvidékén a Mexikói öbölben. Az első (Sabine Pass terminál) Texas és Lousiana határán már 12 éve működik, amelyet több lépcsőben bővítettek is. A hatodik terminál is épül, amelyből kiindulva évente 27 millió tonna cseppfolyósított gázt fognak exportálni.

A kitermelési költségek csökkenése egyre inkább konkurensképessé tette az amerikai LNG-t, még Európában is. Az EU tagállamai 2019 végéig – az Európai Bizottság (személyesen Jean-Claude Juncker, volt bizottsági elnök) maximális támogatása mellett – már 20 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt importáltak az USA-ból, ami 2023 végéig további 8 milliárd köbméterrel növekedhet. Ezzel az EU a második legnagyobb gázfogyasztóvá válik az USA után.

Két megjegyzéssel érdemes kiegészíteni a fentieket. Egyrészt: az USA olaj és gázexportjával kapcsolatban elég kemény geopolitikai háború alakult ki. Hogy az USA minél több gázt exportálhasson Európába, keményen fellép az Északi Áramlat gázvezeték létesítésének megakadályozása (úgy néz ki, hogy sikertelenül), és ezzel az orosz gázszállítások csökkentése érdekében. Éppen napjainkban, a koronavírus járvány terjedését lassító intézkedések miatt csökkennek az olajigények, aminek következtében csökken az olajár (már 30 dollár/hordó alá), ami újabb lépéseket vált ki. Oroszország kilépett az Opec-plusz-csoportból, hogy fenntarthassa olajexportját, akár a jelentős árcsökkenés ellenére, hogy rontsa a drágábban kitermelhető amerikai olaj- és gáz versenyképességét. Talán az amerikai fogyasztók is olcsó orosz vagy szaudi olajat fognak vásárolni? Ugyanis Szaúd-Arábia sem érdekelt az olajkitermelés csökkentésében. Oroszország államháztartása még 42 dollár/hordó (159 liter) olajár mellett is egyensúlyban tartható, amíg Szaúd-Arábiának közel ennek duplájára van szüksége. Oroszország az ukrajnai válság keretében bevezetett szankciók idején volt kénytelen új háztartási politikát kialakítani. Az olaj (Brent-olaj) árának 60 dollárról 40 dollárra való csökkenése esetén az orosz gázipari cégek napi 100-150 millió dollár árbevételtől esnek el. Napjainkban ennél hátrányosabb már a helyzet, ami az USA-ra hatványozottan érvényes. Hát így folyik az olaj- és gázháború, amelybe még a koronavírus is beleszól.

A másik megjegyzés az USA-beli állapotokra vonatkozik. A kormányzat, és személyesen Donald Trump klímapolitikája mellett az államok két táborra szakadtak. A demokrata irányítású államokban klímavédő energiapolitikát folytatnak, és építik sorra a hatalmas szél- és naperőművi farmokat, az Obama-féle klímapolitikát követve. Ezzel szemben a republikánus vezetésű államokban a klímarealista energiapolitika keretében a gazdasági és foglalkoztatási szempontokat helyezik előtérbe. Persze a háttérben mindkét oldalon meghúzódnak a kemény gazdasági és hatalmi érdekcsoportok és érdekeik.

Japán a szénre épít Fukusima után

Noha Japán is aláírta a Párizsi klímaegyezményt, és a nyugati világ annak szellemében meghirdette a szénkiszállást, Japán, reális adottságait és lehetőségeit figyelembe véve energiaellátását alapvetően a szénre építi. Ehhez a Fukusimai atomerőmű kilenc évvel ezelőtt bekövetkezett súlyos balesete is hozzájárul.

Az elmúlt két évben 9 szénerőművi blokk került üzembe 2,4 Gigawatt (GW) teljesítőképességgel, és további 13 blokk épül, összesen 8,4 GW kapacitással. Az adatokból látható, hogy a blokkok nagysága (300 MW, ill. 650 MW), és természetesen a korszerűsége is egyre javul. Az új (szénelgázosító kombináltciklusú) blokkok hatásfoka 46-48 %, ami kimagasló értéknek tekintendő, a német szénerőművi blokkok hatásfokánál mintegy 10 %-al magasabb. Ezáltal a szén-dioxid kibocsátás 15 %-al csökkenthető. 2030-ra már az összes szénerőművi blokk ilyen korszerű lesz. Érdekes könnyítő szabályozás, hogy a 112,5 MW-nál kisebb blokkok környezetvédelmi engedély nélkül is létesíthetők. A hagyományos erőműveknek mintegy felét üzemeltető cég elnöke szerint Japánban különbséget tesznek a szénmentes és a szénszegény társadalom között.

E szénerőművi politika miatt a múlt évi ENSZ-klímacsúcson (New-York) nem szólalhatott fel Abe Sinzó japán miniszterelnök. A korlátolt ENSZ-klímapolitika csak a széndioxid kibocsátásra koncentrál, de hogy mi lenne Japán gazdaságával és lakosságával a nem kielégítő villamosenergia-ellátás miatt, az nem érdekes. Egyenesen megdöbbentő, ha az ideológia felülírja a racionális gondolkodást. Az ENSZ-nek felelőssége nincsen (sem az EU-nak!) a tagországok energiaellátása területén, mégis a klímavédelem címén drasztikusan beavatkoznak az országok energiapolitikájába. A világkormányzásra készülődés a „hátsó kapun” keresztül?

Visszatérve Japánhoz: reális keretek között a párizsi klímakonferencián vállalt kötelezettségeit teljesíti. A szén-dioxid kibocsátást a 2013 évihez képest 2030-ig 26 %-al csökkentik. Ehhez azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a Fukusima-atomkatasztrófa után a fosszilis erőművek áramtermelését jelentősen növelni kellett. Érdemes még megjegyezni, hogy a megrendezendő olimpia (ha nem marad el a vírusjárvány miatt) teljes energiaellátását megújuló forrásokból biztosítják. Így pl. a sportolókat hidrogénüzemű autóbuszokkal tervezik szállítani.

A Fukusima-baleset előtt az áramtermelésben a szénerőművek 25-28 %-ot képviseltek, 2019-ben ez 33 %-os volt. 2030-ra 26 %-ra csökken ismét, tehát lényeges változásra nem kell számolni. Persze a klímavédők ez ellen is keményen fellépnek. A klímavédő Kiko Hálózat 2018 novemberében letett egy tervezetett, amely szerint 12 szénerőművi blokkot le lehetne állítani, és helyettük cseppfolyósított gázra, ill. a szél- és napenergia további hasznosítására kellene áttérni. A kormány viszont a szél- és naperőművek jelenlegi 16 %-os részesedését 2030-ra csak 22-24 %-ra tervezi növelni, elsősorban a rettenetesen magas (telephelyi) földárakra hivatkozva. A klímavédők harcainak eredményességét viszont igazolja, hogy az elmúlt három évben 50 új szénerőművi projektből 23-at meghiúsítottak. Persze a világ minden táján egyre nehezebbek, egyre bonyolultabbak és költségesebbek az engedélyeztetési eljárások. Akár jelentősen megnövelhetik a létesítési időtartamokat. Erre szoktuk azt mondani, hogy a demokrácia sokba kerül. Az állampolgároknak joguk van a villamos energia korlátozás nélküli hozzáféréséhez, de azt termeljék meg a szomszéd kertjében.

Megrendült világrend?

Az USA és Japán jó példa az ideologikus, és a tudomány által nem igazolt klímavédelmi politika helyett a racionális klíma- és energiapolitika követésére, és azt is láthatjuk, hogy az ENSZ-tagországok többsége sem akarja, ill. nem is tudja az ENSZ-klímavédelmi célokat teljesíteni. Gondoljunk csak Kínára, Indiára és általában a fejlődő országokra. Még az ENSZ-klímacsúcsokra is egyre kevesebben mennek el, különösen, ha még meg is sértenek egyes országokat. Megrendült a világrend? – kérdezhetjük. Különösen, ha nem csak a félrecsúszott klímapolitikára gondolunk.

A közelmúltunk, felgyorsuló ütemben: gazdasági világválság – az említett „klímaválság” – migránsválság – koronavírus járvány és a következményeként kibontakozó sokrétű világválság – és mindezekkel párhuzamosan a társadalmak értékrendi és erkölcsi válsága: mindezek együttesen a globalizáció válságának jelei? A liberális nyílt társadalom eszméjének bukása? Vajon a világ új határkőhöz érkezett?

Mi az, ami a koronavírus járvány kapcsán világosan kiderült? Még a legliberálisabb, „legnyugatibb” országok is lezárták határaikat. Sőt, már az EU is lezárta külső határait. Se ki, se be. Ezek szerint (ha van akarat) mégis le lehet zárni a határokat? Kiderült, hogy fontosabb a nemzetek, az állampolgáraik védelme, a szuverén gondolkodás és intézkedés szükségessége. A globalizmus most nem segít, Kína siet Olaszország segítségére. Felértékelődik a nemzeti identitástudat és annak cselekvőképessége, és a valódi jószomszédi összefogás. Új helyzet? Valóban az, új határkőhöz érkezett a megrendült világ.

A koronavírus járvány leküzdése után új világrend kezdődik (kezdődhet), rajtunk is múlik. A régi, az állampolgároktól elszakadt bürokratikus és áldemokratikus, központosításra törekvő (hatalmat építő) intézmények helyett a nemzetek összefogására épülő államcsoportokra van szükség. És természetesen minden területen vissza kell térni az értékalapú életvitelre és együttműködésre. De ne reménykedjünk: a háttérhatalom sem adja fel!

Ja, és még valami: az új világrendben nem lesz klímavédelem, de lesz valós és hatékony környezetvédelem, nem lesz migrációs válság, de lesz világméretű szolidaritás, a koronavírus ellen hatékony oltást kap minden ember, és nem lesz több gazdasági világválság, mert megtérnek a válságokat kirobbantó hatalmasok. Vajon feltaláltam újra a szocializmust?

2020. március
Dr. Petz Ernő
címzetes egyetemi tanár