A józanságukat el nem veszítő emberek kissé árnyaltabban látják a problémát, és rámutatnak, néhány tizedfok hőmérséklet-emelkedés NEM okozhat erdőtüzeket.
Mindenekelőtt: a 2019-es ausztráliai, és az ismétlődő görögországi, spanyolországi tűzesetek mögött jelentős arányban gyújtogatások állnak, melyeknél általában a tettesek ismeretlenek maradnak, így csak feltételezhető, hogy a gyújtogatásokat olyan csoportok irányítják, melyek ezeken nyerészkednek.
Nem lebecsülendő továbbá a másik emberi tényező, a gondatlanság, hanyagság.
Ugyancsak emberi tényezővel (leginkább a szélsőbalos klímarettegő csoport hozzáállásával) magyarázhatók a tűzesetek, melyeket az vált ki, hogy a politikai gépezet nem engedi az aljnövényzet rendszeres leégetését, mondván, ez mesterséges emberi beavatkozás volna a dolgok természetes rendjébe. Így volt ez a 2020-as kaliforniai és oregoni tűzeseteknél is, melyeknél súlyosbító körülményként hozzájött még a politikai vezetés érdektelensége, illetve az erdőtulajdonosok törekvése a profit maximalizálására.
A 2023-as hawaii tűztragédia és a mostani kaliforniai esetben teljesen új tényezőként megjelenik a hatóságok olyan szintű nemtörődömsége, hogy azt már csak a katasztrófa szándékos előidézésével lehet magyarázni. Érdekes módon ott is, itt is demokrata államvezetés alatt történtek a tragédiák, vagyis a lakosok saját maguk választották meg hóhéraikat, erre is számos példát ismer a történelem.
Nézzük ezek után a száraz adatokat
A dél-kaliforniai katasztrófa eddig legalább 28 ember halálát okozta. Több mint 16 ezer épület pusztult el, 205 ezer embert köteleztek otthonának elhagyására.
Az anyagi kár egyes becslések szerint eléri a 250 milliárd dollárt, ami az USA eddigi legnagyobb kárt okozó természeti katasztrófáját jelentené.
Alex Jones, ismert amerikai tévés személyiség az alábbi pontokban gyűjtötte a tűzkatasztrófa okait.
1. Gavin Newsom, demokrata kaliforniai kormányzó megakadályozta, hogy a hegyi víztározókból kiengedjék az infernó leküzdéséhez szükséges vízmennyiséget.
2. A demokraták több mint 20 éve szabotálják a tűzvédelmi rendszerek fenntartását és az aljnövényzet irtását a kritikus területekről.
3. A biztosítótársaságok elismerik, hogy az elmúlt hónapokban több százezer Los Angeles-i családi ház és lakás tűzbiztosítását mondták fel.
4. A Biden-kormány repülési tilalmat vezetett be Los Angeles felett, megakadályozva ezzel az állami és helyi tűzoltó repülőgépek bevetését a tűzvész ellen.
5. A Palisades, Los Angeles legsúlyosabban érintett városrésze a 2028-as olimpiai játékok házigazdája lesz. Egyeseknek nagyon jól jön, hogy egy ilyen terepen létesítsenek olimpiai falut, amit modellértékű okosvárossá (15 perces várossá) kívánnak tovább fenntartani.
6. Az új DEI tűzoltóparancsnok tavaly azt mondta az országos sajtónak, hogy a fő feladata a sokszínűségi kvóták érvényesítése, nem pedig a tűzoltás vagy a katasztrófaelhárítás. Emellett támogatta a tűzoltóság költségvetésének 17,5 millió dolláros csökkentését.
7. Karen Bass, Los Angelesi polgármester asszony, aki külföldi útja során Afrikában tartózkodott, nem volt hajlandó részvétet nyilvánítani a pusztító tűzvihar miatt hajléktalanná váltaknak, és hazatérése után elmenekült a sajtó elől.
8. Végül Los Angeles városi tanácsa az elmúlt két évben a tűzoltóság költségvetésének és „felesleges” felszereléseinek nagy részét Ukrajnába irányította át.
Jonesnak pedig egyértelmű véleménye van az eseményekről:
A Los Angeles-i tüzek egy nagyobb globális összeesküvés részei, amelynek célja a gazdasági hadviselés és az Egyesült Államok iparának lerombolására, mielőtt a teljes összeomlás bekövetkezik. A baloldal „Nagy Újrakezdés (Great Reset)” terve az általunk ismert emberi civilizáció végét jelenti, ami ellen harcolni kell! A globalisták passzív-agresszív gyávák, és adminisztratív terrorizmussal támadnak minket.
És a pokolgép a történetben:
Ross Mandell, korábbi Wall Street-i tőzsdei kereskedő azt állítja közösségi médiákban terjesztett videójában, hogy a tűzeseteket megtervezték.
Mandell:
„Ez megdöbbentő. A BlackRock emberei házról házra járnak és házakat vásárolnak. Ez jól szervezett”.
„Ne higgyük, hogy ez véletlen volt. Newsom kormányzó minden ok nélkül kiürítette a tározókat. A tűzcsapok minden ok nélkül üresek.”
A továbbiakban rámutat, hogy a State Farm, Los Angeles legnagyobb biztosítója megtagadta a házak és lakások biztosításának megújítását, mert a kormányzó megtiltotta az áremeléseket. „És így az emberek jelenleg is biztosítatlanok. Gondolod, hogy ez véletlenül történt?” – teszi fel a kérdést videójában.
„A BlackRock most házról házra jár, és nagyvonalú ajánlatokat tesz, azonnal készpénzzel fizet. Mindenki házát el akarják venni. Ez az ő üzletük. Ez nem olyan titkos. Remekül meg van szervezve.”
Források:
2025. január
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |