2031-től Németországban hatalmas szabadságjog-korlátozások fenyegetnek – nem a nép döntése, hanem a Szövetségi Alkotmánybíróság ítélete alapján. A klímavédelem leple alatt a jövőben az állam korlátozhatja a fűtést, az utazást, a fogyasztást és a tulajdonjogot. Ez már nem klímavédelem – ez a szabadságjogok előre bejelentett korlátozása.Csendesen, de megállíthatatlanul történik: az éghajlat-ideológia leple alatt egy új államfelfogás alakul ki, amely fokozatosan felszámolja a szabadság alapjait.
Sebastian Müller-Franken, a marburgi jogprofesszor éppen erre a fejleményre figyelmeztet. Elemzése szerint a Szövetségi Alkotmánybíróság 2021-es éghajlat-ítéletével tektonikus változást indított el a német alkotmányos rendszerben. A klímavédelmet már nem politikai célként, hanem alkotmányos imperatívumként rögzítette – ami messzemenő következményekkel jár ránk, polgárokra nézve.
Ha az állam egy szigorú CO₂-kibocsátási kerethez van kötve, amelyet nem lehet túllépni, akkor olyan logika alakul ki, amely nem ismer mozgásteret. A keret kimerülése után – jogi szempontból – már nem lehet kibocsátást generálni. Minden cselekvés, minden termelés, minden mozgás potenciálisan állami engedélyhez kötött lesz. Ezzel az alapvető szabadságjog már nem az állami cselekvés keretét képezné, hanem maga is az állami irányítás tárgyává válna.
Müller-Franken leírja, hogy 2031-től hogyan alakulhatnak ki drasztikusabb szabadságjog-korlátozások. A maradék költségvetés ugyanis egyre kisebb lesz, a törvényhozókra és a közigazgatásra nehezedő nyomás pedig növekszik. Az állam a költségvetés őrzőjévé válik – és ezzel annak a bírójává, hogy a polgároknak még mennyi szabadság „jár”. Egy társadalom, amely egy elvont CO₂-célnak aláveti magát, veszélybe sodorja politikai lényegét.
Különösen aggasztó az a logika, amelyen ez a rendszer alapul. A bíróság szinte kizárólag politikailag befolyásolt intézményekre támaszkodott: az IPCC-re, a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatalra, a Szakértői Tanácsra. [1]
De mi van, ha ezeknek a megalapozatlan elméleteknek, mint a fordulópontok, forgatókönyvek vagy modellek, kiderül, hogy azok, amik valójában: baloldali-zöld hazugságok?
Egy alkotmány, amely egy globális természetvédelmi célt nemzeti jogi előírásokká alakít, megnyitja az utat egy ökológiai diktatúra és tervgazdaság felé. Az állampolgár kibocsátóvá válik, akinek életmódját mérik, értékelik és korlátozzák. Ezzel alapvetően megváltozik az állam és az egyén közötti viszony – a szabad polgárból klímaszolgává válik.
Müller-Franken rámutat, hogy egy racionális energiapolitika – különösen az atomenergia felhasználásával – ugyanazt az ökológiai hatást érhetné el a szabadság feláldozása nélkül.
Hivatkozások:
[1] Umweltbundesamt – Német Környezetvédelmi Hivatal. A német politikára jellemző, hogy a minisztériumokat, fontos állami hivatalokat abszolút hozzá nem értő politikusok vezetik, fő az, hogy a vezető megfeleljen a pártok egyezkedésének, valamint a különböző kvóta-előírásoknak, pl. nők aránya. A szakmai kompetencia nem másodrangú, hanem egyáltalán nem számít.
Sachverständigenrat – Szakértői Tanács: Tagjai a tudományos élet képviselőiből állnak, de nem képezik le a vélemények sokszínűségét, hanem a politikai kinevezések alapján kizárólag a mainstream álláspontot képviselik.
