Korunkban – hála az internet általános elterjedésének – az átlagember is tudja ellenőrizni, a vészjósló prognózisok az átlaghőmérséklet és a CO2-koncentráció párhuzamos emelkedéséről hibásnak bizonyultak. Voltak időszakok, amikor ezek párhuzamosan mozogtak, és voltak olyanok, amikor ellentétesen, azaz csökkent a Föld átlaghőmérséklete, miközben a CO2-koncentráció emelkedett. És amikor párhuzamosan mozogtak is, óriási az eltérés a ráhatás mértékében: néha erősebbnek, néha gyöngébbnek tűnik az átlaghőmérséklet függése a CO2-koncentrációtól. Ennek a közelmúltban szenteltünk egy bejegyzést.
A rögeszme protagonistái ezért kétségbeesetten keresnek olyan – minél elvontabb, minél nehezebben ellenőrizhető – paramétereket, melyek látszólag bizonyítják a CO2 veszélyességét. Így prezentálják nekünk, milyen riasztóan emelkedik a szélsőséges hőmérsékletet felmutató időszakok száma párhuzamosan a CO2-koncentráció növekedésével.
Mai bejegyzésünk ezt a mítoszt leplezi le.
Mindegyikünk ismeri a dermesztő jelentéseket:
A bolygó kibillen egyensúlyából. Az éghajlat tönkremegy. Egyre melegebb lesz. Megfőlünk. Az Északi-sarkvidék és az Antarktisz elolvad. A part menti városok eltűnnek a vízben. Megfulladunk. A tél nyárrá válik. Hó már nem lesz.
| Mindezen állítólagos problémák megoldása abban áll, hogy egy kis csoport számára lehetővé teszik, hogy mértéktelenül meggazdagodhasson, fizessük továbbá, hogy a hisztéria papjai és papnői repülővel járják a világot és terjesszék az „éghajlat miatti” aggodalmaikat, finanszírozzuk, hogy szélturbinákkal tömegesen irtsák a madarakat és a denevéreket, hogy leromboljuk az áramellátás biztonságát, hogy olyan technológiákat vezessenek be, amelyek ugyan átalakítják a napfényt áram, de egyrészt háromszoros áron, másrészt az esetek döntő többségében olyankor, amikor nemhogy nincs az így termelt áramra szükség, hanem egyenesen káros Mindeközben mi, adófizetők kifizetjük ugyan az éghajlatvédelem területén tevékenykedő szerencsés vállalkozókat, a tőlük kapott áramot vagy fillérekért kótyavetyéljük el, vagy még fizetünk is, hogy megszabaduljunk tőle, mint afféle hulladéktól. Az őrületnek nincsenek határai, éppúgy, mint azoknak a kapzsiságának, akik ebből gazdagodnak meg. Természetesen az ebben tevékenykedő vállalkozó nem cselekszik amorálisan, ha szolgáltatja az ún. megújuló áramot, maximum akkor, ha korrumpálja a döntést hozó politikusokat. A hiba a politikai osztálynál van, amelynek tagjai tisztában vannak vele, hogy itt nem éghajlatvédelemről, hanem közpénzek magánzsebbe történő nagystílű átvezetéséről van szó. A fölcsuszamlásszerű jelenlegi magyar kormányváltás egy területen semmi változást nem hozott: az ún. megújuló energiatermelés mértéktelen támogatást a Tisza ott folytatja, ahol a Fidesz abbahagyta. Ebben a pillanatban legalábbis úgy tűnik. |
Az egyik központi állítás, amelyen ez a polgárok kizsákmányolása alapul, az a kijelentés, hogy amellett, hogy egyre melegebb lesz, fokozódnak az IDŐJÁRÁSI SZÉLSŐSÉGEK.
Egy hatalmas hazugság.
Valójában egy új tanulmány éppen az ellenkezőjét mutatja: az időjárási szélsőségek, legyenek azok melegek vagy hidegek, egyre ritkábbak. A szóban forgó, a Springer Nature „Theoretical and Applied Climatology” című folyóiratában megjelent tanulmány szerzője John R. Christy, a klímakutatás egyik nagymestere.
Elérhetősége: Christy, John R. (2026) Declines in hot and cold daily temperature extremes in the conterminous US, 1899–2025. Theoretical and Applied Climatology [Nature] 157(309).
Christy az USA-ra vonatkozóan az US Historical Climate Network adatait használta, pótolta az adatok hiányzó részeit, fáradságos aprólékos munkával biztosította, hogy pontos és megbízható adatokkal dolgozzon, és végül 1211, az USA-szerte elhelyezkedő, az 1898. december és 2024. szeptember közötti időszakot lefedő meteorológiai állomás adatait állította rendelkezésre, amelyekkel dolgozni tudott.
Ahhoz, hogy bekerüljön az adatkészletébe, egy állomásnak szinte teljes adatsort kellett biztosítania a fent említett időszakra vonatkozóan. Adatállományának mediánja 98%, azaz az állomások fele több mint 98%-os lefedettséget biztosított az időszakban, a másik fele kevesebbet, ahol az alsó eltérés 92%-ban van korlátozva, azaz azokat az állomásokat, amelyek 1898 és 2024 közötti időszakra kevesebb mint 92%-os adatszolgáltatást nyújtottak, Christy nem vette figyelembe. Eredményeként valószínűleg az egyik legmegbízhatóbb adatsort állította össze, amely jelenleg rendelkezésre áll az USA hőmérsékleti alakulásának leírására.
Christy két érték alakulását vizsgálja: a TMax a felfelé irányuló eltérést, azaz a legmelegebb napokat írja le, a TMin pedig a lefelé irányuló eltérést, azaz a leghidegebb napokat.
Egy rövid megjegyzés a statisztikai elemzés módszertanáról: Christy nem egyszerűen a hőmérsékleti értékekkel számol, hanem általában várható értékeket állapít meg, pl. az egy évben előforduló rendkívül forró vagy hideg napok számára vonatkozóan, és megvizsgálja az egyes évek eltérését a várható értéktől. Ez kiváló módszer arra, hogy elutasítsa azokat, akik arra hivatkoznak, hogy illesztett (mihez illesztett?) adatokkal kellett volna dolgozni. Megjegyezzük, az illesztés egy irányba történő torzítást jelent a nyers adatokhoz képest, a pánikkeltés irányába.
És az eredmények egyértelműek.
Melyik években találhatók a legmelegebb napok – az 1898. december és 2024. szeptember közötti időszakban mért átlagtól való eltérésként számítva? Ahogy az ábra mutatja, a legszélsőségesebb hőmérsékletek az 1930-as években találhatók, ami a legmelegebb napokat illeti, az 1899-es leghidegebb napok a mai napig is a leghidegebbek maradtak.
E két szélsőség óta SEMMI sem változott.
A CONUS a CONTERMINOUS rövidítése, amely az Egyesült Államok összes államát jelöli, Alaska és Hawaii kivételével.
Ez az eredmény a következő ábrán is látható, amelyen az átlagosan legmelegebb és leghidegebb napok ötéves trendjét számították ki.
A magas hőmérsékletek tekintetében releváns változások az 1920-as évek végétől az 1950-es évek elejéig tartanak. Ezt követően – eltekintve egy gyenge tendenciától, amely szerint a rendkívül hideg napok ritkábbá válnak, és amelyről még szó lesz – semmi sem történik.
Mivel ezzel nem volt elégedett, Christy kidolgozott egy nagyon jó mérőszámot az időjárási szélsőségekhez, amely kiszámítja és feltünteti az év legmelegebb napjának eltérését a legmelegebb napra vonatkozó elvárt értéktől az eloszlás alapján.
Az eredmény megerősíti az 1930-as és 1940-es évek kivételes szerepét a forró napok tekintetében, és azt mutatja, hogy az azelőtti és az azt követő évek mind a természetes okokból származó normális időjárási ingadozások keretein belül maradnak.
A leghidegebb napok eltérésére vonatkozó ábra a már fent említett tendenciát mutatja: a hideg napok szélsőségessége az elmúlt években csökken.
Az 1980 előtti évekhez képest a hideg napok kevésbé szélsőségesen hidegek.
A bemutatott ábrákon látható trend leírásának szemléletes módszere az, ha az idő függvényében ábrázoljuk azoknak a napoknak az összegét, amelyeken szélsőséges időjárást (eltérés a várható értéktől), hideget vagy meleget mértek, és ezt kombináljuk a forró és hideg szélsőséges napok összegének különbségével:
A forró és hideg szélsőséges napok száma csökken, az 1930-as évek több mint 120 napjáról 1960 óta legfeljebb 75 napra.
Ugyanakkor a forró és hideg napok közötti különbség az 1990-es évek óta csökken, mivel a hideg napok kevésbé szélsőségesek, mint 1899-ben voltak.
Ezekből az adatokból azt a következtetést kell levonnunk, hogy a CONUS-ban az elmúlt 100 évben körülbelül 30%-os csökkenés volt tapasztalható az ilyen szélsőséges, tartós időjárási események tekintetében. Ezt a csökkenést a rendkívül forró és a rendkívül hideg napok arányának növekedése kíséri, amit a nyugati régióban egyre gyakrabban előforduló hőhullámok és a rendkívül hideg napok számának csökkenése vált ki.
Tehát mégis klímaváltozás?
Természetesen, mikor is nem volt még éghajlatváltozás a Földön. Azonban a változás a természetes ingadozások keretein belül mozog. Az üvegházhatású gázok hatása, ahogyan azt az éghajlatváltozásból profitálók állítják, NEM bizonyítható:
Általánosságban projektünk arra a következtetésre vezet, hogy a nyári szélsőséges időjárási jelenségek (a CONUS-ra vonatkozó mutatók alapján) egyáltalán nem növekednek, hanem enyhe csökkenést mutatnak, ami azt jelzi, hogy ezeket természetes folyamatok, például a természetes változékonyság határozza meg.
A TMax [extrém hőség] és a TMin [extrém hideg] eredményei arra utalnak, hogy a helyi és regionális rövid távú természetes variabilitás mértéke – különösen a TMax esetében – nagyobb, mint amit az üvegházhatású gázok okozta felmelegedés eredményezne, és azt mutatják, hogy az adatokban eddig semmilyen utalás nem található az üvegházhatású gázok extrém időjárási eseményekre gyakorolt hatására.
De – ahogyan néhányan, akik figyelmesen elolvasták a szöveget, ellenvetni fogják – nem utal-e az a tény, hogy az extrém hideg napok egyre ritkábbak és kevésbé extrémek, egy olyan éghajlatváltozásra, amelyet az embernek lehetne tulajdonítani?
Nem. Hiszen azt a tényt, hogy a hideg napok a hőmérsékletmérésekben kevésbé hidegnek tűnnek, Christy már számos munkájában leírta, mint az urban heat island hatás eredményét. A mérőállomások környezetének változásai kevésbé hideg éjszakákat eredményeznek, nem pedig éghajlatváltozást.
„Az elmúlt 30 évben csökkent a rendkívül hideg napok száma, ami nagy valószínűséggel legalább részben annak köszönhető, hogy a mérőállomások környékén infrastrukturális beruházásokra került sor, amelyek megzavarták az éjszakai határréteget, és megakadályozták a hideg felszíni réteg kialakulását, amelyben a legalacsonyabb hőmérsékletet (TMin) mérik.”
További ehhez kapcsolódó tanulmányok:
Katata, Genki, Ronan Connolly és Peter O’Neill (2023). A városi hatások keveredésének bizonyítékai a homogenizált hőmérsékleti adatokban Japánban és az Egyesült Államokban: Következmények a globális szárazföldi levegőhőmérsékleti adatok megbízhatóságára nézve. Journal of Applied Meteorology and Climatology 62(8): 1095–1114.
Kim, Diane és John R. Christy (2022). A felszíni beépítés hatásainak kimutatása az 1895 óta működő meteorológiai állomások közelében a kaliforniai San Joaquin-völgyben. Theoretical and Applied Climatology 149, 3. sz. (2022): 1223–1238.
McNider, Richard T., G. J. Steeneveld, A. A. M. Holtslag, R. A. Pielke Sr, S. Mackaro, A. Pour‐Biazar, J. Walters, U. Nair és J. Christy (2012). A szárazföld feletti éjszakai határréteg reakciója és érzékenysége a hozzáadott hosszúhullámú sugárzási kényszerre.” Journal of Geophysical Research: Atmospheres 117(D14).
Utalunk továbbá rá:
Két német klímastatisztikus, Josef Kowatsch és Matthias Baritz folyamatosan elemzi a Német Meteorológiai Szolgálat (DWD) nyilvánosan elérhető hőmérsékleti adatait és ezt összevetik az ugyancsak ismert CO2-koncentráció adatokkal. De elemzéseik kiterjednek arra, hogy külön vizsgálják úgy az éjszakai, mint a nappali adatokat. Ők hívták föl a figyelmet: Európában volt egy hőmérséklet-ugrás 1987-88 körül. Eredményeik az EIKE honlapján jelennek meg, legutóbb pl. itt: A Német Meteorológiai Szolgálat márciusra vonatkozó hőmérsékleti adatai azt mutatják: nincs hatékony CO₂-üvegházhatás – 1. rész és 2. rész
Az alábbiakban beillesztünk egy ábrát a németországi átlaghőmérséklet alakulásáról az elmúlt 120 évben;
Illetve egy ugyancsak általuk készített ábrát magyarországi adatok alapján Szeged átlaghőmérsékletének alakulásáról. A két ábra fölső felébe beillesztettük a CO2-koncentráció változást ugyancsak az elmúlt 120 évre.
Munkánkban támaszkodtunk Michael Klein összefoglalására Christy tanulmányáról.
És hogy milyen álságos a magyar mainstream klíma gépezet képviselőinek viselkedése: Nincs közöttük egy sem, aki – jó, higgyenek, amiben akarnak – úgy kívánna a változó helyzetre reagálni, hogy alkalmazkodjon országunk a változó klímához. Magyarul,
pontosan tudják, hogy a rögeszmét szuggeráló és abból hasznot húzó gépezetnek nem az éghajlat a fontos, hanem az extraprofit, amelyet annak megvédése generál, és amely a nullára (nettó zéróra) zuhanna, ha Magyarország az éghajlathoz való alkalmazkodásra helyezné a hangsúlyt – annak megvédése helyett. Annak ellenére, hogy szemük előtt vannak az itt leírt tudományos adatok, illetve, hogy akármit is csinál a rögeszmések klubja [1], amely a világ CO2-kibocsátásának 9 %-áért felel, az avval nem törődő 91 % többszörösen felülírja a 9 % éghajlatvédelmi erőfeszítéseit.
Hiányoljuk továbbá a hazai mainstream klímakutatók munkáiból annak megvizsgálását, mennyiben térnek el az éjszakai hőmérséklet értékek a nappaliaktól a CO2-koncentráció változása mellett. Az idézett két szerző rámutatott, az éjszakai hőmérsékletek jóval kisebb korrelációt mutatnak a CO2-koncentrációval, ami a városi hőszigethatást bizonyítja. Ugyancsak fontosnak tartanánk kiemelni, a csapadék mennyiség csökkenése mennyiben befolyásolja az átlaghőmérsékletet. Tehát külön kellene vizsgálni a csapadékos és csapadékmentes napok hőmérsékletgörbéit. ez azért volna fontos, mert ha csökken a csapadék mennyisége, az ebből fakadó hőmérséklet-növekedést nem szabadna a CO2-koncentráció rovására írni.
Ami ezek után megmarad: a gazdaság rombolása, az államadósság exponenciális növekedése, egyesek mértéktelen meggazdagodása. Államadósságunk 2010-ben napi 3 milliárd Ft-tal növekedett, ma napi 15 milliárddal növekszik.
Hivatkozás:
[1] EU, a nem EU-tag európai országok, Kanada, Ausztrália. Még ha egyes, a klubon kívüli politikusok verbálisan hitet tesznek is az ’emberokozta klímaváltozás szükségessége mellett, gyakorlati cselekedeteik pont az ellenkezőjét mutatják.
2026. április
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 IBAN: HU47 1020 5000 1219 9224 0000 0000 A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
