Megszokhattuk már, hogy a rögeszme képviselői soha, a tények láttára sem hajlandók beismerni, hogy valami nem stimmel az ’emberokozta globális felmelegedés teóriájával. Ez ugyanis egyúttal kényszerű beismerése lenne annak is, hogy álláspontjuk a világtörténelem legnagyobb mértékű kiadás-orgiájába sodorta az emberiséget, illetve annak csak a propagandára fogékony részét, azaz a nyugati civilizáció országait.
Ráadásul sokan egzisztenciális válságba jutnának, tönkre menne (zöld iparban tevékenykedő) vállalkozásuk, ha az egyetemi gépezet részei, munkahelyüket is elveszíthetnék. Kényelmetlen volna egy beismerős továbbá úgy a média-munkatársak, mint a politikusok részéről, lévén, hogy ez az áldatlan triumvirátus – ún. tudósok, politikusok, újságírók, kommunikációs szakemberek – a felelős a milliárdos kiadásokért. Jegyezzük meg mindenesetre: A médiának nem elsőszámú feladata a tájékoztatás, vannak dolgok, melyek ennél fontosabbak.
Így aztán nyakatekert magyarázatokat prezentálnak ezek a tudósok, miért okoz lehűlést a globális felmelegedés. Egyrészt dobpergésszerűen ijesztgetnek, ha nő az átlaghőmérséklet, akkor leállhat a Golf-áramlat, és akkor Európa befagy.
Erre két mondatban tudunk reagálni. Amíg a Föld gömbölyű, és a Nap erősebben melegíti az Egyenlítő térségét, mint a sarkvidékeket, addig mindig lesz tengeráramlat. Ingadozások természetesen eddig is voltak, és ezután is lesznek. Részletesebben itt tárgyaltuk a témát:
Nem, nem omlik össze az AMOC, az atlanti-óceáni áramlási rendszer.
De ez csak egy az AMOC-rögeszmét cáfoló munkák közül. Akit érdekel a téma, itt kereshet további cikkeket.
A rögeszmések másik vesszőparipája, hogy a klímaváltozás (felmelegedés) hidegebbé teszi a teleket, legalábbis az északi féltekén. Erre reagálva tesszük közzé Dr. Matthew Wielicki, a földtani tudományok professzorának és az Irrational Fear realista honlap szerkesztőjének cikkét:
A jetstream-dilemma: egyenes vagy hullámzó, mindig a „klímaváltozás” a kiváltó ok
Avagy: Hogyan fordítanak ki a klímaváltozás-riogatók minden időjárási eseményt.
Amikor 2026-ban brutális poláris légörvények fagyasztják meg az Egyesült Államokat, sok média „Itt a globális felmelegedés bizonyítéka” címmel riadót fúj. Fagyos hőmérsékletet okoz tehát a felmelegedő bolygó paradox módon?
Leplezzük le a jet stream hullámzásának csalását, vizsgáljuk meg, miért erősebb a természetes változékonyság a CO2-t hibáztató játék fölött.
Ahogy a tél kavargó hóviharokkal és extrém hideghullámokkal sújtja az északi féltekét, sok média és néhány neves klímakutató állítja: a klímaváltozás „hullámosabbá” teszi a jet streamet, ami poláris örvények behatolásához vezet.
Láttunk már olyan címeket, amelyek arról szóltak, hogy a felmelegedő világ fagyos időjárást okoz. Az a mentális tornagyakorlat, amellyel megmagyarázzák, hogy „olyan meleg van, hogy hideg van”, olimpiai szintű.
Akár szuperegyenes a jet stream (ami „helyi káoszt okoz világszerte”, ahogy az alábbi 2023-as Weather Network cikk fogalmaz), akár extra hullámzó (amit az északi sarkvidéki levegő dél felé történő áramlásáért okolnak), azt az antropogén globális felmelegedés bizonyítékaként tálalják, amely felborítja időjárási mintáinkat.
De mi is az a poláris örvény, és hogyan kapcsolódik a jet streamhez?
A poláris örvény egy hatalmas alacsony nyomású hideg levegő zóna a Föld pólusai körül, amely télen a legerősebb. Úgy képzeljük el, mint egy fagyos levegőből álló forgó korongot a sztratoszférában, amelyet a poláris jet stream tart vissza – ez egy gyorsan áramló légáramlat a troposzférában, amely gátként működik.
Amikor a jet stream gyengül vagy jobban hullámzik, a poláris örvény levegője dél felé mozdulhat el, és sarkvidéki hidegfrontokat hozhat az Egyesült Államok középső részére vagy Európába. Sok média azt állítja, hogy a sarkvidék gyors felmelegedése (sarkvidéki amplifikáció) gyengíti a pólusok és a középső szélességi fokok közötti hőmérséklet-gradienst, ami a jet streamet kiszámíthatatlanná teszi és erősíti ezeket az eseményeket.
Legutóbbi tudósítások: A Yale Climate Connections (2025. február) a felmelegedő világban bekövetkező hideghullámokat a gyengült, hullámzó jet streamhez köti, amely lehetővé teszi az északi sarkvidéki levegő dél felé áramlását. Az MIT magyarázata megjegyzi, hogy az északi sarkvidék gyorsabb felmelegedése növelheti a poláris örvény zavarait, de a tudósok vitatják a kapcsolat erősségét. A BBC (2025. január) árnyalja a képet, mondván, hogy „nem ismert”, hogy a klímaváltozás hatással van-e a vortexre (légörvényre), mivel nincs modellkonszenzus, és a globális felmelegedés miatt a hideg szélsőségek összességében ritkábbak.
A Dartmouth hírei egy 2025-ös tanulmányról azt mutatják, hogy a jet stream kiszámíthatatlan viselkedése nem új jelenség.
Ez a narratíva illeszkedik a „klímaválság” forgatókönyvéhez: minden időjárási esemény, még a normálisak is, a végzet bizonyítékává válnak.
Egyenes jet stream? A klímaváltozás szélsőséges időjárást okoz. Hullámzó? Hideghullámokat vált ki.
Forgassuk meg a kereket, és mindig a „hibás a CO2” állásponton fog megállni.

De ahogy már korábban is érveltem, a tudomány nem támasztja alá ezt a riadalmat. 2024-es cikkemben, „A jet stream… A tudományos valóság és a klíma-riadalom elválasztása” címmel, kiemeltem, hogy a riadalomkeltők szerint a felmelegedés „hiperhullámossá” teszi, ami több szélsőséges jelenséghez vezet. De ahogy egy 2020-as Science Advances tanulmány kimutatta, 40 év alatt nincs statisztikailag szignifikáns hosszú távú tendencia a hullámosságban.
Megkérdőjelezhető, hogy konkrét eseményeket a klíma által okozott hullámosságnak tulajdonítsunk; a természetes változékonyság dominál. Propagandának neveztem a „klímaipari komplexum” részéről, és arra buzdítottam, hogy a szenzációhajhászat helyett a valódi tudományra koncentráljunk.
A kártyavár tovább omlik egy 2025-ös, bombahatást kiváltó tanulmány nyomán, amely kimutatja, hogy a modern jet stream hullámosságában semmi különös nincs… – jól illeszkedik a természetes történelmi változékonyságba, és már akkor is megvolt, amikor az emberi hatás még jelentéktelen volt. Gép tanulás (önszervező térképek) alkalmazásával az 1901-ig visszamenőleg újraelemzett adatok alapján rekonstruálták a jet stream viselkedését a műholdas korszak (1979 után) előtti időszakra is. [1] Mi a megállapításuk? A jet stream a 20. század közepén gyakran hullámosabb volt, mint az 1990-2010 közötti „fokozott hullámosság” időszakban, amelyet az Északi-sarkvidék felmelegedésének tulajdonítottak.
Ez közvetlenül cáfolja azt az elképzelést, hogy a közelmúltbeli poláris örvényes események a klímaváltozás új jelei lennének. Ehelyett természetes változékonyságról van szó.
Idáig tart Dr. Matthew Wielicki cikkének szabad hozzáférésű változata. Az előfizetők részletesebb tájékoztatást kapnak a témáról.
Közzétevő ehhez csak annyit fűz hozzá:
Bár a magyar főáramú sajtó siet a pánikkeltő narratívát továbbítani, jelen bejegyzésünkről, illetve a kérdés árnyaltabb megvilágosításáról – bármely forrásból – nem fog tájékoztatni. Mint ahogy ún. tudósaink is (a karrier szempontjából) bölcsebbnek tartják, hogy erősítsék a pánikot.
Nem hallottuk továbbá Al Gore-tól Ürge-Vorsatz Dianáig az ún. klímakutatóktól, hogy az enyhe telek a globális lehűlés bizonyítékai. Pedig saját logikájukat követve ez lett volna tőlük várható.
Hivatkozás (nem szerepel Wielicki cikkében):
[1] 20th Century Reanalysis Project (20CR) from NOAA’s Physical Sciences Laboratory and ERA-20C
2026. február
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 IBAN: HU47 1020 5000 1219 9224 0000 0000 A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
