Megint kihullik egy lap a kártyavárból: Marokkó kizöldül, kevesebb szélsőséges időjárási esemény az USA-ban

Az ember már szinte sajnálja a klímarögeszméseket, mint a vesztésre álló ökölvívót, amikor ellenfele péppé püföli. Az élet rácáfol mantrájuk minden elemére. Az ősbűn a konstrukcióban, hogy összekeverik a klímát az időjárással, rövid trendekből hosszútávú következtetéseket vonnak le, az információt szelektív módon engedik agyukba eljutni, és a ténylegesnél jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak a klímát befolyásoló természetes tényezőknek. Megérne egy külön eszmefuttatást, miért hajlamos honfitársaink egy része arra, hogy önként beálljon a pánikkeltők táborába, és főleg, miért nem hajlandó megnézni az érem másik oldalát.
Akik ebből profitálnak, azoknál válasz lehet, hogy ők megélhetési pánikkeltők. De hogy miért vevő az is a rögeszmére, aki egy fillért nem kap ezért, miért nem hajlandó a tényekkel szembenézni, miért adja nevét és energiáját az ág lefűrészeléséhez, amelyen ül – rejtély.

Ijesztő mindenesetre, milyen magas azoknak a természetvédő egyesületeknek a száma, akik nevüket adják az ország gazdasági tönkretételének bebetonozásához egy új klímatörvény ürügyén.

Mai bejegyzésünkben két hírre utalunk.

Hét évnyi szárazság után Marokkó jelenleg valósággal kivirágzik. A téli hónapokban olyan sok csapadék hullott, mint csak ritkán korábban. A növények soha nem látott mértékben fejlődnek. A műholdas felvételek azt mutatják, hogy a barna sivatagi területek eltűntek. Olyan növények hajtanak ki most ott, ahol korábban minden kiszáradt, amelyeket már eltűntnek hittek. Még nem lehet egyből oázisok születéséről beszélni. De a jelenség ismét megmutatja, hogy a teremtés rugalmasabb, mint ahogy azt sok szakértő elképzeli. Bizonyos folyamatok helyreállnak, másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt a klímamodellek kiszámítják, az időjósok előrejelzik, és a politikusok rémhírként a falra festik. Persze máris relativizálják, hogy Marokkóban egy helyi eseményről van szó, amelyet nem szabadna általánosítani. Végülis végzetes lenne, ha elveszne a drámaiság, mint ideológiai táptalaj, érv és hajtóerő, amely a gazdaságot és a társadalmat további átalakulásra ösztönzi.

A hivatalos modellek rendszeresen alábecsülik a természetes tényezők éghajlatra gyakorolt hatását…

Ugyanakkor egyre több olyan tanulmány jelenik meg, amely kétségbe vonja, hogy a jelenleg tapasztalt globális felmelegedést kizárólag vagy elsősorban az ember okozná.

Nemrég jelent meg Nicola Scafetta tudományos munkája „Detection, attribution, and modeling of climate change: Key open issues (Az éghajlatváltozás felismerése, okainak feltárása és modellezése: legfontosabb nyitott kérdések)” címmel, a Gondwana Research kiadásában.

Ennek legfontosabb megállapításai:

• A globális éghajlati modellek továbbra sem képesek megfelelően kezelni a természetes variabilitást.
• A globális éghajlati modellek valószínűleg túlbecsülik az ECS-értéket [1], és alábecsülik a Nap hatását.
• Az empirikus alternatívák mérsékelt felmelegedést jósolnak, és megkérdőjelezik a nettó nulla kibocsátású politikákat.
• Új modellekre van szükség, amelyek jobban tükrözik a természetes éghajlati tényezőket és változásokat.

A tanulmány összefoglalása:

A munka a klímatudomány számos központi, nyitott kérdését tárgyalja.
A hőmérséklet-alakulás globális előrejelzései alábecsülik a természetes variabilitást minden időskálán. A nápolyi egyetem légkörkutatója ciklikus oszcillációk alapján mutatja be, hogy a napenergia hatása a jelenlegi rekonstrukciókban alulreprezentált. Objektív mérések alapján a klímaérzékenység, azaz az átlagértékek kumulált emelkedése – kiszámítva azokat a tényezőket, amelyek természetes eredetűek – legfeljebb 1,1–1,5 fok lehetne. Ez éles ellentmondásban áll a jelenleg erőltetett három fokkal, amit nemzetközi szakértői központok, mint az IPCC, el akarnak hitetni velünk. A következtetés:

Egyedül a zéró CO2-politika iránti fanatikus törekvés antropogén eredetű, a hőség és a viharok viszont nem.

Amerikában egyes régiókban a szárazságok és a viharok jelentősen visszaszorultak…

Hasonló megállapításokra jut az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE) a 2025-ös Klímaértékelésében. Ebben is kritizálják, hogy a legtöbb forgatókönyvben túl nagy hangsúlyt helyeznek a felszíni és a troposzférikus felmelegedésre. A jövőbeli kibocsátásokra vonatkozó feltételezések ráadásul pusztán spekulatívak. Legalábbis az USA-ban nem figyelhető meg olyan hosszú távú tendencia, amely a szélsőséges időjárási események számának jelentős növekedését jelezné. A beszámolók a hurrikánokról, tornádókról, árvizekről és aszályokról ugyan gyakoribbak, maguk az események nem. Sőt, néhány olyan régióban, amelyet eddig különösen súlyosan érintettek a szélsőséges időjárási jelenségek, a jelenségek jelentős csökkenését érzékelik a megfigyelők.

A valós klímaszabályzók

A főáramú tudomány túl kevés figyelmet fordít a napsugárzás hatásaira. A légkörben zajló, több tényező által befolyásolt folyamatok megnehezítik a szén-dioxid egyedüli bűnbakká történő kinevezését. Az ökológiai átalakulás ezért gazdasági szempontból drágábbnak bizonyulhat, mint az alkalmazkodás.

Ha a tengerszint emelkedik, akkor a geológiai mechanizmusokra is figyelni kell…

Összességében egyre inkább kiderül, hogy a kutatásnak és az oktatásnak különböző következtetés-levonási technikákra kell támaszkodnia. A tényleges bizonytalanságokat, mint a modellek torzítása, a paleoklimatikus összehasonlítások és a napenergia-mechanizmusok, eközben többnyire kihagyják. Mert ezek megkérdőjelezhetnék az uralkodó narratívát, amely annyira fontos ahhoz, hogy a kisember és a gazdaság szereplői jó képet vágjanak, hogy ellenállás nélkül tűrjék, hogy adóforintjaikat az éghajlat megvédésre fordítsák, amelynek haszonélvezői ugyanúgy a félelemre és a pánikra támaszkodnak, mint a gyógyszeripar a koronavírus idején és a fegyvergyártók háború idején. Ha állítólag emelkedik a tengerszint, de valójában a földsüllyedés áll a háttérben, akkor joggal érezhetjük magunkat becsapva. Ez csak egy a sok példa közül, amelyek sokakkal elhitetik, hogy a közelgő apokalipszis elkerülhetetlen.

Hivatkozás:

[1] ECS: (Equilibrium Climate Sensitivity) az a hőmérsékletváltozás (°C), ami bekövetkezik a CO2-koncentráció megduplázódásakor (az IPCC és követői szerint). A valós viszonyokat itt tárgyaljuk. A CO2-koncentráció növekedés nem okoz hőmérséklet-emelkedést. Kísérlet egy egyszerű bizonyításra.

2026. április
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök