Első az energiabiztonság.
India külügyminisztere, Dr. Subrahmanyam Jaishankar, az ENSZ Közgyűlés legutóbbi ülésén felvetett egy olyan témát, amelyet az éghajlati pánikkeltők – mint Al Gore és John Kerry – három évtizede kizártak a vitából:
„A fejlődés középpontjában Az energiabiztonság áll. A rendelkezésre állást és az árakat nem szabad politikai célokra manipulálni.” [néhány kiemelés és link hozzáadva]
A fejlődő országoknak – mondta – „tisztességes gazdasági és kereskedelmi gyakorlatra van szükségük, amelyek javítják termelési kapacitásainkat, és nem tesznek minket »pusztán fogyasztókká«. Jogunk van az iparosodáshoz, és ezt nem szabad tőlünk elvitatni.”
Dr. Jaishankar kijelentése bírálja azokat a klímaaktivistákat, akik egykor Indiát a „zöld” átállás zászlóshajójának tekintették, valamint azokat az energiamanipulátorokat, akik „politikai célokra” használják fel az energiát.
Ezek azok az anti-fosszilis kormányok, amelyek a szén, az olaj és a földgáz révén gazdagodtak meg, és most azt követelik, hogy mások alacsonyabb minőségű energiaforrások, például a szél- és a napenergia segítségével törekedjenek a jólétre.
A miniszter tudja, hogy egy olyan nemzet, amely nem képes acélt, cementet, műtrágyát és elektronikai termékeket gyártani, továbbra is mások áruinak vásárlója marad. Ez a „pusztán fogyasztók” jövője, amelyet ő nem fogad el [India jövőjeként], és a többi globális Dél jövője is.
Ami ezt a pillanatot érdekesé teszi, az az, hogy India tettei megelőzték Dr. Jaishankar szavait. Új-Delhi évek óta felmondta a nettó nulla leckét a klímakonferenciákon, miközben csendben és titokban a világ egyik legagresszívebb bővítését valósítja meg a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása terén.
India 2024–25-ben először érte el az egymilliárd tonnás széntermelést, miközben a hőerőművek az ország villamosenergia-termelésének több mint 70%-át biztosítják.
India az Egyesült Államokhoz is fordult, hogy biztosítsa az olaj- és földgázellátást, ami az indiai–amerikai megállapodás keretében megnyilvánuló energia-szuverenitás kifejezése.
Szén az áramhálózat számára, olaj a közlekedéshez, gáz pedig a műtrágyákhoz és az iparhoz. Ez az energia-összetétele egy olyan országnak, amely növekedni akar.
Mumbai City éjjel
Áprilisban született a eddig leginkább tanulságos döntés, amikor Új-Delhi hallgatólagosan visszavonta pályázatát az éves ENSZ-klímacsúcs 2028-as megrendezésére, és „kötelezettségeinek felülvizsgálatát” hozta fel indokként. A 2070-es nettó nulla cél már eleve a legtávolabbi határidő volt az összes nagy gazdaság közül.
Bár India előrelépéseket tett a szegénység leküzdésében, egy főre jutó jövedelme továbbra is csupán töredéke a G7-országokénak, amelyek diplomatái klímadogmákról tartanak előadásokat, és elvárják, hogy India vidéki családjai évtizedekig várjanak a hálózati akkumulátorokra, hogy egy európai bürokrata kipipálhasson egy célfeladatot Indiára vonatkozó ütemtervén.
Ez az a felháborító megállapodás, amelyet a szubkontinens nyilvánosan elutasított.
India határozott hangja nem a semmiből jött. A jelenlegi amerikai kormány több teret biztosított a nyilvános vitáknak az agresszív klímacélok gazdasági következményeiről.
Ez azért fontos, mert Washington továbbra is meghatározó szerepet játszik a globális pénzügyekben, az energiadiplomáciában és az intézményi prioritásokban.
Ha Amerika az olajat, a gázt, a szenet, az atomenergiát és a hazai energiatermelést stratégiai értékekként kezeli, és nem kínos tényezőként, akkor ez segítség a fejlődő országok számára, hogy ellenálljanak a nyomásának a zöldrögeszme képviselői részéről.
Washington energia- és növekedésorientált hozzáállása lehetővé teszi Indiának, hogy nyíltan beszéljen.
Jaishankar érvelését a „globális Dél” kontextusában fejtette ki, és ez a keret fontos. A Szub-Szaharai Afrikában még mindig több száz millió ember él áram nélkül.
Számos afrikai kormány rendelkezik hatalmas gáz- és szénkészletekkel, amelyeket várhatóan a földben hagynak. India gazdasági súlyával és diplomáciai hatókörével kimondhatja azt, amit a kisebb nemzetek a tárgyalóasztalnál félnek kimondani.
A klímamozgalom erkölcsi tekintélyét arra az állításra alapozta, hogy a világ szegényei nevében szólal fel. India ezt az állítást az ENSZ saját fórumán cáfolta meg.
Kiderült, hogy a szegények működő áramellátást, megfizethető üzemanyagot és gyári munkahelyeket akarnak, amelyeket valami megbízhatóbb hajt, mint a vakhit egy rögeszmében.
SMINK?
A rögeszmétől elvakított Európa a sor végén kullog, Magyarország pedig az európai sor végén. Tanulhatunk Indiától.
Forrás:
2026. október
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 IBAN: HU47 1020 5000 1219 9224 0000 0000 A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
