A világtörténelem legnagyobb tudományos melléfogása?

Idézzük fel dióhéjban a rögeszmés mantrát:

  1. Földünk átlaghőmérséklete vészesen melegszik, és ezt az ember okozza a megnövekedett CO2-kibocsátásával.
  2. Ezt csak a kibocsátás drasztikus csökkentésével lehet kezelni. Az alkalmazkodás a (majd valamikor a jövőben esetleg bekövetkező) klímaváltozáshoz nem a megfelelő reakció.
  3. A CO2-kibocsátás csökkentés sarkalatos pontja (legfontosabb eszköze) az áramtermelés fokozatos átalakítása időjárásfüggő (napelem- és szélerőműparkok) energiatermelésre.
    A klímapánikkeltő gépezet másik fontos célja a közlekedés és áruszállítás megnehezítése, ellehetetlenítése.
  4. A rögeszme képviselői óvakodnak gazdasági számításoktól úgy nemzetgazdasági, mint globális mértékben. Mi éri meg jobban? Pénzeszközöket fordítani a CO2-kibocsátás csökkentésére, vagy alkalmazkodni az emelkedő átlaghőmérséklethez? (Pénzráfordítás itt egyet jelent az eladósodás növekedésével. Egyetlen, a klímarögeszmének hódoló ország nincs, amelynek ne volna vészesen magas, és folyamatosan növekvő adósságállománya.)

Olvasóink tudják, fenti állítások teljesen hamisak.

  1. Ha emelkedik is a Föld átlaghőmérséklete, ez az emelkedés nem drasztikus, nem példa nélküli, nem vészes, és nem fenyegeti az emberiséget. Még a Csendes-óceáni szigetvilágban élőket sem.
    Az átlaghőmérséklet az elmúlt 1200 évben egy 4-5 °C-os tartományban ingadozott. Az ingadozás a pozitív tartományban (1-3 °C a mai átlaghőmérséklethez képest) termésnövekedést, jólétet és nagyobb népszaporulatot hozott, míg a negatív tartományban (1-2 °C a mai átlaghőmérséklethez képest) éhínséget, népességfogyást eredményezett.
  2. A CO2-koncentráció nem okozta és ma sem okozza ezeket a hőmérsékletingadozásokat. Ugyanezt az 1200 évet alapul véve nincs korreláció a CO2-koncentráció és az átlaghőmérséklet változása között. Rövid periódusok természetesen mindig lehettek, amikor a két paraméter együtt együtt változott, de ok-okozati összefüggés nincs közöttük. Erre jó példa a 20. századi hiatus (megtorpanás), ami valójában nem megtorpanás, hanem világméretű átlaghőmérséklet-csökkenés volt, több mint 1 °C-kal, az emelkedő CO2-koncentráció ellenére. Mindez jó okot szolgáltatott az USA tudós társadalmának egy új jégkorszak vizionálására, amit a médiák és Hollywood hálásan kaptak föl és erősítették vele a pánikot.
  3. A 19. század közepétől (Dalton-minimum vége) a mai napig bekövetkezett hőmérséklet-emelkedés nem vészes. A majdani jövőben bekövetkező vészes emelkedést, és ennek következtében katasztrófák bekövetkezését megrendelésre készült modellek (confirmation bias) prezentálták, melyek, miután az első katasztrófa-prognózisok sorra, csúfosan megbuktak, óvatosan már a 21. század végét jelölik meg a végzetes fejlemények bekövetkezése idejének.
    A CO2-koncentrációval ellentétben a Napban lezajló folyamatok, illetve a Földre érkező napsugárzás változása jó korrelációban van a földi átlaghőmérséklettel.
  4. A rögeszmét erőltető gépezet tisztában van vele, de elhallgatja: A klímarögeszme csak a nyugati világban nyert polgárjogot. A világ többi része, ami úgy gazdasági potenciálban, mint lélekszánban és CO2-kibocsátásban a világ nagyobb részét jelenti, fittyet hány a C2-kibocsátás csökkentésére.
    Így bármiféle erőlködés, gazdaságrombolás a nyugati világban a Föld éghajlatának megvédése ürügyén értelmetlen, kontraproduktív, és a föld átlaghőmérsékletét nem befolyásolja.

Nos, miután az USA Trump 2024. novemberi elnökké választása után komolyan nekilátott a rögeszme felszámolásának, a pánikkeltő gépezet lépéskényszerben van Európában. Érzik, nem mehet tovább büntetlenül a gazdaságpusztítás és vagyonátcsoportosítás a végtelenségig, de egy hirtelen beismerés – hazudtunk reggel, hazudtunk este, hazudtunk minden hullámhosszon – egy orkán erejével elsöpörné őket. Így marad a lavírozás, az óvatos sasszézás: „Kérem szépen, mi nem is voltunk mindig klímarögeszmések, titkon ellenállók (realisták) voltunk.”

Ennek szép példája a német Die Welt friss írása: „A leleplezett katasztrófa-prognózisok nyilvánvalóvá teszik, egy hatalmas gépezet dolgozik a gazdaság tönkretételén„.

A cikk paywall mögött olvasható teljes terjedelmében, mi Hadmut Danisch, az egyik legismertebb német blogszerkesztő írása alapján tájékoztatunk róla.

Ismert tény, hogy az éghajlati előrejelzések többé-kevésbé önkényesen választott éghajlati modelleken alapulnak, és nem empirikus adatokon. Bár nem teljesen önkényesek, hanem – ahogyan manapság az egyetemeken szokás – nem a prognózis pontosságára, hanem a politikai jelentőségre és a támogatásokra vannak optimalizálva. És aki nem ad horror előrejelzéseket, azt a partvonalon kívülre teszik – tudományosan és pénzügyileg egyaránt. A politika cselekvési alapokat és kedvező tanulmányokat akar. És a tudósok DNS-e legkésőbb a harcos feminizmus óta nagyon, nagyon gyorsan úgy fejlődik, hogy a siker érdekében nem a tudományos minőség, hanem a politikai kedvező megítélés a fontos, mert a sikert manapság a beszerzett külső források, televíziós interjúk, híradásokban való említések és újságcímek alapján mérik.
Akárcsak Fratzscher gazdaságtana: [1] őt sem érdekli, hogy igaz-e vagy van-e értelme, a lényeg, hogy a baloldali politikusoknak tetszik, és folyamatosan szerepel minden újságban és a híradóban. Így működik ma a tudomány: médiaszajhák a kedvező tanulmányok piacán. A tudomány támogatása úgy működik, mint az utcai prostitúció vagy a bordélyházak: azt kapja a pénzt, aki azt kínálja, amit akarnak, és közben még úgy is néz ki, hogy meglehetősen vonzó.

A tudományos igényesség, az akadémiai fegyelem pedig legkésőbb a nemek közötti egyenlőség óta már nem is létezik. A nemek közötti egyenlőség volt az a trükk, amellyel mindenkit a politikai eredménydiktatúrára és a szocialista ismeretek egységesítésére tanítottak. A tudományos eredmények is a tervgazdaságnak, és így kormányunk 5-napos tervének vannak alárendelve.

Az utóbbi időben azonban egyre több kritikus megjegyzés hangzik el a klímakatyvaszról. Nem csak azért, mert a média érzi, a sok médiaprostituált lenyomta a színvonalat, hanem azért is, mert egyre nyilvánvalóbb az eltérő vélemények elhallgattatása. Norbert Bolz egyszer nagyon találóan fogalmazott:

Az összes neves szakértő támogatja a kormány politikáját, mert csak az lesz neves szakértő, aki támogatja a kormány politikáját. 

Pontosan. A német tudományban csak az számít, hogy a kormánynak tetszik-e, nem pedig az, hogy igaz-e. Miért lenne ez másképp a klíma esetében? Németországban már alig van komoly tudomány. Mert a CDU/CSU, az SPD vagy a Zöldek alatt komoly tudomány már nem lehetséges. Aki nem tetsző dolgokat mond, vagy csak nem mondja a várt, tetsző dolgot, az kiesett a pikszisből.

Keretes részben: A WELT cikkének ismertetése.

„Tudományosan teljesen érvénytelen” – a Potsdami Klímahatás-kutató Intézet drámai klíma-előrejelzése heves kritikát váltott ki. Az érdekkonfliktusokat elhallgatták – ezek kétes összefonódásokat tárnak fel egészen a politikai körökig.

A tanulmány 2024 áprilisában hatalmas visszhangot keltett:

„A klímaváltozás fenyegeti a világgazdaságot” – így a „Tagesschau”, „A klímaválság évente 38 billió dollárba kerül” – írta a „Spiegel”. Ez lett a második leggyakrabban idézett tanulmány a 2024-es klímakutatások közül.

A médiában megjelent riportokat a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) sajtóközleménye váltotta ki, amely a kutatói munkáját népszerűsítette: „Még ha a CO₂-kibocsátást mostantól drasztikusan csökkentenék is, a világ gazdasága a klímaváltozás miatt 2050-ig 19 százalékos jövedelemveszteségre van ítélve – állítja a Nature magazinban megjelent új tanulmány”. Ez a tanulmány azonban most az elmúlt évek egyik legnagyobb tudományos botrányának bizonyul.

Egyre több szakértői kritika érkezik. Most a szerzők a kár enyhítése érdekében új cikket tettek közzé, amely csak tovább ront a helyzeten. Az eset alapvető kétségeket ébreszt a Nature, a Potsdami kutatóintézet (PIK), a kritika nélküli média, a politikai szervezetek és a pénzügyi intézmények iránt; a kritikusok összefonódásról beszélnek.

[…]

A PIK és az NGFS (Network of Central Banks and Supervisors for Greening the Financial System) érdekei egybeesnek, mivel mindkettő a tudományosan megalapozatlan „planetáris határok” elméletét követi, amely a gazdasági tevékenység korlátozását követeli. Jessica Weinkle, a University of North Carolina-Wilmington politikai kutatója a német gazdaság gyengülését is az „NGFS által irányított manővereknek” tulajdonítja. A gazdasági visszaesés „összhangban áll az NGFS iparrombolásra és visszafejlesztésre (degrowth) irányuló etoszával”.

Weinkle „súlyos érdekkonfliktusokat” lát, mivel

a PIK gazdaságilag összefonódik az NGFS-szel – a befolyásos klímavédelmi alapítvány, a „Climate Works” révén, amely az NGFS fontos szponzora, és amely a PIK-nek is fizet az NGFS-forgatókönyvek készítéséért. Miközben a PIK tanulmányának szerzői, Anders Levermann klímakutató vezetésével, tanulmányukban kifejezetten kizárják az érdekkonfliktusokat; Levermann egyébként is szívesen hallatja a hangját bombasztikus elméletekkel a társadalmi változásokról és drámai katasztrófavizionálásokkal.

[…]

A „Nature” – „lábtörlővé vált”.

Az, hogy a tanulmány a tekintélyes tudományos folyóiratban, a „Nature”-ben jelent meg, hitelességet kölcsönzött neki. A neves folyóiratnak azonban nem lett volna szabad közzétennie a tanulmányt, mert szerkesztősége figyelmeztetést kapott: mind a négy lektoráló tudós súlyos hiányosságokat talált a tanulmányban. „Súlyos aggályaim vannak az általuk létrehozott és a prognózisokhoz használt empirikus modell bizonytalanságát és érvényességét illetően” – írta az egyik szakértő. „E tanulmány számára hasznos lehet, ha nem követi a szakirodalomban gyakran túlzott ábrázolásokat”.

„Sajnos fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy a kutatási munka alapjául szolgáló statisztikai módszertan semmilyen tudományos alapon nem nyugszik” – kritizálta meglepő egyértelműséggel egy másik szakértő. Egy harmadik így írt: „Nehéz elhinni az eredményeket, amelyek … intuitív módon túlzottnak tűnnek.” Előrelátóan hozzátette: „Az olyan befolyásos folyóiratokban való számok közzététele, amelyek később lényegében hiteltelenné válnak, nagy zavart okozhat.”

A Nature egy lábtörlővé vált” – élcelődik Weinkle. Roger Pielke Jr., az American Enterprise Institute vezető klímapolitikai szakértője szerint „botrányos”, hogy a Nature a szakértői ilyen alapvető kifogásai ellenére is közzétette a tanulmányt. „A botrány abban áll, hogy a tanulmány hibái több mint egy éve ismertek, és mégis továbbra is a hibás tanulmányra támaszkodnak fontos politikai irányelvek alapjaként” – magyarázza.

[…]

Richard Rosen, a Tellus Insitute közgazdásza 2024 szeptemberében „tudományosan teljesen értéktelennek” minősítette a PIK tanulmányát.

Mindez legalábbis a confirmation bias – megerősítő torzítás súlyosabb formája, de lehet akár a teljesen meghamisított laboratóriumi eredmények analógiája is: az éghajlati modelleket és módszereket úgy alakítják ki, hogy azok a lehető legnagyobb „hatásfaktorral” rendelkező publikációkat eredményezzék. A tisztességesség vagy a tudományos érték már nem is számít.
Így évekig úgy alakították és képezték az egyetemeket, hogy pontosan az legyen az eredmény, amit akartak: klímakatasztrófa, azonnal le kell állítanunk az iparunkat.

Pontosan ez a lényeg: nem olyan modelleket építenek, amelyek leírják a valóságot, és aztán megnézik, mit jósolnak, hanem fordítva, olyan modelleket építenek, amelyek a kívánt vagy szükséges előrejelzést adják. Minden kívánt előrejelzéshez lehet találni egy modellt.

A bankok szerepe ebben eddig nem volt ismeretes számomra, ez a pont számomra is új:
A kérdés, hogy a klímakutatók milyen kapcsolatban állnak a politikával és a pénzintézetekkel, továbbra is nyitott marad. Ben Caldecott, az Oxford Sustainable Finance Group igazgatója nemrég a Financial Times-ban írta, hogy „túl sok történetet hallott” olyan esetekről, amikor pénzintézetek megpróbálták aláásni az akadémiai szabadságot. „Ezt úgy tették, hogy megpróbálták megváltoztatni a kutatási eredményeket a publikálás előtt, vagy megpróbálták megakadályozni a publikálást, hogy megvédjék termékeiket és szolgáltatásaikat.”

Közzétevő:
Danisch utolsó bekezdésében föltett kérdésére részben választ adnak bejegyzéseink: 
Kik és milyen céllal építették fel a CO2-n nyugvó klímaváltozást?
Mégiscsak az ember a felelős a klímaváltozásért!

Van azonban a történetnek egy számomra eddig nem ismert aspektusa. Az elmúlt napokban intenzíven tanulmányoztam David
Rogers Webb „The Great Taking – A nagy lenyúlás“ c. könyvét.

Ijesztő az a céltudatosság, amellyel bizonyos banki körök – nagyjából a FED tulajdonosi köre – ügyködnek az emberiség vagyontárgyainak megkaparintásán, a totális függőségbe, vagy ha úgy tetszik, rabszolgasorba kényszerítésén. A könyvnek kevés köze van az ’emberokozta éghajlatváltozás kérdéskörhöz, de szerepel benne egy utalás:

A „nagy újrakezdés” (Great Reset) bejelentését nem a „globális felmelegedés” vagy a „negyedik ipari forradalom” mélyreható ismerete motiválta, hanem inkább az alapvető monetáris jelenség összeomlásának bizonyos tudata, amelynek következményei messze túlmutatnak a közgazdaságtanon.
Valami terveznek velünk, de nem azokból az okokból, amelyeket nekünk mondtak.

Az embernek óhatatlanul is a Great Reset mottója jut eszébe:

Ida Auken dán parlamenti képviselő egy WEF-rendezvényen: Semmink sem lesz 2030-ban, magánéletünk sem, de olyan jól élünk, mint soha eddig. 

Ami a nincstelenséget és a totális ellenőrzést illeti, naponta botlunk hírekbe, melyek megerősítik ezt a trendet. Az általános jólétet illetően némileg szkeptikusok vagyunk. A képviselő hölgy arról sem ejtett egy szót sem, ha nekünk nem lesz semmink sem, kié lesz a világ összes vagyona.

Klaus Schwab Frankenstein-ábrázatára tekintve pedig van elképzelésünk, kikben látja a WEF-gépezet az emberiség javainak jövendő birtokosait.

A legújabb fejlemény: Klaus Schwab lassan nyugdíjba vonul, helyét pedig a következő illusztris személyeknek adja át:

  • Larry Fink, Blackrock-CEO, illetve
  • Andre Hoffmann, a Roche gyógyszeripari óriáscég helyettes vezérigazgatója.

Mindketten elkötelezett klímaharcosok rögeszmések. Valójában nem rögeszmések, ezt csak jó színészi képességgel előadják. A lényeg, hogy a tömegek azt higgyék, és kövessék őket. Forrás: Lifesitenews, illetve The Sociable.

Standard kérdésünk: SMINK?

Tespedés, némaság. A főáramú média szerkesztői úgy tesznek, mint akik nem tudnak a világban végbemenő változásokról, és nem is akarnak azokról tudni. Rossz vége lesz. Ha nem nyílik ki az ejtőernyő, nagy lesz a koppanás.

Hivatkozás:

[1] Marcel Fratzscher, a német zöld-vörös kurzus sztárközgazdásza. Fratzscher szállította a gazdasági érveket a zöld-vörös politikához, ezért a gépezet kinevezte sztárközgazdásznak, és széles megjelenési felületet biztosított neki a médiában.

2025. augusztus
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámom: – Király József –
10205000-12199224-00000000 (K&H)
A közleményben kérjük megadni: klímarealista.