Míg előző bejegyzésünkben az éghajlatvédelem és tudomány kapcsolatát jártuk körül (arra a következtetésre jutva, hogy a tudomány korrumpálása, a sajtó és a politika masszív befolyásolása nélkül nem létezne az ’emberokozta éghajlatváltozás narratívája), mai bejegyzésünkben azt vizsgáljuk, hogyan működnek az éghajlatvédelmi mechanizmusok, hova jutnak a CO2-kibocsátással kapcsolatos pénzek, és egyáltalán, mi történik a költségvetésből kifizetett éghajlatmegmentési ráfordításokkal.
Nos, ha a kérdéskört vizsgáljuk, csak egy jelző maradhat: Hajmeresztő. Korrupció létezik, mindig is létezett. Éghajlatvédelem azonban nem létezhet korrupció nélkül. Idézzünk fel néhány példát erre.
A klímakorrupciónak 12 fő csoportja van (szubjektív felosztás).
I. CO2-kibocsátási joggal kapcsolatos korrupció
II. Esőerdők megvédése helyett iparszerű fakitermelés
III. Karbonkvóta áfacsalás
IV. Geotermikus energiával kapcsolatos korrupció
V. Klímakutatási korrupció
VI. Hűtlen kezelés, éghajlatvédelmi célokra kapott pénzek közönséges ellopása
VII. A megújuló energiatermeléssel kapcsolatos korrupció
VIII. Használt étolaj újrahasznosításával kapcsolatos korrupció
IX. Dinitrogén-oxid kibocsátással kapcsolatos korrupció
X. CO2-leválasztással és tárolással (CCS – Carbon Capture and Storage) kapcsolatos csalások
XI. Hidrogénstratégiával kapcsolatos korrupció
XII. Közpénzek elherdálása éghajlatvédelem ürügyén.
Ami elősegíti a korrupciót ebben a szegmensben:
- Az éghajlatvédők és a politikusok hisztérikus szlogenjei:
„Azonnal kell cselekednünk, a 24. órában vagyunk, nincs időnk (közbeszerzési eljárás, rendes versenyeztetés lefolytatására).” - Míg az utca embere sok esetben nyomon tudja követni a pályázatokat, a szakmai konkurencia pedig mindig tisztában van vele, mely árak jogosak vagy elfogadhatók, egy hidrogénstratégiánál, egyéb éghajlatvédelmi projektnél szabad keze van a pénzt elköltő cégeknek. Meglehetősen kevés embernek van rálátása, valóban 100 milliárd Ft-e a jogos összeg, amit el kell költeni a hidrogénstratégiára, mint ahogy az sem biztos, hogy csakugyan 869 millió Ft-e a jogos összeg metánmérési módszerek kidolgozására. (A projektek eleve értelmetlen voltától most tekintsünk el.)
A két utolsó pontot a bejegyzés közzététele után fűztük hozzá.
I. CO2-kibocsátási joggal kapcsolatos korrupció
Nézzük meg, mit mond a pánikkeltő főáramú oldal a CO2 kibocsátási jogról:
Mindenekelőtt meg kell különböztetnünk a kötelező kvóták kereskedelmét a kreditek önkéntes kereskedelmétől.
A Kiotói Egyezmény keretében 1997-ben meghatározták a világ széndioxid kibocsátásának keretszámait. Az országok meghatározott mennyiségű CO2-t juttathatnak a légkörbe. Az ENSZ ellenőrzi a kibocsátás mértékét. Az egyensúlyt a kvótakereskedelem szabályozza, melynek keretében azon országok, melyek kvóta többlettel rendelkeznek, azt eladhatják azoknak, akiknél kvóta hiány van.
Az EU ETS-ben az egyes EU-tagállamok a Kiotói Jegyzőkönyv alapján kapott engedélyek egy részét továbbadják a legnagyobb szennyező iparágaknak. Itt jegyezzük meg, hogy Magyarország lélekszámához viszonyítva feleannyi ingyen kvótát kapott, mint Németország vagy Lengyelország, a csehek háromszor annyit kaptak, mint mi, de a szlovákok is jóval több kvótát kaptak. Ami kvótát aztán – ha nem használták fel az illető államok – a szabadpiacon értékesíthették. |
A kvótakorrupció iskolapéldája:
A szlovák állam 2008-ban eladta szén-dioxid-többletkvótáit (15 millió t CO2-kibocsátási jogot) egy kis, ismeretlen cégnek, az Interblue Groupnak, amely akkor egy amerikai garázsban működött, tonnánként 5,05 euróért, ami jelentősen alacsonyabb volt, mint a piaci érték (10-14 €/t).
Az Interblue Group ezt követően eladta a kibocsátási kvótákat Japánnak, és 47 millió eurót keresett a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által irányított tranzakcióból, amely akkoriban koalícióban volt a Smerrel.
A botrány két SNS környezetvédelmi miniszter helyébe került, és a párt végül elvesztette az irányítást a minisztérium felett.
Az ügyben a büntetőeljárás 2010 januárjában kezdődött, de 2013 októberében leállították, miután a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) nyomozója azt mondta, hogy a tett nem bűncselekmény, és nincs ok a nyomozás folytatására.
A kötelező kvóták kereskedelme mellett létezik a kreditek önkéntes kereskedelme és piaca.
Wikipédia:
A karbonkredit az önkéntes karbonpiac kibocsátási egysége. Az önkéntes karbonkreditek – a kötelező piaci kvótákkal ellentétben – tényleges kibocsátás-csökkentés révén jönnek létre: olyan minősített, megújuló energiát használó projektek által, amelyek korábban fosszilis energiaforrásokat használtak, vagy olyanok által, amelyek kifejezetten az úgynevezett tiszta energia előállítására jöttek létre, de erdővédelmi és erdőtelepítési projektek is jogosultak kreditkibocsátásra az előírt kritériumok teljesítése esetén. A kibocsátási egység igazolja, hogy 1 tonna szén-dioxid vagy azzal egyenértékű egyéb üvegházhatású gáz nem került kibocsátásra vagy megkötésre került a légkörből. A karbon kibocsátási egységeket rendszerint múltbeli kibocsátások ellentételezésére szokták felhasználni, de jövőbeli kibocsátásra is feljogosíthatja az egységet megvásárlót. Az önkéntes karbonkreditek előállításánál különféle források jöhetnek szóba, amelyek segítségével a károsanyag-kibocsátás jelentősen csökken, vagy egyszerűen megszűnik. Ezek között említhetjük többek között a napenergiát, a szélturbinák vagy vízerőművek működtetését, de ide soroljuk az erdőtelepítést is. A megújuló energiák alkalmazásával ugyanis csökken a fosszilisenergia-igény és ezáltal kevesebb üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Az új erdők pedig megkötik a légkörben lévő szén-dioxidot. A projekteknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy karbonkrediteket bocsáthassanak ki. Ezek közül a legfontosabb az addicionalitás, vagyis az, hogy egy projekt csak akkor válhat jogosulttá karbonkreditek kibocsátására, ha a kreditek eladásából származó bevételek nélkül nem tudna megvalósulni. |
Eddig a blabla (hivatalos szöveg).
A valóság: A karbonkredit rendszert nem az éghajlat védelméért, a CO2-kibocsátás csökkentéséért hozták létre, hanem hogy végrehajthassák a világtörténelem legnagyobb csalás- és sikkasztássorozatát. (OK, azóta a kovid-oltás szélhámosság lekörözte).
A recept:
1, Hozz létre független akkreditáló szervezetet. A függetlenséget úgy kell érteni, hogy senki ne üthesse az orrát az akkreditáló szervezet tulajdonosi és függőségi viszonyaiba. A munkatársak legyenek motiváltak (gátlástalanok). Azaz gondolkodás nélkül hajtsanak végre minden részfeladatot. Hogy te kapcsolatban állsz velük, hétpecsétes titokként őrzitek.
2, Hozz létre vagy karbonkreditekkel kereskedő vállalkozásokat, vagy biztosítsd be magadat részesedéssel vagy egyéb módon, hogy a hasznot neked termeljék.
3, Hintsd el a sajtóban, milyen nagyszerű módja az éghajlat megvédésének a karbonkredit rendszer. Aki sok CO2-t bocsát ki, az kompenzálhatja kibocsátását avval, hogy karbonkreditet vásárol a veled kapcsolatban álló kereskedőtől. A kredit felhasználásának módját – azaz, hogy mi történik a kreditvásárló pénzével – a karbonkredit-kereskedő dönti el, a jóváhagyási pecsétet pedig a tőled függőségi viszonyban lévő akkreditáló cég teszi rá.
4, Aki rákérdez, mi lesz a befolyt pénzzel, ebből mennyit kapnak a kereskedők, mennyit az általában a harmadik világban lévő kibocsátáscsökkentők, az jegyezd meg magadnak, és alkalom adtán csapj le rá.
5, Az üzleti modellt többen föl fogják ismerni, és megpróbálnak részt kapni a tortából. Az akkreditáló cég ilyen esetben mindent meg fog tenni azért, hogy a kapcsolati rendszeren kívül lévő cég ne bocsáthasson ki krediteket, tehát a lehető legszigorúbb módon vizsgálja a projektet. Barátságos ellenőrzés csak neked jár.
Sínen van a dolog. Csak egyre ügyelj. Ne légy túlságosan mohó, ha visszafogottan árusítod az általad kibocsátott krediteket, sokáig élvezed munkád és okosságod gyümölcsét. Az éghajlat védelméért aggódó széplelkek maguktól fognak lelkendezni, a politika és a médiák pedig játsszák a tudatlant, és hivatalból támogatják a bizniszt, mint ahogy a kvótarendszert is hivatalból támogatják.
És most nézzük meg, hogyan működik a valóságban a CO2-kredit csalás.
A gigantikus csalássorozatot két olyan sajtótermék hozta nyilvánosságra, amely nem kérdőjelezi meg a klímarögeszmét: a brit Guardian és a német Die Zeit.
Az alábbiakban összefoglaljuk megállapításaikat.
A The Guardian és a Corporate Accountability (Vállalati elszámoltathatóság) nevű non-profit klímavédelmi megfigyelőcsoport közös vizsgálata megállapította, hogy az önkéntes szén-dioxid-piacon (VCM) keresztül az üvegházhatású gázok kibocsátásának ellensúlyozására irányuló környezetvédelmi projektek „túlnyomó többsége” csalás.
Az 50 legjobban értékelt szén-dioxid-kompenzációs projekt közül 39-et, azaz 78 százalékot „valószínűleg szemétnek vagy értéktelennek” kellett minősíteni, mert a kutatók egy vagy több „alapvető hibát” találtak a szerkezetükben és működésükben. A tanulmány szerint a „zöld” klímaprojektek, amelyek azt állítják, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását kezelik, általában nem azok, aminek látszanak. A legjobb esetben a projektek erősen eltúlozzák az éghajlati előnyöket, miközben alábecsülik az általuk okozott potenciális károkat. A legrosszabb esetben a felelősök az összes beruházási tőkét saját vásárlásokra és szórakozásra költik. A tanulmány adatait az Allied Offsets, a világ legnagyobb és legátfogóbb kibocsátáskereskedelmi adatbázisa gyűjtötte össze. Az Allied Offsets a kezdetektől fogva összegyűjti a VCM ökoszisztémában forgalmazott projektek adatait, és olyan adatokat szolgáltat, amelyek megmutatják, hogy erőfeszítéseik valójában mennyire hatékonyak – vagy éppen nem hatékonyak. A „valószínűleg hulladék vagy értéktelen” kategóriába sorolt projektek 39, illetve 78 százaléka mellett további nyolc, illetve 16 százalékuk „problémás” minősítést kapott, mivel legalább egy alapvető hibával rendelkeznek, ami valószínűleg azt jelenti, hogy szintén selejtezendőek. Így az 50 kibocsátással kapcsolatos éghajlat-változási projektből mindössze három marad, amely legitim műveletként átmehet a teszten.
2023 márciusában a világ legnagyobb úgynevezett szén-dioxid „kredit” értékesítője mint csaló lepleződött le, amiben persze semmi rendkívüli nincs, az egész zöld iparág csalás. „A kritériumok, amelyek alapján megítélték, hogy egy projekt valószínűleg hulladék-e, azon alapultak, hogy valószínűsíthető-e, hogy a projekt nem tudja garantálni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését” – számol be Annabel Cossins-Smith a Power Technology című folyóiratban. „Néhány esetben bizonyíték volt arra, hogy a projektek további CO2-kibocsátásokat generálnak, vagy egyszerűen csak máshová helyezik át a kibocsátásokat. Más esetekben bizonyíték volt arra, hogy a projekt éghajlati előnyeit eltúlozták”. A kutatás azt is feltárta, hogy a karbonkredit-piac nagyjából semmit sem tesz a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás megállításáért. Éppen ellenkezőleg, azt állapították meg, hogy a piac „hozzájárul az éghajlati vészhelyzet súlyosbodásához”. Források: |
A csalárd konstrukció mintapéldányaként ismerkedjünk meg behatóbban a Southpole nevű karbonkredit kibocsátó trükkjeivel
A Southpole, az úgynevezett karbonkreditek vezető eladója világviszonylatban, nem az, aminek mondja magát.
Piacra lépésekor a Renat Heuberger által alapított vállalkozás az erdőirtás éghajlati problémájának megoldójaként határozta meg magát. Avval, hogy szén-dioxid-kompenzációt adnak el az éghajlat megvédésre kötelezett vállalkozásoknak, a South Pole profitot termel, amelyet visszajuttat a helyi közösségekbe és szervezetekbe, amelyek célja a környezet megőrzése – legalábbis így kommunikálja ezt a Southpole ügyfeleinek. A gyakorlatban a Southpole az 1 milliárd dolláros árbevétel felé haladt, miközben ügyfeleit a pácban hagyta. A cég legnagyobb projektje jelenleg a Zimbabwéban található Kariba. A Southpole azt állította, hogy ez segít megakadályozni egy Puerto Rico méretű erdő megsemmisítését, de ez nem történt meg. Számos külső szakértő elemezte a Karibát, és megállapította, hogy jelentősen túlbecsülte a tényleges megőrzés mértékét. Az olyan cégeknek, mint a Gucci, a McKinsey és a Nestlé, amelyek Kariba-krediteket vásároltak, hogy ellensúlyozzák saját hozzájárulásukat az „éghajlatváltozáshoz” és a „globális felmelegedéshez”, most vissza kell vonniuk saját éghajlati állításaikat, „mert a megvásárolt Kariba-kreditek nem hoztak elég valódi légköri hasznot”, hogy idézzük a Bloomberg jelentését a botrányról. „A Kariba 100 millió eurós bevételének nagy része a Southpole-hoz és projektpartneréhez, a Carbon Green Investments nevű vállalathoz került, nem pedig – ahogy mindkét vállalat korábban jelezte interjúkban és nyilvános blogbejegyzésekben – a vidéki közösségekben élő emberekhez, akik az erdőirtás elleni küzdelmet végzik” – jelzi ugyanez a jelentés. [Forrásunk megjegyzi, hogy a karbonkreditek forgalma már 2016-ban elérte az 53 milliárd dollárt, ami az egyik oldalon (a kreditek vásárlóinak) további CO2-kibocsátást tett lehetővé, míg a másik oldalon nem történt megtakarítás, sőt, egyes oroszországi és ukrajnai cégek szándékosan megemelték a CO2-kibocsátást, hogy aztán a mérlegben szerepeltethessék a csökkentést.] Utóbb a multinacionális vállalatok eltávolodtak a Southpole-tól és a Kariba átveréstől. A Southpole legnagyobb ügyfelei közül sokan most elhatárolódnak korábbi döntésüktől, hogy valaha is részt vettek a Kariba átverésben. A Barclays, a L’Oréal és a McKinsey mind azt mondták a Bloomberg Greennek, hogy vagy felhasználták már Kariba kreditjeiket, vagy nem terveznek további vásárlásokat. A Greenchoice nevű holland energiavállalat, amely több mint négymillió Kariba kreditet vásárolt, azt mondta, hogy „kellemetlenül meglepődött”, amikor megtudta, hogy a környezet számára valójában semmi haszonnal nem járt a kreditek vásárlása. A Greenchoice jelezte, hogy vizsgálatot indít a további lépések meghatározása érdekében. A Takeda Pharmaceuticals, amely decemberben 75 000 Kariba kreditet használt fel saját éghajlati céljainak elérése érdekében, azt mondja, hogy „szünetelteti a jövőbeli Southpole kreditvásárlásait.”. Minden jel szerint a Southpole egyszerűen zsebrevágja a pénzt, miközben azt állítja, hogy harcol a globális felmelegedés ellen. A felelősséget pedig olyan „összetett erők”-re hárítja, amelyek azért próbálják a vállalkozást ellehetetleníteni, mert azok profitálnak az erdőirtásból. Az Ecosystem Marketplace szerint a szén-dioxid kreditek piacának értéke 2021-ben megnégyszereződött, elérve a megdöbbentő 2 milliárd dollárt. Azonban a piac legitimitásával kapcsolatos állandó kérdések, mint valódi klímavédelmi megoldás, fokozatosan leleplezik a rendszert, mint pénztermelő csalási műveletet. És hogy teljes legyen a kép: Renat Heuberger egyike Klaus Schwab WEF gépezete fiatal globális (globalista) irányítóinak (Young global leader). Tagja a WEF szakértői hálózatának. Van elképzelésünk, miben nagy szakértők. A szálak összeérnek. |
És egy brit eset:
Az Egyesült Királyság bírósága két embert bűnösnek talált egy szén-dioxid kredit értékesítési rendszer több vállalaton keresztül történő megtévesztő és csalárd kereskedelmében. Mindketten az Enviro Associates Limited igazgatói voltak, amely szén-dioxid krediteket értékesített befektetésként. Csalással és pénzmosással vádolták meg őket, és 13, illetve 6 év börtönbüntetésre ítélték őket.
A 150 oldalas vizsgálatból kiderül, hogy minden karbonkreditet 65 pennyért vásároltak meg, és 800 százalékkal magasabb áron értékesítettek tovább a nyilvánosság számára egy vállalati hálózaton keresztül. Több mint 5 millió karbonkreditet adtak el 36 millió fontért.
Forrás: https://www.ftadviser.com/investments/2021/06/01/pair-sentenced-over-36m-investment-fraud/%22%E
A témával foglalkozó további írások:
Telex: Csak greenwashingra jók a karbonkreditek, vagy valami értelmük is van?
Heiße Luft: Emissionsgutschriften sind kein brauchbares Instrument (ingenieur.de)
II. Esőerdők megvédése helyett iparszerű fakitermelés
E pont tematikailag a karbonkreditekkel kapcsolatos korrupcióhoz tartozna, különleges pimaszsága miatt külön megemlítjük.
Egy USA faipari vállalkozás, az NIHT, „New Ireland Hardwood Timber”, megértette az idők szavát, és felcsapott esőerdővédő vállalkozásnak.
Az erdőket Pápua Új-Guinea megközelíthetetlen helyein „védte”, úgy, hogy azokat kitermelte.
Az általa kibocsátott krediteket Ausztráliában értékesítette. Ügyfelei közé tartoztak a Sydney-i Operaház, a Planet Ark, a Nespresso, a Gilbert + Tobin, a Corrs Chambers Westgarth és az Active Super ügyvédi irodák.
Az NIHT több mint 5 millió dollárra tett szert a krediteladásokból, amihez természetesen az eladott faanyag értéke is hozzájön. Az őslakosok, akiknek a cég fűt-fát igért, a tájékoztató brosúrát vagy nem tudták elolvasni, vagy nem tudtak az ott szereplő fogalmakkal mit kezdeni (erdők CO2-megkötése, CO2-kredit). A vége az lett, hogy filléreket kaptak.
Közzétevő kénytelen itt megjegyezni, amit elvileg mindenkinek tudni kellene, de úgy tűnik, kollektívan kitöröljük tudatunkból: amíg az erdő, növekszik, addig megköti a CO2-t a légkörből. Amint elhal a fa, elkezdődik a lebomlás, a CO2 visszajuttatása a természetbe. Tartós kivonást csak faszén gyártása garantál, az is csak addig, amíg azt biztos módon tárolják. Magyarul: Az erdővédő karbonkredit projektek hatékonysága a nullával egyenlő. Viszont az adófizetők pénzéből milliárdokat vezettek át a klímavédő vállalkozások zsebeibe.
Folytatás következik.
2024. május
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |