Éghajlatvédelem, mint aranybánya – persze csak az egyenlőbbeknek

Honlapunk rendszeres olvasói ismerik tézisünket: Az éghajlatvédelem igen jól jövedelmez egyes kiválasztottaknak. Ezek a kiválasztottak egy csónakban ülnek a politikai osztállyal – pártállástól függetlenül. A német Bundestag tagjainak 75 %-a rendelkezik szélpark-részvényekkel. A csónakban ott van még a főáramú média is. A cechet az adófizető állja.

Ezt erősíti meg jelen bejegyzésünk, melynek forrása az ansage.org írása.

Az éghajlatváltozást nem Al Gore találta ki; olyan tudományos nagyságok, mint Joseph Fourier, John Tyndall és Svante Arrhenius már jóval Gore születése előtt foglalkoztak az üvegházhatás fizikai alapjaival. Sokkal érdekesebb azonban, hogy a vereséget szenvedett elnökjelölt hogyan válhatott néhány év alatt a világ egyik legismertebb klímaaktivistájává, és hogyan gazdagodott meg ezen néhány év alatt. Amikor Gore 2001-ben távozott az alelnöki posztról, kevesebb mint kétmillió dolláros vagyont jelentett be. 2012-ben még a megbízható baloldali „Washington Post” is már körülbelül 100 millió dollárra becsülte vagyonát. Politikai karrierje után kezdődött el második karrierje: 2004-ben Gore David Blooddal közösen megalapította a Generation Investment Management társaságot. A cég kezdettől fogva a „fenntarthatósági kritériumokat figyelembe vevő” hosszú távú befektetésekre helyezte a hangsúlyt. Gore a mai napig a társaság elnöke. Maga a Generation 2025. június 30-án a kezelt vagyont körülbelül 31,3 milliárd dollárra becsülte (lásd itt és itt).

2006-ban került a mozikba az „An Inconvenient Truth” („Egy kényelmetlen igazság”) című film. A film véglegesen a nemzetközi klímamozgalom arcává tette Gore-t. 2007-ben az IPCC-vel közösen elnyerte a Nobel-békedíjat. Ezzel párhuzamosan gazdasági karrierje is tovább szárnyalt: 2013-ban a „Current TV” csatornát eladták az „Al Jazeera”-nak; a vételárat körülbelül 500 millió dollárra becsülték. Az akkori jelentések szerint Gore körülbelül 20 százalékos részesedéssel rendelkezett a vállalatban; a „Washington Post” azt írta, hogy az eladásból bruttó körülbelül 70 millió dollár bevételt szerezhet. Ehhez jöttek még az előadói tiszteletdíjak és az Apple-nél végzett munkája. Az, hogy Gore az Apple igazgatótanácsának tagjaként részvényopciókat kapott, nem csupán feltételezés, hanem az Apple SEC-bejelentéseiből is kiderül: még 2020-ban is az Apple 32 889 le nem hívott opciót mutatott ki Gore nevére. Az egykori alelnökből multimilliomos lett.

Figyelemre méltó gazdasági összefüggések

Aztán jött Barack Obama. Gore nyilvánosan támogatta Obamát a 2008-as elnökválasztási kampányban; 2008. június 16-án Detroitban fellépett mellette. A választások után, 2008. december 9-én Obama Chicagóban találkozott Gore-ral és Joe Bidennel. A találkozó tárgya – az akkori információk szerint – a klímaválság és az energiapolitika volt. Gore ugyan utána nem lett a kormány tagja, de a klíma és az energia kérdéseiben megnyilvánuló politikai közelség nyilvánvaló volt; Obama irányította a politikát, Gore pedig a lobbitevékenységet, a pénzt és a háttértámogatást a tervezett zöld átalakuláshoz. Ennek eredményeként: a 2009-es American Recovery and Reinvestment Act elfogadásával megkezdődött az addigi legnagyobb állami támogatás a „tiszta energiák” számára az Egyesült Államokban. Az amerikai energiaügyi minisztérium adatai szerint az állami beruházások és adókedvezmények a „clean energy economy” számára több mint 90 milliárd dollárt tettek ki.

És itt kezdődik az igazán érdekes rész. A „Washington Post” 2012-ben vizsgálta Gore befektetéseit és azok kapcsolatát az Obama-kormány támogatási programjaival.

Az eredmény: 14 zöld technológiai vállalat, amelyekbe Gore befektetett, több mint 2,5 milliárd dollárnyi állami hitelt, támogatást és adókedvezményt kapott, vagy közvetlenül profitált belőlük. Az újság egy külön áttekintésben összefoglalta a vállalatokat és a támogatásokat.

Bár ez a feltűnő kapcsolat nem jelentette azt, hogy Gore személyesen kapta volna meg ezeket az állami forrásokat, és a programokat sem kifejezetten az ő vállalatai számára hozták létre; az amerikai Energiaügyi Minisztérium a „Washington Post”nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a támogatási döntéseket a kérelmek hivatali tisztviselők általi vizsgálatát követően hozták meg, és a programok „elvileg minden vállalat” számára nyitottak voltak, amely megfelelt a feltételeknek. Mindazonáltal a gazdasági összefüggés figyelemre méltó marad:

Gore befektetései pontosan abban az ágazatban voltak, ahová az új kormány milliárdokat irányított közpénzekből.

Egy win-win helyzet

Kétségtelen továbbá, hogy Gore üzleti köre pénzügyileg támogatta Obamát: a „Washington Post” kutatásai szerint a Gore Generation Investment Management öt vezetője, köztük társalapítója, David Blood, összesen 130 000 dollárt adományozott Obama elnöki jelöltségének támogatására. Még egyértelműbbek voltak a kapcsolatok a Kleiner Perkins Caufield & Byers esetében: Gore 2007 óta partner volt a kockázati tőke társaságnál, és feladata az alternatív energiákba történő befektetésekre való összpontosítás volt. A „Washington Post” szerint ő és más Kleiner Perkins-partnerek, házastársaikkal együtt, összesen több mint 800 000 dollárt adományoztak a demokratáknak; ennek jelentős része Obamának, illetve a demokratikus szavazók mozgósítását célzó tevékenységeknek jutott. John Doerr, a Kleiner Perkins egyik legfontosabb partnere és a zöld technológiák jelentős befektetője, emellett tagja lett Obama President’s Economic Recovery Advisory Board nevű, a Fehér Ház legfontosabb gazdasági tanácsadó testületének.

A kockázati tőke, a politika és a zöld technológiák támogatása közötti összefonódás azonban ennél is tovább ment: a „Washington Post” egy másik vizsgálata 2011-ben feltárta, hogy 3,9 milliárd dollárnyi szövetségi támogatás és finanszírozás jutott 21 tiszta technológiával foglalkozó vállalatnak, amelyeket olyan befektetési cégek finanszíroztak, amelyeknek kapcsolataik voltak az Obama-kormány öt alkalmazottjával és tanácsadójával. Ez ugyan formálisan még nem bizonyít jogellenes befolyásgyakorlást, de szintén jól mutatja, milyen szoros kapcsolatban álltak egymással akkoriban a politika, az állami támogatások és a kockázati tőke szcénája.

Gore eközben egy figyelemre méltó metszéspontban állt: klímaaktivista volt, egy fenntartható befektetési ház társalapítója, valamint egy zöld technológiákba befektető kockázati tőke társaság partnere. Ugyanakkor az energiaellátás alapvető átalakításának egyik legkiemelkedőbb politikai szószólója volt.

„A császár új ruhái” új kiadása

Obama maga – legalábbis az összes rendelkezésre álló bizonyíték szerint – nyilvánvalóan nem fektetett be személyesen Gore zöld technológiai vállalatába; ezért nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az általa folytatott lobbitevékenységből személyesen gazdagodott volna meg. Gore esetében azonban más a helyzet. A „Washington Post” már 2012-ben röviden összefoglalta: befektetési portfóliója „rendkívül jól illeszkedett az újonnan hivatalba lépett kormány programjához”. Előrelátás, véletlen vagy talán mégis terv? Nos, aki az utóbbira gyanakszik, az valószínűleg azonnal ismét „klíma-tagadó” vagy „összeesküvés-elmélet-hívő” lesz. Az mindenesetre tény, hogy a Generation Investment Management 2008-ról 2009-re megnégyszerezte bevételeit. A lap adatai szerint 2009-ben 51 millió dollár nyereség jutott Gore-nak és kilenc partnerének. Hogy ebből mennyi volt valójában állami támogatásnak köszönhető, azt azonban nem lehetett pontosan megállapítani.

Akár Gore akkori esetében, akár ma is, a „klímavédelem” és a politika közötti összes összefonódás esetében az alábbi érvényes: aki nyilvánosan és kitartóan figyelmeztet egy állítólagosan létfontosságú veszélyre, messzemenő politikai intézkedéseket követel, és egyúttal olyan vállalatokba és iparágakba fektet be, amelyek éppen ebből a politikai átalakításból profitálhatnak, annak el kell viselnie, hogy felmerüljenek a gazdasági érdekei iránti kérdések.

Különösen akkor, ha milliárdnyi adófizetői pénz folyik be. Óvatosan fogalmazva: Al Gore mindenesetre meggyőződéséből legalábbis anyagi hátrányt nem szenvedett: a kevesebb mint kétmillió dolláros vagyonú volt alelnökből nagyon tehetős befektető lett, miközben egyúttal a klímapolitika világszerte legismertebb protagonistájává emelkedett. Megmutatta, hogy lehet „megmenteni a bolygót”, és közben mindenekelőtt nagyon gazdaggá válni. Példája úgy tűnik, mintha Hans Christian Andersen „A császár új ruhája” című meséjének egy nagyon sikeres, modern feldolgozása lenne – és egyfajta sablonként szolgál a klímalobby számtalan haszonszerzője számára a mai napig, és nem csak az USA-ban, hanem Európában is.
A természetes éghajlatváltozás valós. Tagadni azt, ami már millió évek óta létezik, szűk látókörűség lenne.
Azt állítani, hogy az ember meg tudja állítani, az arrogancia.

Közzétevő az alábbiakat fűzi a Journalistenwatch írásához.

Al Gore-ral az alábbi bejegyzésekben foglalkoztunk:

• Újévi kvízjátékunk billenőpontokról, ökológiai lábnyomokról (megoldásokkal frissítve)
• Mégiscsak az ember a felelős a klímaváltozásért!
• Klímarealista kontra meteorológus

SMINK?

Fejreállt világunkban az elmúlt évtizedek kormányai, értsd Fidesz és baloldal minimum ezer milliárd Ft-ot költöttek az éghajlat megmentésére mérhető eredmény legcsekélyebb jele nélkül. Közben hagyták gajra menni az ország vízgazdálkodását, veszélybe sodorták energiagazdálkodásunkat, amiből kifolyólag a beruházók nagy ívben elkerülték hazánkat. A politika ezt úgy próbálta orvosolni, hogy megalázó feltételekbe egyezett bele, csakhogy jöjjenek a beruházók, illetve 100 milliárdokat költött külföldi beruházók idecsalogatására. Nehéz ilyenkor elhessegetni a korrupciós gondolatokat.

A Tisza-kormány ott folytatja, ahol elődei abbahagyták, illetve még fokozni is akarja a közpénz elherdálást éghajlat-megmentés ürügyén. A főáramú média maszatol, mellébeszél, elhallgat, vagy szimplán hazudik. Az adófizető pedig vakarja fejét, és próbál rájönni, mi nem stimmel itt.

A kormány eközben (2026 augusztusában) nyilvánosságra hozta a „civil és álcivil szervezetek” támogatásának részleteit.

Eszerint 2022 és 2026 között 400 milliárd Ft-tal támogatta az ún. civil szervezeteket. Halkan föltesszük a kérdést: Mi volna, ha a politika ezt a pénzt az adófizetőknél hagyná, akik aztán eldöntenék, hogy kit, mekkora összeggel támogassanak?

A kimutatás külön kiemeli Áder János, volt köztársasági elnök Kék bolygó” alapítványát, amely ez időszakban 24 milliárd Ft-ért védte a Föld éghajlatát. A Klímapolitikai Intézetet is fenntartó Mathias Corvinus-alapítványt 52 milliárd forint közpénzzel, a Lázár Jánoshoz köthető Jövő Nemzedék Földje Alapítványt mintegy 27 milliárd forinttal támogatták.

Magyarul: ezek a szervezetek, illetve tagjaik milliárdokat költöttek arra, hogy érvekkel, munícióval támogassák a sokszáz milliárdot elnyelő éghajlatvédelmet.

Címképünket a Grok Imagine alkotta instrukcióink alapján.

2026. augusztus
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök