Németország: Ahogy nő az zöldenergia ártámogatása, annál több ártámogatásra van szükség

Németországban 2026-ban egyre gyakrabban fordulnak elő negatív (tőzsdei) áramárak, miközben a szélerőművek és a napenergia-létesítmények kiépítése folytatódik. Ebben az évben augusztus végéig már 427,5 órában voltak a tőzsdei árak mínuszban. Ennek oka elsősorban az, hogy az időjárás függvényében történő árambetáplálás korlátozott kereslettel és rugalmasság hiányával párosul. [1] Ezáltal éppen a magas termelés mellett csökken a megtermelt áram piaci értéke. Ugyanakkor a szövetségi költségvetés továbbra is finanszírozza az ún. megújuló energia termelést, miközben a fogyasztók fizetik a hálózati és rendszerköltségeket. Így az energetikai átállás kezd károsítani saját üzleti alapjait.

A szélenergia és a napenergia üzleti alapjai meggyengülnek: a túlkínálat nyomja a piaci értékeket – a támogatások, a hálózatok és a tartalék teljesítmény rendelkezésre állásának biztosítása – milliárdokat emésztenek fel.

A túlkínálat lenyomja az árakat

A szélturbinák és a napenergiaparkok azonban nem az aktuális áramigénynek megfelelően termelnek. Akkor szolgáltatnak áramot, amikor a szél fúj, és a nap süt. Ezért az azonos technológiájú berendezések gyakran szinte egyszerre táplálnak be nagy mennyiségű áramot a hálózatba. A többletkínálat ezután nyomja le a tőzsdei árat. Magas betáplálás esetén az ár nulla alá csökken. Így a további bővítés csökkenti a már meglévő termelés piaci értékét.
Ez az úgynevezett kannibalizációs hatás mára már egyértelműen megfigyelhető. 2026 augusztusában a napenergia-létesítmények havi termelésük körülbelül 21 százalékát táplálták be negatív áron. A napenergia piaci értéke csupán 6,359 cent volt kilowattóránként. Ezzel szemben az átlagos spot piaci érték 12,689 cent volt. A nagyobb beépített teljesítmény ezért nem jelenti automatikusan a magasabb bevételeket. Inkább egyre több erőmű termel éppen azokban az órákban, amikor az áram már bőségesen rendelkezésre áll.

Az állami támogatás nem helyettesíti a működő piacot

Évekig azonban az EEG [2] jelentősen korlátozta ezt a piaci kockázatot. A garantált kifizetések és piaci prémiumok kiszámíthatóbbá tették a beruházásokat, annak ellenére, hogy a tőzsdei árak ingadoztak. Az EEG-hozzájárulás eltörlése óta a német szövetségi kormány finanszírozza a hiányt. A 2026-os állami szubvenció augusztus végéig már elérte 11 milliárd eurót. És ez csak augusztusban 1,88 milliárd eurót tett ki.
A törvényhozó kézivezérléssel igyekszik reagálni a negatív áramárakra.

A magasabb kamatok megnehezítik a kalkulációt az energiatermelő számára

Ehhez jönnek még a jelentősen magasabb finanszírozási költségek. A szélerőmű- és napenergia-parkokhoz nagy kezdeti beruházásokra van szükség a berendezések, az alapozások, a hálózati csatlakozások és az infrastruktúra tekintetében. Sok projekt azonban rendkívül alacsony kamatlábak idején jött létre. Időközben a hitel jelentősen megdrágult. Ugyanakkor az anyagok, az építési munkák és sok helyen az ingatlanok is drágultak. Ezért a korábbi hozamszámításokat nem lehet egyszerűen alkalmazni.
A Reuters emellett rámutat arra, hogy a régebbi pénzügyi modellek gyakran magasabb (a megújuló energia termelésből származó) árbevételekből és alacsonyabb tőkeköltségekből indultak ki. Ezért egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert az áramfelvételi szerződések, a tárolók és a rugalmas értékesítési modellek. A kockázat azonban egyre inkább a megtermelt kilowattóra tényleges piaci értékére helyeződik át.

A fogyasztók a tőzsdén kívüli költségeket fizetik

A háztartások és a vállalkozások számára azonban a negatív tőzsdei ár nem vezet automatikusan alacsonyabb villanyszámlákhoz. A Szövetségi Hálózati Ügynökség a hálózati díjak éves összegét körülbelül 37 milliárd euróra becsüli. [3] Ezek mára a háztartások villamosenergia-költségeinek mintegy 30 százalékát teszik ki. Ezenkívül a hálózatüzemeltetőknek kezelniük kell a szűk keresztmetszeteket, és nagy mennyiségű villamos energiát kell szállítaniuk a termelő és a fogyasztó régiók között (Észak-Németországól Dél-Németországba). Ezért a további bővítés további infrastrukturális költségeket okoz.
Pontosan ebben rejlik a döntő ellentmondás. A szél- és napenergia egyes órákon belül rendkívül olcsó lehet. Ennek ellenére Németországnak hálózatokra, tárolókra, rugalmas fogyasztókra és szabályozható erőművekre van szüksége az alacsony termelésű időszakokra. A költségek ezért nem tűnnek el, ha a tőzsdei ár rövid távon nullához közelít. Csak máshol jelennek meg.
A jelenlegi modell így gazdasági határokba ütközik. A további erőművek egyre gyakrabban termelnek áramot olyan időszakokban, amikor már így is túlkínálat van. Ugyanakkor a rendszernek akkor is biztosítania kell az áramot, amikor a szél és a nap alig szolgáltat energiát. Ez egy olyan energiapolitika, amely elsősorban az egyre nagyobb beépített teljesítményre épít, nem tudja ezt az ellentmondást támogatásokkal tartósan elfedni. Egy bizonyos ponton már nem a politikai bővítési cél, hanem a gazdasági törvényszerűségek döntik el a helyzetet.

SMINK?

A törekvés a karbonsemlegességre, a zöldenergiatermelés erőltetése német példát követ, avval a különbséggel, hogy a magyar beruházóknak még akkora kockázattal sem kell számolniuk, mint a németnek, gyakorlatilag biztos a profit számukra. Természetesen a gazdasági törvényszerűségek Magyarországon éppúgy érvényesek, mint Németországban. Időjárásfüggő elektromos energiát hálózatba táplálni 10 %-nál nagyobb arányban nem szabadna. És minél magasabb ez az arány, annál alacsonyabb az áram tőzsdei ára, annál nagyobb a hálózatba betáplált zöldáram volumene, azaz annál magasabbak az állam veszteségei (részben a volumenből, részben a törvényszerűen alacsony tőzsdei árból kifolyólag), hiszen a zöldenergia szolgáltatója megkapja a maga díját (jelenleg 47 Ft/kWh, akármilyen alacsony, vagy éppen negatív áron lehet a napelemparkok és szélturbinák által termelt energiát eladni). A karbonsemlegesség célkitűzés eleve egy halott, elérhetetlen, de igen drága, a nemzetgazdaságot alapjaiban pusztító fantazmagória volt. Természetesen mindezek az egyszerű összefüggések ismertek a mindenkori kormányfő, energiaügyi miniszter és az illetékes államtitkárok számára.

Ezek a személyek:

• kormányfő 2010-2026: Orbán Viktor
• nemzeti fejlesztési miniszter 2010-2018: Seszták Miklós
• innovációs és technológiai miniszter, majd technológiai és ipari miniszter 2018-2022: Palkovics László
• energiaügyi miniszter 2022 december – 2026 április: Lantos Csaba
• energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár 2021-2026: Steiner Attila (energiaügyi minisztérium, illetve jogelődje)
• Gazdasági és Energetikai Minisztérium; miniszter 2026 májustól: Kapitány István
• energetikai államtitkár: Tótth András

Az más kérdés, hogy ők mindent megtettek (az új kormány esetében megtesznek, lásd a félretájékoztatást a szélerőmű telepítések kapcsán) ezen egyszerű összefüggések eltitkolásáért a közvélemény elől – a tájékoztatást klímapánikkeltéssel és zöldpropagandával helyettesítve. És immár évtizedek óta a levegőben lóg a kérdés:

MIÉRT? Miért partner a hazai elit a kívülről jövő gazdaságromboló narratíva fenntartásában? Elégséges válasz az, hogy egy jól meghatározott szűk kör így nagyon jól keres a többség kárára?

Köztudott ugye, hogy Magyarország erőforrásaihoz mérten kiemelten védi az éghajlatot, azaz a mindenkori elit – európai viszonylatban Németország és az Egyesült Királyság mellett – itt a legérzéketlenebb az adófizetők valós problémái iránt. Számtalanszor említettük, de úgy látjuk, még mindig nem elégszer: A vízgazdálkodás helyzete katasztrofális – országunk vezetői ehelyett az éghajlatvédelem nevű Fata Morganára áldoznak százmilliárdokat. Miért kezeli ezt a kívülről jövő nyomást szerencsésebben Lengyelország, Csehország, Szlovákia, és – Románia?

És Közzétevőben a mai nap friss híre – Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter őrizetbevétele – kapcsán felmerül a kérdés: Felelősségre vonhatók lesznek – akár börtönbüntetés terhe mellett – valaha is az éghajlatvédelem címkéjű gazdaságpusztításban exponált személyek? És ha a mindenkori pénzügyminiszter komolyan venné feladatát, az ő felelősségét is lehetne firtatni.

Hivatkozások:

[1] „korlátozott kereslet és rugalmasság hiánya”
Meglehetősen furcsa megfogalmazás. A felhasználó a hibás, mert nem akarja használni az áramot? Vagy rugalmatlan, mert nem délben akar mosni, amikor süt a nap, de ő nincs otthon? Nem hogy a rendszer kiagyalói, a szektás, csőlátó, a zöldrögeszmét minden áron, még a gazdaság lerombolása árán is keresztülverekedni akaró csoport a hibás?
[2] EEG – Erneuerbare-Energien-Gesetz – A megújuló energiákról szóló német törvény. Németország alapvető jogszabálya, amely szabályozza a zöldenergia termelését, hálózati betáplálását és támogatását.
[3] Mivel az időjárásfüggő zöldenergia hálózatba táplálása és továbbítása jóval bonyolultabb és drágább, mint a hagyományos elektromos energia továbbítása, ennek költségei a hálózatfenntartásnál csapódnak le. Lásd az aktuális magyar példát: Brüsszel kegyesen engedélyezte 860 milliárd Ft hazahozatalát – a magyar áramhálózat fejlesztésére, hogy az képes legyen a szélturbinák által termelt áramot befogadni.

Forrás:

A témával kapcsolatban ajánljuk még olvasóink figyelmébe:

Energetikai fordulat: Hogyan lehetett Németországot évtizedeken keresztül félrevezetni

Vásároljunk fölösleges áramot 16,5 milliárd €-ért

2026. szeptember
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök