Grönland jégtakarója egy év alatt 6 milliárd tonnával növekedett

Paul Homewood írása.

A globális felmelegedés miatt olvad a grönlandi jégsapka – legalábbis ezt mondják nekünk. Az „European State of the Climate 2025” című uniós jelentés szerint a jégtakaró tavaly 139 Gt-t vesztett. Állítólag ez körülbelül az európai Alpok összes gleccserében tárolt jégmennyiség 1,5-szeresének felel meg, és 0,4 mm-rel emelte a globális átlagos tengerszintet. (Egy gigatonna egymilliárd tonnának felel meg.) A veszteség 1972 óta összesen 5 747 Gt-ra rúg. A jégveszteség üteme az 1980-as évek óta körülbelül ötszörösére nőtt, és várhatóan a század vége után is tovább fog növekedni.

Ezek a számok ijesztően hangzanak – de épp ez a cél –, legalábbis addig, amíg rá nem jövünk, hogy a grönlandi jégtakaró 27 000 év múlva tűnik el, persze csak akkor, ha az olvadás a jelenlegi ütemben folytatódik.

Mindig gyanakvóvá válok, amikor a „tudósok” az 1970-es évek óta mutatnak trendeket – egy olyan időszakból, amikor a Föld három évtizedes lehűlésen ment keresztül, és úgy a tudósok, mint a világ vezetői között valódi félelmek merültek fel a kis jégkorszak visszatérésétől. Még gyanakvóbbá válok, amikor rájövök, hogy a grönlandi jégpajzsra vonatkozó hivatalos adatok egészen 1840-ig nyilvánosan hozzáférhetők.

2021-ben egy lektorált tanulmány kiszámította a jégpajzs tömegmérlegének éves változásait 1840 óta. (A vastag fekete vonal a nettó változásokat ábrázolja, ami releváns ebben a vitában):

Grönlandi jégtábla tömegegyensúlya, 1840–2020

A diagram megerősíti, hogy a jégtakaró az 1980-as évek óta veszít tömegéből. De a döntő az, hogy láthatjuk: az olvadás 1900 körül kezdődött. Az 1920 és 1970 közötti időszakban a jégveszteség hasonló szinten volt, mint az elmúlt három évtizedben – ami aligha meglepő, mivel a grönlandi hőmérsékleti feljegyzések azt mutatják, hogy akkoriban ugyanolyan „meleg” volt, mint manapság. Közben az 1970-es és 80-as években jelentős hőmérséklet-csökkenés volt tapasztalható.

Más szavakkal: ez nem új jelenség, ahogyan azt elhitetni akarnák velünk. Ez egy sokkal hosszabb folyamat része, amely jóval az úgynevezett, ember által okozott globális felmelegedés kezdete előtt vette kezdetét.

A tudósok jégmagok és egyéb bizonyítékok segítségével már régóta megállapították, hogy a 19. század valószínűleg Grönland leghidegebb korszaka volt a jégkorszak óta. A meleg korszakokban, mint például a középkorban, a római korban és a korábbi évezredekben, a jégsapka kisebb volt, mint ma. A jégsapka elmúlt században bekövetkezett bármilyen csökkenését ennek a hosszabb távú ciklusnak a részeként kell tekinteni.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a középkori meleg időszak alatt olyan meleg volt, hogy Grönland déli harmada jégmentessé vált, ami lehetővé tette a vikingeknek Vörös Erik vezetésével, hogy 985-ben kolóniát alapítsanak Hvalsey-en, a déli parton, amelynek lakossága végül körülbelül 5000 főre nőtt.

Hvalsey-t 1300 körül hagyták el, amikor a Föld lehűlt, és beköszöntött a kis jégkorszak, amely körülbelül 1850-ig tartott.

A jégtömegre vonatkozó adatokat továbbra is rendszeresen közzéteszik, és előzetes adatok már elérhetők a 2026. augusztusig tartó időszakra vonatkozóan – a grönlandi jégre vonatkozó adatokat általában a szeptembertől augusztusig tartó „vízév” szerint mutatják be.

A 2021-es tanulmány óta a jégveszteség tovább lassult, és ismét az 1920-as évek szintjére süllyedt.

A 2025/26-os szezonban valóban kis mértékű, 6 Gt-os növekedés volt tapasztalható a jégtömegben. Grönlandon ebben az évben valójában nem is volt igazi nyár. Míg a nyári olvadás általában június elején kezdődik, a hideg, havas időjárás egészen július végéig tartott. Ennek következtében a nyári olvadás mértéke körülbelül 200 Gt-tal elmaradt a normál értéktől.

Érdemes megemlíteni, hogy a grönlandi gyenge nyár része volt annak a szélesebb körű jetstream-konfigurációnak, amely nekünk forró nyarat hozott. Míg nálunk a magasnyomású területek dominálták a nyarat, az Atlanti-óceánon kialakult esős időjárás elkerülte a kontinenst, és Grönlandot érte el.

6 Gt természetesen csekély mennyiség, tekintettel az ilyen számítások hatalmas bizonytalanságára. Nincs lehetőség a jégsapka változásainak közvetlen mérésére; a számokat helyette számítógépes modellekből számítják ki, amelyeket csapadék- és hőmérsékleti adatokkal táplálnak. A szakértők elismerik, hogy gyakran akár 100 GT-val is tévedhetnek.

Ennek ellenére több mint egyértelmű, hogy a grönlandi jégsapka teljesen rendben van. Még mindig sokkal nagyobb, mint az elmúlt 10 000 év nagy részében, és ha zsugorodik is, akkor sem gyorsabban, mint egy évszázaddal ezelőtt.

Bejegyzésünk forrása:

Grönland jégsapkája megnőtt  az idén – The Daily Sceptic

2026. szeptember
Közzéteszi:

Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámom: – Király József –
10205000-12199224-00000000
IBAN: HU47 1020 5000 1219 9224 0000 0000

A közleményben kérjük megadni: klímarealista.