Interjú Szarka Lászlóval: Energiavészhelyzet van, nem klímavészhelyzet  

«Energiavészhelyzet van, nem klímavészhelyzet: a tévedés katasztrófához vezethet»

A La Verità olasz lap egy hosszabb interjút készített Szarka László akadémikus geofizikussal, ami interjút a világ talán legnagyobb olvasottságú klímarealista honlapja, a https://wattsupwiththat.com/ is átvett.A kérdéseket Franco Battaglia professzor tette föl. 
Az alábbiakban közöljük az interjú magyar fordítását. 

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy interjút készíthetek Szarka Lászlóval. A református lelkészcsaládból származó Szarka a Soproni Egyetem geofizika professzora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Csillagászati ​​és Földtudományi Kutatóközpont volt főigazgatója. Számos kitüntetésben részesült, mint például az MTA által odaítélt „Ifjúsági Akadémiai Díj” (1988), valamint az „Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje” (2010), amit a köztársasági elnök adományoz.

Szarka professzor, Ön nemzetközileg is kiemelkedő geofizikus, megfelelő személy ahhoz, hogy kérdéseket tehessünk fel a jelenlegi klímapolitikáról, arról, aminek a célja az, hogy 2050-re nulla legyen az antropogén CO₂-kibocsátás.

«Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy fizikailag megvalósítható-e a száz százalék megújuló energia, a reális tudomány mentén egyszavas válasz adható: nem. Szél- és naperőművek energiájával még egyetlenegy szél- és egyetlenegy naperőművet sem állítottak elő, és ez a jövőben sem fog menni. Az efféle berendezések megépítése ugyanis hatékony, azaz nagy energiasűrűségű energiafajtákat igényel. A mai választékot a szén, a kőolaj, a földgáz és az atomenergia jelenti, továbbá – egyedüli megújulóként – a vízenergia.»

 Mi az Ön speciális érdeklődési köre? Hogyan kezdett érdeklődni a környezeti kérdések iránt?

«A szilárdföld-geofizika területén kezdtem. Később, 2000-ben bekapcsolódtam a környezettudományi kutatásba és az oktatásba is. Ennek a területnek erős geo-környezeti összetevőre volt szüksége.»

Szóval már akkoriban „klímatagadó” volt?

«Egyáltalán nem. Óriási érdeklődéssel olvastam Al Gore könyvét, még én is írtam róla kritikát, felfedve néhány hibát a könyvben. 2000 után hét évnyi kutatásba és tanulmányozásba telt, míg rájöttem, hogy az egésznek nincs szilárd tudományos alapja».

Hogyan álltak össze a tudásmozaikok?

«Az IAGA (a Nemzetközi Geomágnességi és Aeronómiai Asszociáció) 11. tudományos közgyűlését 2009-ben Sopronban, több mint 900 kutató részvételével tartotta.  A helyi szervezőbizottság elnökeként már évekkel azelőtt sokakkal találkoztam, többek között az IAGA elnökével, Eigil Friis-Christensen (1944-2018) professzorral, aki összefüggést fedezett fel az éghajlatváltozás, a naptevékenység és a kozmikus sugárzás között. Elnöki üzenete („soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a modellek képtelenek leírni a természet fizikai folyamatainak sokaságát. És soha nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy kizárólag kísérletek és megfigyelések által dönthető el, melyik modell helyes és melyik nem”) szíven ütött, mert saját tapasztalatom alapján is pontosan ugyanezt gondoltam. Egy San Franciscó-i vitában a híres napfizikus, Willie Soon egyszerű kérdést tett fel: ha a légkör CO₂-koncentrációjának változásai követik a hőmérséklet-változásokat (ami a jégfúrási adatok szerint tény), hogyan lehetséges, hogy a CO₂-t tekintik oknak, és a hőmérsékletet következménynek? Mindeközben a Föld bolygó nemzetközi éve (2007-2009) magyar nemzeti bizottsága szerette volna rendszerezni az emberiség előtt álló kihívásokat. Egy amerikai vegyész, Richard Smalley (1943-2005) által felállított prioritási sorrendet találtam messze a legjobbnak: 1. energia, 2. víz (édesvíz), 3. termőföld (élelmiszer), 4. környezet, 5. társadalmi problémák (népesség, egészségügy, oktatás, kultúra stb.). Minden egyes tétel előfeltétele annak, hogy a listán utána következő tételekkel érdemben foglalkozni lehessen. Ez a prioritási sorrend józan és logikus, és éles ellentétben áll az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célkitűzéseivel, az úgynevezett SDG-vel. Smalley listája egyértelmű rendezőelv, míg az ENSZ 17 SDG-célja zavaros és félrevezető. Sőt, Smalley antropocentrikus perspektívájából eleve lehetetlen az energiapolitikát a klímapolitikának alárendelni. Az éghajlat ugyanis csak egy része a környezeti problémáknak. És rengeteg valódi tennivalók van a környezet egészségesebbé tétele érdekében! Arra is rájöttem, hogy a 13. számú célkitűzés („Sürgős intézkedéseket kell tenni az éghajlatváltozás és annak hatásai elleni küzdelem érdekében”) egyszerűen erkölcstelen. Az ENSZ SDG (2015-2030) napjainkban Agenda 2030 néven ismert.

Mi is az a környezettudomány, és hogyan formálódott?

«A környezettudomány a Természet és az Ember kapcsolatának tudományaként határozza meg magát. Ez nem csak természettudomány, ugyanis az ember miatt elkerülhetetlenül társadalomtudomány is. De ezen a ponton egy nagyon mély elvi probléma húzódik. Az, hogy a „természet” nem azonos a „környezet”-tel, hanem abból csak egy önkényes válogatás. A „környezet” meghatározása (különösen a „környezeti problémák” kiválasztása és rendszerezése) nem független az emberi értékektől és/vagy az emberi érdekektől. Míg a természettudósok által végzett környezettudományt kívülről irányítják, a természettudósok nem léphetnek át a társadalmi kérdések területére. És amikor mi, természettudósok rendszerszerű, de rejtett összefüggéseket tárunk fel, az ún. „összeesküvés-elmélet” jelszava alatt hiteltelenítenek és bélyegeznek meg bennünket. Ugyanakkor tény, hogy a környezettudományt, amelynek középpontjába a klímaváltozás egész történetét helyezték, megszületése óta ugyanaz az érdekcsoport formálja.»

Kikre gondol?

«A hatvanas évek végétől minden dokumentált mérföldkőnél megtaláljuk ugyanazt a nevet, Maurice Strong (1929-2015) nevét. Ő fejlesztette ki „a környezettudatos tudományt, a -rendszabályozást és a -politikát”. Ez szerepel a róla írt nekrológban, és mindez igaz is. Kérdés, hogy mit értünk az alatt, hogy „környezettudatos”? Az ENSZ első környezetvédelmi konferenciájának (Stockholm, 1972) főszervezőjeként és az UNEP (UN Environmental Programme, Nairobi, 1972-) alapító igazgatójaként az államfők környezetvédelmi célkitűzései helyett ő azokat az utcai tüntetőket követte, akiket Svédországból és Kanadából ő maga hozatott Stockholmba. Strong tekinthető az IPCC atyjának, majd az 1992-es riói konferencia (így az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény, UNFCCC, amely dokumentumban minden természetes változást kizártak a „klímaváltozás” definíciójából), valamint a Kiotói Jegyzőkönyv (1997) kezdeményezőjének.»

 Mi a véleménye a párizsi klímaegyezményről?

 «A 13. számú SDG célt („Fellépni az éghajlatváltozás ellen”) hamarosan – már 2015-ben, a migrációs válság kezdetének évében – jogilag kötelező formába öntötték. A párizsi klímaegyezmény gúzsba kötötte a kormányok kezét az éghajlati kérdésekben. Az egyezmény hőmérsékleti célja (a globális felmelegedés korlátozása 2°C-nál, de lehetőleg 1,5°C-nál kevesebbre) szolgál a szén-dioxid-mentesítés (az ún. dekarbonizáció) alapjául. A dekarbonizáció egyébként idiotizmus, hiszen a Föld mélyén széntartalmú kondritok találhatók. Lehetséges, hogy bolygónk teljes tömegének egy százaléka (azaz tízezer ppm) szénvegyületből áll. A CO₂ szivárgást a Föld belsejéből a légkörbe nem lehet megakadályozni.

2017 júniusában, amikor Trump elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből, a tudományos világban egy hirtelen tiltakozási hullám tört ki. Pontosan emlékszem rá, mert amikor elolvastam a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió vezetősége (IUGG Bureau) által kiadott politikai nyilatkozatot, lemondtam az általam vezetett IUGG bizottságban betöltött tisztségemről. Az olasz IUGG Bizottság egyébként azon kevés nemzeti bizottságok közé tartozott, akik az IUGG Bureau e politikai nyilatkozatával kapcsolatban kétségeiket fejezték ki.»

A következő nagy lépés az éghajlati kérdésekben a 2019. szeptember 23-i ENSZ klímacsúcs volt…

Igen, Greta Thunberg jelenlétében, aki erre az alkalomra vitorlással szelte át az óceánt. Azon a csúcstalálkozón nyilvánították ki, hogy „a világot átalakító” (transformative) klímaakciókra van szükség. Nem sokan sejtették, hogy ezúttal az ’átalakítás’-t komolyan kell venni. Ezzel kezdődött el a globális kormányzás megvalósításának új szakasza. Lépten-nyomon az állítólagos klímavészhelyzetre hivatkoztak. E fejleményre is pontosan emlékszem, hiszen a Föld és ember című, MTA rendes tagsági székfoglaló előadásomat az ENSZ klímacsúcs előtti héten tartottam. Megvalósíthatatlan rögeszmékről és ránk kényszerített emberellenes nézetekről szóltam. És arra is emlékszem, hogy néhány nappal később mennyire megörültem a Global Climate Intelligence Group (CLINTEL) megalakulásáról és a „Nincs klímavészhelyzet” című nyilatkozatról szóló hírnek! Nagyon aggasztott, hogy ez nem változtatott semmin. Folytatódott a félelemkeltés a Világgazdasági Fórum (WEF) davosi ülésein és az Európai Unióban is. 2019. december 19-én az Európai Bizottság közzétette az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) tervét, ami szerint 2050-re az Európai Unió lesz „az első klímasemleges kontinens”. Akkoriban már nyakunkon volt a COVID-19. Röviddel ezután (2020 júniusában) Klaus Schwab, a WEF alapítójának társszerzőségében már meg is jelent egy fontos könyv. Címe: „COVID-19: The Great Reset”, azaz COVID-19: a Nagy Világújraindítás. Ebben az „átalakítás” szó megkapta leplezetlen és végső jelentését: az egész világ újraindítását jelenti, mintha az egy számítógép lenne. Az e könyvben ismertetett globális programot számos vezető politikus üdvözölte, köztük az Európai Bizottság elnöke. Az ENSZ, az EU, a WEF és az IPCC megnyilatkozásai és dokumentumai nem csak hogy egységesek, hanem harmóniát sugároznak. Az IPCC AR6 (az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 6. értékelő jelentése) politikai döntéshozók számára szóló összefoglalójában 2021 augusztusában kijelentették, hogy a jelenlegi felmelegedés „példátlan” és azt az ember okozza. Véleményem szerint egyszerűen figyelmen kívül hagyják a Természetet. A természet kaotikus és turbulens folyamatai nem álltak le.

2021 elején az USA visszatért a Párizsi Megállapodáshoz. 2021-ben nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az éghajlati kérdést az ENSZ Biztonsági Tanács elé vigyék: Oroszország és India azonban ellene szavazott, Kína pedig tartózkodott. Az orosz képviselő szerint „ha az éghajlatot tekintjük a biztonsági problémák kiváltó okának, az elvonja a figyelmet a tényleges kiváltó okokról, ami hátráltatja a megoldást”. Mivel az ukrajnai háborúnak semmi köze nincs az éghajlatváltozáshoz, mára mindenki számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy az orosz képviselő mély igazságot mondott.»

A médiából szinte lehetetlen ilyen információkat begyűjteni.

«A realitásérzék sokat segít. Ami még a 2022-es magyar országgyűlési választási eredményekben is megmutatkozott, és ez a realitásérzék jelenti a magyar miniszterelnök bátorságának legmélyebb gyökerét.»

Milyen Ön szerint a jó környezetpolitika?

A jó környezetpolitika alapja a patriotizmus. Roger Scruton (1944-2020) híres Zöld filozófiájában bevezette az úgynevezett oikophiliát (az ún. otthon-szeretetet). Az oikofil típusú ember azonosul a családjával, a lakóhelyével, a nemzetével, és a megtartandó közösséget az öröklött – tökéletlen, de valós – világban találja meg. Vannak azonban olyanok, akik a hasonló gondolkodású emberek által elképzelt társadalom vágyálmát kergetik. Szélsőséges esetekben oikofóbiáról beszélhetünk, ami az otthon-szeretet ideológiailag vezérelt megtagadását jelenti. Az oikofóbia kitapinthatóan jelen van a mélyzöld internacionalista mozgalmakban. Az alaphelyzet az, hogy a legönzőbb emberek, a globális elit szerte a világon támadja a normális embereket. A zöld szervezetek pedig a globális elit „hasznos idiótái”. Együtt dolgoznak a Great Reset programon, és a dekarbonizáció nem más, mint a leghatékonyabb eszközük. Ha ezt nem ismerjük fel, legelsőként Európa fog összeomlani.»

 Térjünk vissza a természettudományhoz…

«A civilizáció alapja az energia (lásd Smalley listájának 1. pontját). A vita kiindulópontja tehát az, hogy 2050-re nullára lehet-e csökkenteni az antropogén CO₂-kibocsátást. Amint az első kérdésben is elhangzott, az egyértelmű válasz: nem.

Azt látjuk, hogy mind a Földön kívülről származó, mind a belső (geológiai-geofizikai) hatótényezők örökké és dinamikusan változnak, függetlenül a CO₂-koncentrációtól és az embertől: ezt bizonyítják mind a földtörténeti tények, mind a mai természeti folyamat-megfigyelések. Al Gore szerint az éghajlattudományt egyszer s mindenkorra tisztázták, de téved, mert a tudományban ilyen nincs.  Van azonban néhány kapaszkodónk. Ezeket a CLINTEL Éghajlati Világnyilatkozata foglalta össze: 1. Természetes és emberi tényezők is okoznak melegedést; 2. A felmelegedés lassúbb az előre jelzettnél; 3. A klímapolitika téves modellekből indul ki; 4. A CO₂ a növények tápanyaga, minden földi élet alapja; 5. A globális felmelegedés nincs hatással a természeti katasztrófákra; 6. A politikának figyelembe kell vennie a tudomány és a gazdaság realitásait.»

Alig van olyan kutató, mint Ön, aki ilyen nyíltan beszél, de mi ennek az oka?

«A kutatók nagy többsége borzasztóan szűk szakterületen érzi magát csak otthon, és készséggel elfogadja a távolabbi szakterületekről írt összefoglaló megállapításokat.  Ami teljesen természetes. És sokan észre sem veszik, hogy ezek az összefoglalások bizony irányítottak is lehetnek. Az irányelvekhez való illeszkedésnek pedig kialakult, sőt hihetetlenül kifinomult az elismerési rendszere. A végeredmény: könnyített karrierpálya. Az intézményrendszerek már behódoltak, csak a legkonokabb kutatók tartanak ki. Figyeljük meg, hogy az efféle kényes kérdésekről inkább csak nyugdíjas kutatók beszélnek. A fiatalok helyzete azért is nehéz, mert ők már az iskolában is kizárólag a fősodratú nézetrendszert tanulták.»

Mit gondolnak minderről a magyar döntéshozók?

«Orbán Viktor a konzervativizmus egyik vezető személyisége Európában és világszerte. A CPAC Hungary-n, vagyis a 2022 májusában Budapesten megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencián nagyon fontosat mondott számunkra: „meg kell adni az Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré és a természettudománynak, ami a természettudományé”. Ebből megértettem, hogy a mi kötelességünk nem más, mint meggyőzni a felelős döntéshozókat arról, hogy amit „tudományos konszenzusnak” tartanak, az csupán egy szélsőséges baloldali utópia. Az európai Akadémiák sajnos túlságosan is igazodnak a fősodorhoz. Az úgynevezett konszenzusos nézet azonban politikai, és nem tudományos gyökerű. A fizikai valóság szerencsére velünk van, és az ideológiai alapú kártyavárak előbb-utóbb összedőlnek.»

2022. szeptember
A fordítás rendelkezésünkre bocsátásáért ezúton mondunk köszönetet  Szarka László professzor úrnak.