Jobb későn, mint soha – avagy brit politikusok is kezdik felfogni, a Net Zero a gazdasági öngyilkossággal egyenlő

A megállapodásban többek között ez állt:

Az aláírók kötelezik magukat:

• egy méltányos, szigorú, jogilag kötelező érvényű, globális éghajlatvédelmi megállapodás kidolgozására, amely a hőmérséklet emelkedését 2 °C alatt tartja;
• pártok közötti együttműködésre a CO2-kibocsátási kontingenseknek a megállapítására a klímavédelmi törvénynek megfelelően;
• arra, hogy felgyorsítják az átállást egy versenyképes, energiahatékony, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra, és véget vetnek a szén változatlan mértékű felhasználásának az áramtermelésben.

Bár még nem került be a törvénybe, ez a megállapodás gyakorlatilag előkészítette a terepet Theresa May számára, hogy 2019-ben meghatározza a „nettó nulla” célt.

Alok Sharma, indiai származású hindu, egyidejűleg brit konzervatív, a COP26 elnöke, 2021-ben – a terroristák sikeres bombamerényletkor érzett  örömével – robbantott fel széntüzelésű erőműveket.

Saját twitter-bejegyzésében így ír erről:

Ma reggel elindítottam a kazánház és két kémény lebontását az ⁦@SSE ⁩ Ferrybridge C széntüzelésű erőművében.
A szénalapú energiatermelés történelembe kerülése a gyakorlatban!

Rishi Sunak, indiai származású milliomos brit bankár (Goldman & Sachs), majd konzervatív miniszterelnök, majd újra bankár, 2021-ben miniszterelnökként azzal dicsekedett, hogy a világ beruházásokra rendelkezésre álló tőkéjéből 130 billió (ezer milliárd) fontot rendelt hozzá a Párizsi Megállapodás éghajlat-politikai céljaihoz.

Ez a Nyugat gazdaság öngyilkossága, és ezt egyre többen látják így

A „nettó nulla” óriásgépezet maroknyi ellenzői a Global Warming Policy Forum és a Net Zero Watch gondolkodóközpontok voltak, valamint néhány ellenzéki blogger és újságíró, mint Ben Pile, Andrew Orlowski és Ross Clark.

Később többen csatlakoztak hozzájuk, de a „Nettó Nulla” erődítmény gyakorlatilag bevehetetlen volt.

Néhány évvel később, tavaly a Reform párt a „Net Stupid Zero” elvetése mellett indult a választásokon. 2025  elején Kemi Badenoch, a brit Konzervatívok nigériai származású vezetője jelezte, hogy a pártja már nem hiszi, hogy a „nettó nulla” 2050-re elérhető lenne anélkül, hogy az ország csődbe menne és tartós áramkorlátozásokra lenne szükség.

A „nettó nulla” és az Egyesült Királyság energiapolitikájának ostobaságairól író újságírók száma is nőtt. A „nettó nulla” már nem tűnt bevehetetlennek, repedések kezdtek megjelenni, de a haladás lassú volt.

Ez az új politika a „nettó nulla” ostobaság hirtelen összeomlásának szakaszát jelzi. A változás máris változást jelez az elvont világban élő politikai döntéshozók és a think tankek világában.

A toryk bejelentésének ismeretében a „nettó nulla” papsága sorbanáll, hogy támogassa a „nettó nulla reformációt”.

Először Michael Liebreich, brit származású amerikai zöld-ipari befektető szólított fel egy „pragmatikus éghajlat-visszaállításra”, javasolva, hogy a történelmi túlkapásokat vissza kell venni, és tekintettel kell lenni a választók jogos aggályaira.

Sam Richards, a Britain Remade vezérigazgatója megdöbbentő mea culpa-t tett közzé. Korábban ő javasolta Boris Johnsonnak, hogy bővítse a tengeri szélenergiát, de most azt mondja, hogy a „megújuló energiaforrások” fejlesztését fel kell függeszteni, és a Clean Power 2030 tervet el kell vetni.

Még az Octopus Energy, jelentős brit zöld-ipari beruházó is hangosan gondolkodik azon, hogy a hangsúlyt az elektromos áramra kellene helyezni, nem pedig a „megújuló energiaforrásokra”. Ez a kommentátorok és a szélesebb körű közfigyelem részéről bekövetkezett fordulat a „megújuló energiaforrások” üzemeltetőitől és befektetési alapoktól érkező sorozatos pénzügyi figyelmeztetések, valamint az Orsted szélturbinaipari vállalat drasztikus árfolyamcsökkenése miatt következett be.

A „nettó nulla” program összeomlik

Érdekes, hogy ez a véleményváltozás olyan emberektől származik, akiknek soha nem kellett gondolkodniuk azon, hogy milyen mérnöki csodáknak kell történniük a háttérben ahhoz, hogy konyhai készülékeiket egy gombnyomással be lehessen kapcsolni.

Talán a spanyolországi és portugáliai áramkimaradások (amelyeket egyetlen napelem-inverter meghibásodása okozott – a szerk.) ráirányították a figyelmet arra, hogy milyen veszélyekkel jár, ha túl sok időszakos „megújuló energiaforrás” van a hálózatban.

Most már láthatjuk, hogy a „a szél Szaúd-Arábiája” és a „zöld energia szuperhatalom” üres retorikája a narratíva diadala volt a számok felett, az optika pedig a tartalom felett.

Ezeknek az embereknek fantáziavilágukban soha nem kellett aggódniuk a fűtés és az étkezés közötti választás miatt; nem kellett  foglalkozniuk az energiaadósság növekedésével, és nem láttak problémát a brit nehézipar összeomlásában sem.

A matematikához nem értenek; számokkal a brit parlament hurráoptimista költségbecsléseiben találkoznak, melyek egyre kevésbé hihetőek. A közgazdaságtanban is járatlanok, hiszen tapsoltak, mint a fóka, amikor azt hallották, hogy „kilencszer olcsóbb, mint a gáz”. Üdvözölnünk kell a damaszkuszi megtérésüket, de óvatosnak kell lennünk, mert az új üzenetük ugyanolyan ingatag lehet, mint a régi.

Kemi bejelentése egy nappal azután történt, hogy Ed Miliband a Munkáspárt konferenciáján azt állította, Nigel Farage és a Reform „befektetéseket tönkretevő, munkahelyeket megsemmisítő, számlákat emelő, szegénységet előidéző, tudományt tagadó, Putyint megnyugtató, fiatalokat eláruló ideológiai szélsőségesek”.

Szerintem ez az, amit a pszichológusok projekciónak neveznek. Miliband azzal vádolja ellenfeleit, hogy azokat a dolgokat akarják tenni, amelyeket pontosan ő maga már megtett.

A brit óriásbefektető INEOS minden brit befektetést leállított a Net Zero miatt, amely emeli az adókat a északi-tengeri olajra és gázra, és drágítja az energia árait. Ez természetesen munkahelyeket is szüntet meg. Miliband fölhajtja a megújuló energia árakat, amit azoknak termelői kapnak, és a magas számlák természetesen szegénységet okoznak. Miliband tagadja az időszakosan termelő megújuló energiaforrások fizikáját, és úgy tűnik, egyáltalán nincs tisztában a termodinamika törvényeivel. Ha Miliband (és az EU) valóban kárt akart volna okozni Putyinnak, akkor mindannyian támogatnák a „Drill baby, drill [fúrj, bébi, fúrj]” politikát, mert a szénhidrogének megnövekedett kínálata csökkentené az árakat, ami csökkentené az orosz rezsim bevételeit. A drága és időszakos energiaforrások ideológiai célként való követése, a kapcsolódó gazdasági pusztítással párosulva, sokkal inkább elárulja a fiatalabb generációt, mint szinte bármely más politika.

A Net Zero több mint egy éve düledezik, és most hirtelen az összeomlás szakaszába lépett. Most már csak a DESNZ (Energiabiztonsági és Net Zero Minisztérium) és a CCC (A Lordok Háza Tudományos és Technológia tanácsadó szerve, bizonyított, hogy a megújuló energiatermelők korrumpálták vezetőjét) valóságot tagadó fanatikusai támogatják a Net Zero-t.

Ha a Munkáspárt kormányon akar maradni, és újra növekedési pályára akarja állítani a gazdaságot, akkor ki kell rúgnia Milibandot, és Farage Reform pártjának példáját követve el kell engednie a Net Zero-t.

Közzétevő inkább már föl sem teszi a SMINK? kérdést.
Ehelyett érdekességképp csak arra utal, a cikkben megnevezett brit politikusok között föltűnően magas a nem vér szerinti britek aránya. A kibicnek semmi sem drága?

Ugyancsak nem hisszük, hogy a megnevezett brit (de ugyanígy a többi európai, köztük magyar) politikusok csakugyan annyira ostobák volnának, hogy elhitték a saját maguk által szajkózott ostobaságokat. Az első pillanattól fogva tudták, és tudják ma is, a Net Zero, a karbonsemlegesség egy nemzetgazdaság-pusztító program fedőneve. Honlapunkon már többször tematizáltuk (pl. itt), ha ez így van, akkor miért mentek bele ebbe? Bár pontos választ nem tudtunk megadni, a zsarolásra, vagyonszerzés lehetőségének megcsillogtatására, saját párt jó vagy rossz szereplésének alternatíváira tudunk gondolni, természetesen minden bizonyíték nélkül.

2025. október
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök