Hasonló következtetésekre jut Helmut Böttiger jelen írásában (de egyúttal más aspektusokra is rávilágítva), amely részletesen bemutatja a tudományos tényeket, és mindenekelőtt bizonyítja, hogy USA pénzügyi körök építették fel és terjesztették ezt a tézist évtizedek óta hatalmi céljaik érdekében. Óriási jelentősége van annak, hogy átlássuk ezeket a rejtett összefüggéseket.
Helmut Böttiger: Csakugyan veszélyesen felmelegíti a CO2 az éghajlatot?
A média és a politikusok azt mondják, hogy igen, mert a tudósok többsége ezt megerősíti.
Időközben viszont több mint 44 000 tudós írt alá egy petíciót, amely szerint nincs fizikai bizonyíték a CO2 globális felmelegedésének hipotézisére (lásd: http://www.petitionproject.org). John F. Clauser (fizikai Nobel-díjas 2022) „sokkoló újságírói áltudománynak” is nevezte a „CO2 éghajlatváltozást”. Ezzel nincs egyedül, hiszen több mint 1983 tudós is hamisnak minősíti ezt a CO2 által okozott változást Climate Intelligence (CLINTEL).
És a média? A „Covering Climate Now” (CCN) keretében 57 ország több mint 460 médiakartellje fogott össze nemzetközileg, hogy megakadályozza az olyan jelentések közzétételét, amelyek kétségbe vonják a szén-dioxid (CO2) globális felmelegedésben való részvételét. Ez a médiaszövetség magában foglalja a legnagyobb folyóiratokat és médiaszolgáltatókat.
Például a londoni „World Weather Attribution” (WWA) és a Columbia Journalism Review, a The Nation, a The Guardian, a WNYC (https://coveringclimatenow.org/about/) által alapított, 302 német újságírót tömörítő „Network Climate Journalism Germany” (NKD) célja ugyanaz.
Magyarul, a média nem tájékoztat, hanem elfojtja a tájékoztatást, illetve csak a hamis híreknek ad helyet, dezinformál.
Mi áll ennek a hátterében? Nézzük először az alapokat!
1, Mit mond az 1. CO2 életciklus?
A földi élet elsősorban a besugárzott napenergiától és a szén kémiájától függ. A jelenlegi ismeretek szerint a Föld légköre viszonylag röviddel a Föld keletkezése után mintegy 92%-ban szén-dioxidból (CO2) állt. Oxigén (O2) akkoriban még nem létezett a légkörben. Úgy tűnik, hogy a CO2 nagy része a tengervízben lévő kalciummal reakcióba lépve mészkövet (CaCO3) alkotott, amely lerakódott a tengerfenéken.
A kék-zöld algák (az első, még nagyon kezdetleges organizmusok) valószínűleg mintegy 3 milliárd éve használják a napenergiát a CO2 lebontására és a benne lévő szénnel (C) való táplálkozásra. Akkoriban O2-vel „szennyezték” a környezetet, de ezzel megteremtették a szárazföldi állati élet feltételeit.
A kambriumban, amikor az állatok elkezdték meghódítani a szárazföldet, a légkörben lévő CO2 mennyisége már 0,7%-ra csökkent. Ma már csak 0,04% van belőle a légkörben, azaz körülbelül 400 ppm (parts per million). A jégkorszakok és meleg időszakok váltakozásának eddig kevés köze volt a légkör CO2-tartalmának csökkenéséhez.
Ma a légkör száraz levegője mintegy 78% nitrogént (N2), 21% oxigént (O2) és 1% argont (Ar) tartalmaz, valamint néhány nyomgázt, például a létfontosságú 0,04% CO2-t. Ez azt jelenti, hogy 10 000 levegőmolekulára 4 CO2-molekula jut. A vízmolekulák (H2O, mint pára, esőcseppek és jégkristályok) aránya akár 4%-ra is emelkedhet, ami százszorosa a CO2 arányának.
Ezzel szemben a világ óceánjai mintegy 50-szer több CO2-t tartalmaznak, mint a teljes légkör (az IPCC szerint a légkör mintegy 2200 gigatonnát, az óceánok pedig 40 000 gigatonnát). A CO2 közismerten jobban oldódik a hideg vízben, mint a meleg vízben. (Ha kinyitunk egy üveg meleg szikvizet, az sokkal jobban pezseg, mint a hideg). Egy liter víz 1 °C-on kb. 3,4 g CO2-t tartalmaz, 20 °C-on viszont csak 1,7 g-ot, azaz feleannyit. Amikor a víz felmelegszik, a CO2 gyorsan távozik. Amikor lehűl, lassabban veszi fel a CO2-t. Ezért a globális felmelegedés (ha igaz), inkább a légkörben lévő CO2 mennyiségének növekedését okozza. Eszerint a CO2 a globális felmelegedés következménye, nem pedig oka.
CO2 nélkül a földi élet nem lenne lehetséges. A növények a napenergiát használják szerves anyagok előállítására a CO2-ből. A folyamat „mellékterméke” O2, nélkülözhetetlen az emberek és az állatok életéhez. Egyetlen glükózmolekula képzéséhez a növénynek 15 000 levegőmolekulát kell átszűrnie. Ha a levegő CO2-tartalma 180 ppm alá csökken, az élet ezen a bolygón megáll. A növények a szénhidrátok előállításával nemcsak a lélegző levegőt és az állatok számára élelmet biztosítanak, hanem energiafelhasználásukkal a Földet is hűtik.
[1]
Az állatok szénhidrátokat és oxigént fogyasztanak. Cserébe CO2-t és vizet (H2O) termelnek. A biomassza-termelés a légkör CO2-koncentrációjától függ. A CO2-szint emelkedése növeli a zöldtömeg-termelést, a mezőgazdasági és erdészeti hozamokat és az élővilág ellátását. A növényekkel ellentétben a napelemek jelenleg a napenergia legjobb esetben is csak 18,7%-át alakítják át villamos energiává.
Harc a CO2 ellen = harc az élet ellen.
2, És a 2. CO2 életciklus?
A tengervízben a CO2-t nem csak a növények veszik fel. Ott szénsavvá (H2CO3) alakul, ez pedig kalciummal (Ca) reakcióba lépve kalcium-karbonátot (CaCO3), azaz mészkövet képez. Ez nem csak a puhatestűek mészvázának, egyes ízeltlábúak vázának, a gerinces állatok csontozatának szempontjából fontos. Az elhalt tengeri állatok vízoldhatatlan váza lassan lehull a tengerfenékre, ahol az meszes kőzeteket alkot. Ha evvel befejeződtek volna a folyamatok, a CO2 hiánya miatt a földi élet már régen megszűnt volna.
Mi történt tehát ezután? A tengerben hatalmas mészkőhegyek halmozódtak fel a, amelyeket a lemeztektonika fokozatosan a földfelszínre tolt. A geológusok szerint jelenleg mintegy 2,8 x 1016 tonna mészkő található a szárazföldön. De a tektonikai mozgás nem csak egyirányú volt. A mészkőhegyek egyre mélyebbre tolódnak a földfelszín alá a magmába. Az ott uralkodó nyomás és magas hőmérséklet a mészkövet (CaCO3) visszaalakítja természetes gázokká. A mészkő földgázzá történő összetett átalakulásának bizonyítékát 2004-ben az Indiana Egyetem Henry Scott geológus vezette csoportja szolgáltatta. A mészkövet vasérccel együtt tették ki a magma körülményeinek (megfelelően magas nyomás és hőmérséklet). Ennek eredményeképpen különböző természetes gázok keletkeztek.
A magmában képződött természetes gázok, köztük a metán, az áteresztő kőzetrétegeken keresztül jutnak a légkörbe, ahol lángok nélkül CO2-vé és H2O-vá oldódnak; vagy a vulkánokban elégnek. Ahol a földgáz nem hatol be a sűrű kőzetrétegek alá, ott régi vagy új lelőhelyeken halmozódik fel, és részben – általában mikrobák által – nyersolajjá vagy szénné préselődik. A szénhidrogének (gáz, olaj, szén) energetikai hasznosítása tehát nem csupán „fogyasztás”, hanem beépül az élet 2. CO2-körfolyamatába. Ami itt fontos, az egyrészt az új keletkezés, másrészt a gázkiáramlás és az ember általi fogyasztás nagyrészt ismeretlen mennyiségi arányai.
Az a téves állítás, hogy a kőolaj- és földgázlelőhelyek elhalt biológiai anyagból keletkeztek, arra késztette a kémiai Nobel-díjas (1947) Robert Robinsont, hogy már 1963-ban kijelentse: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a kőolaj nem olyan összetételű, mint amilyet átalakult biogenetikai anyagtól várnánk. A nagyon régi kőolajban található ilyen összetevőkre vonatkozó minden releváns bizonyíték ugyanolyan jól, ha nem jobban illik az eredeti szénhidrogén-keverék koncepciójához, amelyhez később biológiai anyag keveredett hozzá. (in: Nature, Vol. 199,1963, 113. o.)
3, De mi a helyzet az üvegházhatással?
A Föld az elektromágneses napsugárzás hatására melegszik fel. Az elnyelt energiát elektromágneses úton visszasugározva – bár más hullámsávokban – lehűl. Az üvegházhatású gázok képesek elnyelni a Földről az űrbe visszasugárzott energia bizonyos hullámhosszúságú spektrumait. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen molekula elnyeli a sugárzás egy kvantumát.
Ez forgási és rezgési állapotának megváltozásához vezet. Amikor a molekula visszatér eredeti állapotába, ismét egy energiakvantumot (fotont) bocsát ki. Elméletileg az újrasugárzás minden irányban megtörténik. Új energia azonban nem jön létre. A folyamat legfeljebb minimálisan késleltetheti a Földről érkező energiasugárzást.
A földi sugárzás jelei a mindenkori kisugárzási hőmérsékletre vezethetők vissza. A CO2-sugárzás lényegesen alacsonyabb, mint a Föld többi sugárzása. Csak az Antarktisz felett fordul elő ennek az ellenkezője. A CO2 tehát 210 K (kb. mínusz 60 °C) körüli hőmérsékleten bocsátja ki a termikus visszasugárzást, és így a környezeti hőmérsékletnek megfelelően jelzi a légkörnek azt a magasságát, ahonnan kibocsátja.
A CO2 által elnyelni képes sugárzási sávok a Föld elektromágneses sugárzásában csak kis mértékben vannak jelen. A Föld növénytakarója főként a 3 μm-es tartományban bocsát ki sugárzást, a kőzet 8 és 12 μm között. A folyékony víz a teljes közép-IR spektrumban sugároz, de különösen a 2,8 és 8,3 μm között. A CO2 a 600-800-as hullámtartományban (azaz valamivel több mint 14 μm-nél) abszorbeál. A Nobel-díjas Paul Crutzen (1993-ban megjelent Chemistry of the Atmosphere című tankönyvében, 414. o.) írja:
„A légkörben már most is annyi CO2 van, hogy sok spektrumtartományban a CO2 általi felvétel szinte teljes, és a további CO2 már nem játszik jelentős szerepet”.
Milyen negatív éghajlati hatása lehetne tehát a légkör CO2-tartalma növekedésének? Inkább a napelemek és szélturbinák okoznak hőemelkedést és szárazságot a zöld földfelületen.
A CO2 globális felmelegedésére vonatkozó érv elsősorban olyan modellszámításokon alapul, amelyek az átlaghőmérséklet növekedését a légkör CO2-tartalmának növekedésének tulajdonítják (ahelyett, hogy fordítva lenne, ahogyan azt fentebb a víz segítségével bemutattuk). A modellszámítások – még ha helyesek is – megmagyarázhatnak valamit, de nem bizonyíthatnak semmit. A középkorban modellszámításokkal lehetett volna magyarázni a gólyák visszatérését és a gyermekszületések számát, vagyis azt, hogy a gólyák hozzák a gyerekeket.
4, Mitől vagy kitől olyan meggyőző a CO2-klíma-hipotézis?
Mint az elején említettük, a CO2-klíma hipotézist elsősorban a média és néhány tudós propagálja (lásd https://coveringclimatenow.org/about/). Ehhez hatalmas érdekek szükségesek. Melyek ezek?
De nézzük először a CO2-klíma-kampány történetét. 1895-ben Svante Arrhenius azt az elméletet állította fel, hogy a CO2 üvegházhatású tetőszerkezetként megvédi a Földet a közelgő jégkorszaktól. Akkoriban fázisszámítások alapján feltételezték, hogy egy új jégkorszak közeleg.
Robert W. Wood fizikus 1909-ben megcáfolta, hogy az üvegházban a látható fény átengedése, majd az infravörös (hő)sugarak áthaladásának gátlása miatt lesz melegebb. Az ügy tehát kezdetben lezárult, mígnem Guy S. Callendar brit mérnök szabadidejében megállapította, hogy 1890 és 1935 között a föld közelében mintegy 0,3 °C-os felmelegedés volt tapasztalható. Ezt az iparosodás megindulásának tulajdonította. A gondolatot Hermann Flohn, a német légierő meteorológusa vette át 1941-ben „Az emberi tevékenység mint éghajlati tényező” című cikkében. Flohn az ENSZ Környezetvédelmi Programjában (UNEP) különleges karriert futott be.
A Callendar által inspirált Roger Revelle oceanográfus attól tartott, hogy az óceánok kevesebb CO2-t tudnak elnyelni. Írásban figyelmeztette erre Lyndon Johnson amerikai elnököt 1965-ben. Majd 1965. február 8-án külön üzenetet küldött az amerikai kongresszusnak a következő mondattal:
„Ez a nemzedék világméretekben megváltoztatta a légkör összetételét a radioaktív anyagok és a fosszilis tüzelőanyagok elégetése miatt folyamatosan növekvő CO2-mennyiség révén”.
Ezt az üzenetet személyes tanácsadója, a pénzember Laurance Rockefeller írta. Ő alapította többek között a Rockefeller Alapítvány (RF) pénzéből az Amerikai Természetvédelmi Egyesületet, amelyből később a Természetvédelmi Világalap (World Wildlife Fund) alakult. Megjegyzendő, hogy figyelmeztetett a CO2 mellett az atomenergia veszélyeire is felhívta a figyelmet.
Laurance Rockefeller egyébként 1985-ben a Rockefeller és a Ford Alapítványok támogatásával megalapította a Woodwell Klímakutató Központot, az első olyan szervezetet, amely kifejezetten a szén-dioxid-kibocsátással járó éghajlatváltozás elleni küzdelmet tette meg központi feladatának.
Csak Johnson utódja, Richard Nixon amerikai elnök adott súlyt a CO2-klíma-hipotézisnek. Kormányának 1969. január 20-i nyilatkozatában „a környezetvédelmet kormánya, talán az évszázad legfontosabb feladatának” nevezte. Őt is foglalkoztatták a radioaktivitás és a CO2 környezeti problémái.
Nixonnak két oka volt a környezetvédelmi kérdés bevezetésére. Az első: Gaylord Nelson wisconsini szenátor azt tanácsolta neki, hogy a környezetvédelmi kérdésekkel terelje el a figyelmet a baloldal vietnami háború elleni mozgósításáról, és 1970. április 22-ét nyilvánítsa a „Föld napjává”. A New York Times 1969-ben így üdvözölte Nelson javaslatát:
„Az ökológiai válsággal kapcsolatos növekvő aggodalom olyan intenzitással söpör végig az ország egyetemi kampuszain, amely, ha folytatódik, a vietnami háborúval szembeni elégedetlenséget is felülmúlhatja.” (1969. 11. 30-án)
Sokan úgy vélik, hogy a „zöld” mozgalmat a „baloldali” ellenzék váltotta ki. De nem ez volt a helyzet. A Föld Napját Robert O. Anderson, az Atlantic Richfield Oil Corporation elnöke több mint 200 000 dolláros magánadománya tette lehetővé, sok más alapítvány mellett. Henry Luce Time és Life magazinjai, más médiumok mellett, szintén erősen részt vettek annak az elképzelésnek a terjesztésében, hogy a bolygót a „CO2 és az atomenergia” fenyegeti. A Föld napja a modern környezetvédelmi mozgalom kezdetét jelzi. John D. Rockefeller III. 1969-ben így nyilatkozott:
„Ahelyett, hogy azon aggódnánk, hogyan nyomjuk el a fiatalok forradalmát, nekünk idősebbeknek inkább azon kellene aggódnunk, hogyan tartsuk azt életben. Szükségünk van az ő képességeikre és lelkesedésükre ezekben a nyugtalanító és nehéz időkben”.”
Számos éghajlatvédelmi aktivista kezdeményezést közvetlenül finanszírozott például a Rockefeller Brothers Fundation (RBF) és a Rockefeller Family Fund (RFF). Ezek közé tartozott a Rockefeller által finanszírozott „Step it Up” elnevezésű tiltakozó menet a széntüzelésű erőművek ellen 2006-ban és az „I Sky” a tiszta (CO2-mentes, nem radioaktív) energiagazdaságért 2007-ben. 2008-tól például a „350.org” civil szervezet (a név a 350 ppm-re utal, a légkör CO2-tartalmára, amelyet nem lehet túllépni) fiatal klímaaktivistákat kezdett szervezni. Ezt a „Fenntartható Piacok Alapítvány” finanszírozta.
A pénzét azonban kizárólag az RBF-től és az RFF-től kapta – csak 2008 és 2017 között 1,825 millió dollárt (a Financial Post 2013. február 14-i cikke szerint).
Az ENSZ 2014. szeptemberi, 125 országot érintő éghajlat-változási csúcstalálkozója előtti felvonulások sem spontán módon születtek – ahogyan azt általában állítják -. Sokukat Pieter Winsemius kezdeményezésére szervezték a 350.org-on keresztül, és az RBF és az RFF finanszírozta, (szintén Financial Post 2013.02.14.) Ez csak néhány példa a Rockefeller család olaj- és gázüzletágban vezető szerepet betöltő beavatkozására. De más cégek is közvetlenül érintettek, mint például az Atlantic Richfield Oil, a Shell és a BP.
Egyébként az, hogy az olaj- és gázipar néhány nagyvállalata nagyrészt együtt dolgozik, 1880-ra nyúlik vissza. Akkoriban árháború tört ki egyrészt a Rothschild és Nobel érdekeltségek, másrészt a Standard Oil által vezetett nyugati vállalatok között. 1882-ben Alfons de Rothschild és John D. Rockefeller New Yorkban találkozott, és megállapodott olyan szabályozásban, amely biztosítja, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.
Nixon második, és valószínűleg fontosabb oka az éghajlati kezdeményezésnek az volt, hogy az USA-nak kezdett elfogyni a dollár fedezetéül szolgáló aranykészlete. Nixonnak ezért 1971 augusztusában meg kellett szüntetnie a dollár aranyfedezetét. Henry Kissinger elővigyázatosságból és a „petrodollár-rendszer” kiépítésével megteremtette a pótlást. A dollár értékét mostantól az olajárakon keresztül kellett stabilan tartani. Az 1973-as jom kippuri háború során 1974-ben az olajárat csaknem négyszeresére emelték, hogy a dollárt támogassák. A média szerint az „olajsejkek” követelték ezt. Ahmed Zaki Yamani sejk, Szaúd-Arábia akkori olajminisztere a The Guardian című napilapnak (2001. január 14-én) azt mondta, hogy az amerikaiak követelték a magasabb árat, és hogy Henry Kissinger és William Simon amerikai kereskedelmi miniszter kényszerítette őket, a szaúdiakat erre. idáig
Nem a Rockefellerek voltak az egyetlen aktivisták. Közéjük tartozott például a már említett Robert O. Anderson, az Atlantic Richfield Oil Corporation és az Aspen Institute for Humanistic Studies elnöke, amelyet az RBF, a Carnegie Fundation, az Exxon, a Chase Manhattan Bank, a Danforth Fundation és másokkal együtt finanszírozott. Az Aspen Intézetben olyan emberek vettek részt, mint Robert McNamara (1968-tól a Világbank elnöke), Leonhard Woodcock (az USA kínai nagykövete), Harland Clevland (az USA NATO-nagykövete), Russell Peterson (a Lehman Brothers bank társtulajdonosa), Thornton Bradshaw (a Radio Corporation of America (RCA) elnöke) és Johnson amerikai elnök tanácsadója, Laurance Rockefeller – természetesen nem „baloldaliak” vagy „zöldek”. Az „új zöld baloldal” talán csak az ő álcázott érdekérvényesítésük az utcán?
Anderson 1968-ban további 200 000 dollárt adományozott a Föld Barátai (Friends of the Earth) megalapítására. 1969-ben elhagyta az Aspen Intézetet, és utódjául Joseph Slatert, a Ford Alapítvány korábbi programigazgatóját nevezte ki. Ez utóbbi létrehozta az Aspen Intézetben a Thought Trough Action (Gondolatkísérlet) Környezetvédelmi Akcióprogramot, azt Thomas W. Wilson irányítása alá helyezte, aki 1970-ben már megtervezett egy „környezetvédelmi frontmozgalmat”.
Josef Slater 1971-ben megalapította a „Nemzetközi Környezetvédelmi Intézetet” (később az Affairs helyébe a Development lépett) az Aspen Intézethez kapcsolódóan, de attól formálisan függetlenül, amit ő „környezetvédő kommandóközpontnak” nevezett. Igazgatója Jack Raymond, a New York Times munkatársa, helyettese pedig a már említett Thomas W. Wilson volt. Adományokat kapott a nagy Rockefeller, Ford, Dunforth stb. alapítványoktól, de a Világbanktól is. Anderson mellett a vezetői csapat tagjai voltak Roy Jenkins a brit Munkáspártból, Maurice Strong (akkor a Rockefeller Alapítvány alkalmazottja, később az IPCC megalapítója) és Robert McNamara (1968-tól a Világbank elnöke).
Nixon kormánynyilatkozatának egyébként az volt a következménye, hogy a NATO 1969-ben új civil irányító testületet kapott a „Modern Társadalom Kihívásaival Foglalkozó Bizottság” (CCMS) és annak „Környezetjavító Bizottsága” formájában. Amikor ezt a bizottságot 1969 decemberében megalakították, Nixon akkori személyes tanácsadója, a demokrata Daniel P. Moynihan azt hangsúlyozta, hogy a technológiai fejlődés dinamikája az emberiség „elpusztításával” fenyeget. Ez különösen a légkör „radioaktivitás és CO2” általi feldúsulásában és „az üvegházhatásban” mutatkozott meg (in: NATO Handbook Frankfurt am Main, 13. o. és 23. o. ff.).
Szintén 1969-ben alapították meg az USA-ban a „German Marshall Fund of the US” (GMF) nevű szervezetet. Ennek az volt a feladata, hogy átvegye a NATO új irányelveit. Fő munkaterületei a következők voltak: „környezetvédelem, az iparosodott társadalom átalakítása és a fogyasztói szokások megváltoztatása”. A GMF végrehajtó bizottságában olyan „baloldali zöldek” voltak, mint David Rockefeller, Armand Hammer és John McCloy.
Nixon alatt számos kutatási projektet indítottak az üvegházhatással kapcsolatban. A közvélemény azonban akkoriban minderről alig vett tudomást, mert a közelgő jégkorszakkal kapcsolatos félelmeket még mindig táplálták – többek között a CIA által. Emiatt 1972-től kezdve kezdetben a „növekedés határai” kerültek a középpontba, különösen a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében. A Római Klub, amelyet David Rockefeller 1968-ban Aurelio Pecceivel és Alexander Kinggel együtt alapított a Comói-tó melletti Bellagioban lévő birtokán, kiadta a tanulmányt, amelyet világszerte terjesztettek.
Mivel a következő években egyre több új olaj- és gázmezőt fedeztek fel, és a fogyasztás folyamatos növekedése ellenére az ismert tartalékok jelentősen megnőttek, az OPEC által elfogadott termelési korlátozásokkal mesterségesen magasan kellett tartani az olajárakat, hogy a dollárt megtámogassák. Ez azt jelentette, hogy a kezdetben az erőforrások szűkösségére alapozott környezetvédelmi kampány elvesztette meggyőző erejét. De a közelgő jégkorszaktól való félelem is eltűnt a médiából. Ehelyett az 1980-as évektől kezdve a média és a politikusok a CO2 -klímahipotézist építették fel, amelyet fizikailag még mindig nem sikerült bizonyítani.
A fordulatra jó példát szolgáltatott Prof. Heinz Haber, a „Bild der Wissenschaft” akkori szerkesztője a „Eiskeller oder Treibhaus. Az éghajlat Földünk jövője” című műsorában 1979. december 6-án 17:20-kor (az ARD összes csatornáján), akkor ezt mondta:
„A klimatológusok ma tehát egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a földi klíma természetes, a hideg felé tartó ingadozásának ritmusát a következő évszázad elején felülírja bolygónk ember okozta felmelegedése. Az erre a veszélyre vonatkozó előrejelzések meglehetősen riasztóak. Ha tehát az atomenergia ellenzői vissza akarnak térni a szénhez, nem tesznek szívességet unokáinknak. A klímával kapcsolatos aggodalmaikért bizonyára nagyon szívesen elcserélnék aggodalmainkat atomerőművekre.”
1975-ben William D. Nordhaus, a Yale professzora, Jimmy Carter amerikai elnök gazdasági tanácsadója (1977-1981) és az „Új politikai gazdaságtan” társalapítója közzétette a politikai konjunktúra elméletét. Az elmélet szerint a kormányoknak érdemes választási évben magasabb állami kiadásokkal és alacsonyabb adókkal élénkíteniük a gazdaságot, mert a választók a munkanélküliségi ráta és az inflációs ráta alapján ítélik meg a gazdasági helyzetet. Bár a munkanélküliségi ráta csökkenése az infláció növekedésével járna együtt, ez az időeltolódás miatt csak a választások után válna érzékelhetővé. Közvetlenül ezután az éghajlat-politikai eszközöket állította munkája középpontjába, és annak egyik legfontosabb szószólójává vált. 1979-ben bemutatta az „Éghajlatváltozás integrált (gazdasági) hatásvizsgálatának (IAM) modelljét”. Ebben először mutatott rá „tudományosan” az energiafogyasztás, a kibocsátás és a légkör CO2-koncentrációja és az éghajlati következmények közötti összefüggésekre.
A Goddard Institute for Space Studies (NASA) igazgatójának, James E. Hansennek az amerikai szenátus előtt 1988. június 23-án tartott előadását követően széles körű médiakampány indult. Idővel sikerült elérnie, hogy a CO2-klíma-hipotézis általánosan elismert magától értetődővé váljon.
4, Mi a célja a CO2-klímakampánynak?
A CO2-klímakampány az atomenergiaellenes kampánnyal drasztikusan csökkenti a hozzáférést az energiához. Ez lehetővé teszi a fogyasztási cikkek termelésének ellenőrzését és korlátozását, hogy drasztikusan megnöveljék azok árát és ezáltal a profitot. Bár a pénznyereséget általában a nagyipar és a nagybankok fontos törekvéseként ismerik el, ez valószínűleg nem elsődleges célja a legfelsőbb pénzügyi köröknek. A következőkben a Rockefeller-klánt választjuk példaként azon kevés milliárdosok egyikeként, akik a hitelezéssel nagyrészt saját pénzt nyomtathatnak, és így a gazdaság irányát is meghatározhatják. Valószínűleg számukra sokkal fontosabbak és számunkra katasztrofálisabbak az alább felsorolt célok:
- a társadalmi hatalom általános megőrzése és kiterjesztése;
- egy függő hierarchia létrehozása a világuralmuk központjaként;
és - az úgynevezett túlnépesedés csökkentése.
Megjegyzés a 2. ponthoz:
Az öt Rockefeller testvér [John D. III, Nelson, Laurence, Winthrop és David] már 1940-ben megalapította a Rockefeller Testvérek Alapítványát (RBF) az RF és az RFF mellett azzal az 1959-ben deklarált céllal: „Nem menekülhetünk a történelem által ránk rótt feladat elől. Ez a feladat egy új világrend megteremtése annak – szellemi, gazdasági, politikai és társadalmi, azaz – minden dimenziójában.” (Rockefeller Panel Report: Prospect for America Doubleday N.Y. 1961 88. oldal).
1963-ban az RBF bejelentette: „Ha lehetővé válik az atmoszféra folyamatába való aktív beavatkozás, akkor ez valószínűleg a nemzeti határok átlépésének lehetőségét fogja eredményezni. A felmerülő problémákat akkor nemzetközi szinten kell majd kezelni. Ha az időjárás-szabályozás fejlesztését összehangolatlan nemzeti intézkedésekkel kezelik, azok megoldhatatlan problémát fognak jelenteni.” (Rockefeller Brothers Fund: Prospect for America, reprinted in, Doubleday N Y, 1971. o.)
Vagy Henry Kissinger, aki 2009-ben így fogalmazott: „A végső kihívás, valamint a legtöbb ország és mindazok általános aggodalma, akiket a gazdasági válság (…) és az új feladatok, például az energia- és klímaválság aggaszt, már nem teszi lehetővé a nemzeti vagy
regionális megoldást.” (New York Times, 2009. január 12.)
Ha megnézzük a Rockefeller család és közeli társaik tevékenységét a Standard Oil megalapításától a mai klímavédelmi tevékenységükig, a fő céljuk, hogy megszilárdítsák hatalmukat világszerte, és egy tőlük függő világkormánnyal és egy ennek megfelelő új gazdasági rendszerrel, mint „intelligens globalizációval” rendelkező világot hozzanak létre. (Rockefeller Alapítvány: Smart Globalisation – Annual Report 2007) A cél – röviden és brutálisan fogalmazva – a globális fasizmus.
Megjegyzés a 3. ponthoz:
A népességcsökkentés célja: John D. Rockefeller és 30 kiválasztott személyiség már 1952-ben összehívott és finanszírozott egy nem nyilvános „Konferenciát a népesedési problémáról”. A cél az volt, hogy kidolgozzanak egy tervet a világ népessége fejlődésének ellenőrzésére családtervezés és sterilizáció révén. Ezt egyébként kifejezetten a gyógyszeriparral együttműködve kívánták megvalósítani. A konferenciát követően a Rockefeller Egyetem campusán létrehozták a Népesedési Tanácsot, amelynek elnöke John D. Rockefeller III lett, Detlev Bronk, Lewis Strauss és Frederick Osborn mellett az Amerikai Eugenikai Társaság képviseletében. A Rockefellerek számtalan nyilatkozatot és kezdeményezést tettek a Földet fenyegető túlnépesedésről, például az RBF 1977-es The Unfinished Agenda című könyvében. Időközben ezt a dicstelen feladatot, úgy tűnik, átadták a Bill és Melinda Gates Alapítványnak.
[2]
5, Marad az első cél, a hatalom megőrzése:
Ahhoz, hogy a „demokrácia” ellenére uralkodni lehessen, az emberekre olyan nagy nyomásnak kell nehezednie, hogy a megélhetésen és némi szórakozáson kívül mással ne akarjanak vagy ne tudjanak törődni.
Ilyen nyomást világszerte lehet generálni pszichológiailag a félelem keltésével, gyakorlatilag pedig az energia rendelkezésre állásának korlátozásával. Ez az intézkedés például egy új hullám ellen irányul, amely különösen a jobb módú fiatalabb akadémiai generáció körében jelent meg, nevezetesen a munka és a magánélet egyensúlyának vágya, például azzal a kérdéssel: Miért kellene még többet dolgoznom, csak hogy még nagyobb autót vagy házat vehessek?
Nyilvánvaló okokból azonban erre vonatkozóan nem rendelkezem bizonyítékokkal az érintett életszínvonal-csökkentők részéről.
A Rockefeller-klán e politikában betöltött, különösen hangsúlyos szerepéről Jacob Nordangard könyvére hivatkozom: Rockefeller Controlling the Game, Stifteisen Pharos Verlag, Norrköping 2019.
A téma részletesebb és dokumentált feldolgozását lásd.
Helmut Böttiger: Kinek érdeke az energiakínálat leszűkítése?; Michael Imhof Verlag, Petersberg 2023.
Helmut Böttiger további könyvei:
„A jövő energiája. Nukleáris, fosszilis vagy megújuló energia?”; Petersberg 2021.
„Korunk legnagyobb politikai tévedései”; Petersberg 2011.
„Atomenergia. Veszély vagy előny”; Petersberg 2011.
„Éghajlatváltozás. Bizonyosság vagy politikai machináció?”; Petersberg 2008.
Dr. Helmut Böttiger 1940-ben született, teológiát, pedagógiát, majd szociológiát tanult, ahol doktori címet szerzett. Ezért nem természettudós, de tudományos alapossággal ismerkedett meg az éghajlat témakörével. A szociológia pedig segített neki az összetett társadalmi összefüggések megértésében.
Közzétevő: Végül egy gondolat nyelvünk orwelli átalakításáról.
Szinte már öntudatlanul használjuk a médiagépezet által ránk erőltetett nyelvezetet. Bármely időjárási eseménynél, aszály, árvíz, belvíz, hurrikán, klímakatasztrófáról beszélünk. Pedig csak évszázadok óta velünk együttélő természeti jelenségekről van szó, amelyek ellen lehetne védekezni, föl lehetne készülni. Mindez természetesen pénzbe kerül, de a befektetés megéri, visszahozza az árát. Ehelyett a pénzt az éghajlatvédelem címkéjű feneketlen hordóba töltögetjük.
Ugyancsak kritikátlanul befogadjuk a riasztónak szánt, de inkább nevetséges híradásokat:
120 ezer éve nem volt ilyen meleg, 2100-ra 4 °C-kal lesz melegebb, stb.
Hivatkozások:
[1] Az ábra egy nagyon bonyolult biokémiai folyamatot mutat be leegyszerűsítve. A fotoszintézisről, illetve a növényekben lejátszódó, enzimek által vezérelt további folyamatokról pl. itt tájékozódhatunk:
Biológia – 11. évfolyam | Sulinet Tudásbázis
10Fotoszintézis [Kompatibilis mód]
[2] Közzétevő szerint meglehetősen egyoldalúra sikerül a harc a túlnépesedés ellen. A fehér nemzetek fogynak, evvel párhuzamosan a harmadik világ országaiban rekordokat dönt a népszaporulat. Ráadásul a fehér nemzetek által lakott országokban minden korábbi mértéket meghalad a színesek beáramlása. A következtetést vonja le mindenki magának.
2025. május
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
