A politikailag okozott német energiaválság továbbra is változatlanul folytatódik. Ebben a hónapban ismét túl kevés áramot termelnek, így ismét Franciaországból kell importálni. „A kínálati hiány egyértelmű oka a gyenge szélenergia- és napenergia-termelés. Németország sürgősen importra szorul” – nyilatkozta Manuel Frondel, a Leibniz Gazdaságkutató Intézet (RWI) energia-közgazdásza a „Bild” lapnak. Mivel pedig a szénüzemű erőműveket is leállítják, a függőség egyre növekszik. Frondel szerint az akkumulátorok jelenleg „csak körülbelül fél órára (!) képesek fedezni” a német áramszükségletet. A még meglévő vészhelyzeti szénkészletek csak a áramkimaradások megelőzésére szolgálnak. Ráadásul öt éven belül az összes szénüzemű erőművet leállítják.
Andreas Lenz, az Unió energiapolitikai szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a megújuló energiaforrások ugyan gyakran több áramot szolgáltatnak, mint amennyire szükség van, de szél- és napszegény időszakokban túl keveset. [1] Ezért a ellátási hiány pótlásához biztosított teljesítményre van szükség, például gázerőművek formájában. Az SPD „energiaügyi szakértője”, Nina Scheer csak kitartásra buzdító szlogeneket tud ismételgetni. Az időjárás okozta ingadozásokat a megújuló energiákra való átállás során egyre inkább úgynevezett rugalmassági és tárolási megoldásokkal kell kiegyenlíteni, de a megújuló energiákkal és tárolókkal az áramtermelés egyre olcsóbbá válik – fantáziálta.
A válság pontosan úgy alakul, ahogy arra számítani lehetett
A Szövetségi Hálózatügynökség közölte, hogy további 36 gigawatt (GW) szabályozható áramtermelésre van szükség. Katherina Reiche gazdasági miniszter (20 GW teljesítményt is elérő) gázerőművek építését tervezi, de Brüsszel ezt megakadályozza. Az EU-Bizottság „állami támogatásokra vonatkozó jogi aggályok” miatt blokkolja a sürgősen szükséges bővítést, mivel a gázerőművek csak tartaléknak vannak betervezve sötétszélcsendes időszakokra, így nem tudják teljes kapacitásukat kihasználni, és ezért alig lehet őket gazdaságosan üzemeltetni. Frondel szerint nem segít, „ha 2030-ig megduplázzuk a napenergia-kapacitást, azaz 110 gigawattról 215 gigawattra növeljük”. [2] A megújuló energiaforrásokról szóló törvény azonban ezt írja elő.
Így pontosan az történik, ami eleve előre látható volt: a szél- és a napenergia túl kiszámíthatatlan ahhoz, hogy egy egész ország áramszükségletét biztosítani tudja. Ennek ellenére a felelőtlen ideológusok Németországot az energiapolitikai nirvánába katapultálták, és ezzel a csődbe sodorták. Az eurokrata politikusok pedig még azt is megakadályozzák, hogy a katasztrófa következményeit legalább valamelyest enyhítsék.
Közzétevő: Meghallja végre Budapesten valaki, amit már a németek is kezdenek kapisgálni?
Hivatkozások:
[1] És amikor többet termelnek, mint amennyire szükség van, a tőzsdei árak lemennek a pincébe.
[2] 10×0 az 0. Ha nem süt a nap, akkor 10 naperőmű számára nem süt.
2025. október
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |