Önáltatlás, ha az áram árát az adófizetői pénzekből tartjuk alacsony szinten

Mai bejegyzésünk a német viszonyokat elemzi. A magyarországi helyzet viszont a németnek tükörképe, illetve, ha lehet, még rosszabb annál is. Magyarország ugyanis világviszonylatban a harmadik, Európában pedig a második a naperőművek által megtermelt villamosenergia arányában. A napenergia-termelés kétharmadát a napelemparkok adják, amelyek tulajdonosi köre 36-46 Ft-ot vág zsebre kWh-ánként, míg a lakossági napelemtulajdonosok 5,- Ft-ot kapnak ugyanazért a kWh-ért.[1]

Fotomontázs:Imago/Ohde

Ami magyarul azt jelenti, az adófizetői pénzek magánzsebekbe történő átvezetésében dobogós helyen áll hazánk. Mindezt annak tudatában teszi a kormány, illetve az Energiaügyi Minisztérium, hogy igény és termelés köszönő viszonyban sincsenek egymással, egyre gyakoribb a kutyának se kell áram elkótyavetyélése, úgy hogy mi, adófizetők még pénzt is teszünk hozzá, csak átvegye valaki azt az áramot, amiért mi ekkora pénzeket kifizetünk. Az állami propaganda ilyenkor utal egy-két hurráoptimista módon előadott látszat-beruházásra (szolnoki akkumulátortelep), jól tudva, hogy az áram tárolása jelenleg világviszonylatban sincs megoldva, az akkumulátoros tárolás kb. tízszeresére drágítja az amúgy sem olcsó napelemes energiát. Mindeközben hajlamosak vagyunk elfelejteni: Az elektromos áram a világ leggyorsabban romló terméke. A keletkezés pillanatában fel kell használni.
De egyetlen ellenzéki párt sem kezeli a kérdéskört a súlyának megfelelő mértékben.

Nézzük ezek után Hans-Günter Appel, német mérnök-professzor, a német NAEB Áramfelhasználók Egyesülete szóvivőjének az ansage.org honlapon megjelent írását.

A tervezett áramárcsökkentések szubvenciókon és az áramköltségek állami költségvetésbe való átcsoportosításán alapulnak. Az „energiafordulat” folytatódásával a reáláramköltségek továbbra is gyorsan emelkednek. „Csökkenteni fogjuk az áramárakat” – ez volt a kormánypártok egyik legfontosabb ígérete a legutóbbi választási kampányban. Ezt a szándékot a koalíciós szerződés is rögzítette. Most ismertté váltak azok az intézkedések, amelyek az áramárak csökkentéséhez vezetnek:

Az energiaigényes ipar számára az áramárat szubvenciók révén jelentősen csökkenteni fogják. A többi vállalkozás nem részesül ebből. A hálózati költségek nagy részét át fogják csoportosítani az állami költségvetésbe. (A „zöld” áram betáplálási díjait már egy ideje az adóbevételekből fizetik.)

Ezzel a költségátcsoportosítással látszólag csökkennek az áramszámlák. Az adóterhek azonban jobban emelkednek, mert az átcsoportosításhoz bővíteni kell az állami adminisztrációt. Ez a tervezett áramárcsökkentés valójában egy átláthatatlan áremelés. Milyen lehetőségei lennének kormányunknak a valódi áramárcsökkentésre? A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálni az áramellátás különböző költségeit. Így a 2025-ös villamosenergia-ár, amely átlagosan 40 cent/kilowattóra (Ct/kWh) – 2025 júniusában, a Szövetségi Energia- és Vízügyi Szövetség és a Szövetségi Hálózati Ügynökség adatai szerint – a következőképpen áll össze:

• 40,4 százalék villamosenergia-beszerzés (16 Ct/kWh) villamosenergia-termelés vagy villamosenergia-vásárlás révén. Értékesítés és haszonkulcs;
• 32 százalék adók és illetékek (13 Ct/kWh), konkrétan hozzáadottérték-adó, villamosenergia-adó, koncessziós díj, KWK-pótdíj, StromNEV-§19, tengeri hálózati pótdíj;
• 27,6 százalék hálózati díjak (11 Ct/kWh) a villamos energia szállításáért, a mérőállomások üzemeltetéséért, a számlázásért.

Ez az összeállítás nem tartalmazza a 2–3 ct/kWh-ás, az állami költségvetésből finanszírozott betáplálási díjakat.

Több áramfelesleg, több ártalmatlanítási költség

Az energiaellátás magas költségei jelentősen csökkenthetők az energetikai átállás befejezésével. Itt elsősorban a CO2-adókat kell megemlíteni, amelyek körülbelül 7 (Ct/kWh) mértékben drágítják a (fosszilis) erőművi áramot. Az erőművek biztosítják áramszükségletünk körülbelül felét, és szabályozhatóságukkal stabilizálják az áramhálózatot. Egy stabil hálózat legalább 40 százalékban erőművi áramot igényel. A szélenergia és a napenergia 20 éve magas áron kerül visszatáplálásra az energia-betáplálási törvény (EEG) szerint. Napos időben és erős szél esetén túltermelés keletkezik. Ekkor a tőzsdei értéke jóval a termelők részére kifizetett betáplálási díj alá csökken. Mivel az áramot nagyüzemi méretekben nem lehet tárolni, folyamatosan áramfelesleg keletkezik, amelynek ártalmatlanításáért fizetni kell, a technikailag kézenfekvő leállítás politikailag nem kívánatos, és helyettesítő kifizetéseket vonna maga után. Az áramtőzsde ilyenkor átmegy negatív árakba. Minden további szélerőművel vagy naperőművel nő az áramfelesleg, és ezzel együtt az ártalmatlanítási költségek is.

A hálózati költségek az „energiafordulat” folytatódásával emelkednek. A tengerbe és a földbe fektetett egyenáramú nagyfeszültségű vezetékek hivatottak összekötni az offshore létesítményeket a német villamosenergia-hálózattal. Ez kilométerenként 1–5 millió euróba kerül, a talajviszonyoktól függően. Kilométerenként körülbelül 40 tonna réz kerül eltemetésre, amelynek fémértéke meghaladja a negyedmillió eurót. A növekvő hálózati díjakat viszont az államnak kell átvállalnia, hogy alacsonyan tartsa az áramszámlát. Mindezek a költségek nem ingatják meg az „energiafordulat” támogatását, amely Németország számára évente körülbelül 100 milliárd euró kiadást jelent a „világ klímájának megmentése” érdekében. Most Klingbeil pénzügyminiszter (SPD) megállapítja, hogy az állami költségvetésben nincs pénz az áramszámla csökkentésére. Nem lesz könnyítés. Ezzel további áramáremelések várhatók a háztartások és az ipar nagy része számára. Az ipar támogatására és a munkahelyek megőrzésére vonatkozó álmok szertefoszlottak.

Vissza a fosszilis tüzelőanyagokhoz!

Mi lenne a sürgető teendő? A kormánynak fel kell hagynia az ideológiai álmodozásokkal, és szembe kell néznie a valósággal. A levegőben található szén-dioxid (CO2) koncentrációjának növekedése állítólag jelentősen hozzájárul a kritikus globális felmelegedéshez. Németország és Európa energia- és éghajlat-politikája ezen a feltételezésen alapul. Ez azonban nagyon ingoványos talajon áll. A Föld történetében nincs erre bizonyíték; ez egy ideológiai, egyoldalú állítás, amelynek célja a szén, a kőolaj és a földgáz felhasználásának megszüntetése. Így a vízgőz – többek között a felhőkben –, amely sokkal erőteljesebb hatással van a globális felmelegedésre, az egész klímavitában figyelmen kívül marad. Az energetikai átállás haszonélvezői világszerte sikeresen szították a CO2-kibocsátástól való félelmet. Ugyanígy egyre nyilvánvalóbb, a tiszta levegő, amelyben nincsenek aeroszolok és finom por (kéményfüst), jobban átengedi a napenergiát, tehát relatíve fűtő hatása van. Sok ember, köztük sok politikus is hisz a CO2 veszélyes hatásainak ismételt leírásaiban, ha éppen nem az „energiafordulat” haszonélvezőiként propagálják a CO2-híresztelést.

Ha újra gazdasági talpra akarunk állni, akkor véget kell vetnünk ennek a politikának, és energiaellátásunkat a legnagyobb energiasűrűséggel és a legalacsonyabb árakkal rendelkező fosszilis tüzelőanyagokra kell alapoznunk (fosszilis tüzelőanyagok: 10 kWh/kg és 1,5 cent/kWh, akkumulátorok: 0,3 kWh/kg és 15 cent/kWh szélenergiával történő töltés esetén). Az adókat és illetékeket fel kell számolni, kivéve a koncessziós díjat, amely fontos finanszírozási forrás a települések alacsony feszültségű hálózatai számára. Az áfát 7 százalékra kell csökkenteni. Az áram az alapvető szükségletek közé tartozik, mint az élelmiszer. Az „energiafordulat” nélkül az áramhálózat bővítése is leállítható; az áramellátás ismét a fogyasztók közelében, szénüzemekkel történik. A vezetékveszteségek a reaktív áramkompenzáció és az elektromos ellenállás révén csökkennek. Ezekkel az intézkedésekkel a végfelhasználók számára az áram ára 10–15 cent/kWh-ra csökken. Ezzel az ipar újra versenyképessé válik világviszonylatban. Ez az egyetlen lehetőség a német gazdaság megmentésére.

Véget kell vetni a szubvenciós őrületnek!

A tervezett állami infrastrukturális beruházások alapvetően helyesek. De ezek csak kiegészítő intézkedések a gazdaság megmentéséhez. Az olcsó energia a jólét kulcsa. Az adó- és illetékbevételek kiesése, valamint az új állami kiadások miatt a pénzügyi politikusok egyéb bevételeket követelnek. Ezek meg is vannak. Hiszen a zöld energiafordulat politikája támogatásának teljes költsége, mint már említettük, évente több mint 100 milliárd euró. (Ami azt jelenti, Németország a GDP-hez viszonyítva egy nagyságrenddel többet fordít az éghajlat megmentésére, mit Magyarország.) Ehhez jön még a szövetségi minisztériumokban, tartományokban és önkormányzatokban az „energiaváltást” támogató nagy adminisztratív területek leépítése. Az ipar számára számos jogi kötelezettség megszűnik, például az üzemekben az energiaadatok meghatározása és azok továbbítása az adminisztrációknak. Ezek jelenleg évente több száz millió euróba kerülnek a gazdaságnak.

Energiaellátásunkat fosszilis tüzelőanyagokkal (szén az áramtermeléshez, gáz a fűtéshez és olaj az üzemanyaghoz) kell biztosítani. Ezek nagy energiasűrűséggel rendelkeznek, olcsók, tárolhatók és bármikor felhasználhatók. Különösen a biztonsági szempontok miatt a szén a legfontosabb. Az erőművekben tetszőleges ideig tárolható. Ez növeli az áramellátás biztonságát. Németország ma nagymértékben függ az energiaimporttól, és ezáltal zsarolható. Ezt a függőséget csökkenteni kell. Ehhez nem szabad feladni a hazai lignitből történő áramtermelést, hanem ki kell bővíteni, bár a szén globális importja elengedhetetlen. A kőolaj és földgáz kitermelése palás kőzetekből Németországban nem lehet tabu, bár aránya valószínűleg alacsony marad.

Hivatkozás:
[1] Miért dönt csúcsokat a hazai napelemes áramtermelés?

2025. július
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök