Az atomhulladék valójában nyersanyag

Az atomenergia termelés elterjedésének fő akadálya a hulladékok kezelésének problémája. – halljuk gyakran.

Pedig az igazság az, hogy az Urán235 bázisú atomenergia-termelés hulladékaiban ott szunyad a potenciális energia 95 %-a. A hulladék emellett platinát és ritka földfémeket tartalmaz. Le lehet továbbá választani a (gyengén sugárzó) izotópokat, amelyekből energiát szolgáltató elemeket lehet gyártani. Ezek az izotópok már olyan gyengén sugároznak, hogy teljesen veszélytelenek az emberre. Viszont energiasűrűségük akkora, hogy alkalmasak lehetnek akár egy személyautó meghajtására – sokkal jobb hatásfokkal, mint egy Li-akkumulátor, amely technológiát politikusaink ha törik, ha szakad, kerüljön akárhány milliárdba, mindenáron keresztül akarnak vinni. („Nem az én pénzem, az adófizetőé.”)

Az ilyen irányú kutatások teljes gőzzel folynak az USA-ban és Oroszországban.

A szerzői jogok tisztelete miatt teljes fordítás helyett csak röviden ismertetjük Andreas Kronenberg német atomtudósnak a „Die Welt”-ben megjelent írását. Akit érdekel a téma, keresse itt.

(a hírt feltárta: Király József)

Barátságos   Atom-energia

Nem hittem volna hogy effélét valaha is leírok. Már hogy egyáltalán a téma közelébe merészkedem. Pláne nem, hogy útmutatásokkal szolgáljak. Hiszen vegyészként a szerves-kémiai reakciók és szintézisek észbontóan színes, elvarázsoló világában, majd az ennek szolgálatában álló kromatográfiás elválasztási-technikákban élve dolgoztam. Tehát nem magkémikusként, akitől esetleg várható lenne hogy e hálátlan terepen zseblámpával világítva kalauzolja a nagyérdeműt. Mi késztet erre?

• Az a nagyfokú hálátlanság, amivel az atomreaktorokból érkező energiát ördögtől-valónak kiáltják a minden-fórumon elítélő megtagadói (miközben szemrebbenés-nélkül élvezik a felhasználását) egyetlen, komoly kihívást-jelentő hátulütője miatt. Lépten-nyomon pellengérre állítják, kiközösítik, vésztörvényszéket ülnek fölötte. Ismételgetve unásig, hogy a kiégett fűtőelemek elhelyezése – erős és hosszantartó radioaktivitásuk okán – megoldhatatlan kockázati-tényező. Kissé olyan ez, mint a már 70 éves honvédő huszár meghurcolással-egybekötött „demokratikus-indítványú” likvidálási-kísérlete: aki ugyan 55 éven át harcolva sikeresen védte a Hazát, de véres kardja mára szalonképtelen s emiatt most már el kellene őt távolítani még az emlékezetből is, pedig őkelme még jó erőnek örvend s puszta léte is egyfajta garancia.
• A másik oldalon pedig mintha kissé ötlettelen lenne – úgy 50-60 év óta – a magkémikusi társulat.

Azon, hogy az ELEKTRON-átmenetekkel zajló/operáló szerves-kémiai szintézisek mily óriási fejődésen és diverzifikáción mentek keresztül ugyanezen 50-60 év alatt, elámulhat a résen beleskelődő. S születtek ezekkel párhuzamosan

• „soha-nem-volt” intermedierek, mint a
• karbének (egyszerre elektrofil és nukleofil tulajdonsággal);
• arynok (lineáris kényszer-geometriát követelő hármas C≡C kötést tartalmazó 6 szénatomos benzolgyűrű, G. Wittig);
• stabil karbokationok (akár „nem-klasszikusak” is: ahol a C⁺ centrum immár kovalens σ-kötés nélkül, mindössze π-kapcsolattal összetartott/stabilizált [Oláh György]);
• ylidek (effektív töltés-szeparáció a molekula szomszédos atomjain)
• soha nem-képzelt vegyületek
• „szendvics-komplexek”: (delokalizált [rendszerint aromás] molekulapályák π-jellegű ligandum-kötése átmeneti-fémek d-pályáival, pl. ferrocén)
• katenánok (ahol a vegyület alkotóinak az összetartozása nem kémiai-kötésen alapul, hanem a topológiai-elrendezés kényszeréből fakad)
• soha nem remélt eljárások
• organo-boron chemistry…[Az áthallásokat kedvelőknek: Ez a kémia-a-kémiában (amely teljesítményéért H. C. Brown 1979-ben Kémiai Nobel-díjat kapott) az 1940-es évek Los Alamosi urándúsítási-programjából nőtt ki, melynek keretén belül illékony urán-vegyület előállítása volt a cél.]

De miért nem történt hasonló virágzás a NUKLEON-átmenetekkel jellemezhető magkémiában? Lehetetlenség, vagy tehetetlenség adja a magyarázatot? Szeretném leszűkíteni itt a kört az első tényező taglalására.

Ha a hasadó-anyagokkal dolgozó atomreaktorok jelenlegi végterméke a humán-orientációs elit verdiktje szerint a sugárzása miatt veszélyes, akkor ez a kémia vád-semleges nyelvére lefordítva ezt jelenti:

• A jelenlegi „végtermék” olyan további belső-energiával bír, mely belőle spontán keletkezik.
• Azaz, kinyerhető lehetne.

Csakhogy erre ma nincs meg a technológiánk.

Nagy-energiájú a sugárzása (emiatt tekintik fokozottan veszélyesnek) ám az viszonylag csekély fluxusú (igen-hosszú felezési-idővel bír), így nem lenne gazdaságos e bomlásra semmiféle elrendezésű „gyárat” építeni. De miért is kellene? Ha egyszer hasad magától, akkor bizonyára másféle, kényszerített-hasadásra is rábírható: amellyel más hasadási-ráta mellett, más sugárzási-erősséggel bomolva, ártalmatlanabb komponensekre hullhat szét – netán még további (ingyen) energiát is adva.

Ezeknek a reakció-lehetőségeknek kellene az előidézhetőségét ill. kiválthatóságát, módozatait és fajtáit, energia-mérlegüket és végtermékeiket tanulmányozni – bátorsággal és áldozatkészséggel párosultan, leleménnyel karöltve. Akképpen ahogyan meglódultak a magkémiai átalakulások ismeretei Röntgen kezdeti felfedezésétől a Curiek munkásságán keresztül, egészen az atombombához vezető útig – majd a megszelídítetten igába-hajtott maghasadás profit-maximalizálásával gyakorlatilag meg is állt. Nem kell hozzá látnoki képesség, hogy abban a szent pillanatban átíródna az atomenergia jelenlegi megítélése, amint a jelenlegi végtermék (a továbbiakban mint közbenső-termék, további hasznos-energia leadása után) veszélytelen anyaggá alakulása (Csipkerózsika-álmából ébredő kutatások eredményeként) megoldást nyerne.

Ez lenne hát a tudományos feladat. (Azután ráugorhatnak megint a kufárok.)

(2018. december 1          .           Fuggerth Endre)