Az amerikai Air Products, a világ egyik legnagyobb gáztechnikai vállalata, harmadik éve tervezi zöld hidrogén előállítását ammóniából a nagy-britanniai Immingham városában. A projektre eddig 2 milliárd GBP-t irányoztak elő.
Köztudott, hogy a hidrogént a klasszikus gőzreformálás során földgázból állítják elő a
CH4 + H2O ↔ CO + 3 H2 majd
CO + H2O ↔ CO2 + H2
reakciókkal. A folyamatnál egy kg hidrogén gyártásakor 12 kg CO2 keletkezik.
Ugyancsak közismert, hogy az ún. zöld hidrogén gyártásakor elektrolízis alkalmazásával nem keletkezik ugyan számottevő mennyiségű CO2, de ennek költségei 3-5-ször, vagy akár 7-szer magasabbak a hagyományos eljáráshoz viszonyítva.
Ehhez jönnek még a hidrogén kedvezőtlen tulajdonságai és veszélyessége, úgy a tárolás, mint szállítás során. Ezért dobták be egyes vegyészek a köztudatba a hidrogén metanizálását. Itt a hidrogéngyártás megfordításáról van szó, amely exoterm folyamat, tehát annak során hő keletkezik, de csak katalizátoron megy végbe, és a végletekig megdrágítja a zöld energia előállítását. A keletkező hő nem hasznosítható, gyakorlatilag hulladékhő. Ha az így nyert szintetikus földgázt használnánk áramtermelésre, ez végső soron az áram tízszeres megdrágulásához vezetne. [2]
Emellett lehetséges még ammónia gyártása is hidrogénből a Haber-Bosch eljárással. Az ammónia jóval könnyebben komprimálható, veszélytelenebbül és gazdaságosabban szállítható, mint a hidrogén. Csakhát, ennek is, mint minden kémiai technológiának 1-nél kisebb hatásfoka és költségei vannak.
Ha most ebből az ammóniából újra hidrogént akarunk nyerni? Semmi probléma, minden megoldható. Csak éppen pénz kérdése. És a tízszeres ár szorzót a zöldhidrogén → zöldammónia → hidrogén folyamatra is nyugodtan alkalmazhatjuk.
Construction of giant 2.2GW Neom green hydrogen and ammonia plant is now 80% complete: Air Products | Hydrogen Insight
Nem rossz, mondaná K. bácsi. Karinthy Frigyes pedig hitetlenkedve kérdezné: Hát itt tényleg mindenki megbolondult?
- A gigantikus profit lenyúlása, majd osztozkodás rajta a haramiák módjára
- A gépezet evvel is igyekszik elhitetni, milyen fontos az éghajlat megmentése, hogy még ilyen őrült projektre is hajlandók áldozni.
- (Említhetnénk most itt egy harmadik célt, a brit, és általában az európai gazdaság tudatos tönkretételét. Dehát erre nagyon nehéz konkrét bizonyítékokat találni. Még nehezebb megérteni, miért partner a két nagy párt, a Munkáspárt és a Konzervatívok ebben a kutyakomédiában, illetve a többi európai párt, miért hallgat a sajtó, illetve a választók miért nem tudnak ebből a vagy egyik, vagy másik bűvös körből kilépni.)
SMINK?
Hazánkban töretlen a zöldrögeszme szuggerálása a lakosság felé. A zöldhidrogén, zöldacél szavakra legnépszerűbb keresőnk az alábbi találatokat adja ki:
Az ország mutatói egyre rosszabbak, a HVG és az Eurostat szerint már nem holtversenyben, hanem egyedül vagyunk Európa legszegényebb országa. Hogy a működő gazdaság illúzióját fönntartsa, a kormány most újabb, négymilliárd dolláros (mintegy 1400 milliárd forintos) hitelcsomag fölvételét jelentette be, jóllehet, a Nemzetgazdasági Minisztérium „csak” 651 milliárd forinttal emelte meg hiányt. És ha valamiben egyetért a kormányoldal, a balliberális ellenzék és a Tisza, magyarul a politikai osztály 90 %-a, az a zöldrögeszme töretlen szítása.
Tartsuk szem előtt: Hazánk gazdasági lecsúszásának sok oka van. De az okok között előkelő helyen szerepel a más pénzét herdáló mentalitás, ami igen jól mérhető a klímahisztéria követésén. Sajnos lassan hungarikummá válik: „Rákényszerítem az országot súlyos százmilliárdok elherdálására, hogy legalább egy csurranjon-cseppenjen nekem is.” Nemzeti radikális definíciója predestinálná a Mi Hazánk pártot, hogy a német AfD-hez, az osztrák FPÖ-höz, az olasz Fratelli d’Italia-hoz (Giorgia Meloni pártja) hasonló módon véleményt nyilvánítson ebben az életbevágóan fontos, és bizonyára sok szavazatot és szimpátiát hozó kérdésben is. Ehelyett? Csend, hallgatás. A krónikás csak Petőfi szavaival búcsúzhat:
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!
(Petőfi: A Nemzethez, 1848 augusztus)
Hivatkozások:
[2] Energiepolitisches Manifest Argumente für die Beendigung der Energiewende (2) – EIKE – Europäisches Institut für Klima & Energie
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |