Klímaprognózisok öt évtizeden át = baklövések, melléfogások, alaptalan pánikkeltés öt évtizeden át

Forrás: https://cei.org/blog/wrong-again-50-years-failed-eco-pocalyptic-predictions

A tudósok figyelmeztetnek…

Természetesen a melléfogások mindig egy irányba mutatnak: Pánikkeltés, riogatás irányába. Még sohasem hallottam olyan klímaprognózist, hogy nem lesz itt semmi baj, legföljebb 100 év múlva, aztán idő előtt beütött volna a krach. És érvényes ez nem csak a klímaprognózisokra, hanem a környezetvédelmi, a nyersanyagok, energiaforrások szűkösségét tematizáló, a betegségekkel riogató (AIDS, egzotikus vírusjárványok) prognózisokra is.

1968
Paul R. Ehrlich (szül. 1932) amerikai biológus professzor (nem tévesztendő össze Paul Ehrlich németországi Nobel-díjas kutatóorvossal). Helyesebben a túlnépesedés pánikkeltésének professzora. 1968-ban azt mondta, hogy 1970 és 1980 között éhínség-járványok fogják tizedelni az emberiséget, százmilliókra becsülte a nem túl távoli jövőben éhhalált szenvedők számát.

Paul Ehrlich, amerikai népesedésügyi pánikkeltő

1969-ben azt mondja: 1989-ig mindannyian egy kék gőzfelhőben fogunk eltűnni – hacsak nem változtatunk sürgősen életmódunkon. Valahonnan ismerős ez a fenyegető jövendölés, összekapcsolva a spártai, vagy inkább jobbágykori életmód követelésével.

1970 április 16-án egy James P. Lodge nevű légkörkutató (klímatudós) figyelmeztet: Ha ez így megy tovább, az energiaigény miatt kiszáradnak Észak-Amerika folyói, a 21. században jégkorszakkal kell számolnunk, hacsak nem blabla, jobbágy-életmód, fogd vissza magadat, fogyassz kevesebbet, blabla.

1971 Jön az új jégkorszak – figyelmeztet Dr. S. I. Rasool tudományos kutató a Washington Post hasábjain.

 

1972 Új jégkorszak 100 éven belül


Ha a lehűlés a jelenlegi ütemben folytatódik (de ismerős a szöveg valahonnan!), 100 éven belül jégkorszakban élünk.

1974 jan. 29: Az űrszondák mérése szerint hamarabb jön el a jégkorszak, mint korábban gondolták. (Ez a formula is ismerős valahonnan.)


1974 Ózonlyuk: Óriási veszély az emberiségre

 

Évtizedekkel később kiderült: az ózonlyuk megmaradt, veszélyességéről már senki nem beszél.

 

1976 Stephen Schneider fiatal klimatológus – A lehűlés


Nála már feltűnnek a nem megfogható időszakok összehasonlításai korábbi periódusokkal. 1930-60 volt az elmúlt 1000 év leginkább abnormális periódusa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1978 Folytatódik a lehűlés trend

Evvel szemben: a NASA 1979-től már fokozatos felmelegedést mér.

1980 Savas eső

Acid Rain Kills Life in Lakes – A savas eső megöli az életet a tavakban

 

10 évvel később – A savas eső nem okoz környezetvédelmi válságot

 

1988 James Hansen: A kilencvenes évektől aszályok várhatók

A valóság: 1988 óta egyre több a csapadék.

1988 Washington DC: emelkedni fog a nyári forró napok száma

A valóság: az 1910-es évek óta folyamatosan csökken a forró napok száma.

 

1988
szeptember 26-án, azaz éppen 30 éve, azt mondták a klímaszakértők, hogy 30 éven belül a Maldív-szigetcsoport összes (1196) szigete víz alá kerül. Nos, a szigetek még mindig megvannak, de valami miatt a riogatók azóta is nagyon szeretnek evvel a szigetcsoporttal riogatni. Talán, mert a szigeteken nincsenek kiemelkedések.

https://realclimatescience.com/2018/08/four-weeks-left-until-the-maldives-drown

A Maldív-szigetekhez kapcsolódik a világtörténelem legpimaszabb pénzlehúzása. 2009-ben a szigetállam kormánya a víz alatt tartott kormányülést, szimbolizálva evvel a szigetcsoport elsüllyedését az emelkedő tengerszint miatt.

Ezután milliárdos nagyságrendben dőlt a pénz az EU illetékeseitől, amit a kormány nem a lakosok áttelepítésére, hanem újabb szállodák építésére, illetve a turistákat kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére fordított.

A világméretű sikkasztásban kisebb felelősség terheli a szigetlakókat. A fő felelősek a nyugati államok illetékesei, akik így herdálják el adófizetőik pénzét. Hogy volt-e valami bunda is a dologban, 10% vissza az én magánszámlámra a támogatásból, nem tudjuk megerősíteni, de nem lepődnénk meg, ha egyszer ezek is kiderülnének.

1989 Az emelkedő tengerszint 2000-ig nemzeteket törölhet el

 


1989
New York City, West Highway 2019-ig víz alatt lesz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2000 A gyerekek hamarosan nem tudják már, mi az a hóesés

 

2002 Éhínség 10 éven belül

 

2002
Kiribati és Tuvalu
A hivatásos pánikkeltőknek a Maldív-szigetek mellett ez a két óceániai szigetcsoport a kedvencük. Egyrészt többször megjósolták eltűnésüket a tengerszint növekedés miatt, másrészt a szigetcsoportok lakóit jó előre klíma-menekülteknek nevezték ki, akiket elsősorban Európának kell majd befogadnia. Ami már előre ürügy volt a színesbőrű emberek befogadására, függetlenül attól, hogy a világ melyik részéről származtak. Senki nem kérdezte meg, miért nem a közelebb fekvő Ausztráliának, Új-Zélandnak kellene inkább őket befogadni, ha majd esetleg csakugyan veszélybe kerülnek a szigetlakosok.


A kapcsolódó híradások során a pánikkeltők tanúbizonyságot tettek, róla, hogy nem értik a jelenségeket, továbbá arról is, hogy nem tudják, riogató kollégáik milyen tengerszint emelkedési adatokkal riogatnak évtizedek óta.

Az évek múltával a szigetcsoportok nemhogy nem akartak az óceán habjaiban eltűnni, de inkább még gyarapodott is területük.

Ami nem zavarja sem a riogatókat, sem António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy bolygónk elsüllyedését szuggeráló fotón pózoljon a Time magazin címlapján.

 

 

 

 

 

 

2004 Pentagon: A klímaváltozás elpusztít bennünket

Az Egyesült Királyságban a klímaváltozás miatt 2020-ig szibériai éghajlat lesz.
Ez jobban fenyegeti a világot, mint a terrorizmus.

 

 

 

 

 

 

2008 Az Arktisz 2018-ig jégmentes lesz

NASA tudós: Megsülünk, mint a pirítós kenyér. „A szemünk előtt zajlik a billenés. – mondja Hansen az AP-nek. „Az Arktisz az első fordulópont (tipping point), és minden úgy zajlik, ahogy azt előre megmondtuk.”

 

 

 

2008 Al Gore 2008. december 14-én a német TV-nézőknek adott interjújában azt prognosztizálta (jövendölte), hogy az Arktisz 2014-ben teljesen jégmentes lesz.

Al Gore prognózisa a Youtube-on: https://youtu.be/MsioIw4bvzI

Az arktiszi jég kiterjedésének változás az elmúlt években:

Magyarul: Pánikra semmi ok. A jégréteg a szokásos határokon belül ingadozik évről évre, természetesen az évszakok között jelentősek az eltérések.

2009 Gordon Brown brit miniszterelnök: 50 napunk van még, hogy megmentsük a Földet (ez az aranyérmes a riogatásban).

2009 Al Gore: Az Arktisz 2014-ig jégmentes lesz


 

2009 Peter Waldhams professzor:
Az Arktisz 2015-ig jégmentes lesz

2013 US Navy: Az Arktisz 2016-ig jégmentes lesz


2014 Laurent Fabius francia külügyminiszter: 500 napunk van még a klímakáosz elkerülésére

2019 Károly herceg: 18 hónapunk van, hogy megmentsük a
Földet.
Károly herceg a Commonwealth vezetőihez intézett beszédében a német Zöldeket megszégyenítő, totális tudatlanságról tett tanúbizonyságot, amennyiben a következőket mondta:

„Uraim! 18 hónapunk maradt, hogy megmentsük a világot. Lássunk hozzá a gyakorlati intézkedések megvalósításához. Le kell fektetnünk a következő évtized ütemtervét. Ha ezt elmulasztjuk, ki fog pusztulni az emberi faj.”

Prof. David Mackay, az angol kormány energia és klímaváltozás részlegének tudósa, kiszámolta, mit jelentenének Károly herceg elgondolásai csak Nagy-Britanniára nézve:

  • 61.000 szélturbina létesítése
  • Az angliai szárazföld 5 %-ának lefedése naperőművekkel
  • A nyugat-skóciai felföld folyóinak felduzzasztása vízierőművek létesítése céljából
  • Vízi létesítmények építése az összes folyóra, amely a torkolatvidékek élővilágát tenné tönkre, magával vonva a számos madár és halfaj kipusztulását
  • A teljes angliai szántóföld terület átállítása bio-üzemanyagokra.

Károly herceg javára kell írnunk, hogy – a pánikkeltő tudósokkal ellentétben, akik jóslataik időpontját a sok felsülés miatt immár akkorra teszik, amikor ők már rég nem élnek – mindössze 18 hónapot adott prognózisának. Kíváncsiak vagyunk, őfelsége levonja-e a következtetéseket 2021 elején.

Itt tartunk ma 2019 októberében. A végére hagytuk minden riogatások ősét, a Római Klub 1971-es jelentését.

Az alábbi táblázat a Rockefeller-alapítvány által finanszírozott Római Klub (Club of Rome) prognózisait adja vissza.

Zölddel jelöltük (volna), ha elértük a tudósok által megadott évszámot, és helyesnek bizonyult (volna) a prognózis.
Pirossal jelöltük, ha elértük az évszámot, és tévesnek bizonyult a prognózis.
Fekete színnel hagytuk, amikor a prognózisok beteljesülése még előttünk áll.

Hogy senki ne értsen félre bennünket: Helyesnek tartjuk, és támogatjuk a nyersanyag-készletekkel való ésszerű és takarékos gazdálkodást. De pontosan az ésszerű gazdálkodás követeli meg, hogy véget vessünk a szélturbina-építéseknek, az elektromos autók szubvenciójának. A napelemek támogatását is olyan módon kell szabályozni, hogy meg kell szüntetni a hálózatba történő táplálást, mint az ellátási biztonság zavaró tényezőjét. Zöld utat kell továbbá adni világszerte az atomenergia-termelésnek. Szégyen és botrány, hogy tízezer évre elegendő nukleáris nyersanyag készlete van az emberiségnek, mégis, a világ primer energiatermelésének 34 %-a kőolaj bázisú, az atomenergia pedig csupán 4 %-ot képvisel.

Hogy mekkora pazarlást jelent egy szélturbina felépítése, és evvel milyen kevés áramot lehet nyerni, álljanak itt példának az Enercon E 126 nagyteljesítményű szélturbina adatai:

Magasság: 198 m

Igényelt terület: 1,247 ha

Tömeg: 3460 t

Vasbetonalap 3500 t

Névleges teljesítmény: 7,5 MW

Leadott teljesítmény: 1,3MW

És még egy fontos mérőszám: Az energiatermelés területigénye.

Területigény m2/GWh
atomerőmű 25
szénerőmű (feketeszén) 47
napelem 11.000 – 22.000
szélerőmű szárazföld 64,000
biomassza 588.000
szélerőmű tenger (offshore) 1.170.000

 

Fölösleges mondani, hogy a véletlenszerűen rendelkezésre álló energiaforrások az előállítási költségekben is az utolsó helyeken kullognak.

Áramtermelési költségek cent/kWh

urán235 2,5
barnaszén 2,5
kőszén 5
földgáz 7
szél (szárazföld) 10
szél (tenger) 18-20
biogáz 15
napelem 30

Mivel a pánikkeltésnek, a be nem vált jóslatoknak még bőséges irodalma van, ami további elemzésre érdemes, a közeljövőben még egyszer visszatérünk a témára.

Zárszónak pedig annyit: Ahogyan a pásztorok a pásztorfiú két ijesztgetése után már nem hitték el a harmadik riogatást (Jön a farkas!), a holnapi és holnaputáni klímariogatásnál kacagjunk egy jó ízűt és szembesítsük a riogatókat az itt közöltekkel. Mert a holnapi pánikkeltés olyan biztos, mint az Orient-expressz.

2019. október

Fordította és kiegészítette:

Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
Reális Zöldek Klub
társadalami szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámunk:
11702036-20584151 (OTP)
A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található.