A projekt célja: A fehér többségű nemzetek gazdaságának tönkretétele, a függőség és eladósodás bebetonozása.
A módszer:
El kell hitetni a világgal, de mindenekelőtt a nyugati államokkal, hogy az ember CO2-kibocsátása miatt Földünk egy katasztrófa felé tart. Ezt csak a CO2, metán és dinitrogénoxid gázok kibocsátásának drasztikus csökkenésével, magyarul az energiatermelés, illetve a teljes ipari termelés tönkretételével lehet kezelni.
Ehhez
a, meg kell nyerni a nyugati világ államainak politikai gépezetét, úgymint kormányoldal és ellenzék, melyek időnként váltják egymást
b, meg kell nyerni a főáramú sajtó támogatását,
c, ki kell választani az egyetemet végzett személyek közül azokat, akik előremenetelért, professzori kinevezését, kutatási pénzekért hajlandók magukévá tenni a klímanarratívát.
Az a, ponthoz annyi kiegészítést szeretnénk tenni, hogy ezt az USA hatalmi gépezete ezt úgy érte el, hogy nemcsak hogy szemet huny a politikai osztállyal összefonódott vállalkozó réteg mesés meggazdagodása fölött az „éghajlat megmentése” révén, hanem diszkréten támogatja azt.
Az USA politika és a főáramú sajtó összefonódását, azt hiszem, nem kell bizonygatnom. A médiának Washingtontól Budapestig tilos a narratívától eltérő nézeteknek megszólalási lehetőséget adni.
Ami pedig a tudósok kérdését illeti, már Madách Imre is tollhegyre tűzte a jelenséget az „Ember tragédiája” Prágai színében, ahol Ádám (Kepler) horoszkópok készítésére használta tehetségét, hogy felesége pénzsóvárságát kielégítse.
Fűzzünk ezek után néhány megjegyzést az MTI jelentéséhez, mely szerint
A klímaváltozás megduplázza a közép-európaihoz hasonló áradások esélyét.
Tény, hogy a magasabb átlaghőmérséklet egyik következménye, hogy intenzívebb a vízmolekulák párolgása és a csapadék képződése. Ez néhány fokos különbségnél azonban olyan minimális különbséget okoz, hogy árvizeket ez nem okozhat. Saját hevenyészett számításaink szerint 1 °C átlaghőmérséklet-emelkedés évi 40-50 mm többletcsapadékot okozhat. Egy hétre – egy átlagos árvíz időtartamára lebontva – ez nem egészen 1 mm többletcsapadékot jelentene. Természetesen ez egy nagyon durva becslés, a csapadékmennyiséget az átlaghőmérsékleten kívül nagyon sok más tényező is befolyásolja. Szánalmas, ha az MTI által hivatkozott ún. tudósok mindezeket nem számolják ki, az MTI pedig kritikátlanul és boldogan turbózza a pánikkeltő híreket.
És a diktált narratíva ellenére pontosan ezt támasztják alá a statisztikai adatok is.
Nincs korreláció az atmoszféra hőmérséklete vagy CO2-tartalma, illetve az árvizek intenzitása között. Ezt támasztják alá a főbb német folyók (Duna, Rajna, Elba, Weser, Eider/Schlei) vízszintjeinek adatai 1967 és 2017 között.
Az ábra a magas vízállású napok alakulását mutatja 1961 és 2017 között. A nulla vonal feletti értékek a téli félévre, az az alattiak a nyári félévre vonatkoznak. A színek az egyes folyókat jelölik.
Duna: piros
Rajna: kék
Weser: bordó
Elba: sárga
Eider/Schlei: zöld.
Hasonlóképpen látja ezt a Német Meteorológiai Szolgálat (Deutscher Wetterdienst) is 2020. évi klímajelentésében. A 38-39. oldalon ezt írják:
E bekezdést 2021-es, a németországi Ahr-völgyi árvízhelyzettel foglalkozó bejegyzésünkből idézzük.
Utalunk továbbá Axel Bojanowski friss bejegyzésére: Árvizek és klímaváltozás – amiről a média hallgat.
Ebben a szerző idézi az (alapból klímarögeszmés) IPCC vonatkozó megállapításait:
„Általánosságban elmondható, hogy az árvízi események valószínűségében vagy nagyságában bekövetkező változások emberi hatásnak való tulajdonítása kevéssé megbízható (low confidence), mivel kevés a tanulmányok száma, e tanulmányok eredményei eltérnek egymástól, és nagy a modellezés bizonytalansága.”
Mint tudjuk, ha az IPCC nagyon szeretne valamit elhitetni, és ehhez számítógépes modelleket prezentál, azt magas megbízhatóságú (high confidence);
a rögeszmét alátámasztó, de sokak által könnyen leleplezhető ostobaságot közepes megbízhatóságú (medium confidence);
ha nyilvánvaló, mindenki által azonnal leleplezhető ostobaságokról van szó, azokat alacsony megbízhatóságú (low confidence)
címkékkel látja el.
Egy elhanyagolt, de fontos tényező az árvízi veszély megítélésénél a régió beépítettségi foka. Minél nagyobb a népsűrűség, annál több ember van potenciálisan kitéve árvizeknek.
Káros következményei lesznek, ha az ’emberokozta klímaváltozást minden áron előtérbe helyező megközelítést erőltetik az árvizek kérdésében is.
Myanna Lahsen und Jesse Ribot kutatók az alábbi veszélyekre hívják fel a figyelmet a „WIREs Climate Change“ szaklapban:
Az a törekvés, hogy az éghajlatváltozás veszélyeiről az éghajlati eseményeknek tulajdonítva meggyőzzék a közvéleményt, arra készteti a tudósokat és a médiát, hogy a szélsőséges eseményeket a globális felmelegedésnek tulajdonítsák – összegezték. Valójában az időjárási katasztrófáknak mindig több oka van.
Az éghajlatváltozás „az emberiség egyik legnagyobb problémája”, és megfékezése „alapvető fontosságú”.
Van azonban egy dilemma: az éghajlatváltozásnak tulajdonítás az üvegházhatású gázok csökkentésének fontosságát helyezné a középpontba, miközben az időjárási veszélyek kockázatának csökkentésére a leghatékonyabb megközelítések a helyi alkalmazkodási intézkedések.
„Az éghajlat-központú katasztrófa-megközelítés politikailag hasznos a szereplők számára, akik érdekeltek abban, hogy eltereljék a figyelmet azokról a helyi, nemzeti és nemzetközi politikai kezdeményezésekről, amelyek közvetlenebb és helyileg relevánsabb enyhítő intézkedéseket hozhatnának – vagy hozhattak volna -” – írja Lahsen és Ribot.
Idézzünk továbbá néhány gondolatot Dr. Mathew Wielicki substack-bejegyzéséből, melyekhez helyenként kommentárt fűzünk hozzá:
Az erősödő természeti katasztrófák mítosza
Az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása miatt bekövetkező természeti katasztrófák állítólagos növekedését övező vita évtizedek óta az éghajlati válság narratívájának sarokköve. Az olyan forrásokból származó adatok alapos vizsgálata azonban, mint az Emergency Events Database (EM-DAT), azt mutatja, hogy az 1970 és 2024 között globálisan jelentett természeti katasztrófák árnyaltabb valóságot tárnak fel. Közelebbről megvizsgálva egyre halványabbnak, ha nem egyenesen hamisnak tűnik az az állítás, hogy a növekvő üvegházhatást okozó gázok felelősek a természeti katasztrófák számának növekedéséért.
2000 óta nem figyelhető meg a természeti katasztrófák számának növekedése
Az EM-DAT adatai, amint azt az alábbi ábra mutatja, a bejelentett természeti katasztrófák számának jelentős növekedését mutatják az 1970-es évektől körülbelül 1999-ig. Ezt követően azonban a tendencia stagnál, és 2024-ig nem figyelhető meg jelentős növekedés a természeti katasztrófák gyakoriságában. Ez ellentmond annak a mainstream narratívának, amely a természeti katasztrófák növekedését közvetlenül az üvegházhatást okozó gázok koncentrációjának növekedésével hozza összefüggésbe.
2000 óta drámaian megnőtt a CO2-kibocsátás, nagyrészt az olyan feltörekvő gazdaságok ipari növekedésének köszönhetően, mint Kína és India. Valójában az elmúlt két évtizedben több CO2 került a légkörbe, mint az emberi történelem bármely korábbi időszakában. Az éghajlati válság narratívája szerint ennek a szélsőséges időjárási események és a természeti katasztrófák megfelelő növekedéséhez kellett volna vezetnie. Az adatok azonban egyértelműen mást mutatnak.
A természeti katasztrófákról szóló jelentések látszólagos növekedése a jobb adatgyűjtést és jelentéstételt tükrözi. Az EM-DAT honlapja maga is elismeri ezt a problémát.
Ez a beismerés azért jelentős, mert aláássa azt a narratívát, hogy a természeti katasztrófák száma 2000 előtt példátlan mértékben nőtt. A bejelentett katasztrófák számának növekedése nagyrészt a jobb nyomon követésnek, az átfogóbb adatgyűjtésnek és a jobb kommunikációs rendszereknek tulajdonítható, nem pedig az ilyen események gyakoriságának tényleges növekedésének.
Lényegében a 2000 előtti adatok kevésbé voltak teljesek, és a 20. század második felében bejelentett katasztrófák növekvő száma inkább a nyilvántartás javulásának, mint a tényleges események megugrásának tulajdonítható. Az ezredforduló után, amikor a globális jelentési mechanizmusok kiforrottak, a bejelentett katasztrófák száma stabilizálódott, tovább hangsúlyozva, hogy minden korábbi emelkedő tendencia a jelentéstétel, nem pedig a valóság függvénye volt.
Ha a CO2 lenne a természeti katasztrófák elsődleges oka, ahogy azt a veszélyes éghajlatváltozással riogatók gyakran állítják, akkor arra számítanánk, hogy az elmúlt két évtizedben drámai mértékben megugrott a katasztrófák száma, ami egybeesik a globális CO2-koncentráció meredek emelkedésével. Az adatok azonban nem támasztják alá ezt a hipotézist. Ehelyett a bejelentett katasztrófák száma viszonylag stabil maradt a rekordszintű CO2-kibocsátás ellenére. Ez egy kulcsfontosságú bizonyíték, amely megkérdőjelezi az éghajlati válság narratívájának alapvető premisszáját.
Mi a helyzet a szélsőséges időjárási eseményekkel?
Az éghajlati válság narratívájának egyes támogatói azzal érvelnek, hogy bár a katasztrófák teljes száma nem nőtt, ezeknek az eseményeknek a súlyossága romlott az éghajlatváltozás miatt. Ez az állítás azonban nem támasztja alá szilárd empirikus alátámasztással sem. Míg az egyes szélsőséges időjárási események jelentős médiafigyelmet kaphatnak, az adatokban nincs egyértelmű, következetes tendencia, amely arra utalna, hogy ezek az események globális szinten gyakoribbá vagy súlyosabbá válnak.
Például az aszályokra, árvizekre, erdőtüzekre és más katasztrófatípusokra vonatkozó adatok nem mutatnak egyértelmű növekedést 1998 óta. A természetes változékonyság sokkal jelentősebb szerepet játszik ezen események előfordulásának és intenzitásának meghatározásában, mint az antropogén tényezők, például a CO2-kibocsátás.
Legfőbb ideje, hogy újragondoljuk a éghajlati válság narratíváját. Természeti katasztrófák gyakorisága és CO2-szint között nincs összefüggés. Mindez indokolatlanná teszi éghajlattal kapcsolatos katasztrófák megelőzése ürügyén tett hatalmas kiadásokat – mely kiadások egyes lobbicsoportok számára gigantikus bevételeket generálnak úgy világviszonylatban, mint hazánkban. E csoportok profi módon ápolják a kapcsolatot úgy a politikával, mint a médiával. A kárvallott minden esetben az adófizető.
Ha a több CO2 nem vezet több katasztrófához, és ha a technológia és az infrastruktúra fejlődése csökkenti a halálos kimenetelű balesetek számát, akkor a kibocsátáscsökkentésre összpontosító éghajlat-politikák teljes indoklása gyanússá válik.
Fordítás és részletesebb elemzés nélkül is szembeötlő: A természeti katasztrófák következtében elhunytak száma évtizedek óta folyamatosan csökken. Minden katasztrófatípusnál.
A megalapozatlan állításokon alapuló pánikvezérelt politika nemcsak dollárbilliókat pazarol el, hanem erőforrásokat is elvon olyan valós problémáktól, amelyek javíthatnák az emberi jólétet és a környezet egészségét.
Magyarországon a kormány megoldatlan problémák tömkelegét görgeti maga előtt, gigantikus méretű, folyamatos hitelfelvételek és kamatfizetés mellett. Anélkül, hogy ezeket a problémákat rangsorolnánk, emlékeztetünk a vízgazdálkodás évtizedek óta tartó rendezetlen állapotára.
További, a kérdéskörrel foglalkozó írásaink:
És ha a „tudósoknak” csakugyan fontos volna a kérdéskör elemzése, megvizsgálnák, a százezer nyugat-európai szélturbina mennyiben járul hozzá a csapadékmennyiség növekedéséhez Nyugat-Európában, és annak csökkenéséhez hazánkban.
2024. október
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
