Pszichiátriára a klímatagadókkal!

Volgográd, 1968

Szergej Szemjonovics elhatározta, hogy nem adja meg olcsón magát. De a négy tagbaszakadt, gumibotos ápolóval szemben nem volt sok esélye. Agyba-főbe verték, és pillanatokon belül kényszerzubbonyban volt. Kapott karjába egy injekciót, és a semmibe zuhant. Amikor magához tért, egy rácsos ablakú kopár berendezésű szobában találta magát. A falon Brezsnyev elvtárs fényképe függött, melyről sugárzott az atyai jóság, de a feddő szigor is. A kényszerzubbony még mindig rajta volt, lábán pedig egy olyan bilincs, hogy csak 3 cm-es lépésekkel tudott járni, és minden pillanatban számolnia kellett az eleséssel. Az íróasztalnál egy fehér köpenyes alkoholista ült vele szemben. Szergej Szemjonovics még mindig nem fogta föl a szituációt. Előző nap három férfi jött el munkahelyére, a volgográdi vágóhídra, hogy be kell jönnie a rendőrségre, egy tanúvallomás tétele céljából egy közlekedési ügyben. A férfiben rossz érzések támadtak, és kezdte sejteni, hogy az invitálás összefügghet az előző esti kocsmázással, aminek az lett a vége, hogy teli torokból üvöltözte: „Hát vedd tudomásul, utálom a kommunista rendszert, Brezsnyevestől, mindenestől együtt. Egyszerűen hányok mindentől! Megfulladok a sok hájfejűnek még a látványától is”.

A fehér köpenyes jéghideg hangon megszólalt. „Úgy, Komarov elvtárs. Szóval magának nem tetszik a világtörténelem legtökéletesebb rendszere? Az első társadalmi rendszer, amikor a munkások és a dolgozó parasztság a saját kezébe vehette sorsának irányítását? Hát normális maga?”

Szergej Szemjonovics, azt hitte, a rendőrségen van. Dacosan válaszolt. „Én teljesen normális vagyok. Azok a hülyék, akik megjátsszák, milyen jó és szép itt minden. És semmi bajom a munkásosztállyal, meg a dolgozó parasztokkal. Én is munkás vagyok. De ami itt folyik… Belülről rohad az egész rendszer.”
„Elég!” – üvöltött az orvos. „Vigyétek a 14-es kórterembe.
Nagyezsda, írja a kórlapjára!
Kórisme: hajlíthatatlan meggyőződés, lassú (atipikus) skizofrénia.
Terápia: haloperidol naponta kétszer.
Ellenőrzés: fél év múlva.”

…

Fiktív történet, de hasonló esetek százezer számra fordultak elő a Szovjetunióban. Az orosz pszichiáterek független szövetsége 2 millióra becsüli azok számát, akiket politikai okokból minősítettek pszichiátriai beteggé 1967 és 1987 között.

(Haloperidol: pszichotikus szindrómák (skizofrénia, mánia, szkizoaffektív zavar, pszichomotoros nyugtalanság, agresszivitás, alkoholelvonási tünetek, túlmozgásos tünetek kezelésére javallt gyógyszer.)

Berlin, 2019
Fabian Chmielewski egy német pszichoterapeuta. Ilyen minőségben írt egy szakcikket a német pszichoterapeuták szakmai folyóiratában. Az írás címe: „Az apokalipszis tagadása – hogyan kezeljük az éghajlati válságot az egzisztenciális pszichoterápia szempontjából? (Die Verleugnung der Apokalypse – der Umgang mit der Klimakrise aus der Perspektive der Existenziellen Psychotherapie)”

A szerző hosszú lére eresztett „tudományos” munkájának kvintesszenciája:

A komoly tudomány széleskörű konszenzust teremtett a tekintetben, hogy a klíma-apokalipszis közvetlenül a küszöbön áll. Akik ezt megkérdőjelezik, vitatják az emberi tényező szerepét az éghajlat-változásban, vagy annak nem tulajdonítanak megfelelő fontosságot, azokat a szerző ön- és közveszélyes pszichoterápiai esetnek nyilvánítja. A betegséget egzisztenciális neurózisnak nevezi. Chmielewski természetesen készpénznek veszi a főáramú médiák keltette hisztériát, a hamarosan bekövetkező apokalipszist.

A fenyegető halálveszélyre a beteg a psziché elfojtásával, kiszorításával, adott esetben halálmegvető bátorsággal reagál. Chmielewski ezt szimbolikus túlélésnek nevezi. A másik reakció: figyelemelterelés, nyájösztön, a csoporthoz tartozás fokozottabb vágya, valamint az önérték növelése a halálos veszély idején. „Ha meg kell halnom, legalább alkotásom maradjon fönn.”

Ezek a klímatagadók motivációi.

Bár a terapeutának tartózkodnia kellene a páciens világképének a befolyásolásától, de mivel itt ön- és közveszélyes emberekről van szó, mégiscsak kötelessége közbelépnie. Merthogy a terapeuta is ember, és ő is a társadalom része. És mint ilyen, nem lehet számára közömbös a klíma-apokalipszis.
A betegség okai: félelemreakciók.
A szerző a betegeknek három csoportját különbözteti meg:
Az első a rezignáltak csoportja, akik beletörődés modusban vannak. A rezignáltakat úgy kell gyógyítani, hogy a sötét kilátások mellett reménysugarakat is felcsillantunk számukra.

A második csoporthoz tartozók elfojtás modusban szenvednek. Jellemzően azt mondják, a probléma másokat érint, engem nem. Ha az óceániai szigetek el is süllyednek, mi azt észre sem vesszük itt. Vagy: felelőtlenül bizakodnak, majd jön egy okos tudós, aki megoldja a CO2 kivonását az atmoszférából.
Javasolt terápia: Bűntudatot kell ébreszteni bennük, majd érzelemre ható kampányokkal kell őket felrázni, bombázni.

A harmadik csoporthoz tartozók a legveszélyesebbek. Ők harcos modusban vannak. Őket a legnehezebb gyógyítani. Jellemző rájuk:

• az értelmes tevékenységre való törekvés
• a csoporthoz tartozás vágya
• a saját érték, az önbecsülés megléte.

A gyógyítás során ezekre kell építeni, de már a helyes oldalon. Apellálni kell a magasabb rendű értékrendre, amely értékrend elvezette őket cselekedeteikhez.

Jó hírünk: Chmielewski még nem javasolja a gyógyszeres kényszerkezelést zárt osztályon. (Erre bizonyára csak akkor fog fanyalodni, ha a javasolt terápiák nem érik el a kívánt hatást.)

Megdöbbentő továbbá, hogy az egész csak nézőpont kérdése. Mi van akkor, ha egy klímarealista azt mondja, hogy a klíma-pánikolók a terápiára szoruló betegek, osztályozza a betegek típusait, és terápiát javasol az egyes csoportokhoz tartozó betegek számára? Ugyanis amely érvekkel Chmielewski levezeti konstrukcióját, pontosan ugyanazokkal le lehet azt is vezetni, hogy a rögeszmések a pszichésen betegek, a terápiára szorulók, és őtőlük kell megmenteni a társadalmat.

Doktor úr! Lehet, hogy saját magán kellene kezdeni a gyógyítást?Távdiagnózisunk:

Chmielewski egzisztenciális neurózisban szenved. Betegségének kiváltó okai:

Félelemreakció
(„Mi lesz, ha kiderül, hogy ezek hazudtak reggeltől estig, és nem akar eljönni a klímakatasztrófa. Vagy kiderül, hogy egészen természetes okai vannak a fölmelegedésnek, az ember ezt sem lassítani, sem megakadályozni nem tudja. Én pedig az egész világ előtt ott állok balekként, hogy aktív részese voltam hazám gazdasági tönkretételének.”)

A csoporthoz való tartozás vágya
A főáramú médiák által sugalltaknak ellentmondó, kritikus információk kiküszöbölése, kizárása az agyból (hiszen ezek befogadása kiközösítést, a karrierre hátrányt, véső soron anyagi veszteséget jelentene).

Rezignáltság (Mások is elhiszik, ezt szajkózza a tévé, akkor biztosan úgy van.)

Terápia:

• Sokoldalú tájékozódás
• Nem kitérni a párbeszéd elől a más felfogású emberekkel.

Terápia ideje: néhány hónap.

A gyógyulás valószínűsége:
Amennyiben a páciens hajlandó az érvekkel pro és kontra foglalkozni, akkor 100 %.
Ha a páciens továbbra is a tévéhíradóból, a főáramú sajtóból tájékozódik, az ellenérvekről nem vesz tudomást, kevés esély van a gyógyulásra.

De lehet, hogy semmi baja nincs Chmielewskinek. Egyszerűen egy karrierista, dörgölődző rongyember.

2019. október.
Király József
okl. vegyészmérnök