Szerző: Andrew Montford, a Global Warming Policy Foundation igazgatóhelyettese
Steve Baker brit parlamenti képviselő előszavával
Előszó (Steve Baker brit parlamenti képviselő)
Mielőtt képviselő lettem, a Királyi Légierő mérnök tisztjeként dolgoztam a légköri viszonyok szakterületen. Ezt követően informatikából szereztem MSc diplomát, és a szoftverfejlesztés területén dolgoztam. Ennek eredményeképpen élénken érdeklődöm a szoftverek, a kritikus rendszerek és a kockázatkezelés iránt: azaz hogyan döntünk arról, hogy mit tegyünk, ha veszélyben vagyunk.
A légköri viszonyok mérnöki munka komoly dolog, és a biztonsági kritikus szoftverek tervezése rendkívül szigorú. Azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy a dolgok az életben gyakran másképp működnek, mint az akadémiai szférában. Ami az egyetemi laboratóriumokban történik, annak sokszor nincs túl nagy jelentősége az elefántcsonttornyon kívül, így talán nem meglepő, hogy a tudósok hozzáállása a szoftverfejlesztéshez kissé eltér attól, ami a nagyvilágban történik. Miért vesződnénk azzal, hogy dokumentáljuk szoftverünk forráskódját, ha soha senki nem fogja azt megnézni? Miért tegyük ki alkotásunkat tesztelésnek vagy átfogó ellenőrző rendszernek a fejlesztés során? Kódolási standardok? Ugyan már! Munka közben gyakori a kísérletezgetés, kódírás majd újraírás, általában kevés vagy semmilyen dokumentációval, validálás nélkül. Kódok óriási halmazával szembesülünk minden magyarázat nélkül. Ez nem szoftverfejlesztés; ez kontárkodás, ami még egy hobbi szoftverfejlesztőhöz is méltatlan. Még a kontárkodás is rendben volna, ha az így készült szoftvernek nem volna hatása a laboratóriumon kívül, de mivel a miniszterek egyre inkább az egyetemi kutatóktól várják politikájuk – sokszor alapvető politikai döntéseik – igazolását és támogatását, és mindezeknek súlyos következményeik vannak szabadságunkra és jólétünkre, az ilyen szakmaiatlan színvonal nem tűrhető tovább. A Covid-járvány során láthattuk a következményeket. A kormány tudományos tanácsadói által készített számítógépes szimulációkat széles körben bírálták, úgy a kódjuk gyenge minősége, mint a valóságtól teljesen elrugaszkodott későbbi eltérésük miatt. Még mindig vizsgáljuk, hogy milyen járulékos költségekkel járnak a pontatlan modellek, amelyeket a lezárások bevezetésére és igazolására használnak.
Hosszú távon az éghajlati modelleknek még súlyosabb következményei lehetnek. A jelenlegi zéró emissziós célkitűzés, amely nagyrészt a klímamodellek előrejelzéseiből következik arra vonatkozóan, hogy mit hozhat a jövő, hatással van a bolygó minden ma élő emberére és a még meg nem született milliárdokra. Ha ezt elrontjuk, az emberiség egésze, most és a jövőben is, viselni fogja a következményeket. A helyzet aligha lehetne már ennél súlyosabb.
Mégis minden jel arra mutat, hogy a klímamodellek ugyanolyan hibásak és ugyanolyan rosszul kódoltak, mint a Covid-modellek. Már régóta vannak arra utaló jelek, hogy a klímamodellek előrejelzései eltérnek a valóságtól, és úgy tűnik, hogy a helyzet nem javul. A Nature-ben nemrégiben megjelent cikk szerint a legmodernebb modellek közül sok teljesen összeegyeztethetetlen a megfigyelési adatokkal. A cikk ugyanakkor rámutat arra is, hogy a modelleket ettől függetlenül felhasználják a hatásvizsgálatok készítésénél és a környezetvédelmi politika alakításánál.
Andrew Montford tanulmánya ezért is időszerű. Közérthető módon ismertet néhány olyan kérdést, amely az éghajlati modellezéssel kapcsolatos, és a nyilvánosság számára érzékelteti, hogy hol rontjuk el a dolgokat. Nehéz úgy olvasni, hogy ne jussunk arra a következtetésre, hogy a számítógépes szimulációkat kérdését – az éghajlat vagy bármi más tekintetében – újra kell gondolnunk, mégpedig kivételes óvatossággal: elfogadhatók-e a modellek, szimulációk a helyes politika irányadójaként.
1, A klímapolitika követelése nagyrészt klímamodelleken alapul
Széles körben elterjedt a nézet, hogy az éghajlat jelentős mértékben változik. Az ilyen nézetek általában abban jutnak kifejezésre, hogy az időjárás szokatlan, gyakoriak a szélsőséges időjárási események. Az éghajlat azonban állandóan változik, ezért nehéz akármilyen valószínűséggel állítani, hogy a közelmúlt tendenciái bármiben is szokatlanok lennének.
Emiatt a klimatológusoknak számítógépes szimulációkra kell támaszkodniuk, hogy megpróbálják megérteni, hogy az emberi széndioxid-kibocsátásnak van-e érzékelhető hatása, és hogy előre jelezzék, mi történhet a jövőben.
Ezek a szimulációk, – amelyek olyan neveket viselnek, mint a globális éghajlati modellek vagy a Föld rendszermodellek,[1] a továbbiakban „éghajlati modellek”, – ezért központi szerepet játszanak a politikai döntéshozatali folyamatban. Minden olyan állítás, miszerint a klíma valami szokatlant csinál, és hogy a jövőben rossz dolgokat fog tenni, csak annyira megbízható, amennyire a mögötte álló éghajlati modellek.
Ezért fontos, hogy a politikai döntéshozók megértsék a klímamodellek gyengeségeit, valamint sokat hangoztatott állítólagos erősségeiket.
2, A klímamodellek nagyon összetettek
Az éghajlat első szimulációinak kidolgozása óta a klímamodellek sokkal kifinomultabbá váltak, és az óceán-légkör rendszer egyre több aspektusát foglalják magukban. Ma már rendkívül összetettek, jellemzően millió sor számítógépes kódot tartalmaznak. A tudósok szerint a klímarendszer kulcsfontosságú összetevőit tartalmazzák: a kontinenseket, az óceánokat, a légkört, a Nap hőjét és így tovább. A számítógépes modell virtuális Földjének felszíne rácsokra van osztva, amelyek fölé egy légköri oszlop emelkedik, az óceáni négyzetek esetében pedig, amelyek alatt egy tengervízoszlop van. A változó éghajlatot mindegyik oszlopban bonyolult matematika segítségével kell kiszámítani, az éghajlati rendszer minden egyes komponensét és azok kölcsönhatásait figyelembe véve.
Ez nem egyszerű feladat, és figyelemre méltó tudományos teljesítmény, hogy a számítógépes modelleket olyan szintre sikerült emelni, ahol a kimenetük megközelítőleg úgy néz ki, mint a valós éghajlat: az éghajlati modellekben lévő virtuális bolygón a trópusokon ciklonok alakulnak ki, és a pólus felé mozognak, épp úgy, mint a valódi Földön. Bár az éghajlati modellekben ott vannak például a monszunok, a legapróbb részletekkel – csak éppen a Kelet-Afrikai, a rövid esőzéseket hozó szél iránya még mindig nem derül ki(!)[2]
A felületes hasonlóság a valós Földhöz azonban még nem bizonyítja, hogy a modellek csakugyan a valós éghajlat érvényes ábrázolásai. A szimulációval foglalkozók általánosan elfogadják, hogy az egyszerű modell jobb, mint az összetett. Amint azonban azt néhányan megjegyezték, a megfelelő bonyolultsági szint kiválasztása a rendszer részletes megértésétől függ[3], amivel az éghajlat-modellezők nem rendelkeznek.
3, A klímamodellek nem elég összetettek
Rendkívüli összetettségük ellenére a klímamodellek nem biztos, hogy eléggé összetettek. Egy éghajlati modell rácsnégyzeteinek átmérője akár 50 km is lehet. Az éghajlati rendszer egyes aspektusait ebben a léptékben is ki lehet számítani az alapvető fizikai elvek alapján, és a prominens tudósok szívesen hangoztatják, hogy a klímamodellek az alapvető fizikai elveket követik. Az éghajlati rendszer egyes összetevői esetében azonban a fizikai folyamatok olyan léptékben játszódnak le, amely túl kicsi ahhoz, hogy ilyen módon lehessen kezelni. Például az üvegházhatás atomi léptékben játszódik le; a felhők, a növények és a táj számos jellemzője inkább méterben vagy centiméterben mérhető, mint kilométerben. A Met Office HadCM3 modelljének rácsmérete alapvetően kihagyja az Andok nagy részét, mivel ez a hegység túl keskeny ahhoz, hogy reprezentálni lehessen[4], ami nyilvánvalóan megkérdőjelezi a Dél-Amerika éghajlatára vonatkozó előrejelzéseinek érvényességét. Az éghajlati rendszer számos része esetében ezért csak a rácsnégyzetre vonatkozó átlagos figyelemmel lehet dolgozni. Ez jelentős bizonytalanságokat eredményez, mivel nem lehet tudni, hogy ezek az úgynevezett „paraméterezések” az éghajlat változása során érvényesek maradnak-e. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint, ha megváltoztatjuk a paraméterezések számítási sorrendjét az éghajlati modellben, akkor alapvetően eltérő válaszokat kapunk.[5] Hogy melyik sorrend a helyes, azt csak találgatni lehet.
Ezen kívül számos olyan tényező van, amelyet a tudósok az éghajlatra gyakorolt potenciális hatásként azonosítottak, de amelynek a hatás nagyságát, ha van ilyen, még nem határozták meg. Számos példa van, de hogy csak egyet említsünk, egy 2013-as NASA konferencián hallhattuk, hogy a Napból érkező ultraibolya sugárzás egyes típusainak intenzitása idővel nagyságrendekkel változhat. Az ultraibolya sugárzás befolyásolja a légkör kémiai és ezáltal fizikai működését[6], de hogy ez a változás mit jelent az éghajlatra nézve, ha jelent egyáltalán valamit, az nem világos, és hasonlóan nem tudjuk, hogy mit jelenthet ezeknek az „ismert ismeretleneknek” a sorsa.
Aligha lehet ezek után kétséges, hogy vannak tényezők, melyek ismeretlenek úgy a szakemberek, mint a modellezők számára is.
Ezek a hiányosságok és egyszerűsítések az éghajlati modellekben azt jelentik, hogy nem lehet elfogadni őket az éghajlati rendszer olyan érvényes ábrázolásaként, amely képes megbízható előrejelzéseket adni arra vonatkozóan, hogyan alakul az éghajlat az antropogén CO2-kibocsátás következtében.
4, A klímamodelleket hangolják, azaz meghamisítják őket
Talán a bonyolultság miatt, vagy talán az éghajlati rendszerrel kapcsolatos ismereteink relatív hiánya miatt, de amikor az éghajlati modelleket elkészítik, ritkán adnak reális képet. A virtuális légkör vagy túl sok vagy túl kevés hőenergiát tart vissza. Ez azt eredményezi, hogy a modellezett hőmérséklet eltér a megfigyelt hőmérséklettől.
E probléma megoldása érdekében az éghajlati modelleket „hangolják” – más szóval önkényesen módosítanak néhány paramétert –, hogy a felmelegedési modell hihetőbb legyen[7], [8]. Egy példa erre a felhők befolyásoló hatásának beállítása a modellekben. A felhők az éghajlati rendszer egyik nagy bizonytalansági tényezője, ezért a felhőkhöz kapcsolódó – a modellezők által megállapított – lehetséges befolyásoló tényezők sokszor hihetőek, legalább is nehéz megállapítani hibás voltukat. A bemeneti értékek különböző kombinációi a valóságoshoz hasonló virtuális globális hőmérsékleti rekordot eredményezhetnek, de teljesen eltérő becsléseket adhatnak a jövőbeli felmelegedésről[9]. Hogy melyik az igazi éghajlati jövő, azt ismét csak találgatni lehet, és ezért lehetséges, hogy egyszerűen kiválasztjuk azt, amelyik tetszik nekünk, illetve megfelel prekoncepciónknak.
A kimenet ilyen módon történő hangolásának lehetősége a klímakutatók számára egy „sumákolás-faktort” biztosít, és meglehetősen üressé teszi azokat az állításokat, amelyek szerint a klímamodellek „az alapvető fizikán alapulnak”. Legjobb esetben is „javarészt” a fizikán alapulnak.
Egy másik hamisítási tényező a légköri szennyezőanyagok, az „aeroszolok” hűtő hatása. Megfigyelték, hogy azok az éghajlati modellek, amelyeknek magas a szén-dioxidra való hőmérsékletérzékenysége, az aeroszolok hűtő hatását is a túlbecsülik. Az alacsony érzékenységű modellek becslései alacsonyabbak. Ez azt jelenti, hogy úgy a magas, mint az alacsony érzékenységű modellek képesek reprodukálni a közelmúlt hőmérséklettörténetét, de egyértelmű, hogy a légszennyező anyagokra vonatkozó becsléseket inkább a kért válasz határozza meg, mintsem hogy a megfigyelések, illetve a fizikai törvényszerűségek.
5, A klímamodellek hibás hőmérséklet-adatokból indulnak ki
Bár a klimatológusok képesek a felmelegedés helyes mértékének meghatározására[10], a Föld hőmérsékletét tévesen ítélik meg. Ez talán nem meglepő, mert többek között tévesen számítják ki a Föld felszínére érkező napenergia mennyiségét[11].
A globális felszíni hőmérsékleti adatok és a klímamodellek eredményei nem egyszerűen hőmérsékletként, hanem egy hosszú távú átlagtól való eltérésként (anomáliaként) vannak kifejezve. Ez az ábrázolásmód azonban elrejti azt a fontos tényt, hogy a klímamodellek eredményeiben a tényleges hőmérséklet jelentősen eltér – akár 3°C-kal is[12]. Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindegyik helyes, és a hibás eredmények hatása jelentős, mivel számos fontos éghajlati folyamat a hőmérséklettől függ elsősorban. Az egyik példa a sarki jégsapkákból visszavert hő mennyisége, amely a jégfelülettől függ, ami jelentősen változik, ha a hőmérséklet 3°C-kal változik.
Gyakran érvelnek azzal, hogy az ilyen nehézségek ellenére a klímamodellek még mindig képesek reprodukálni a huszadik századi hőmérséklettörténetet[13].
A legújabb generációs modellek közül azonban sok olyan éghajlati történetet produkál, amely teljesen összeegyeztethetetlen a megfigyelésekkel[14]. Továbbá, mint fentebb említettük, a különböző „fudge factorok” bőséges tárháza miatt a modellek még akkor is félrevezetők lehetnek, ha látszólag jól teljesítenek. Egy számítógépes modell megbízhatóságának igazi próbája az előrejelző képessége, és itt a klímamodellek rosszul teljesítenek, mivel a megfigyelt felszíni hőmérsékletek gyakran az IPCC által előre jelzett és „valószínűnek” tartott hőmérsékleti tartományán kívül esnek. A légkör magasabb szintjeire vonatkozó előrejelzések pedig még rosszabbul teljesítenek.
6, A klímamodellek sok más dolgot is elrontanak
Élet vagy…
Méreg?
A klímamodellek nem csak a felszíni hőmérsékleteket veszik hibásan számításba. Az éghajlati rendszer számos más jellemzőjét is helytelenül szimulálják. Egyes éghajlatkutatók azt állítják, hogy a felszíni hőmérsékletek – modellek általi – téves számítása arra vezethető vissza, hogy a való világban hőenergia kerül az óceánok mélyére, ami – még ha helyes is – azt sugallja, hogy egy fontos éghajlati alrendszert nem sikerült súlyának megfelelően figyelembe venni. A klímamodellek azt jósolják, hogy a sztratoszférának hűlnie kellene, ahogy a felszín melegszik, de valójában az egyetlen megfigyelt lehűlés vulkánkitörések nyomán következett be. Ezen időszakokon kívül a sztratoszféra melegedett. Ugyanilyen rossz a helyzet a troposzférában is, ahol a klímamodellek gyors felmelegedést jósolnak, ami a gyakorlatban nem következett be.
A klímamodellek rosszul jelzik előre a hőmérsékletet, de még inkább megbuknak a csapadék előrejelzésnél. Még az IPCC is csak „szerénynek” minősíti a képességüket, míg mások szerint „használhatatlanok”, megemlítve, hogy előrejelző képességeik még a hosszú távú átlag extrapolálásán alapuló primitív előrejelzésnél is rosszabbak. Mivel a klímamodellek általában valamiféle globális átlagra törekszenek, úgy tűnik, hogy képesek a közelmúlt hőmérsékleti változásait „visszavetíteni”. Ha azonban a kimenetüket részletesebb szinten hasonlítjuk össze, világossá válik, hogy az átlagérték használata számos torzítást és hibát rejt magában. Egyetlen klímamodell sem bizonyult képesnek arra, hogy az éghajlatra vonatkozóan területi szintű előrejelzéseket adjon.
7, A klímamodellek nem ismerik az energiamegmaradás törvényét
Alapvető fizikai elv, hogy egy rendszer energiamérlegének összege nulla, azaz, hogy a rendszer teljes energiájának állandónak kell maradnia. Ha tehát egy éghajlati modell elérte az egyensúlyt, a virtuális Napból a virtuális légkörbe érkező hőnek meg kell egyeznie a kilépő hővel. Azonban a legmodernebb klímamodellek úgy próbálják elérni az egyensúlyi állapotot, hogy a bejövő és kimenő energiamennyiség nem egyenlő. A legtöbb ilyen virtuális világban a rendszerbe érkező hő nagyobb, mint a távozó hő, ami azt jelzi, hogy a hő egy része „elveszik”, és így egy alapvető fizikai alapelv sérül[15]. Ez óriási kétségeket vet fel a klímamodellek előrejelzéseinek érvényességével kapcsolatban.
8, A klímamodellek nem képesek megjósolni a jövőt
A jelen írásunkban említett problémáknak tulajdonképpen meg kellene győzniük az olvasót arról, hogy a számítógépes modellek – legalábbis egyelőre – nem képesek megmondani, milyen lesz az éghajlat a jövőben. Az IPCC ezt részben elismeri, megjegyezve, hogy az éghajlat jövőbeli állapotának előrejelzése a jövő bármely pontján még elméletben sem lehetséges, mivel az éghajlat kaotikus rendszer. Azt javasolják, hogy a hangsúlyt inkább a lehetséges jövőbeli éghajlatok számos variációinak előrejelzésére és a valószínűségek meghatározására kellene helyezni. Az elmúlt két évtized tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy még a klímamodellek által előre jelzett lehetőségek széles skálája sem elég széles, és afelé hajlik, hogy eltúlozza az ember okozta globális felmelegedést, viszont lefelé becsülje a természetes változékonyság hatását.
9, Mindenki tudja, de senki sem mondja ki, hogy a klímamodellek használhatatlanok
A klímamodellek elégtelensége a szakmán belül is jól ismert. De ahogy Leonard Smith, egy neves (mainstream)kutató megjegyezte, a modellek eredményeit mégis úgy adják el a politikai döntéshozóknak, mintha azok alkalmasak lennének a döntések alátámasztására – miközben a szövegben kifejezetten ott van a magától értetődő ellentétes értelmű értelmezhetőség, azaz a sugallt következtetéseknek az ellentéte[16].
Smith elmondta továbbá, hogy egy szakmai csoportok képviselőiből álló csoport visszavonta az éghajlati modelleket támogató közös nyilatkozatát, miután a megfogalmazásában részt vevők megtudták, hogy szisztematikus hibákat anomáliaként állították be[17].
George Box statisztikus híres szavaival élve, minden modell hibás, de néhány hasznos. Ez a klimatológusok által gyakran ismételt mondás kétségtelenül igaz, de inkább felveti a kérdést, hogy pontosan hol is a haszon. A klímakutatóknak nincs más választásuk, mint hogy számítógépes modellekre támaszkodjanak a Föld működésének megértéséhez, így e célból nem csak hasznosak, de valójában nélkülözhetetlenek is. A politika terén való hasznuk azonban korántsem egyértelmű. A politikai döntéshozókat gyakran megtévesztik azzal, hogy a klímamodellek megbízható előrejelzéseket adnak a jövőről. A szakmailag kevésbé jelentős tudósok, akik gyakran felelős pozícióban vannak, a huszadik századi hőmérséklet és a klímamodellek közötti egyezést emlegetik, hogy alátámasszák érveiket.
Hogy ez mennyire félrevezető, csak akkor válik világossá, ha látjuk, hogy az adatokat mennyire áthangolták és meghamisították, és ezek ugyanakkor mennyire nem egyeznek más éghajlati mutatókkal egy vizsgált szűk időszakon kívül.
10, A klímamodellek kárt okoznak
Rájövünk a trükkre?
A klímamodellek előrejelzéseit – számos hibájuk ellenére – a politikusok továbbra is érvényesnek fogadják el. A politikai döntéshozók a klímamodellek eredményeit olyan döntések igazolásaként használják, amelyeknek azonnali és hajmeresztő következményei vannak a fejlődő világra nézve, és csak szükséges rosszként igazolhatók; olyan szerencsétlen, kényszerű lépésekként, amelyek szükségesek, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás még súlyosabb következményeit. Erre példa a 2007-es döntés – miszerint a világ mezőgazdasági termelésének jelentős részét bioüzemanyagokra fordítják, ami széles körű éhezést okozott a szegény országokban – ami az ENSZ egyik szakértője szerint „az emberiség elleni bűntett” volt. A másik az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok döntése, hogy megszünteti a fosszilis tüzelésű erőművek fejlesztésének tengerentúli támogatását, megfosztva ezzel a világ legszegényebbjeinek egy részét az energiához való hozzáféréstől, és arra ítélve őket, hogy nyílt tűzhelyen főzzenek, ami köztudottan széles körben idő előtti elhalálozáshoz vezet.
A Globális Melegedéspolitikai Alapítványról Global Warming Policy Foundation (GWPF):
Az emberek természetesen aggódnak a környezetért, és olyan politikát szeretnének látni, amely megvédi azt, miközben az általános jólét növekszik; olyan politikát, amely nem árt, hanem segít.
A Globális Melegedéspolitikai Alapítvány (GWPF) elkötelezett a gyakorlatias politika keresése mellett. Célunk, hogy pontos kutatások és elemzések révén emeljük tudásunk és megértésünk színvonalát, hogy segítsük az érdeklődő nyilvánosság és a döntéshozók kiegyensúlyozott vitáját. Olyan oktatási platformot kívánunk létrehozni, amelyen közös alapot lehet teremteni, segítve a polarizáció és a pártoskodás leküzdését. Célunk a párbeszéd, a tisztelet és a tudásvágy kultúrájának előmozdítása.
A Globális Melegedéspolitikai Alapítvány kiadványaiban kifejtett nézetek a szerzők, nem pedig a GWPF, annak kurátorai, tudományos tanácsadó testületének tagjai vagy igazgatói álláspontját képviselik.
Az összeállítás forrása:
Ten Things Everyone Should Know About Climate Models (thegwpf.org)
2022 június
Fordította:
Király József
okl. vegyészmérnök
[1] Ezek különböző fogalmak. A Föld rendszeri modellek figyelembe veszik a kölcsönhatásokat az óceán-légkör rendszer és a bioszféra között, míg a globális éghajlati modellek nem.
[2] Hirons L és Turner A (2018). „Az indiai-óceáni átlagos állapotú torzítások hatása az éghajlati modellekben a kelet-afrikai rövid távú esőzésekre”. Journal of Climate, 31(16): 6611–6631.
[3] 3 Chwif L és Paul RJ. A szimulációs modell összetettsége http://www.simul8.com/support/newsletter/chwif.pdf.
[4] Smith L, A felhasználó kényszerített rá: Zökkenőmentes előrejelzések, több körítés és hiteles(nek tűnő) számítások. Elérhető: http://www.eas.gatech.edu/sites/default/files/SmithTalkGT.pdf. Smith megjegyzi, hogy a szimulációban az Andok szárazföldi felszíne akár két kilométerrel is alacsonyabb, mint a valós hegységben.
[5] Donahue A és Caldwell M (2018) A fizikai paraméterezés sorrendjének hatása egy globális légköri modellben. Journal of Advances in Modeling Earth Systems; 10:481-499.
[6] A vita inkább az „extrém ultraibolya sugárzásra” utalt, mint az UV-re önmagában. lásd „Solar variability and terrestrial climate”. NASA Science News, 2013. január 8. http://science.nasa.gov/science-news/science-at-nasa/2013/08jan_sunclimate/.
[7] Mauritsen T, et al. „A globális klímamodell tuningolása. „Journal of Advances inModeling Earth Systems 4.3 (2012).
[8] Voosen P (2016) „Climate scientists open up their black box to scrutiny” (Klímatudósok megnyitják fekete dobozaikat a vizsgálat előtt). Science; 354(6311): 401–402.
[9] Zhao M, et al. ” A modellek éghajlati érzékenységének bizonytalanságai a kumuluszcsapadék mikrofizikájának ábrázolása miatt”. Journal of Climate, 29, 543-560.
[10] Fordító: A globális felmelegedéssel riogatók az átlaghőmérsékletet is módosítják időnként, pillanatnyi érdekeiknek megfelelően.
[11] Az átlagos hiba körülbelül 7 Wm-2, míg a globális felmelegedésért felelősnek beállított energiaegyensúly-hiány mindössze 0,5-1 Wm-2. Lásd Wild M, et al. (2015) „The energy balance over land and oceans: an assessment based on direct observations and CMIP5 climate models” (Az energiamérleg a szárazföld és az óceánok felett: közvetlen megfigyeléseken és CMIP5 éghajlati modelleken alapuló értékelés). Climate Dynamics, 44:3393-3429 A szerzők szerint ez egy régóta fennálló probléma a klímamodellezésben.
[12] Lásd IPPC WGI, AR5 9. fejezet, 9.8. ábra.
[13] Fordító: A klímamodellek nem adnak magyarázatot sem a 20. századi megtorpanásra (hiatus), sem a középkori meleg időszakra, illetve a Dalton-minimumra és a Maunder-minimumra. A Nap tevékenységét, illetve a multidekádos oszcillációt figyelembe vevő modellek mindezeket jól megmagyarázzák.
[14] Z Hausfather et al. (2022) ” Éghajlatszimulációk: a „forró modell” problémájának felismerése „. Nature, május 4
[15] Mauritzen T et al. (2012) „A globális klímamodell tuningolása”. Journal of Advances in Modeling Earth Systems; 4: M00A01.
[16]Smith L, „A megrendelő kényszerített rá: Seamless forecasts, higher hemlines and credible computation (Zökkenőmentes előrejelzések, sok körítéssel és hiteles algebrai számításokkal)”. Elérhető a következő címen: http://www.eas.gatech.edu/sites/default/files/SmithTalkGT.pdf. „Az általunk szolgáltatott, a kívánt célra nem alkalmas információkat úgy értelmezik, mintha azok lennének. A „Plausibile Deniability (ellentétes értelmű értelmezhetőség)”[sic] számomra rossz célnak tűnik.”
[17]A forrás ismét Smith előadása. Legalábbis a támogatás egységes kinyilvánítása nem volt lehetséges, mert a rendszerhibákat anomáliákként állították be”.
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a Reális Zöldek Klub társadalmi szervezet részére juttatott támogatásával 300 Ft értékben. Bankszámlaszámunk: 11702036-20584151 (OTP) A Fővárosi Bíróság végzése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételéről itt található. |
