Lóránt Károly: A klímavallás templomai

Iszonyatos nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy tegye lehetővé a szélerőművek további telepítését. 2016-ban a kormány a hazai természeti táj, általában a természet, ezen belül a madarak védelme érdekében hozott egy olyan törvényt, hogy szélerőműveket csak lakóterületektől 12 kilométer távolságra lehessen telepíteni. Ez gyakorlatilag – nagyon helyesen – megakadályozta, hogy további szélerőműveket építsenek hazánkban. A hazai zöldek azonban kijárták Brüsszelben, hogy az uniós energetikai források kifizetésének egyik feltételéül szabják a szabályozás olyan megváltoztatását (a településektől való távolság lecsökkentését), amely további szélerőművek építését teszi lehetővé.

Az írás tovább olvasható a Magyar Hírlap honlapján.

Közzétevő nincs meggyőződve, hogy a kormány ne tudná racionális indokokokkal elutasítani a brüsszeli követeléseket. Örültünk volna, ha hallunk konkrétumokról, kik és hogyan járták ki Brüsszelben (kinél), hogy megváltoztassák a magyar jogszabályokat, mert különben nem lesznek energetikai forrás kifizetések. Nota bene: Sanda gyanúnk szerint azok a bizonyos energetikai kifizetések is a zöld rögeszméhez vannak hozzárendelve.

Az írást mindevvel együtt elolvasásra érdemesnek tarjuk.

2023. november
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámom: – Király József –
10205000-12199224-00000000 (K&H)
A közleményben kérjük megadni: klímarealista.

 

Print Friendly, PDF & Email
Updated: 2023-11-30 — 11:11