Az ember általában már immunis a klímapánikkeltő gépezet folyamatos terrorbombázásával pszichénk irányába. Tudomásul vesszük, hogy a fényes klímasemleges jövőben 15 kg hús jár nekünk évente, hogy a 15 perces városokat csak különleges engedéllyel, indokolt esetben lehet elhagyni, hogy 3 évenként egyszer jár nekünk repülés.
Az EU Energia, éghajlatváltozás, környezetvédelem bizottsága ez év júliusában hozta nyilvánosságra törvényjavaslatát, mely szerint a személygépkocsikat 2 évenként EU standard műszaki vizsgának kell alávetni, és amelyik jármű ezen nem felelt meg – azt elkobozzák tulajdonosától, és hulladékként ártalmatlanítják. A tervezetről beszámolt az uncutnews.ch. Tilos lesz továbbá az autók exportja az unión kívül. Mindezt természetesen mi magunk akarjuk, és ha mégsem, akkor az EU bizottság atyai gondoskodással megteszi helyettünk a szükséges intézkedéseket. Úgy fogalmaztam, az EU Bizottság nyújtotta be a jogszabály javaslatot, de ne áltassuk magunkat. Mi, magyar állampolgárok a legdemokratikusabb módon bízzuk meg saját hóhérainkat, bólogassanak mindenre az unióban, elvégre azért fizetjük őket. És mindez azt jelenti, a nekünk szánt bitófán egyik esetben nemzetiszínű, a másik esetben vörös, szivárványszínű pántlika lobog.
Természetesen a sajtó is teszi a dolgát, hallgat, mint a sír. Még állampolgár esetleg berzenkedne. Úgy hogy marad a színjáték, amikor az EU parlament elfogadja a jogszabályt a magyar szavazatokkal is, a kormányoldal felhördül, mit megenged magának ez a piszok Brüsszel, a balliberális ellenzék pedig szidja a kormányt. Természetesen sem a politikai osztály, sem a klímapánikból nagyon jól megélő kutatók, tudósok, a sajtómunkások egy pillanatig sem hisznek az általuk kommunikált narratívában, erre többször utaltunk már, kezdve a német atomenergiatermelés lefűrészelésétől a szapora színesek betelepítéséig.
De még edzett pszichénk is meglepődött a BILD híradásának hallatán: A ma (november 30-án) kezdődő, és december 12-ig tartó szokásos éves klímarögeszmés vándorgyűlésen Dubajban Németország több mint 250 fővel képviselteti magát. Ott lesz O. Scholz láthatatlan kancellár 40 fős sleppjével, R. Habeck gazdaságpusztítási és klímaügyi miniszter 47 fővel, A. Baerbock, Németországot lejárató miniszter asszony 60 fővel, S. Lemke, nulla szakmai kompetenciával, de zöld párttagkönyvvel rendelkező környezetvédelmi miniszter, S. Schulze, diplomás politológus és germanisztikus, kvótanő, jelenleg fejlesztési miniszter. De az egyéb minisztériumok is képviseltetik magukat, és ehhez még tekintélyes számú segítő személyzet áll rendelkezésükre a helyszínen.
A magyar delegáció létszámáról nem találtunk adatot. A német jelenlét CDU-számítások szerint több száz tonna plusz CO2-kibocsátást generál, 70 ezres létszámmal számolva – ennyi résztvevőt várnak – ez világviszonylatban 30 ezer t extra CO2-kibocsátást jelent. Feltehető, hogy az elmúlt évi vándor(sáska)gyűléshez hasonlóan itt sem csótány, hernyó és pondró fog az étlapon szerepelni.
Az EU hivatalos tájékoztatása a vándorgyűlésről itt található.
Ismét megvédtük az éghajlatot.
2023. november
Közzéteszi:
Király József
okl. vegyészmérnök
Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |