Nettó Zéró: A megvalósíthatatlan fantazmagória

Illetve csak egy módon lehet megvalósítani: Az emberi lét megszüntetésével. Ha ez globális lenne, azt jelentené, hogy az emberiség az éghajlat megmentésének címén kiirtja önmagát. Ez a teljesen elképzelhetetlen forgatókönyv. Ha ez a kiirtás részleges, akkor az ebben részt nem vevő nemzetek vagy mosolyogva figyelik a klímarögeszmét felvállaló nemzetek haláltusáját, vagy még rá is játszanak egy kicsit: „Jaj, jaj, végveszélyben vagyunk, itt a termo-armageddon, mind megégünk, hacsak nem védjük még erősebben az éghajlatot.” Aztán eszük ágában sincs nemzetgazdaságukat alárendelni az éghajlat megvédésének.

A klímarögeszme helyiértéke egy társadalomban fokmérője továbbá két másik dolognak:

Egyrészt a balekságnak: Öntudatos polgárokat, a 2×2 kiszámolására nem lusta embereket egyszerűen nem lehet csőbe húzni a klímarögeszmével.

Másrészt annak, egy nemzetben milyen mértékű a vezető elit kötődése az elithez nem tartozó néptömegekhez: Fölvállalja-e azok képviseletét, szembemenve a klímarögeszmét erőltető befolyásos külföldi érdekcsoportok elvárásaival, kockáztatva evvel saját politikai bukását. A politikai elithez hasonló módon a kérdéshez való viszonyulás a természettudósok körében jelzi a tudós társadalom erkölcsi állapotát: Ragaszkodok-e a természettudományos igazságokhoz a politika elvárásainak ellenére, vagy a liszenkoi időket felidéző módon a párt által diktált tudományos álláspontot teszem magamévá.
Ebből a szempontból nagyon rossz a helyzet az EU-ban, de ezen belül is vannak különbségek: Pl. a román, szlovák és lengyel politikai pártok elsősorban a nemzet érdekeit nézik, a pártállás csak ezután jön.

Adjuk át ezek után a szót Francis Mentonnak, a Manhattan Contrarian Blog szerkesztőjének.

2021 májusában az IEA (International Energy Agency, Nemzetközi Energiaügynökség) [1] átfogó jelentést tett közzé „Nettó Zéró 2050-ig: Útiterv a globális energiaágazat számára” címmel. A cím és a szöveg egy része alapján az a benyomásunk támadhat, hogy ez csak néhány hasznos „hogyan tovább” tipp a kibocsátás csökkentésére. De nem kell túlságosan mélyen belelapozni a dokumentumba ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy valójában egy újabb őrült követelésről van szó, amely azonnali, kétségbeesett cselekvésre szólít fel a bolygó közelgő pusztulásától való megmentése érdekében – azzal a különbséggel, hogy ezt a dokumentumot lényegében minden nagyobb nyugati kormány közvetlenül finanszírozza.

Az IEA jelentés előszavából:

Döntő pillanathoz közeledünk korunk nagy kihívása, az éghajlati válság kezelését célzó nemzetközi erőfeszítések szempontjából. Egyre nő azoknak az országoknak a száma, amelyek vállalták, hogy az évszázad közepére vagy hamarosan utána elérik a nettó nulla kibocsátást, mégis, továbbra is növekszik az üvegházhatású gázok globális kibocsátása. A retorika és a cselekvés közötti szakadékot meg kell szüntetni, ha esélyt akarunk adni arra, hogy 2050-re elérjük a nettó nullát, és a globális hőmérséklet-emelkedést 1,5 °C-ra korlátozzuk. Ehhez nem kevesebbre van szükség, mint a gazdaságaink alapját képező energiarendszerek teljes átalakítására.

Most, két évvel később, egy komoly csoport átfogó kritikát fogalmazott meg az IEA jelentéséről. A kritikus csoport az Energy Policy Research Foundation, Energiapolitikai Kutatási Alapítvány, amelyet ebben a projektben a Real Clear Foundation (a Real Clear Politics mögött álló emberek) támogatott. Az EPRF 2023 júniusában elkészítette saját jelentését az alábbi címmel:
„Az IEA nettó zéró forgatókönyvének kritikai értékelése, az ESG-nek és az új olaj- és gázmezőkbe történő beruházások leállításának kritikája”. [2] Ez a jelentés 75 oldalas, és érdemes megnézni. A vezető szerző Batt Odgerel; a szerkesztő Rupert Darwall.

Az EPRF-jelentés fő témái nagymértékben összhangban vannak e honlap néhány gyakran ismételt mantrájával:

Tudatlan bürokraták, ezúttal az IEA-tól, egy rendkívül összetett energiaellátási rendszer átalakítását akarják kikényszeríteni, anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne arról, milyen lesz a helyettesítés, hogy működni fog-e, vagy hogy mennyibe fog kerülni.

Egyetlen tényleges kritikám ezzel az EPRF-jelentéssel kapcsolatban az, hogy a szerzők komoly hangnemet ütnek meg, ahelyett, hogy gúnyolódnának és nevetségessé tennék, ami sokkal inkább illene az IEA inkompetens és amatőr erőfeszítéseinek kritikájához.

Az alábbiakban idézek néhány gondolatot az EPRF-jelentésből. A legfontosabb részlet az előszóból:

Az Energiapolitikai Kutatási Alapítvány elemzése meggyőzően bizonyítja, hogy az IEA feltételezései irreálisak, belsőleg ellentmondásosak, és szándékuk ellenére még gyakran alá is támasztják a szénhidrogén üzemanyagtermelés szükségességét.

Az IEA nettó nullára vonatkozó útiterve teljes egészében azon a feltételezésen alapul, hogy a szél- és napenergia árának zuhanása csökkenteni fogja a kőolaj és a földgáz iránti keresletet. [Magyarul: HA olcsóbb lesz (mikor?) a véletlenszerűen rendelkezésre álló és időjárásfüggő módon termelt áram, AKKOR csökkenni fog a kőolaj és a földgáz iránti keresletet.] Ha ez nem áll fenn, az egész ütemterv füstbe megy. Amint azonban a jelentésből kiderül, az IEA saját elemzései ellentmondanak a megújuló energiaforrások gazdasági fölényére vonatkozó feltételezésének.

A valóságban az IEA „nettó nullás útiterve” egy zöld délibáb-kergetés, amely drámaian megnöveli az energiaköltségeket, tönkreteszi a nyugati gazdaságokat és növeli az emberi szenvedést.

Így azok a befektetési menedzserek és bankok, amelyek mások pénzét használják fel ennek a befektetésellenes programnak az előmozdítására, megszegik a nyugdíjasok, befektetők és részvényesek hozamának maximalizálására vonatkozó bizalmi kötelezettségüket.

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ha az IEA-nak igaza lenne abban, hogy „a szél- és napenergia költségeinek zuhanása le fogja törni az olaj és a gáz iránti keresletet”, akkor nyilvánvalóan nem lenne szükség vagy ok a kormány által kikényszerített energetikai átállásra. Ez magától is megtörténne a magánbefektetések révén.

Az EPRF-jelentésből itt olvasható az úgynevezett „energetikai átállás” jelenlegi állása, körülbelül 20 évvel a kormányok energiagazdaság átalakítására irányuló crash-programja után:

A BloombergNEF szerint 2004 és 2022 között világszerte (nominálisan) több mint 6,5 billió (ezer milliárd) dollárt fektettek be az energetikai átmenetbe (az elektromos hálózatokba történő beruházások nélkül), de a nem vízalapú megújuló energiaforrások aránya a teljes globális primerenergia-fogyasztáson belül 2021-ben mindössze 6,7% volt.

Az ábra ehhez:

Figyeljünk a fosszilis energiahordozók arányára.

Úgy tűnik, az IEA azt hiszi, hogy az elektromos járművek meg fogják menteni a világot, mert „nulla a kibocsátásuk”, és a költségeik gyorsan zuhanni fognak. Ezt cáfolandó, íme az EPRF-jelentésből származó grafikon az elektromos autók akkumulátorai fő összetevőinek költségeiről:

Az igazság pedig az elektromos autók „zéró ÜHG-kibocsátását illetően”:

Kína világelső az elektromos autók eladásában és gyártásában, de nagy mennyiségű szenet is fogyaszt. 2020-ban a szén Kína primerenergia-szükségletének 60,6%-át és villamosenergia-termelésének 63,3%-át tette ki, ami azt jelenti, hogy a Kínában termelt villamos energiával működő elektromos járművek közvetve jelentős ÜHG-kibocsátást okoznak.

És végül ott van az az aprócska probléma, hogy az IEA által a nettó nulla átállási forgatókönyvekben feltételezett technológiák egy része még csak tervezőasztalon vagy prototípusként létezik, vagy – ami még gyakoribb – még nem is találták fel:

Az IEA egyik kiemelt jelentése, az „Energy Technology Perspectives 2023” (ETP-2023) elismeri, hogy „a nettó zéró nem érhető el további innováció nélkül”. A jelentés tudtunkra hozza, a nettó zéró kibocsátás forgatókönyv szerint 2050-ben a kibocsátáscsökkentés mintegy 50%-a olyan technológiákból származik, amelyek ma még csak prototípus- vagy demonstrációs szakaszban vannak.

A jelentés sok egyebet is tartalmaz, akinek van rá ideje, kedvére böngészhet benne. Köszönet az EPRF-nek és a Real Clear Foundation-nek, hogy rámutattak a nettó zéró kampánynak a nevetségességére, amely a fosszilis tüzelőanyagok kivezetésére törekszik, mielőtt bárkinek is fogalma lenne arról, hogy mi léphetne a helyükbe.

Hivatkozások

[1] A teljesen megőrült bürokrácia újabb példája a Nemzetközi Energiaügynökség. Az IEA az 1970-es években alakult nyugati nemzetek konzorciumaként, amely az OPEC által azokban az években kiváltott olajársokkok ellensúlyozására szerveződött. Ez elég ésszerűnek tűnt. De az idők folyamán a szervezet funkciója lassan átalakult. Ma az IEA-t méltán nevezhetjük a fosszilis tüzelőanyagok világ energiaellátásából való kiiktatását szorgalmazó központnak. Nem voltak mindig ilyen őrültek. 2008-ban még így fogalmaztak:
„Az OECD-országok egyedül nem tudják a világot a 450 ppm-es pályára állítani, még akkor sem, ha nullára csökkentenék a kibocsátásukat.”
Azaz:
Még ha a világ 36 legnagyobb iparosodott országa el is süllyedne a tengerbe, ez nem igazán tudná csökkenteni a CO2-kibocsátást a jövőben.

[2]  A gúzsbakötés egyik fontos eszköze az ESG, Environmental, Social Government, melynek funkciója nem a környezetvédelem, a szociális szempontok érvényre juttatása (hogyan lehetne szociális a munkahelyek tömeges megszüntetése, az ingatlanhoz jutás megdrágítása, a közlekedés ellehetetlenítése, a mezőgazdaság kriminalizálása?), hanem a nemzetgazdaságok tönkretétele az éghajlat megmentésének ürügyén.

2023. július
Francis Menton itt megjelent írását fordította
Király József
okl. vegyészmérnök