Így manifesztálódik a pánikkeltő klímatudomány

Smith fancsali képpel ül az intézet ebédlőjében. 
„Mi bajod van?” – kérdezi kutatótársa, White.
„Ne is mondd.” – panaszkodik Smith. „Kértem 10.000 dollárt a hóbaglyok tanulmányozására, és nem hagyták jóvá.” 
„Sose búsulj.” – válaszol White. „Segítek rajtad.”
És lőn.
Smith megkapta a (White segítségével) igényelt egymillió dollárt – a klímaváltozás hóbaglyokra gyakorolt hatásának kutatására. 

 

 

 

 

 

 

 

Lemondtam a teljes igazságról, hogy éghajlatváltozásról szóló tanulmányom megjelenhessen 

Írásom most jelent meg a Nature-ben, mert tartottam magamat ahhoz a narratívához, amelyről tudtam, hogy tetszeni fog a szerkesztőknek. A tudománynak nem így kellene működnie.

Ha bármit is olvastunk az idei nyári erdőtüzekről – Kanadától Európán át Hawaiig -, akkor biztosan az volt a benyomásunk, hogy ezek többnyire a klímaváltozás következményei.

 

Az AP így fogalmaz: Az éghajlatváltozás tovább súlyosbítja az erdőtüzeket és a füstöt. A tudósok ezt „új abnormálisnak” nevezik.

A PBS NewsHour ezt írja: A klímaváltozás okozta erdőtüzek egyre gyakoribbak – Spanyolországnak többet kell tennie a felkészülés érdekében, mondják szakértők.

A The New York Times pedig ezt: Hogyan változtatta az éghajlatváltozás a dús vegetációjú Hawaii-t lőporos hordóvá.

A Bloomberg szerint: A hawai tűzeset megmutatja a klímaváltozás csúnya oldalát.

Én klímatudós vagyok. És bár az éghajlatváltozás fontos tényező, amely befolyásolja az erdőtüzeket a világ számos részén, közel sem az egyetlen olyan tényező, amely megérdemli, hogy kizárólagos figyelmet szenteljünk. [1]

Miért összpontosít tehát a sajtó olyan intenzíven az éghajlatváltozásra, mint a kiváltó okra? Talán ugyanazok az okok miatt, melyeket én is elfogadtam az erdőtüzekről szóló tudományos dolgozatomban, hogy az megjelenhessen a Nature-ben, a világ egyik legrangosabb folyóiratában. Beleillik a mai narratívába: a megkívánt történet mesélője jutalmat kap.

A most publikált cikk – „ Az éghajlat felmelegedése erősen megnöveli a napi erdőtüzek kockázatát Kaliforniában ” – kizárólag arra összpontosít, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolta a szélsőséges erdőtüzeket. Tudtam, hogy kutatásom során nem próbálkozhatok az éghajlatváltozáson kívül más kulcsfontosságú szempontok számszerűsítésével, mert ez kevésbé volna pánikkeltő, mint az olyan tekintélyes folyóiratok, mint a Nature és riválisa, a Science filozófiája.

Ez azért fontos, mert a tudósok számára elemi fontosságú, hogy rangos folyóiratokban publikálhassanak. Sok tekintetben ők az akadémiai karrier sikerének záloga. Ezeknek a folyóiratoknak a szerkesztői pedig teljesen világossá tették mind azzal, hogy mit publikálnak és mit utasítanak el, hogy olyan klímadolgozatokat akarnak, amelyek összhangban vannak bizonyos előzetesen jóváhagyott narratívákkal – még akkor is, ha ezek a narratívák a társadalom szélesebb körű tudásának rovására mennek.

A hawaii nyugati Mauiban 2023. augusztus 14-én történt erdőtűz utóhatásai. (Yuki Iwamura, Getty Images)

Őszintén szólva az éghajlattudomány kevésbé foglalkozik a világ bonyolultságának megértésével, hanem inkább egyfajta Kasszandraként szolgál, sürgősen figyelmeztetve a közvéleményt az éghajlatváltozás veszélyeire. [2] Bármennyire érthető is ez a törekvés a figyelmeztetésre, mindez eltorzítja az éghajlattudományi kutatások nagy részét, félretájékoztatja a közvéleményt, és ami a legfontosabb, megnehezíti a gyakorlati megoldások megtalálását.[3]

Miért történik ez?

Azzal kezdődik, hogy a kutató karrierje attól függ, hogy munkáját széles körben idézik, és fontosnak tartják-e. Ez elindítja az ismertség, a finanszírozás, a PhD hallgatói és a posztdoktori minőségi pályázatok önerősítő visszacsatolását.

De mivel a kutatók száma az elmúlt években rohamosan megugrott – az Egyesült Államokban évente közel hatszor több doktori fokozatot szereznek, mint az 1960-as évek elején –, minden eddiginél nehezebbé vált kitűnni a tömegből. Tehát bár mindig is sokat hozott a konyhára a megjelenés az olyan folyóiratokban, mint a Nature és Science, a konkurenciaharc csak élesedett.

Elméletileg a tudományos kutatásnak díjaznia kellene a kíváncsiságot, a szenvtelen objektivitást és az igazság feltárása iránti elkötelezettséget. Ezeket kellene értékelniük a tudományos folyóiratok szerkesztőinek is.

A valóságban azonban a szerkesztők (és a kéziratok értékelésére felkért lektorok) elfogultsága egész szakterületek kollektív teljesítményét befolyásolja. Ők választják ki, mi kerüljön publikálásra a dolgozatok nagy halmazából, és ezzel tágabb értelemben irányítják magát, a kutatást.

A hozzáértő kutatók úgy alakítják ki tanulmányaikat, hogy maximalizálják annak valószínűségét, hogy munkájukat elfogadják. Ezt tudom, mert én is egy vagyok közülük.

Íme, hogyan működik…

Az első dolog, amit az okos klímakutató tud, hogy munkájának támogatnia kell a főáramú narratívát – nevezetesen, hogy az éghajlatváltozás hatásai globálisak, katasztrofálisak, és hogy a kezelés elsődleges módja nem a praktikus alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz, mint pl. erősebb, ellenállóbb infrastruktúra, jobb városrendezési és építési szabályok, több légkondicionálás – vagy erdőtüzek esetén jobb erdőgazdálkodás vagy föld alatti távvezetékek –, hanem olyan politika, mint pl. az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályok.

Így a közelmúltban megjelent Nature tanulmányomban, amelyet hét másik kutatóval együtt írtam, az éghajlatváltozásnak a szélsőséges erdőtüzekre gyakorolt ​​hatására fókuszáltam. Tévedés ne essék: ez a hatás nagyon is valóságos. [1] De vannak más tényezők is, amelyek ugyanilyen fontosak, vagy még fontosabbak lehetnek, mint például a rossz erdőgazdálkodás és az egyre több ember, akik akár véletlenül, akár szándékosan gyújtanak fel erdőket. (Megdöbbentő tény: az Egyesült Államokban az erdőtüzek több mint 80 %-át ember okozza.)

Írásunkban nem foglalkoztunk ezen egyéb nyilvánvalóan releváns tényezők hatásának tanulmányozásával. Tudtam-e, hogy ezek megemlítése reálisabb és hasznosabb elemzést tesz lehetővé? Igen, tudtam. De azt is tudtam, hogy ez rontaná az éghajlatváltozás negatív hatásaira összpontosító narratívát, és így csökkentené annak esélyét, hogy a dolgozat elnyerje a Nature szerkesztőinek és lektorainak tetszését.

Ez a fajta megközelítés, amely irreális módon csakis és kizárólag az éghajlatváltozás hatására fókuszál, a kötelező standard a fontos cikkeknél. Például egy másik, aktuális, jelentős Nature -cikkben a tudósok kiszámították, hogy a klímaváltozásnak a társadalomra gyakorolt ​​két legnagyobb hatása a szélsőséges hőség okozta halálesetek és a mezőgazdasági károk. A szerzők azonban soha nem tesznek említést arról, hogy az éghajlatváltozás nem a domináns mozgatórugója egyik hatásnak sem: a hőség okozta halálozások száma csökken, a terméshozamok pedig annak ellenére növekednek évtizedek óta, hogy az éghajlat változik. Ennek elismerése azt jelentené, hogy a világ bizonyos területeken az éghajlatváltozás ellenére is sikereket ért el – ami a csavaros gondolkodás szerint aláásná a  kibocsátás csökkentésének értelmét.

Ez egy második kimondatlan szabályhoz vezet egy sikeres klíma témájú dolgozat megírásánál. A szerzőknek figyelmen kívül kell hagyniuk – vagy legalábbis le kell becsülniük – azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyek ellensúlyozhatják az éghajlatváltozás hatását. Ha a szélsőséges hőség miatti halálozások száma csökken, a terméshozam pedig nő, akkor magától értetődő, hogy leküzdhetjük a klímaváltozás néhány jelentős negatív hatását. Nem kellene akkor ennek módjait tanulmányoznunk, hogy még több eredményt érhessünk el? Hát hogyne kellene. De észszerű megoldások prezentálása  a problémákra való összpontosítás helyett egyszerűen nem fogja felkelteni a közvélemény vagy a sajtó figyelmét. Emellett sok sztárolt éghajlatkutató hajlamos rosszindulatúnak tekinteni azt a megközelítést, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás technológiáját alkalmazza; szerintük a kibocsátások kezelése a helyes megközelítés. A dörzsölt kutató tehát tudja, hogy tartózkodnia kell a gyakorlati megoldásoktól.

Íme egy harmadik trükk: összpontosítsunk azokra a mutatókra, amelyek a legfeltűnőbb számokat generálják. Tanulmányunk például egy egyszerű, intuitív mérőszámra összpontosíthatott volna, mint például a leégett többlet hektárok száma vagy az erdőtüzek intenzitásának növekedése az éghajlatváltozás miatt. Ehelyett azt az általános gyakorlatot követtük, hogy megvizsgáltuk egy szélsőséges esemény kockázatának változását – esetünkben az erdőtüzek megnövekedett kockázatát, amelyek egyetlen nap alatt több mint 10 000 hektárt égetnek fel.

Ez egy sokkal kevésbé intuitív mérőszám, amelyet nehezebb lefordítani cselekvésre alkalmas információkká. Akkor miért olyan gyakori ez a bonyolultabb és kevésbé hasznos mérőszám? Mert általában nagyobb növekedési tényezőket eredményez, mint más számítások. Azaz: nagyobb számokat kapsz, amelyek igazolják munkád fontosságát, jogos helyét a Nature-ben vagy a Science-ben, és széles körű médiavisszhangot gerjeszt.

Egy másik módja annak, hogy olyan nagy számokat kapjunk, amelyek igazolják a kutatásunk fontosságát – és fölkeltik a szerkesztők, a bírálók és a média figyelmét -, ha mindig számszerűsítjük az éghajlatváltozás nagyságrendjét évszázadokon keresztül, még akkor is, ha ez az időskála irreleváns a vizsgált hatás szempontjából.

Bevett gyakorlat például, hogy a társadalomra gyakorolt hatásokat az ipari forradalom óta bekövetkezett éghajlatváltozás mértékének felhasználásával értékelik, de figyelmen kívül hagyják az ezen idő alatt bekövetkezett technológiai és társadalmi változásokat. Ennek gyakorlati szempontból nincs sok értelme, mivel a népesség eloszlásában, az infrastruktúrában, a viselkedésben, a katasztrófákra való felkészülésben stb. bekövetkezett társadalmi változások sokkal nagyobb hatással voltak az időjárási szélsőségekre való érzékenységünkre, mint maga az éghajlatváltozás az 1800-as évek óta. Ez látható például az időjárási és éghajlati katasztrófák okozta halálesetek számának meredek csökkenésében az elmúlt évszázadban. Hasonlóképpen bevett gyakorlat az ijesztő, hipotetikus jövőbeli felmelegedési forgatókönyvek hatásainak kiszámítása, amelyeket már eleve nehéz elhinni, miközben figyelmen kívül hagyják a technológia és az ellenállóképesség lehetséges változásait, amelyek csökkentenék a negatív hatást. Ezek a forgatókönyvek mindig jó címlapokat eredményeznek.

Egy sokkal hasznosabb elemzés a közelmúltból származó éghajlati változásokra összpontosítana, amelyeket az élő emberek ténylegesen megtapasztaltak, majd előre jelezné a belátható jövőt – a következő néhány évtizedet -, miközben figyelembe veszi a technológia és az ellenállóképesség változásait.

A közelmúltban megjelent Nature tanulmányom esetében ez azt jelentené, hogy az éghajlatváltozás hatásait az erdőgazdálkodási gyakorlatok következő néhány évtizedben várható reformjaival együtt kell figyelembe venni. Valójában jelenlegi kutatásaink azt mutatják, hogy az erdőgazdálkodási gyakorlatok ezen változásai teljesen semlegesíthetik az éghajlatváltozás erdőtüzekre gyakorolt káros hatásait.

A tudományos folyóiratok – amelyeket egykor az igazság aranystandardjának tekintettek – megadták magukat szerkesztőik és recenzenseik klímapánikkeltő torzításának. (Astrid Riecken, Getty Images)

Ez a gyakorlatiasabb elemzés azonban nem ajánlott, mivel a hatások rövidebb idő alatt bekövetkező változásainak vizsgálata és más releváns tényezők figyelembevétele csökkenti az éghajlatváltozás hatásának számított nagyságát, és így megkérdőjelezheti a törekvést az üvegházhatású gázok kibocsátásának minden áron való csökkentésére. Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy megtagadom-e a saját dolgozatomat. Nem. Éppen ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy elősegíti az éghajlatváltozás hatásának megértését a mindennapi erdőtüzekre. Csak arról van szó, hogy a kutatás hozzáigazítása egy kiemelkedő folyóirat elvárásaihoz kevésbé hasznos, mintha erre nem került volna sor.

A kérdésre, hogy a kritikáim ellenére miért követtem a sémát, a válasz egyszerű: azt akartam, hogy a tanulmány a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapja. Amikor 2020-ban elkezdtem foglalkozni a témával, kezdő adjunktus voltam, akinek maximalizálnia kellett a sikeres karrier kilátásait. Amikor korábban megpróbáltam eltérni a sémától, a rangos folyóiratok szerkesztői kapásból elutasították írásaimat, és be kellett érnem kevésbé tekintélyes orgánumokkal.

Másképpen fogalmazva, feláldoztam legértékesebb tudásommal való hozzájárulásomat a közjóhoz annak érdekében, hogy a kutatási eredményeim összeegyeztethetők legyenek az általam megcélzott folyóiratok szerkesztőinek és bírálóinak klímapánikkeltő [eredeti szövegben: confirmation bias, megerősítési torzítás] torzításával.

Több mint egy éve otthagytam az egyetemet, részben azért, mert úgy éreztem, hogy a tudósokra nehezedő nyomás miatt a kutatások túl nagy része torzult. Most, mint egy nonprofit magánközpont, a The Breakthrough Institute tagja, sokkal kevesebb nyomást érzek arra, hogy kutatásaimat prominens folyóirat-szerkesztők és a terület többi részének preferenciáihoz igazítsam.

Ez azt jelenti, hogy el kell végezni az erdőtüzekkel kapcsolatos kutatás azon változatát, amely véleményem szerint sokkal több gyakorlati értéket ad hozzá a valós döntésekhez: az éghajlatváltozás hatásainak tanulmányozása a releváns időkeretekben és más fontos változások összefüggésében, mint például az emberek által okozott tüzek száma és az erdőgazdálkodás hatásai. Lehet, hogy a kutatás nem ugyanazt az egyszerű riogató történetet és a kívánt címsorokat generálja, de hasznosabb lesz az éghajlatváltozási stratégiák kidolgozásában.

De a klímakutatóknak nem kellene száműzniük magukat az egyetemekről, hogy kutatásaik leghasznosabb verzióit publikálják. Olyan paradigmaváltásra van szükség a tudományos életben és az elit médiában, amely sokkal szélesebb körű párbeszédet tesz lehetővé a társadalom éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességéről.

A médiának például nem szabadna készpénznek venni ezeket a pánikkeltő tanulmányokat. Ehelyett avval kellene foglalkoznia, mi maradt ki belőlük. A neves folyóiratok szerkesztőinek túl kell lépniük azon az egyoldalú narratíván, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szorgalmazza. És maguknak a kutatóknak is szembe kell szállniuk végre a szerkesztőkkel, vagy más helyeket kell keresniük a publikáláshoz.

Ami igazán számít, az nem a folyóiratok idézettsége, a média kattintásai vagy az akadémikusok karrierstátusza – hanem olyan kutatások, amelyek valóban segítik a társadalmat.

Itt végződik Patrick T. Brown cikke, amely a The Freepress honlapon jelent meg.

Közzétevő nem tudja, sírjon-e egyik szemével, és nevessen a másikkal, vagy nevessen mindkettővel, de az egyikkel kínjában. 

Mindenképp elismerésre méltó, hogy a szerző fölvállalta tanulmánya pánikkeltő irányba történő eltorzításának történetét. Itt közreadott írása bepillantást enged abba a boszorkánykonyhába, amelyben a tudomány születik. 

Azonban határozottan ellent kell mondanunk tézisének, mely szerint az éghajlatváltozás bármiféle hatással is lenne az erdőtüzekre. Patrick T. Brown maga is állítja, hogy az Egyesült Államokban az erdőtüzek több mint 80 %-át ember okozza. Ennek fényében értelmetlen az éghajlatváltozás tűzesetekre gyakorolt hatását kutatni. 

I. Honlapunkon foglalkoztunk a 2019-es ausztráliai bozóttüzekkel. Távirati stílusban idézzük csak fel több mint három évvel ezelőtti megállapításainkat. 

„Az őslakosok emberemlékezet óta leégették a mezőket, ha azt akarták, hogy újra kizöldüljenek…
Az irányított leégetésről (prescribed burning) évek óta folyik a vita. A környezetvédők ellenzik, a tűzvédelmi szakemberek helyeslik. Utóbbiak bírálják a kormányt, hogy hagyja magát a környezetvédőktől befolyásolni, és így elhanyagolja a sok millió hektár bozótos terület védelmét. Szerintük pont az aljnövényzet irányított leégetésének megakadályozása és korlátozása vezetett a nagyobb tüzek keletkezéséhez…
Az évi átlagos 54 ezer tűzesetnek több mint 50 %-ában a szándékos gyújtogatás a tűz oka. Más hatóságok évi 62 ezer tűzesetet számolnak, ami azt jelenti, hogy évente 31.000 szándékos gyújtogatással kell számolnunk. Ebben a számban nincsenek benne az emberi mulasztás miatt véletlenül keletkezett tüzek, amelyek az esetek 35 %-át teszik ki. Ilyen esetek pl. a grillezés, láncfűrész szikrája, stb. És ez mai, 2019-20-as viszonyainkra vetítve azt jelenti, hogy napi 85 gyújtogatással kell számolnunk.

Az erdőgazdálkodás már 30-40 éve figyelmeztet: Az erdők alján annyi száraz szervesanyag gyűlt össze, hogy ez előbb-utóbb katasztrófához vezet, minden klímaváltozástól függetlenül. Ami tüzet ma látunk, az 20 éve kezdődött átvitt értelemben. Túl keveset törődtek a megelőzéssel, az erdőgazdálkodással, a száraz biomassza probléma kezelésével. Ausztráliában kifejlesztették annak a technikáját, hogy ezt a száraz biomasszát a levegőből leégetik. Ilyenkor ez 10-20 cm magas lánggal szépen leégett, anélkül, hogy nagyobb kárt okozott volna. Pontosan így csinálták ezt korábban az aboriginek is. Ezt Nyugat-Ausztráliában végre is hajtották minden évben 300.00 ha területen. Ausztrália többi részén azonban ezt bűnös módon elhanyagolták. Ehelyett vég nélküli vitákat folytattak biodiverzitásról, környezetvédelemről, füstképződésről. De cselekedni nem cselekedtek…
A tűzoltók pontosan tudják, hogy a száraz biomasszát a hideg időszakban kellett volna kontrollált módon leégetni. Ezt azonban az agyonszabályozott, túlbürokratizált, mindent a környezetvédelemnek alárendelő ausztrál gyakorlat megakadályozta. Ennek a rendszernek speciális neve is van Ausztráliában: „green tape”. amit zöld bürokráciával lehet lefordítani.”

II. A P. Brown és munkatársai által vizsgált kaliforniai tüzek okai között az emberi hanyagság / szándékos gyújtogatás mellett szintén ott van a zöldbalos ideológia. Erről 2020. szeptemberében írtunk, amiből ugyancsak idézünk néhány sort.

„Az U.S. Forest Service becslése szerint ha-onként 2000 t üzemanyagnak megfelelő száraz fa van a veszélyeztetett területeken. Idő kérdése volt csak, mikor lobbannak ezek lángra. És itt most másodlagos, hogy a tüzet villámcsapás vagy emberi mulasztás okozta.
Ugyanezeknek az erdőgazdálkodási szakembereknek konkrét javaslataik is vannak, melyeknek évek óta igyekeznek hangot adni: A tűzveszélyt a faállomány ritkításával és az ellenőrzött leégetéssel lehet csökkenteni. Szükséges volna továbbá az erdőterületek közt folyosókat hagyni egy esetleges tűz továbbterjedésének megakadályozására…
A tűz okai között kell megneveznünk a nagy, a tűzzel szemben ellenálló fák kitermelését, valamint az indiánok által alkalmazott ellenőrzött leégetés megszüntetését. Csakúgy, mint Ausztráliában, a zöldbalos ideológia nem akar beleavatkozni az ökológiai egyensúlyba. Márpedig a száraz fa eltávolítása a szemükben az ember beleavatkozását jelentené az ökológiai egyensúlyba.
Nem elhanyagolható tényező, hogy a korábbi sűrűség ha-onként 60-100 fa volt, amit a profitérdekek miatt 500-800 db-ra emeltek föl. A sűrűbb faállomány elősegítette a szúbogár okozta károkozást is. Az illetékes hatóságok most terveket készítenek a faállomány ritkítására, illetve az ellenőrzött leégetés alkalmazására.”

III. A hawai tűzvész végső értékeléshez még túlságosan közel van hozzánk az időben, azt azonban máris tisztán lehet látni, hogy a tragédiát emberi mulasztások sorozata, súlyos hanyagság, nemtörődömség okozta. Úgy a helyi (demokrata) politikai irányítás, mint a világsajtó természetesen a klímaváltozás nevű bűnbakot kürtölte világgá. 

Az általunk vizsgált tűzesetek közös jellemzői:

Azokat

  • emberi mulasztások, nemtörődömség, hanyagság, illetve a
  • a józan gondolkodást megerőszakoló, zöldbalos ideológiához történő ragaszkodás,
  • az erdőgazdálkodás alapvető szabályainak felrúgása,
  • profitéhség

okozta.

A levegő CO2-tartalma ppm nagyságrendű növekedésének, tized-, illetve századfokokban mérhető átlaghőmérséklet-emelkedésnek nincs ráhatása az erdőtüzekre.

Természetesen változhat a klíma, de mindez az esetek nagy többségében teljesen független az emberi tevékenységtől.

Ember okozta klímaváltozásról, illetve ennek kihatásáról az erdőtüzekre akkor beszélhetünk, ha egy régiót teleépítenek szélturbinákkal, amelyek fékezik a csapadékdús felhők mozgását az uralkodó szélirányba, és ez máshol csapadékhiányt okoz, mint ahogy ez Magyarországot is érinti. Lásd: Mennyivel tartozunk? Avagy ki tartozik kinek és miért? – Klímarealista (klimarealista.hu) utolsó fotó.

Patrick Brown írása végén tájékoztatja az olvasót, hogy búcsút mondott egyetemi pályafutásának, és egy alapítványnál dolgozik tovább klímakutatóként, ahol kevesebb nyomás nehezedik rá, kevesebbek az elvárások a kutatási eredményeket illetően. Mindez lehetővé tette számára a félfordulatos „coming out”-ot, azaz hogy nyilvánosan beismerje, elhallgatta az igazságot, hogy cikke megjelenhessen.

Mi innen Magyarországról úgy látjuk, SEMMI garancia nincs arra, hogy egy filantróp szervezetek által fenntartott alapítványi kutatóhelynek ne legyenek elvárásai a kutatási eredményeket illetően. Csak ott esetleg mások a prioritások, mint az egyetemi berkekben. Mindevvel együtt vitathatatlan értékei vannak az írásnak, avval, hogy bepillantást enged abba a boszorkánykonyhába, ahol a „tudomány” készül. Az eredeti cikkhez eddig tekintélyes számú (650) hozzászólást fűztek.

[1] Abszolút bizonyítatlan, hogy a levegő CO2-tartalmának néhány ppm-es változása, illetve az átlaghőmérséklet néhány tizedfokos emelkedése ráhatással lenne az erdőtüzekre. Erről részletesebben a keretes részben írunk.

[2] Inkább anti-Kasszandra. Kasszandra helyesen jósolt, de senki nem hitt neki. A mai „éghajlattudomány” hamisan jövendöl, és a világ többsége vevő rá.

[3] Brown érthetőnek minősíti a tudományos lapok szerkesztőinek, valamint a teljes főáramú sajtó képviselőinek viselkedését a pánikkeltő klímanarratíva elfogadásában egyeduralkodó ideológiaként. Nem, első ránézésre ez teljesen illogikus. Csak akkor válik ez a viselkedés érthetővé, ha olyan erőket feltételezünk a háttérben, amelyeknek kifejezetten romboló céljaik vannak a klímarögeszme gerjesztésével.

Patrick T. Brown bejegyzéséhez Fuggerth Endre is fűzött megjegyzéseket,

Link tudomány

címen.

Frissítés 2023.09.22.:

Dr. Magdalena Skipper, a Nature főszerkesztője, éles hangon bírálta  Patrick T. Brownt, a Johns Hopkins Egyetem oktatóját, a földrajz- és klímatudományok doktorát. „Rossz kutatási gyakorlatot, rendkívül felelőtlen” viselkedést vetett szemére. Szerinte Brown kijelentései rossz kutatási gyakorlatról tanúskodnak, és nincsenek összhangban a folyóirat számára felállított követelményekkel.”

Ennek a cikk visszavonása is lehet a következménye.

Dr. Judith Curry nemrég megjegyezte: „Ne kritizáld nyilvánosan az intézmény fontos embereit, például a folyóirat szerkesztőit vagy az IPCC-t. Különben rád száll a klímagépezet haragja. Semmi köze a tényleges tudományhoz.”

Patrick T. Brown egy hosszabb twitter (X) bejegyzésben reagált Skipper vádjaira, azokat nonszensznek nevezve lényegében megismételte állításait.

2023. szeptember

A forrás alapján közzéteszi
Király József
okl. vegyészmérnök

Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a
részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben.
Bankszámlaszámom: – Király József –
10205000-12199224-00000000 (K&H)
A közleményben kérjük megadni: klímarealista.