Körülbelül 40 éve találkozunk nap mint nap evvel a fogalommal, hogy klímaváltozás, pontosabban szólva ember okozta klímaváltozás. A pánikkeltés már szinte mindennapossá vált, a pánikkeltő gépezet professzionális módon, óriási költségvetéssel dolgozik, maga mellett tudhatja úgy a politika szereplőit, a médiaszakembereket, mint a természettudósok némi előnyökért sokmindenre képes részét. Az átlagembernek így nem sok esélye marad, elhiszi, vagy ha nem is hiszi, de beletörődik: Mi, a nyugati világban élő emberek vagyunk felelősek az elmúlt 150 év néhány tizedfokos hőmérséklet-emelkedéséért, és hogy ezt megállítsuk, illetve, hogy egy, az egész bolygót érintő valamiféle nagyobb katasztrófát elkerüljünk, tönkre kell tennünk gazdaságunkat, le kell mondanunk az elmúlt 250 év műszaki vívmányainak használatáról, bele kell törődnünk egy kőkorszaki-feudális világrend bevezetésébe, ahol természetesen lesznek egyenlőbbek, akiknek minden jár, amiről a köznép csak ábrándozni fog. Hangsúlyozzuk, mégha globális éghajlatváltozásról is beszélnek ennek a három csoportnak a képviselői, a pánikkeltés nem globális. Csak mintegy 35 országra korlátozódik: Az EU tagállamokra, a nem EU-tag nyugat-európai országokra, az USA-ra és Kanadára, továbbá Ausztráliára, Új-Zélandra. A világ többi része – mégha verbálisan el is fogadja az ’emberokozta átlaghőmérséklet-emelkedés doktrínáját, cselekedetei viszont pontosan azt mutatják: nem veszik komolyan a hisztériát. Még örülnek is neki, hogy a nyugati államok ilyen ostobák, ez ugyanis óriási gazdasági előnyöket jelent nekik. A nagy múltú és gigantikus németországi BASF a napokban jelentette be, hogy az energiaárak miatt búcsút mond Németországnak és Kínába vándorol. A BASF-nek egyedül Ludwigshafenben akkora az áramfelhasználása, mint Dániáé. Mindezt szélturbinákkal, napelemekkel nem lehet fenntartani, úgy hogy a cég – miután véglegessé válik a német atomenergia-termelés lefűrészelése – megkezdte termelésének áttelepítését. A fejlődő országok ugyancsak örülnek minden dollárnak, amit a nyugati világtól kapnak az éghajlat megmentésére. Hogy aztán hol landolnak ezek a pénzek, az teljesen más kérdés. Érdekes módon a nyugati világban nincs egy józan hang sem, amely rámutatna: Látva az ázsiai országok rohamtempójú fejlődését, teljesen mindegy a bolygónak, hogy a nyugati világ fölszámolja-e önmagát. A CO2-koncentrációk nélkülünk is növekednek.
Honlapunk bejegyzései ugyan rendre bizonyítják, alaptalan a klímahisztéria, nem várhatjuk el azonban, hogy olvasóink észben tartsák a csaknem 200 bejegyzést. Ezért időről időre helyt adunk dolgozatoknak, melyek nem tartalmaznak új ismereteket az éghajlatváltozásról, de jó összefoglalását adják a kérdéskörnek.
Ezt tesszük ma is Prof. Dr. Horst-Joachim Lüdecke tanulmányának közlésével. A tanulmány német nyelven itt jelent meg.
Előszó
A politikában, a közvéleményben és a médiában ma nemcsak jelentős tudatlanság uralkodik a klímával kapcsolatban, hanem – néhány újságírói kivételtől eltekintve – mindenekelőtt begyöpösödött előítéletek. A nagy, főáramú médiák az állami támogatások [1] és az általánosan a baloldal felé elkötelezett újságírói magatartás miatt már nem tudósítanak tárgyilagosan. Vakon követik a jelenleg uralkodó éghajlati totalitarizmust, minden kritikai vizsgálódás nélkül. Ez 15 évvel ezelőttig másképp volt, amikor például a FAZ még semlegesen, kritikusan tudósított [2]. A közvélemény által joggal elvárt korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatást jelenleg csak a szabad média nyújtja a klíma témájában, de sajnos nagyon hullámzó minőségben. Ezen kívül információforrásként a klíma szakirodalom és az IPCC értékelő jelentései maradnak [3]. Mindezek szabadon hozzáférhetők, de hatalmas terjedelmük és technikai bonyolultságuk miatt csak a szakértők számára hasznosak.
Az alábbi összeállítás ezt a problémát igyekszik megoldani azáltal, hogy az aktuális éghajlatkutatási eredményeket tömörített és közérthető formában mutatja be. Ehhez felhasználja az IPCC által a szakirodalomból összeállított értékelő jelentéseket („Assessment Reports“, a továbbiakban IPCC-AR) és a lektorált szakirodalmi tanulmányokat. Az összetett és sokrétű éghajlati témát 12 önálló fejezetre osztjuk fel. A hivatkozásokat az olvasó saját ellenőrzési lehetőségének és további szakmai tájékozódás céljából adjuk meg.
Az összeállítás célja az éghajlat témájának tömör és érthető bemutatása.
1. IPCC – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
Az IPCC az ENSZ politikai szervezete, amelyben világszerte számos éghajlatkutató dolgozik. Alapító küldetése az volt és ma is az, hogy tudományosan bizonyítsa a jelenlegi globális felmelegedés, az úgynevezett „éghajlatváltozás” antropogén (ember okozta) eredetének hipotézisét [4]. Ez a megbízatás már sérti minden modern természettudomány alapját, nevezetesen az eredményeket illetően nyitott, prekoncepció nélküli tudományos munka követelményét, így ez a prekoncepció már eleve megkülönbözteti az IPCC jelentéseit a valódi tudományos, semleges kutatásoktól. Az IPCC adatbázisában vannak mégis egyedülálló, értékes adatok és publikációk, de ezeket az IPCC AR-okban célirányosan, szelektálva kivonatolják és foglalják össze. Mindez angol nyelven történik. Az IPCC-AR-ban azonban sem az „éghajlati vészhelyzet” kifejezésnek definiálása, sem annak az eredeti hipotézisnek a szigorú tudományos bizonyítása nem található meg, hogy az antropogén CO2 jelentősen növeli a globális átlaghőmérsékletet.
Az IPCC AR-jei mellett léteznek az IPCC összefoglalói is a politikai döntéshozók számára [5]. Ezekben a – nem tudományos – összefoglalókban az érintett kormányok, sőt néha még magánszervezetek (a „nemkormányzati szervezetek”, röviden NGO-k) is írnak, ahol – ahogyan az várható volt – egyszerűen kihagyják az IPCC AR-ok azon tartalmait, amelyek kétségbe vonják vagy veszélyeztethetik az eredeti hipotézist, miszerint az ember okozta CO2-kibocsátás az átlaghőmérséklet emelkedésének fő oka. Az IPCC éves jelentéseinek egyes megállapításait tehát egyszerűen eltitkolják. Ez a kihagyás leértékeli az összefoglalókat mint megbízható információforrást.
Az IPCC jelentéseiben nem szerepel sem az „éghajlati vészhelyzet” kifejezés, sem az ember okozta CO2 okozta éghajlati károk tudományos bizonyítása.
2. Mi is az éghajlat?
Az éghajlatot a tudomány az időjárás legalább 30 éves helyi átlagaként határozza meg [6]. Minden, ami ennél rövidebb ideig tart, időjárásnak számít (1. ábra). Sajnos az éghajlat és az időjárás összekeverése a médiában és a politikában mindennapossá vált.
1. ábra: Időjárási példa, kép forrása NASA
Íme két példa: A 2007-es „Kyrill” hurrikán és a 2022-es németországi árvíz kapcsán is mindenütt éghajlati jelenségekről, klímaváltozásról és éghajlati vészhelyzetről lehetett olvasni és hallani. Ez tévedés volt. Az elmúlt 30 évben nem tombolt rendszeresen olyan erős hurrikán Németország felett, mint a „Kyrill”, és az Ahr-völgyet sem sújtotta rendszeresen olyan árvíz az elmúlt 30 évben, hogy házsorok és utak pusztultak volna el. Egyedi időjárási jelenségekről, egyedi szélsőséges időjárási eseményekről volt szó (erről bővebben lásd lentebb, külön fejezetben). De ezeknek a viharoknak semmi közük nem volt az éghajlat fogalmához.
Az egyes szélsőséges időjárási jelenségek és az éghajlat fogalmának azonnali összekapcsolása vagy összekeverése kétes és rendkívül tudománytalan, de sajnos ez mindig megtörténik.
Egy másik, a médiában és a politikában rendszeresen helytelenül használt kifejezés a „globális éghajlat” vagy „világklíma”. Nincs olyan globális éghajlat, amely meghatározható vagy mérhető lenne, mint valós jelenség a világunkban! A Földön különböző éghajlatok léteznek, nevezetesen a két sarki éghajlati övezet, a mérsékelt éghajlati övezet, a szubtrópusi és a trópusi éghajlati övezet. Ezeknek az éghajlati övezeteknek nemcsak az elmúlt 30 évben, hanem évezredek óta eltérőek az időjárási átlagértékei. Hogy nyersen fogalmazzak: Az Egyenlítőnél az elmúlt 1000 évben nem esett hó a tengerszinten, az Északi-sarkon pedig az elmúlt 1000 évben nem volt +38 Celsius-fokos napi maximum-hőmérséklet. Nincs olyan, hogy „világklíma”, mint természeti jelenség! Az úgynevezett világklíma vagy globális klíma egy tisztán matematikai érték, egy statisztikai átlag.
Az ilyen statisztikai átlagok használhatatlanok az éghajlati laikusok számára, beleértve a politikusokat is, mert ezek az értékek csak tisztán matematikai értékeket írnak le, amelyek a természetben ebben a formában szinte soha nem fordulnak elő. Íme egy példa: A szaharai Atar város időjárási diagramja szerint ott márciusban a nappali átlaghőmérséklet 34 Celsius-fok, az éjszakai pedig 16 Celsius-fok. Atarban tehát márciusban átlagosan 25 fokos a hőmérséklet. Ezt a számított átlagot azonban szinte soha nem lehet a helyszínen megtapasztalni. Mert vagy fent van a nap, és akkor ott sokkal melegebb van, mégpedig átlagosan 34 fok. Vagy a nap már lenyugodott, akkor pedig sokkal hidegebb van, átlagosan csak 16 fok. Tehát a tisztán számított 25 fokos átlagot márciusban aligha fogjuk tapasztalni Atarban.
Ha megnézzük a ténylegesen mért és megfigyelt hőmérsékleteket a jelenben, akkor néha nagy különbségek vannak. Míg az északi féltekén az elmúlt évtizedekben folyamatosan melegebb lett, addig az Antarktisz hőmérséklete szinte ellentétes viselkedést mutat [7]. Marad tehát a mondanivaló: Globális éghajlat mint valódi természeti jelenség nem létezik. Ez a kifejezés csupán egy elvont matematikai mennyiség.
Végezetül tisztázni kell ezen a ponton egy másik tévhitet, amellyel szinte naponta találkozunk. A médiában és a politikában azt sugallják, hogy az „éghajlat” egy eleve statikus és rögzített mennyiség, amelyet csak az ember és az ember által termelt CO2 változtathat meg. Ez az elképzelés hamis. Az éghajlat az elmúlt évezredek vagy évmilliók során gyakran módosult és „változott” rendkívüli mértékben. Ez újra és újra megtörtént, különösen olyan időszakokban, amikor még nem is létezett ember vagy ember által előállított CO2 a Földön.
Már ezen a ponton megbukik az IPCC vagy az úgynevezett „klímaváltozásról” szóló nyilvános vita. A médiában vagy a politikai vitában szinte minden hozzászólásban csak az iparosodás kezdetétől, azaz a kb. 1850-től kezdődő számadatokat említik. Tudományos szempontból ez nonszensz, mert 1850 előtt kétségtelenül más időjárás és más éghajlat volt, és mert az 1850 előtti időjárásról és éghajlatról nagyon sokat tudunk. Ezért egyszerűen tisztességtelen minden olyan tudományos eredményt negligálni, amely az 1850 előtti időszakra vonatkozóan rendelkezésre áll – és ezekből nagyon sok van. Az emberi történelemre átültetve ez a megközelítés azt jelentené, hogy nem akarunk semmit sem tudni a Julius Caesar vezette Római Birodalomról, Luther Márton reformátorról vagy Napóleon francia császárról, mert ezek az emberek mind 1850 előtt cselekedtek és dolgoztak. Már ez is mutatja, hogy mennyire értelmetlen az éghajlati vitát egy bizonyos kezdőév utáni időszakra korlátozni.
Ezen a ponton csak két példát kell megemlíteni, amelyek a korábbi éghajlat szélsőséges változékonyságát bizonyítják. A kb. 130 000 évvel ezelőtti Eemian meleg időszak alatt a víziló (hippopotamus amphibius) a Rajna és a Temze folyóinál széles körben elterjedt volt, amint azt csontleletek bizonyítják [8]. Mivel a vízilovak csak az egész évben meleg és fagymentes régiókban élnek, tehát ma már csak a trópusokon és szubtrópusokon fordulnak elő, biztos, hogy a Rajnán és a Temzén akkoriban lényegesen melegebb volt, mint ma, nevezetesen trópusi meleg [9].
Ezzel szemben általánosan ismert, hogy az utolsó jégkorszak csúcspontján, mintegy 20 000 évvel ezelőtt egész Skandináviát és a teljes Balti-tengert hatalmas gleccserek borították. A mi szélességi körünkön tehát akkoriban lényegesen hidegebb volt, mint ma.
Ezt követően – és bizonyíthatóan az ember döntő befolyása, az iparosodás és az ember által termelt CO2 előtt – jelentősen melegebb lett, így a gleccserek elolvadtak. Ennek a természetes felmelegedésnek, amelynek semmi köze az ember által kibocsátott CO2-höz, az lett az eredménye, amit ma látunk: a Balti-tenger egy nyílt tenger, nem maradt gleccser. Skandinávia pedig szabadon van, nem pedig egy hatalmas gleccser alá van temetve. Az éghajlat változékonyságáról és alakulásáról további részleteket „Az éghajlat a múltból a jelenbe röviden” című 3. fejezetben olvashatunk.
| Az egyes időjárási események, beleértve az egyes szélsőséges időjárási eseményeket is, nem jelentenek „éghajlatváltozást”. Az éghajlat az évezredek során mindig is változott. Az éghajlat velejárója, hogy időben változik. |
3. A múltból a jelenbe – az éghajlatváltozás rövid áttekintése
A jégkorszakok [10] / meleg korszakok hőmérsékletei és a légkör CO2-tartalma az elmúlt 500 millió év során a 2. ábrán erős ingadozásokat [11] mutatnak, de nincs szoros egyezés (korreláció).
2. ábra: A Föld hőmérséklete (fekete) és a légkör CO2-tartalma (zöld) 550 millió évre visszamenőleg. Eredeti kutatási adatok alapján készült ábra.
A 2. ábrán látható két görbe ilyen rendkívül hosszú időszakok után bizonytalanságokkal terhelt. Meg kell jegyezni, hogy a meleg időszakok és jégkorszakok egyformán szokásosak voltak a Földön. Időszakuk hossza körülbelül 150 millió év volt.
A hozzánk közelebbi utolsó jégkorszak – nem összetévesztendő a 2. ábrán látható jégkorszakokkal – körülbelül 125 000 évvel ezelőtt kezdődött és körülbelül 10 000 évvel ezelőtt ért véget (3. ábra). Az Antarktiszon végzett jégmagelemzésekből nyert hőmérsékleti adatok szerint az ottani hőmérséklet az utolsó jégkorszak mélypontján 9 °C-kal volt alacsonyabb a mai értékeknél. A skandináv gleccserek Észak-Németországig terjedtek. Ezt a hőmérsékleti minimumot követően a mai meleg időszaki hőmérsékletünket mindössze 12 000 év alatt érték el. Jelenleg egy sokkal rövidebb idő alatt kialakult interglaciális (jégkorszakok közötti) időszakban élünk. Egyébként a 3. ábrán látható egyes jégkorszakok utáni hőmérséklet-emelkedések gyorsasága még mindig rejtély a tudomány számára, míg maguknak a jégkorszakoknak az okai, a Milankovics-ciklusok már jó ideje ismertek. [12]. A 3. ábrán két jelenség különösen figyelemre méltó: a jégkorszakok mindig sokkal hosszabbak voltak, mint a rövid meleg időszakok, azaz az elmúlt 500 000 évben átlagosan sokkal hidegebb volt, mint ma. A 3. ábrán látható hőmérsékleti görbe alakulása pedig arra utal, hogy nagy valószínűséggel viszonylag hamarosan újabb jégkorszakba süllyedünk.
3. ábra: Az antarktiszi hőmérséklet (kék) és a levegő CO2-értéke (zöld) az orosz Vosztok állomás jégmagelemzéseiből 400 000 év alatt (1k = 1000 év) az eredeti publikáció számadatai alapján.
A 3. ábrán az antarktiszi hőmérséklet (kék) ~12 °C-os ingadozása együtt jár a légköri CO2-szint (zöld) ~100 ppm (ppm = parts per million) nagyságrendű ingadozásával. Így a légköri CO2 1 ppm-es növekedése 0,12 °C-os antarktiszi óceánmelegedéssel van korrelációban. Ezt az összefüggést a 6. fejezetben vesszük újra elő. A CO2-görbe egyébként 800-1000 évvel elmarad a hőmérsékleti görbétől [13] (a 3. ábra időbeli felbontásában már nem látható). A CO2-koncentráció tehát követi az óceánok hőmérsékletét, nem pedig fordítva! A melegebb vízből kipárolog a CO2, a hidegebb víz megköti azt.
Az emberiség szerencséjére az elmúlt 9000 évet az éves középhőmérséklet viszonylag kis ingadozásai jellemzik [14], itt az északi féltekén nagyjából +/- 1°C-os tartományban. (4. ábra).
4. ábra: Az északi félteke középhőmérsékletei az elmúlt 11 000 évben. A középkori éghajlati optimum (MWP) idején a hőmérséklet a mai hőmérsékletnek felelt meg, a római optimum (RO) valamivel melegebb volt, a holocén két optimuma (kb. 4500 és kb. 7000 évvel a mai előtt) pedig még lényegesen melegebb. A hőmérsékletet főként jégmagelemzésekből határozták meg. A kép forrása: H. Kehl, korábban TU Berlin.
[Közzétevő megjegyzése: Érthetetlen, miért fogadják el még realista tudósok is, hogy ezer évvel ezelőtt csak fél fokkal magasabb volt a hőmérséklet az északi féltekén. Korábbi írásunkban hivatkozunk brit Climate Research Unit (CRU) alapítójának, Hubert H. Lamb-nek megállapításaira, melyek szerint Grönland hőmérséklete 2-4 fokkal volt magasabb a mainál. Mások 1,5 fokkal becsülik magasabbra az ezer évvel ezelőtti hőmérsékletet. Mindezeket a megállapításokat a klímahisztéria előtt tették a kutatók, így azokat inkább el lehet fogadni objektívnek, mint a maiakat. Mindezek alapján az alábbi ábra jobban megfelel a valóságnak, mint a fenti 4. ábra.]
És mielőtt még valakinek eszébe jutna avval érvelni, hogy a fölmelegedés Grönlandra vagy esetleg az északi féltekére terjedhetett csak ki, beillesztjük az alábbi ábrát:
Globális fölmelegedés ezer évvel ezelőtt. Ábra forrása: science-skeptical.de, 2009. A honlap jelenleg nem elérhető.
Ez valóban globális fölmelegedés volt, mindenképp néhány fokos, nem pedig tizedfokos nagyságrendben, az atmoszféra CO2-tartalmától függetlenül, és mindenféle katasztrofális következmények nélkül.]
Ennek az időszaknak kiemelkedő meleg időszakai voltak az Atlanti-óceán 8000-6000 évvel ezelőtti és 3500-4500 évvel ezelőtti éghajlati optimumai, később a 2000 évvel ezelőtti római meleg időszak, majd a középkori meleg időszak az 1000 körüli tetőzéssel, végül a jelenlegi meleg időszakunk, amely 1850 körül kezdődött, és az összes említett meleg időszak közül a leggyengébb. Időközben mindezen meleg időszakokról számtalan tanulmányban bebizonyosodott, hogy világszerte elterjedtek, ami még helyreigazító újságcikkekre is okot adott a tartósan hamis állítások miatt, miszerint csak helyi jelenségekről volt szó [15]. A meleg időszakokat hideg időszakok követték, az utolsó és leghidegebb a „kis jégkorszak” néven ismert. Ez ~1400-tól 1850-ig tartott [16], holland festők világhírű korabeli téli festményeiken szemléletesen örökítették meg számunkra [17].
[Közzétevő: A szerző itt egy időszaknak veszi a klimatológusok által két külön periódusnak tekintett Maunder-minimumot, 17. század második fele, 1-3 fokkal a mai átlaghőmérséklet alatt és Dalton-minimumot, 18. század vége, 19. század eleje, 1-2 fokkal a mai átlaghőmérséklet alatt.]
Az antropogén CO2 okozta veszélyes globális felmelegedéstől való jelenlegi félelmek fényében hangsúlyozni kell, hogy az emberiség számára mindig csak a meleg időszakok voltak kedvezőek, és a kulturális fejlődésre is kimagasló hatással voltak. A hideg éghajlatot viszont mindig terméskiesések, járványok és népvándorlások jellemezték. Természetesen ez csak a mérsékelt éghajlatú területekre igaz, a trópusi fejlett civilizációk esetében (pl. aztékok, mayák) nem a hőmérséklet, hanem általában a csapadékmennyiség volt a fő probléma.
A múltban nemcsak a hőmérséklet volt gyakran magasabb, hanem a változások is gyorsabbak voltak, mint manapság. Az a többször hallott állítás, hogy minden korábbi felmelegedés lassabb volt, hamis [18]. Még az újabb időkben is a közép-angol CET 1687-től 1737-ig terjedő hőmérséklet adatsorozat, amely már 1659-ben elkezdődött, 50 év alatt (lineáris regresszióban) kb. 1,9 °C-os hőmérséklet-növekedést mutat. Az 1850-től napjainkig tartó időszakban a legerősebb 50 éves növekedés mindössze 1,3 °C volt [19].
| A korábbi időkben a hőmérséklet gyakran volt magasabb, mint napjainkban, és a változások sokszor gyorsabbak is voltak. Az emberiség számára a meleg éghajlat mindig kedvező volt, a hideg éghajlat a mi szélességi köreinkben mindig terméskiesést, járványokat és népvándorlásokat eredményezett. |
4. Gleccserek
A grönlandi gleccserek és különösen a küszöbünkön lévő alpesi gleccserek jelenlegi olvadását a közvélemény a veszélyes éghajlatváltozás előjelének tekinti. Ez a nézet téves, mert az Alpok olvadó gleccsernyelveiben folyamatosan bukkannak fel fák maradványai, amelyek pontos kormeghatározásai és leletmagasságai bizonyítják, hogy az elmúlt 9000 év több mint 2/3-ában az alpesi gleccserek kisebbek voltak, és a hőmérséklet is magasabb volt, mint ma [20] (Lásd az 5. ábrát, amely a nyári hőmérsékleteket, az erdőhatárokat, a gleccserek kiterjedését és azok visszahúzódási időszakát mutatja az Alpokban 11000 évvel ezelőttig). Az erdők olyan magasságokban nőttek, amelyeket ma is gleccserek borítanak, mégpedig emberi beavatkozás nélkül [21], [22].
Globális szempontból a sarkoktól távol eső gleccserek az Alpokban, a Himalájában, a Kaukázusban, Észak-Európában és Új-Zélandon az összes földi gleccsertömegnek csak mintegy 2 %-át teszik ki. 90 % a Déli-sark – Antarktisz – hatalmas területein található, végül 8 % Grönlandon – az Északi-sarkvidéken. A grönlandi gleccser jelenleg visszahúzódik, de már 10 000-7000 évvel ezelőtt is kisebb volt a mainál [23]. Az Antarktiszon ezzel szemben szinte az ellenkezője a helyzet. Itt a tengeri jég növekszik, a szárazföldi hőmérséklet pedig enyhén csökken [7].
5. ábra: Alpesi gleccserek, fahatárok és nyári hőmérsékletek. Kép forrása: Prof. Gernot Patzelt „Klimazeugen von der Eiszeit bis zur Gegenwart” (2019) című könyve.
5. Szélsőséges időjárás 1950 óta
Az IPCC 2013-as IPCC-AR5 című kiadványának 2.6. fejezetében az IPCC bemutatta az eddigi messze legátfogóbb, több millió egyedi mérésen alapuló szélsőséges időjárási tanulmányt [24]. A tanulmány az 1950-től kezdődő időszakot öleli fel az eddigi legerősebb CO2-növekedéssel, elemzi az összes szélsőséges időjárási típust, így a trópusi ciklonokat, aszályokat, árvizeket, jégesőt és zivatarokat. Eredmény: Az IPCC nem talál jelentős növekedést a szélsőséges események gyakoriságában vagy súlyosságában! Az AR5 összefoglalója józanul megállapítja: „A szélsőséges időjárási jelenségek más éghajlati változókkal összefüggő változásaira a 20. század közepe óta csak korlátozott bizonyítékok állnak rendelkezésre (There is limited evidence of changes in extremes associated with other climate variables since the mid-20th century„.)
Egyes esetekben a szuggerált félelemnek pont az ellenkezője is igaz, például az ausztrál partoknál a ciklonok esetében, amelyek száma 1970 óta jelentősen csökkent [25]. A meteorológiai szakirodalom megerősíti az IPCC ezen állításait [26].
A 8 évvel fiatalabb AR6 nem változtatta meg jelentősen az AR5 fő állítását; végül is csak 8 évnyi időjárási adatot adtak hozzá. Az AR6 kissé megnövekedett hőmérsékleti szélsőségeket állapított meg, és most a további szélsőségekre a nem kötelező érvényű „valószínű” kifejezést részesítette előnyben. Van ebben valami? Igen is, meg nem is: kétségtelen, hogy a veszélyeztetett területeken az egyre sűrűbb települések miatt bekövetkező szélsőséges időjárási károk valóságosak. Ennek azonban semmi köze az éghajlatváltozáshoz. A talajfelszín leszigetelés (pl. betonozással, aszfaltozással) és a vízfolyások csatornázása azonban a talaj kiszáradásához, illetve a csapadékvizek hirtelen megnövekedéséhez vezet egy-egy esőzés után. És mivel az aszályok és árvizek intenzitása az éghajlati paraméterek része, az AR6 jövőre vonatkozó feltételezései nem teljesen légből kapottak. Ezek azonban a modern ember környezetébe történő beavatkozásának következményei, amelyeknek semmi közük a levegőben lévő antropogén CO2-höz.
| A szélsőséges időjárás okozta károk növekedése az egyre sűrűbb települések miatt a veszélyeztetett területeken vitathatatlan valóság. A szélsőséges időjárás növekedése a közelmúltbeli éghajlatváltozás miatt viszont egy mítosz. |
Ehhez lásd még: Mennyivel tartozunk? Avagy ki tartozik kinek és miért? 3-7 fejezetek.
6. Hőmérséklet és antropogén CO2
A jégkorszak végétől 1850-ig (az iparosodás kezdetéig) a levegő CO2-koncentrációja csak viszonylag kis ingadozásokat mutatott egy 280 ppm körüli átlagérték körül [27].
[Közzétevő: A 280 ppm koncentráció mellett pont annyi bizonyíték szól, mint a 300-400 ppm tartomány bármelyik értéke mellett. Ennek igazolására beillesztünk egy 1880-as ábrát,
A kép forrása: Hygienische Untersuchungen über Luft, Boden und Wasser insbesondere auf ihre Beziehungen zu den epidemischen Krankheiten: Die LUFT (German Edition): Fodor, Joseph: 9783742815064: Amazon.com: Books Kiadás éve 1881, magyar, ill. német nyelven, reprint kiadás 2016, Amazon books.
– majd az 1897-ben kiadott Pallas Nagy Lexikon vonatkozó bejegyzését. 
És hogy lássunk egy 20. századi adatot is:
Az 1932-es Knaur Konversations-Lexikon szerint a levegő CO2-tartalma akár a 0,06 %-ot (600 ppm)-et is eléri.
Innentől fogva minden, a 280 ppm-es értékből kiinduló számítás csak egy nagyon gyönge spekuláció, amellyel semmilyen körülmények között nem szabadna a gazdaságot romboló intézkedéseket megalapozni. Az alábbi sorokat ezért gyakorlatilag el lehet felejteni, azokat csupáncsak a cikk teljes szövegéhez történő ragaszkodás miatt hagyjuk benne.]
Ezt követően a koncentráció 140 ppm-gyel emelkedett a jelenlegi 420 ppm-es szintre. A 4. ábra azt mutatja, hogy a hőmérséklet ingadozása a mi szélességi körünkön 9000 év alatt csak alig több mint ± 1 °C-kal tért el az átlagtól. A 3. fejezetből kiderült, hogy az óceánok hőmérsékletének 0,12 °C-os változása ~1 ppm CO2-koncentráció változást okoz. ± 1 °C hőmérséklet-változás tehát ±8 ppm CO2-változásnak felel meg. Az 1850-től napjainkig tartó 140 ppm = 420 – 280 ppm CO2-növekedés (lásd a 6. ábrát) esetében az óceánok hőmérsékletének változása tehát túlságosan kicsi. A CO2-növekedés oka valójában az iparosodás következtében bekövetkezett szénégetés volt [28].
De vajon ez a CO2-növekedés is korrelál a globális átlaghőmérséklet emelkedésével? A kérdés megválaszolásához a közelmúltbeli felmelegedés három időszakra osztható [29], [30] (6. ábra): Az 1850 és 1975 közötti időszakban csak a CO2 emelkedésének durva trendje illik bele. A 6. ábrán jól látható hőmérsékleti ciklusok nem illeszkednek. Eszerint a CO2 még mindig lehet az ok, de vannak döntő további hatások, amelyeket még mindig nem értünk. Csak 1975-től körülbelül 2000-ig van jó korreláció a hőmérséklet és a CO2 között. Ennek megfelelően a CO2 lehet az oka a globális hőmérséklet-emelkedésnek ebben a 25 évben.
6. ábra: CO2 (zöld) és a globális átlaghőmérséklet (kék) 1850-től 2000-ig [30]. Szaggatott fekete: lineáris regressziós vonalak.
| Az iparosodás 1850 körüli kezdetétől napjainkig nincs jó korreláció a globális átlaghőmérséklet és a CO2 között. A hipotézisek korlátozására vonatkozó Ockam-elv [32] kötelező tudományos kritériuma szerint tehát a természetes éghajlati ingadozások a közelmúltbeli éghajlat felmelegedésének fő okai. |
7. Az antropogén CO2 felmelegítő és egyéb hatásai
Ez a fejezet kizárólag az antropogén CO2 további felmelegítő hatásával foglalkozik, nem pedig a közkeletűen „üvegházhatásnak” nevezett hatással. Ez utóbbi esetben a légkörben lévő összes infravörös elnyelő „üvegházhatású gáz” – erősségük sorrendjében először a vízgőz, majd a CO2, CH4, N2O, CFC-k, … – kb. 15 °C-ra emeli a globális átlaghőmérsékletet, és így teszi számunkra egyáltalán lakhatóvá a Földet. Ennek illusztrálására gondoljunk egy autóra, amely a napon parkol, csukott ablakokkal. Felmelegszik, mert a meleg levegő nem tud elszökni. A Földön viszont a földről érkező hősugárzás az, amit az „üvegházhatású gázok” megakadályoznak abban, hogy a világűrbe távozzon.
Az antropogén CO2 által kiváltott és a további légköri hatások által tovább erősített vagy gyengített felmelegedési hatás még mindig nem átlátható a tudomány számára. Ennek eredményeképpen sem a tudományos szakirodalom, sem az IPCC éves jelentései nem nyújtanak tudományosan megbízható információt az antropogén CO2 által okozott légköri felmelegedés mértékéről. Egyes szakirodalmi tanulmányokban az antropogén CO2 spektrális hatásától teljesen eltérő hatásokat is felelősnek tartanak a közelmúltbeli éghajlat felmelegedésért, mint fő okot [33], [34].
Ezzel szemben a levegőben megnövekedett CO2-nek egy teljesen más és igen üdvözlendő hatása a növények, különösen az élelmiszernövények (C3 növények) növekedésének elősegítése [35]. A műholdfelvételek már most azt mutatják, hogy a sivatagok szegélyei kizöldülnek a megnövekedett „CO2-légtrágyázás” következtében [36]. Azt azonban aligha tudják, hogy a növényeknek szükségük van a légkör minimális CO2-tartalmára [37]: 50-100 ppm alatt éhen halnának, és velük együtt mi, emberek is! 280 ppm-nél nem voltunk nagyon messze a mai élet kihalásától. A 420 ppm-re való emelkedés megnyugtató és üdvözlendő, legalábbis ebből a szempontból.
| Az antropogén CO2 által kiváltott felmelegedés mértéke, a további légköri hatások pontos mechanizmusai még mindig nem átláthatóak a tudomány számára. A légköri CO2 növekedése viszont egyértelműen jó hatással van a növények növekedésére, beleértve legtöbb kultúrnövényünket is. |
8. Mit mond az IPCC az antropogén CO2-ről?
Amint az már a 7. fejezetből is kiderült, az IPCC csak becsült számadatokat tud adni az antropogén CO2 okozta globális hőmérséklet-emelkedésről, amelyek statisztikailag nem igazoltak. A kulcsváltozó itt az „egyensúlyi klímaérzékenység” (ECS), amely azt mutatja meg, hogy hány °C-kal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet hosszú távon, ha a légköri CO2 bármely értékhez képest megduplázódik – amitől 280 ppm-ről kiindulva még messze vagyunk. A „minden érték” azt jelenti, hogy az antropogén CO2 hőmérsékleti hatása logaritmikusan hat, vagy grafikusabban fogalmazva, minden egyes újonnan hozzáadott CO2-molekula kisebb felmelegedést okoz, mint az elődje [38] (telítődési hatás).
Az IPCC önkényesen kiválasztott szakirodalmi tanulmányokból veszi az ECS-becsléseit, így még a kérdéses is aligha meglepő – az AR5-ben (2013) 1,5 és 4,5 °C közötti tartományt ad meg (3. faktor), az AR6-ban (2021) az alsó határt [39] 2,5 °C-ra emeli, a felső határt pedig 4 °C-ra csökkenti. Az AR6 7. fejezete hemzseg az egyéb értékektől, például a 2 és 5 °C közötti értékektől, és nehéz követni ezt a zűrzavart. Ezek a becslések, amelyek többnyire éghajlati modelleken alapulnak, a jövőbeli antropogén CO2-kibocsátásra vonatkozó forgatókönyveket is tartalmaznak. Kritikusan meg kell jegyezni, hogy az IPCC kibocsátási forgatókönyvei az ECS felső határán – amelyeket a média előszeretettel idéz – irreálisak. Ezek azt feltételezik, hogy több CO2 fog kibocsátásra kerülni, mint amennyit a Föld összes fosszilis készlete képes előállítani [40]. Továbbá a szakirodalomban található tanulmányok alacsonyabb ECS-határértékeket [34] említenek, egészen 0,6 °C-ig, és a szakirodalomban megadott éghajlati érzékenységek arányosan csökkennek, minél közelebb vannak az időben a tanulmányok (7. ábra) [41]. Mindezt azonban az IPCC éves jelentésében indoklás nélkül figyelmen kívül hagyják.
7. ábra: A CO2 klímaszenzitivitásáról (ECS) készült tanulmányok végkövetkeztetése a tanulmány keletkezési idejének függvényében. Minél újabbak a tanulmányok, annál kisebb a klímaszenzitivitás.
Hogy világosan megismételjük: A klímatudomány nem ismeri még az éghajlati érzékenység statisztikailag validált határait sem, így felmerül a drasztikus CO2-kibocsátást csökkentő intézkedések tényleges indokoltságának kérdése. Az ECS jobb megismerésére irányuló közvetlen mérések vagy akár kísérletek kivitelezhetetlenek. A működő mechanizmusok összetettsége és a légkör, a szárazföld, az óceán és a krioszféra még mindig meg nem értett kölcsönhatásai a mai napig leküzdhetetlen akadályokat támasztanak.
| A klímatudomány még az éghajlati érzékenység statisztikailag validált határait sem ismeri. A rendkívül drága és gazdaságilag káros CO2-csökkentéseket ezért arányossági vizsgálatnak kell alávetni. |
9. Mennyivel emelkedhet még a CO2 a légkörben?
A média arról számol be, hogy az emberiség a jövőben tovább növeli a légkör CO2-tartalmát. Ez tévedés. De haladjunk lépésről lépésre: Az óceánok körülbelül 40-szer több CO2-t tartalmaznak, mint a levegő. Az óceánok, a bioszféra és a légkör között mindig is természetes egyensúlyban volt a CO2 cseréje, így az óceánok hőmérsékletének viszonylag kis mértékű változása mellett az elmúlt 10 000 évben, az iparosodás kezdete előtt a levegő CO2-tartalma nagyjából állandó, 280 ppm körül maradt. Ezt az egyensúlyi állapotot az antropogén CO2-kibocsátás lassan eltolta, és a levegő CO2-szintje egyre magasabb lett, és ma már 420 ppm körül van.
Ennek eredményeként a levegő CO2-parciális nyomása [42] tovább emelkedett, de az óceáné állandó maradt, mivel viszonylag nagy mennyiségű CO2-t tartalmaz. Ma már olyan nagy a parciális nyomáskülönbség, hogy az óceán már a CO2-kibocsátás 25%-át elnyeli, a növények növekedése szintén 25%-át, és csak a fele jut el a légkörbe [43] (1850-ben még az összes antropogén eredetű CO2-t a légkör nyelte el, lásd a 8. ábrát).
8. ábra: A globális CO2-ciklus forrásai és elnyelői egykor (balra) és ma (jobbra).
A közkeletű és a médiában elterjedt félelmekkel ellentétben a levegő CO2-tartalma hosszú távon akkor is állandó marad, ha az antropogén CO2-kibocsátás nem növekszik tovább, azaz állandó marad (csak a CO2-kibocsátás növekedése képes még mindig leküzdeni a levegő és az óceán közötti egyre nagyobb CO2-parciális nyomáskülönbséget). Ekkor az óceán és a növények növekedése fogja elnyelni az összes antropogén CO2-kibocsátást, mint egyedüli elnyelők. Ez az állapot az óceánban zajló meszesedési folyamatok miatt fennmarad – az Alpok és a Himalája például nagyrészt egykor a tengerből kiemelkedett mészkőhegység. Az itt leírtak a CO2-körforgás nagy tehetetlensége miatt nagyon hosszú távon játszódnak le; a CO2-kibocsátás változásai csak évtizedek múlva válnak egyértelműen érzékelhetővé a légkör CO2-tartalmában. Egyébként: az emberiség részesedése a légkör CO2-tartalmából és az óceán CO2-tartalmából jelenleg [44] kb. 2%.
A gyakorlatban azonban a szén-, olaj- és gáztartalékok korlátozott volta miatt irreális az emberi CO2-kibocsátás folyamatos növelése. A CO2-ciklus modellek szerint a levegő CO2-növekedésének vége valahol ~600 ppm és ~1000 ppm között várható; a bizonytalanságot itt az emberiség ismeretlen jövőbeli CO2-kibocsátási magatartása jelenti. 1 °C-os ECS esetén 600 ppm-nél a globális átlaghőmérséklet 0,4 °C-kal, ECS = 2 °C-nál 1,3 °C-kal lenne magasabb. Egyébként a Föld történetében a levegő CO2-tartalma általában magasabb volt 800 ppm-nél, a korai földtörténeti maximum még ~7000 ppm is volt (lásd 2. ábra). Ennek ellenére az „éghajlati összeomlás” soha nem következett be, ezt a mi létezésünk bizonyítja.
| Ahhoz, hogy a levegő CO2-tartalma tovább növekedjen, az emberiség CO2-kibocsátását is folyamatosan növelni kellene. A fosszilis nyersanyagok végessége ezt belátható időn belül lehetetlenné teszi, így a kb. 600 és 1000 ppm közötti maximális értéket elvileg nem lehet túllépni. |
[Közzétevő: A 280 ppm ipari forradalom előtti CO2-koncentrációt megkérdőjelező 19. századi adatok eleve borítanak minden pánikkeltő számítást a CO2 jövőbeni koncentrációjának következtében.]
10. Klímamodellek
Az éghajlati modellek fejlett meteorológiai modellek. Ez utóbbiak csak körülbelül 12 napig képesek előrejelezni az időjárást. Ennek oka a modellek elkerülhetetlen parciális differenciálegyenletei [45], amelyek megoldásai hosszú távon a kezdeti feltételek legkisebb változásaira is reagálnak, és végül az eredmények káoszában végződnek. A modellmegoldások numerikusan csak hossz- és időintervallumokkal lehetségesek, amelyek változásai alapvetően ismét új modelleket jelentenek, amelyek egymás között felismerhetetlenségig eltérhetnek eredményeikben. Mesterséges segédeszközök nélkül az éghajlati modellek még mindig nem is reprodukálják helyesen az éghajlati múltat, ezért nem hitelesíthetők. További döntő gyengeségük, hogy csak az 1850 körüli iparosodással kezdődnek. Ez azt jelenti, hogy az ezt megelőző természetes éghajlati hatásokat – amelyek nem tűntek el hirtelen 1850-től – azért nem veszik figyelembe, mert az ismét csak borítaná a CO2-koncentrációk káros hatásának elméletét.
| Amíg az 1850 előtti természetes éghajlati ingadozások nem rekonstruálhatók az éghajlati modellekkel, addig nem várható a modellek megbízhatósága az azt követő évekre vonatkozóan sem. |
Még a legmodernebb klímamodelleket is olyan nagyfokú bizonytalanság jellemzi a közelmúltbeli klímaváltozás reprodukálásában, hogy gyakorlati szempontból értéktelenek [46]. A 2021-es fizikai Nobel-díjat három kutató kapta a kaotikus és látszólag véletlenszerű jelenségek vizsgálatáért. A Svéd Akadémia szerint „a három tudós megalapozta a Föld éghajlatáról és annak az emberiségre gyakorolt hatásáról szóló ismereteinket”. A valóságban azonban jelenleg nem létezik egyetlen, gyakorlati próbát kiállt, használható és működő klímamodell sem. Alfred Nobel egyébként konkrét hasznot várt a Nobel-díjra érdemes felfedezésektől. Anélkül, hogy csökkenteni akarnánk a három díjazott érdemeit, a 2021-es díj valószínűleg politikai döntés következménye volt – nem az első ilyen eset a Nobel-díjak történetében.
[Közzétevő: A világ nem ismer beteljesedett pánikkeltő klíma-előrejelzéseket. Eddig az összes ilyen előrejelzés hibásnak és hamisnak bizonyult. Bejegyzéseink ebben a témában:
Újévi kvízjátékunk billenőpontokról, ökológiai lábnyomokról (megoldásokkal frissítve) és
Klímaprognózisok öt évtizeden át = baklövések, melléfogások, alaptalan pánikkeltés öt évtizeden át]
Nota bene: ugyancsak totális melléfogásnak bizonyult minden, jövőre vonatkozó riogatások ősatyja, a Római Klub 1972-es jelentése. A nyersanyagok és energiahordozók jövőbeni elfogyásának időpontjai kivétel nélkül tévesnek bizonyultak.
11. Az IPCC hiányosságai
Mint már hangsúlyoztuk, a jelen összeállítás szándékosan az IPCC AR-okra épül, bár ezekben jelentős hiányosságok vannak. Szerencsére az itt ismertetett klíma-tények az IPCC hiányosságok ellenére tények maradnak, sőt csak kiemelik a hivatalos narratíva hamisságát. Kezdve a „politikai döntéshozóknak szóló összefoglalókkal”, az IPCC-AR szövegeket csak a felelős műszaki szakértők sűríthetik össze, de a politikusok vagy akár a nem tudományos érdekeket képviselő nem kormányzati szervezetek nem. Továbbá, az IPCC alapító megbízatásán (az antropogén éghajlatváltozás hipotézisének tudományos bizonyítása) kívül eső vagy annak ellentmondó kutatási eredményeket nem szabadna az IPCC-jelentés anyagokban megkurtítani vagy akár teljesen figyelmen kívül hagyni.
Ennek ellenére az IPCC mégis ezt teszi, például a Nap és az óceáni ciklusok éghajlati hatásaival kapcsolatban, amelyek ma már a szakirodalomban számtalan szaktanulmányban elfogadott kutatási témák [47]. Ez az IPCC-tiltás jelen sorok szerzőjét is érinti. Egyik éghajlati tanulmányát az AR6 más klímakutatók hasonló eredményeivel együtt idézi [48], de rögtön utána az IPCC minden bizonyíték nélkül azt írja: „De egy ilyen NAO-válasz a szoláris tényezők hatásra továbbra is rendkívül bizonytalan és ellentmondásos…”, és ezzel még a munkát áttekintő szakértőket is lejáratja [49]. A legutóbbi AR6 méginkább ellentmondásossá válik, amennyiben még Gerald Bond amerikai tudósnak a természetes éghajlati ciklusokról szóló úttörő és általánosan elismert munkáját sem hajlandó tudomásul venni, annak ellenére, hogy ez az egyik leggyakrabban idézett éghajlati tanulmány [50].
Ugyanilyen önkényesen az IPCC figyelmen kívül hagyja a korábbi nagy meleg időszakokat, és ehelyett konokul erőlteti a jelenkori „szuperfelmelegedést”, amelyről tudományosan már régóta bebizonyosodott, hogy hamis. Az IPCC szerint az elmúlt 2000 év hőmérséklete szinte állandó volt – a római, a középkori meleg időszak és a kis jégkorszakok nélkül -, és csak a 20. században ugrott meg meredeken. Ez a hőmérsékleti görbe egy fordított hokiütőhöz hasonlít, ezért „hokiütő-görbének” nevezik, és ellentmond minden tudományosan bizonyított múltbeli hőmérsékletnek [51], különösen a gleccserek fejlődésének (lásd az 5. ábrát). Az abszurd „hokiütő” és a hozzá való ragaszkodás nem tesz jót az IPCC-nek, és árt az elfogadottságának. Szintén önkényesek az IPCC AR-ben a valószínűségekre vonatkozóan gyakran használt jelzők, mint például very likely, likely, medium confidence, azaz nagyon valószínű, valószínű, megbízhatósága közepes szintű, stb. Lege artis* statisztikai alátámasztás nélkül ezek teljesen értéktelenek. Végezetül, mint már említettük, az IPCC éghajlati modelljei nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül az 1850 előtti természetes éghajlati változásokat.
*Lege artis: a tudomány állása és a technika szabályai szerint.
| Az egyes tanulmányokban helyenként megtapasztalható magas színvonal ellenére az IPCC még mindig mérföldekre van a semleges, tudományosan kifogástalan éghajlati jelentéstételtől. |
12. A Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet – PIK fogadatlan prókátorai
A PIK elismert kutatási tevékenysége mellett [52] szemérmetlen lobbitevékenységet folytat a társadalmi átalakulásért [53], melynek rémképe, egy kőkorszaki-feudális falanszter társadalom, már feltűnik a horizonton. A polgárokat nem kellően megalapozott, szinte mindig csak a jövőre vonatkozó éghajlati hipotézisekkel riogatja, mint például a tengerszint gyorsuló emelkedése, éghajlati billenőpontok, a Golf-áramlat megszűnése, stb. – a média erőteljes támogatásával. Ezek az ijesztgetések közül egyik sem található meg az IPCC-AR-ben! A bértollnok tudósok által írt klímapánikkeltő tanulmányokat – nem csak a PIK tanulmányait – rendszeresen cáfolják más szakértői tanulmányok. Akit érdekel a kérdéskör – márpedig a politikai döntéshozónak kötelessége lenne a tájékozódás – annak kiváló szakirodalom [29] és számos internetes blog [54] áll rendelkezésére. Sajnos a bértollnok tudósok klímakatasztrófa-előrejelzései nem maradnak következmények nélkül, mert olyan politikai-gazdasági intézkedéseket vonnak maguk után, amelyek hátrányosan érintik az egész nyugati világot.
Ezek között az elsők és legfontosabbak az EU a tervezett gazdaságpusztító, „klímaváltozás ellen hatni akaró intézkedései” [55] – a természet törvényeit megerőszakolni akaró intézkedéscsomagjai! Az EU már régen abszurditássá fajult klímaprogramja máris a tagországok GDP-jének jelentős gyengülését okozta világviszonylatban [56]. Az EU összes országának energiaellátása mára már közvetlenül károsodott.
Ebben az egész klímaőrületben fontos lenne föltennünk a kérdést: „Kinek hihetünk még?”. A bértollnok tudósoknak van igazuk, vagy azok kritikusaiknak? A választ magunknak kell megtalálnunk. Ilyen esetekre ajánlja Werner Heisenberg, Nobel-díjas német fizikus azt, hogy először nézzük meg az állítást tevő személy módszereit, mielőtt saját ítéletet alkotnánk egy állítás igazságtartalmáról [57]. Továbbá: „Csak az őszinte, aki kész kételkedni saját állításaiban”. Végül egy fontos tapasztalat – amelynek szerzője a filozófus Soren Kierkegaard – szerint „Minél több ember van, aki hisz egy dologban, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a nézet hamis”. A történelmet ismerők ezt számos példával igazolhatják.
A nem nyugati országok, amelyek a világ népességének túlnyomó részét kiteszik, és emellett komoly gazdasági erőt képviselnek, a valóságot részesítik előnyben, és a legkevésbé sem érdekli őket egy állítólagos éghajlati probléma, amely a Nyugatot most megbolondítja. Ezek a nem nyugati államok sokszor értelmes védelmi intézkedéseket hoznak az időjárási szélsőségek ellen, és a párizsi klímamegállapodás ürügyén [58] ezeket a nyugati államokkal fizettetik meg. Lehet ezt rossz néven venni tőlük?
| Saját ellenőrzés nélkül egyetlen klíma-pánikkeltést se higgyünk el! Talán ez az éghajlati összefoglaló segít ebben. Sapere aude! Régi latin közmondás, szó szerint azt jelenti, merj bölcsnek lenni. Mai értelme: Merjünk saját értelmünkre hagyatkozni, bízzunk saját józan eszünkben. (Mégha kényelmesebb is kritika nélkül szajkózni a megmondóemberek önös érdekek diktálta ostobaságait.) A gondolat Immanuel Kant német filozófus fontos alapelve volt. |
Összefoglalás és következtetések
A klímatudomány túlságosan keveset tud az antropogén CO2 éghajlati hatásáról, valamint a többi meghatározó befolyásoló tényezőről, mint például a Nap, a felhők, az óceáni ciklusok stb. Ennek ellenére a politikai döntéshozók ezen az elégtelen tudásalapon olyan CO2-csökkenntési stratégiát – dekarbonizációt – határoztak el, amely káros a gazdaságunkra (és a növények növekedésére), és meghaladja az arányosság minden mértékét.
Nincs „klímavészhelyzet”. A mai éghajlat bőven a múltbeli éghajlati változások természetes tartományán belül van. Nincs olyan éghajlati jelenség, amely ne fordult volna elő sokkal erőteljesebben az éghajlati múltban. A földi légkör CO2-koncentrációja már tizenötszöröse volt a jelenlegi szintnek, anélkül, hogy katasztrofális billenőpont következett volna be, mindezt bizonyítja létezésünk. Ezért nincs okunk hirtelen nagyobb éghajlati veszélyektől tartani, mint az éghajlati múlt már ismert természeti veszélyei.
A levegőben lévő több CO2 kedvező hatása a növények növekedésére, továbbá az, hogy ez a CO2-koncentráció növekedés ellenére sem történt mérhető döntő változás a szélsőséges időjárási eseményekben, jogos kétségeket ébreszt a rendkívül költséges CO2-csökkentési intézkedések arányosságával kapcsolatban.
Az „éghajlatvédelem” az éghajlat állandó szinten tartása vagy az időjárási szélsőségek elkerülése értelmében lehetetlen; sem az időjárást, sem az éghajlatot nem lehet megvédeni.
Jegyzetek
A szerző tudatában van annak, hogy sok érdekes témát fel kellett áldoznia a tömörség és érthetőség kedvéért. A gazdag forráshivatkozások igyekeznek ezt pótolni. Hangsúlyozzuk továbbá, hogy írásunk nem tartalmaz saját hipotéziseket. Viszont a cikk teljesen elegendő annak bemutatására, hogy a klímatudomány és az IPCC sok évtizedes kutatás és a kutatásra fordított hatalmas összegek után sem tud még semmi tényleges ismeretekkel hozzájárulni az ember okozta éghajlatváltozás téziséhez. Ez nem az éghajlatkutatás hibája, hanem az éghajlati folyamatok összetettségéből adódik. Az IPCC pedig, amely úgy tesz, mintha értené a folyamatokat, maga a „ruhátlan császár”.
A cikk innen letölthető pdf formátumban német nyelven. A szerző bemutatkozása, illetve további tanulmányai, könyvei itt érhetők el.
A letölthető anyagok korlátozás nélkül terjeszthetők.
A szerzőről
Prof. Dr. Horst-Joachim Lüdecke (em.), okleveles fizikus, többször meghívták éghajlat- és energiaügyi szakértőként a német szövetségi kormány, illetve a tartományi kormányok vitanapjaira. Ő a szerzője az „Energia és Klíma” című könyvnek továbbá társszerzője a „Nukleáris energia – út a jövőbe” című könyvnek. Számos lektorált éghajlati publikáció szerzője és társszerzője – a legutóbbi a Nature „Scientific Reports” című folyóiratban. Összesen hét nemzetközi éghajlati folyóiratnak volt (tiszteletbeli) recenzense, illetve ma is tevékenykedik ilyen módon [49]. További információ a https://www.horstjoachimluedecke.de/ oldalon található, amelynek fönntartásában a svájci Siegfried Hettegger segédkezik.
Forrásjegyzék
[1] https://www.horizont.net/medien/nachrichten/subventionen-so-will-wirtschaftsminister-altmaier-220-millionen-euro-an-die-presse-verteilen-186798?crefresh=1
[2] https://www.faz.net/aktuell/wissen/klima/weltklimabericht-fuer-den-guten-zweck-1433422.html oder auch https://www.faz.net/aktuell/wissen/klima/weltklimabericht-ihr-kennt-die-wahren-gruende-nicht-1433559.html
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Intergovernmental_Panel_on_Climate_Change
[4] https://www.ipcc.ch/about/
[5] https://en.wikipedia.org/wiki/IPCC_Summary_for_Policymakers
[6] https://www.dwd.de/DE/service/lexikon/Functions/glossar.html?lv3=101462&lv2=101334
[7] https://notrickszone.com/2023/01/20/antarcticas-missing-warming-japanese-syowa-station-shows-cooling-since-1977/
[8] Josef Reichholf (Prof. für Zoologie): Eine Naturgeschichte des letzten Jahrtausends, 2007.
[9] J. R. Petit et al., 1999. Climate and atmospheric history of the past 420,000 years from the Vostock ice core, Antarctica, Nature, 399.
[10] Von Eiszeitalter wird gesprochen, wenn beide Pole vereist sind. Wir leben heute immer noch einem Eiszeitalter.
[11] J. Veizer et al.,2000. Evidence for decoupling of atmospheric CO2 and global climate during the Phanerozoic eon. Nature, 408(6813), 698, sowie R. A. Berner, 2003. The long-term carbon cycle, fossil fuels and atmospheric composition. Nature, 426(6964), 323.
[12] https://de.wikipedia.org/wiki/Milankovi%C4%87-Zyklen
[13] N. Caillon et al., 2003. Timing of Atmospheric CO2 and Antarctic Temperature Changes Across Termination III, Science, 299, 1728-1731.
[14] W. Zhang et al., 2022. Holocene seasonal temperature evolution and spatial variability over the Northern Hemisphere landmass, nature communication, 13:5334.
[15] Sebastian Lüning; Wer hat die mittelalterliche Wärmeperiode ausradiert?, Weltwoche Nr. 33.21, sowie unter https://archiv.klimanachrichten.de/wer-hat-die-mittelalterliche-waermeperiode-ausradiert/
[16] H. Wanner et al.,2022. The variable European Little Ice Age, Quaternary Science Review, 287, 1.
[17] „Holländische Winterbilder der kleinen Eiszeit“ unter Bilder in Google.
[18] D. B. Kemp et al., 2015. Maximum rates of climate change are systematically underestimated in the geological record, Nature communications, 6:8890.
[19] https://www.metoffice.gov.uk/hadobs/hadcet/
[20] Gernot Patzelt, Klimazeugen von der Eiszeit bis zur Gegenwart, Hatje Cantz Verlag, 2019.
[21] H. Holzhauser, 2009. Auf dem Holzweg zur Gletschergeschichte. Mitteilungen der Naturforschenden Gesellschaft in Bern, 66, 173-208.
[22] K. Nicolussi, 2009. Klimaentwicklung in den Alpen während der letzten 7000 Jahre. In: K. Oeggland, M. Prast (Hrsg.). Die Geschichte des Bergbaus in Tirol und seinen angrenzenden Gebieten, S. 109–124. Innsbruck: University Press.
[23] L. J. Larocca and Y. Axford, 2022. Arctic glaciers and ice caps through the Holocene:a circumpolar synthesis of lake-based reconstructions, Climate of the past, 18, 3.
[24] IPCC 2013, AR5, WG1, Kapitel 2.6
[25] http://www.bom.gov.au/cyclone/climatology/trends.shtml
[26] H. Krauss und U. Ebel: Risiko Wetter, Springer, 2012.
[27] https://www.ncei.noaa.gov/products/paleoclimatology , ferner B. Stauffer et al., 2003. Discussion of the reliability of CO2, CH4 and N2O records from polar ice cores, Mem. Natl Inst. Polar Res. Spec. Issue, 57, 139-152.
[28] J. G. Canadell et al.,2007. Contribution to accelerating atmospheric CO2 growth from economic activity, carbon intensity, and efficiency of natural sinks, PNAS, 18866-18870.
[29] H.-J. Lüdecke, Energie und Klima, expert-Verlag, 2020 sowie auch F. Vahrenholt und S. Lüning, unerwünschte Wahrheiten: Was Sie über den Klimawandel wissen sollten, Langenmüller Verlag, 2020.
[30] https://crudata.uea.ac.uk/cru/data/temperature/
[31] MSU/AMSU satellite measurements https://www.remss.com/missions/amsu/
[32] https://de.wikipedia.org/wiki/Ockhams_Rasiermesser
[33] https://co2coalition.org/publications/an-assessment-of-the-conventional-global-warming-narrative/ des weltbekannten Klimaforschers Richard Lindzen
[34] F. Stefani,2021. Solar and Anthropogenic Influences on Climate: Regression Analysis and Tentative Predictions, MDPI Climate, 9, 163.
[35] I. M. Goklany, 2015. Carbon Dioxyde The good news, The Global Warming Policy Foundation, report 18.
[36] https://www.cleanenergy-project.de/technologie/wissenschaft/co2-laesst-wuesten-ergruener/ , oder: Treibhausgase: Die Welt wird grüner. Der Spiegel, 29.04.2016, oder: Die Welt ergrünt. Bild der Wissenschaft, Dezember-Ausgabe 2019, 18.11.2019, oder: Überraschende Studie zum Klimawandel: Die Erde ist GRÜNER als vor 20 Jahren. Bild, 27.11.2019.
[37] Moss, D.N., 1962. The limiting carbon dioxide concentration for photosynthesis. Nature, 193(4815), 587-587.
[38] Y. Huang and M. B. Shahabadi, 2014. Why logarithmic? A note on the dependence of radiative forcing on gas concentration, AGU Journal of Geophysical Research: Atmospheres,10.1002.
[39] IPCC_AR6_WGI_SPM_for_Policymakers, A.4.4, S. 11
[40] https://reason.com/2022/02/09/worst-case-climate-change-scenarios-are-highly-implausible-argues-new-study/ , die Originalstudie dazu: https://iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/ac4ebf/pdf
[41] F. Gervais, 2016. Anthropogenic CO2 warming challenged by 60-year cycle, Earth-Science Reviews, 155, 129-135.
[42] https://de.wikipedia.org/wiki/Partialdruck
[43] K. M. Strassmann and F. Joos,2028. The Bern Simple Climate Model (BernSCM) v1.0, Geosci. Model Dev., 11, 1887-1908. Ferner auch W. Weber, H.-J. Lüdecke and C.O. Weiss, 2015. A simple model of the anthropogenically forced CO2 cycle, Earth System Dynamics Discussion, 6, 1-20.
[44] 140 pp/420 ppm = 0,33 ist heute der anthropogene Anteil von CO2 in der Luft. Großzügig geschätzt geht der gleiche Anteil in den Ozean, (2 x 0,33) / (40 + 1) » 2%.
[45] https://de.wikipedia.org/wiki/Partielle_Differentialgleichung
[46] N. Scafetta, 2022. Advances Testing of Low, Medium, and High ECS CMIP6 GCM Simulations Versus ERA5-T2m, AGU Geophysical Research Letters, 10.1029/2022GL097716. Ferner ist auch die Kritik von Jochem Marotzke (Direktor des MPI für Meteorologie) zu nennen https://www.dw.com/de/sind-klimamodelle-wirklich-verl%C3%A4sslich/a-18219831
[47] H. Svensmark,2019.Force majeure, the Suns’s role in climate change, The Global Warming Policy Foundation, report 33
[48] AR6, chapter3, S. 492. Zitiert wird H.-J. Lüdecke et al., 2020. Decadal and multidecadal natural variability in European temperature, Journal of Atmospheric and Solar-Terrestrial Physics 205, 105294.
[49] https://www.scribbr.de/methodik/peer-review/
[50] G. Bond et al., 2001. Persistent Solar Influence on North Atlantic Climate During the Holocene, Science 294, 1257.
[51] https://notrickszone.com/600-non-warming-graphs-1/
[52] Potsdamer Institut für Klimafolgenforschung, https://www.pik-potsdam.de/de
[53] Neue Zürcher Zeitung, 14.11.201. „Klimapolitik verteilt das Weltvermögen neu“, Interview mit PIK-Professor Edenhofer. Siehe auch https://www.tagesschau.de/wirtschaft/technologie/co2-budget-habeck-101.html
[54] Empfehlenswert sind (in alph. Reihenfolge): https://eike-klima-energie.eu/ ; https://joannenova.com.au/ ; https://judithcurry.com/ ; https://klimanachrichten.de/ ; https://notrickszone.com/ ; https://scienceofdoom.com/ ; https://www.thegwpf.org/ ; https://wattsupwiththat.com/
[55] https://www.consilium.europa.eu/de/policies/climate-change/
[56] https://de.statista.com/statistik/daten/studie/249045/umfrage/anteil-der-europaeischen-union-eu-am-globalen-bruttoinlandsprodukt-bip/ ; https://de.statista.com/statistik/daten/studie/248161/umfrage/anteil-am-globalen-bruttoinlandsprodukt-bip-nach-weltregionen/
[57] Dieser Ratschlag findet sich im Buch Heisenbergs „Der Teil und das Ganze“.
[58] https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cbereinkommen_von_Paris
2023 február
Prof. Dr. Horst-joachim Lüdecke
Fordította, illetve helyenként megjegyzéseket fűzött hozzá:
Király József
okl. vegyészmérnök
| Tetszett a cikk? Amennyiben igen, fejezze ki tetszését a részünkre nyújtott támogatással 300 Ft értékben. Bankszámlaszámom: – Király József – 10205000-12199224-00000000 (K&H) A közleményben kérjük megadni: klímarealista. |
