Iszonyatos nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy tegye lehetővé a szélerőművek további telepítését. A hazai zöldek kijárták Brüsszelben, hogy az uniós energetikai források kifizetésének egyik feltételéül szabják a szabályozás olyan megváltoztatását, amely további szélerőművek építését teszi lehetővé.
Hónap: 2023 november
COP28: Hepajkodás Dubajban
Fricz Tamás: A klímahisztéria még megállítható
„Eljött az ideje annak, hogy nyílt vita legyen az IPCC-vel, mert a kutatásaik alapján megfogalmazott politikai követelmények nemcsak elfogadhatatlanok, de még inkább megalapozatlanok is. És tűrhetetlen, hogy egyszerűen megszüntetik a kérdéssel kapcsolatos tudományos vitákat, kiszorítják, megalázzák azokat, akik ellentmondanak nekik.”
Holland parlamenti választások: a klímarealizmus (is) győzött
A holland választások eredménye jóval jelentősebb, mint ahogy első pillanatban gondolnánk. Egyrészt a legerősebb erővé vált egy, a klasszikus jobb-baloldali sémán kívüli párt, amely sémán belül a politikai pártok buzgón küzdöttek egymás ellen, de vállvetve igazodtak a WEF-NWO gépezet kívánalmaihoz. Másrészt, ha a Szabadságpártnak sikerül kormányt alakítania, és betartja választási ígéreteit, akkor Hollandia búcsút mond a klímarögeszmének. Márpedig ez könnyen találhat követőkre Európa-szerte.
2023: hőmérsékleti rekordok éve – mínuszban
2022-ben Antonio Guterres, ENSZ főtitkárt játszó médiaszereplő figyelmeztetett bennünket, hogy „vörös kód van érvényben az emberiség számára” a globális felmelegedés miatt, amiről sokan azt gondolják, hogy ezt az antropogén CO2-kibocsátás okozza.
Ebben az évben Guterres úr fokozta a feszültséget, amikor azt állította: „A globális felmelegedés kora véget ért; a globális forrás (megfőlés) korába léptünk be.”